Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 5. szám · / · Ignotus: A politika mögül

Ignotus: A politika mögül
Adalékok a magyar parlamentarizmushoz
1.

Én nem mondom, hogy doktor Beck Lajos úr, ügyvéd, költő és képviselő, ideálja annak, akit tehetségek után kiáltó időkben államtitkárnak álmodik az ember.

Azt sem mondom, hogy megejtő lett volna a mód, ahogy a fiatal úr az államtitkárságot kergette, s az végre úgy ment hozzá, mint a szegény úri lyány a gazdag boltoshoz.

De: igen tanulságos volt hallgatni, mikor e héten a sarokba állított többség nevében erkölcsi fönséggel leckéztették a Károlyi-pártot, amiért nem volt hajlandó még saját politikáját sem támogatni, ha egypár személyében maga is benne nem ül a kormányzatban, mely ezt a politikát vallja.

S még tanulságosabb volt, mikor fölkelt a pártnak élénk eszű s nyugati műveltségű vezére, s e vád ellen védekezett.

De hát, édes istenem: mi a parlamentarizmus egyéb, mint kötelesség a kormányzásra s a kormányzásért való felelősségre, mihelyt a maguk politikája kormánypolitika lett?

Nem volt-e: nem joga, hanem kötelessége a Károlyi-pártnak mentül több helyet követelnie magának abban a kormányzatban, mely az ő programját: az általános választójogot vállalta egyetlen platformjának?

Mikor a Tisza-kormány s a munkapárt mint parlamenti többség parlamenti szokás szerint maga vitte a kormányzatot, de a háborús istenbékéje során ahol lehetett, elfogadta az ellenzék javaslatait s törekedett arra, hogy bár számbeli szüksége nem volt rá, de erkölcsi erősség gyanánt az ellenzék támogatására is számíthasson, Andrássy Gyula helyes parlamenti érzékkel mondta és írta, hogy ő nem felelős még a saját politikai megpendítéseiért sem, ha azokat nem ő maga hajtja végre, s hogy erkölcstelenség a munkapárti kormányzattól: elfogadni az ellenzék támogatását, de helyet nem adni neki a kormányzatban.

Ez az igaz s ez így parlamentarizmus. S ami bűne volt az Esterházy-kormánynak s megy tovább eredendő bűn gyanánt a mai kormányzatra, az bizonyára nem az, hogy a politikáját támogató pártoknak helyet nyitott a kormánypolcokon.

Hanem, inkább az, hogy bár a radikálisokkal s a szocialistákkal egyezett meg afelől a választójogi platform felől, mely egyetlen jogcíme arra, hogy kisebbség létére leszorította legyen kormányról a többséget, mégsem keresi a módot, hogy ezeket is bevonja, személyeik útján, a kormányzatba s a felelősségbe.

Az a parlamentárisnak tetsző kifogás, hogy ők nem ülnek benn a parlamentben, éppen a parlamentarizmussal ellenkezik.

Ha csak azok tennék, akik benn ülnek a parlamentben: semmi joga nem volna a kisebbségnek kormányon ülnie, mikor ott a többség, mely erre hivatott.

Ha ellenben az utcának, a gyárnak és, mint lenézően mondják, a kávéháznak ténye és politikája jó arra, hogy ezekre támaszkodva s ezek kielégítésére és békében tartására kisebbségi kormány alakuljon és kormányzati program vallassék: akkor arra sem rossz, hogy az embereik főispánok, államtitkárok, sőt - ess össze világ! - miniszterek lehessenek.