Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 20. szám · / · Cholnoky László: Horatiusból
1. Csodás, hatalmas szárny emel engemet,
A hattyút és jóst. Elmegyek. Elhagyom
A földet, ott szállván, ahol már
Írigyeim soha el nem érnek!
2. Szegény szülőknek sarja vagyok, de te
Így hívsz, Maecenas: kedvesem! - engemet
S én nem fogok meghalni immár
Engem a Styx vize sem tart vissza!
3. Már-már keményes bőr fedi testemet
S hattyúszerűvé változik ősz fejem,
Már-már fehér toll és pehely kezd
Vállamon, újjaimon kinőni. [*]
4. Ikaroszénál istenibb útamon
Meglátom akkor Boszporusz íveit,
Zengő madárként szelve át a
Syrteket, északi zord mezőkig.
5. Megismer Kolchisz s már feledésbe-ment
Félelmét ismét megleli Dácia,
Meglát az ibér, a gelón és
A Rodanus viziből ivó nép.
6. Sírom csendjét ne törje meg a panasz,
Gyászdal ne túdja megkeseríteni,
Te se sírj értem, óh Maecenas,
S hagyd el a hiú halotti pompát.
[*]