Nyugat · / · 1918 · / · 1918. 3. szám
Lejtős hegyoldal, nagy susogó lombos fákkal. A lombokon át csillagok fénylenek, a fatetőkön madarak énekelnek.
Igaz?
Oly igaz, minthogy Peer a nevem, -
Oly igaz, mint ahogy te gyönyörű lány vagy!
Akarsz? - Panaszod nem lesz ellenem,
Se fonni, se szőni nem hajtanálak.
Az ételt tőled számon nem kérem.
Tépázni se foglak soha, megigérem.
Asszonynép-félét mi királyfiak!
A Dovre-király leánya.
Hisz ez pompás!
A Ronde fokán van.
Ahogy én tudom, sokkal nagyobb ám.
A rondei népnél a berendezést:
Két arca van ott minden dolognak.
Ha előtted áll atyám palotája,
Könnyen megesik, azt gondolod majd,
Csunya sziklarakás, ami utad állja.
Mi arany, szemétnek mondanád.
S a fénylő ablak, mintha kitörve,
És ócska ronggyal volna kitömve.
Úgy látom, Peer, összevalók volnánk!
Nászmén! Nászmén! Jöjj nászparipám!
(Óriási vaddisznó jön szaladva, nyakán kötél-darab fék gyanánt, hátán egy ócska zsák nyereg gyanánt.
Előre, hajrá! Siess, deli mén!
Ah, oly lehangolt valék az imént
Sohse tudhatjuk, hogy mi jöhet aztán!
Nyereg és szerszám mutatja a gazdát!
A Dovre-manó királyi csarnoka. Udvari manók, földszellemek, koboldok nagy gyülekezete. A
A Dovre-király legszebb szüzét!
Levesnek főzzük vagy becsináltnak?
Lábasba pirítsuk, vagy húzzuk-e nyársra?
(Közelebb inti magához a bizalmasait.)
Miért ez a lárma?
Utóbbi időben rák-mód haladunk,
Alig tudjuk már hányadán vagyunk,
S kis népi segítség elkelne bátran.
Amúgy is a fickó csaknem hibátlan,
S mint látom erős és tagbaszakadt.
Igaz, a nyakán csupán egy fej van,
De hát nincsen több a lányomén sem.
Három fejű manó nincs már divatban,
Sőt kétfejű is elvétve akad,
S hozzá a fej is olyan, amilyen.
(Peer Gynthöz.)
Tehát te az én leányom akarnád?
És holtom után tied lesz egészen.
Egyet-mást neked is meg kell igérned,
S ha csak egyet megszegsz, vége a kötésnek,
És élve innét ki nem szabadulsz ám.
Első: megigéred, ügyet se vetsz rá,
Ami kivül van Ronde határán,
Kerülsz napot, tettet és közhelyeket.
(Föláll a trónról.)
Bölcsességfogad, lássuk, van-e hát,
Feltörni a Dovre-manó dióját?
Nyársal az öregje, karmol az apraja,
Éppúgy, mint nálunk: aki bírja, marja.
De a reggel-reggel, s az este-este,
Valami különbség mégis lesz közte. -
Figyelj ide most, megérted tüstént,
Kivül, a kéklő égbolt alatt
A szabály: "Ember, légy önmagad!"
Itt benn, minálunk a bölcsesség
Igy szól: "Manó, légy magadnak - elég!"
Sejted mélységét?
Legyen cimeredben a jeligéd.
Igen, de-
A mi házias életmódunkat.
(Int: két disznófejű manó fehér hálósapkával stb. ételt s italt hoz.)
Sört ád az ökör, a tehén süteményt,
Édes, savanyú-e, ne nézd az ízét,
A fő dolog, s ezt ne feledd el,
Itthon készül minden eledel.
Kap az ördög a házi italtokon!
Ezt én megszokni sohasem fogom.
S a serleg urára lányom kegye vár.
Igaz, írva van: Győzd meg magadat! -
S idővel a sör is hamarább leszalad.
Gyerünk!
(Enged).
Köpködsz?
Mert hát tudnod kell, a Dovre-szavamra:
Ez mind hegyi szőttes, a völgy nem ád,
Csak farkunk végén a pántlikát.
Nekem nincs farkam!
Kamarás, ide egy ünnepi farokkal.
Illő kérővé tenni akarlak.
Narancsszín uszályt fogsz kapni, és
Ez itt a legfőbb kitüntetés.
'sz mondják, az ember csak egy pehely.
S kicsit a szokáshoz símulni kell.
Kösd fel!
Hó, hát nem elég tinéktek ez sem?
Tán még keresztény hitem, is levessem?
A hitre nincs vám, behozhatod.
A manót alakja és kérge mutatja.
Ha ruhára, díszre megegyezünk,
Legyen te neked
Veled az ember még összeférne.
Tőletek ebben is különbözünk. -
Ezzel a komoly rész ím, véget ére,
Most jöjjön a víg rész, szem s fül örömére.
Előre, zenészlány! Hadd szóljon a hárfa!
Elő, táncoslány, a dovrei táncra!
(Zene és tánc).
Mit látsz?
A húrt veri egy csengős tehén patája,
Bugyogós disznó tipeg reája.
Huhu! Ilyet kell eltűrni nékünk,
Ha én s a húgom lejtünk s zenélünk!
Mulatság közben megjárja talán.
Macska vigyen el,
Ha csinos nem volt a tánc s a zene.
Nagyon makacsul csüng a hordaján.
Velünk harcolva, ha egy vágást kap,
Ma megsebesül, s begyógyul másnap.
