Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 4. szám · / · Nagy Zoltán: Jelenések

Nagy Zoltán: Jelenések
VII. (Intermezzo: Tengeritörés.)

Szemem lehunytam az oltár előtt
S leültem egy leomlott oszlopfőre.
Erős szivem, hová lett az erőd!

Mi gondod, mondd, a végtelen időre!
Egy perced van az örökös mulásban,
A percre nézz, a pillanatra, dőre!

- Október!... Messze szél susog a sásban...
Jó járni most, míg halk szél szenderit
A zizzenő száraz kukoricásban...

Október!... Már törik a tengerit.
Dér volt ma reggel s ott az aljra lomha
Fehér fátylat már őszi köd terit.

S hordják fénylő sárga s piros halomba
A sok csövet. Nyirkos tarlót tapos
Csizmás lábad az őszi nyugalomba.

A zörgő gaz még dértől harmatos.
Messze, hallod, hogy szólongatja ökrét
A part alatt a szomszéd harmados.

Ó nézni pelyhes magvak könnyü röptét
Hűs, tiszta légben, - ennyid van csak, ennyid -
Nem tudni: perc, mi az s mi az: öröklét

És nem gondolni semmit, semmit, semmit...