A vőm csak eléggé hajlékony, vagy mi?
A keresztény köntöst kész volt elhagyni,
A sörös kancsót önként ürítette,
A farkat hátul önként fölvette, -
Megtette, amit csak kívántunk tőle,
Bizonyosnak vettem, hogy az ősi Ádám
Egyszer s mindenkorra eltünt belőle,
S egyszerre csak íme, megint kibújt ám.
Fiam, megrögzött természeted ellen,
Kezelés alá kell téged vennem.
Kis karcolással kancsallá tészem,
S akárhova nézz, szebbnek látsz mindent.
A másikat meg kiveszem egészen -
Ime, az eszközeim.
Ellenzőt kapsz, mint bösz ökör,
S arádban azonnal gyönyörködöl,
Nem fog káprázni többé a szemed
Tipegős disznót s csengős tehenet -
Bölcsen beszél, te vagy a bohó!
Mennyi baj érhet, mily sok bosszuság.
S a könny maró lúgjának, nemde,
Forrása a szem: ez jusson eszedbe.
Ha botránkoztat a szemem, kivájjam.
S mikor látom majd a világot újra
A régi szemmel?
De a Dovre-várból nem vezet út ki.
Manósághoz van benned tehetség.
Akárki máris manónak tarthat.
S az lenni akarsz?
Menyasszonyt s hozzá biztos birodalmat,
Belátom, az ember ingyen nem kaphat.
De hát mindennek meg van a módja.
A farkat, igaz, hogy elfogadtam,
De csak tőlem függ, hogy újra leódjam,
Levetém kopott, foltos ruhámat,
De fölvehetem, ha kedvem támad,
S ha a dovrei-koszt meg-megszalaszt is,
Kiheverem majd lassanként azt is.
Megesküszöm, hogy deli szűz a tehén,
Egy esküt mindig lenyelhetek én,
De hogy az ember sohse szabaduljon,
Még tisztességgel meghalni se tudjon,
Hogy életfogytig manóként éljen,
Hogy vissza többé soha ne lépjen, -
Pedig te tőlem épp ezt kívánod,
Csakhogy én erre reá nem állok.
Akkor azután tréfát nem értek.
Hitvány féreg te! Tudod, ki vagyok?
Az én lányomhoz mertél közeledni -
Hogy őt megígézted, s hogy vágytál rája?
A lelket vallja szájjal valamennyi,
De csak arra ád, mit ökle fölérhet.
Te azt hiszed hát, a vágy - az semmi?
Várj egy kicsit, mindjárt megérted -
Kapod a porontyod.
Csak már ébrednék!
A Dovre-manó.
Bizonyos, hogy megvan s itt lesz a sora,
Meg hogy utódod gyarapodni fog,
Az ily fele-más faj nagyon szapora -
Legyen eszed, szűz! Egymást értsük meg!
Tudd meg, nem vagyok sem dús, sem herceg, -
S mérj meg bár rőffel, vagy mérlegen,
Velem nem sokat nyersz, hidd el nekem.
(A zöldruhás elájul, és manólányok kiviszik.)
A szikla-falhoz a fejét, gyerekek!
S farkasdit véle, s macskát-egeret!
Bosszús vagyok. (Elmegy.)
Hagyj, ördögi fajzat!
(A kéményen át akar menekülni.)
(A pincébe vezető csapó-ajtón át akar menekülni.)
Elereszd, te pimasz!
Királyi sarjjal - csinján, te kamasz!
(Oda felé szalad.)
(Körül futkos.)
(Leroskad.)
Anyám, segíteni!
Mert meghalok!
(Templomi harangok szólnak a távolban.)
A feketecsuhás tehenei!
(A manók zajongva és sikoltozva menekülnek. A csarnok összeomlik, minden eltűnik.)
Sűrű sötétség. - Hallani, amint
Ki vagy?
Vigyázz! lesuhint mindjárt a fejedre!
Saul százat vert le, Peer Gynt ezeret!
(Üt és vág.)
Ki vagy?
Megtarthatod, hallottam már azt.
Mi vagy tehát?
Előbb fekete, most szürke talány.
El az útból, Görbe!
(Üt és vág.)
Elesett!
(Előre hatol, de neki megy.)
Hó, több is van egynél?
A Görbe, ki meghalt, s kibe kárt tevél,
A Görbe, ki maghalt, s a Görbe, ki él.
Fegyver nem fog, a harc ökölre megy!
(Keresztülvágja magát).
Hi-hi, Peer Gynt, s eléred a célt.
Előre s vissza, egyforma hosszú,
Ki és befelé, egyképp szűk az út!
Köröskörül! Itt van! Meg amott!
Kilépve megint a körbe jutok.
Mi neved? Hadd lám, ki, mi vagy?
Nem holt. Nem élő! Nyúlós és szürke.
S alaktalan. Mintha félig-éber
Morgó medvékre botolna az ember!
(Kiáltva.)
Üss vissza!
Vagy egy öklömnyi kölyök-manó!
A kivel verekedni lehet. Horkol!
Hé, Görbe!
Körmöm s fogaim húsom hadd véssék!
Saját véremnek halljam csöpögését!
(Nagy madarak szárnysuhogása hallatszik.)
Ne nézz fejhajtva magad elébe!
A kapcsoskönyvet! Röpítsd a szemébe!
Egy órai ily sorvasztó játék.
(Összeroskad.)
(Harangszó és zsoltárének hallatszik a távolból.)
Erős! Nők álltak a háta megett.
Patthy Károly