Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 17. szám · / · Heltai Jenő: Hamduna

Heltai Jenő: Hamduna
Arab mese egy fölvonásban [+]
NYOLCADIK JELENET.

Voltak, Szumurud nélkül.

Hamduna (nevet.)

Hafid: Nevess csak, úgysem nevetsz sokáig: Avagy mered-é tagadni, hogy itt van?

Hamduna: Merem hát! Nem hiszel nekem?

Hafid: Nem én. Mintha muzsikát is hallottam volna. Mulattatok! Felelj, hová bújtattad?

Hamduna: Tudni akarod?

Hafid: Inkább most, mint egy perccel később. Hová bújtattad?

Hamduna (közönyösen): Ide a szekrénybe!

Hafid (mérgesen nevet): Tudtam! Tudtam! Ó, mily feneketlen az asszonyok gonoszsága! Add ide a szekrény kulcsát...

Hamduna: A kulcsot? (körülnéz.)

Hafid: Elvesztetted? Ugye, elvesztetted? Mondd már! (nevet,) Tudtam!...

Hamduna: Nem, nem vesztettem el.

Hafid: Annál jobb! Add ide!...

Hamduna: Megkeresem... Hová is tettem? Tudom már... (A serpenyőhöz megy és mellőle fölveszi.) Itt van!

Hafid: Add ide!

Hamduna: Íme... (Odaadja, Hafid érte nyúl, Hamduna visszahúzza.) Íme, itt a kulcs... odaadom és kinyithatod a szekrényt. De mielőtt odaadnám, gondold meg, nem volna-e helyesebb, ha nem nyitnád ki?

Hafid: Miért volna helyesebb?

Hamduna: Mit tudom én? Olyasmit láthatnál, ami neked nem kedves és elszégyellnéd magadat!...

Hafid: Ne fecsegj annyit, gonosz! A kulcsot akarom...

Hamduna: Mondtam már, hogy odaadom... Nem tartom meg. (Nyújtja feléje, de mikor Hafid érte nyúl, megint visszahúzza.) Minek nekem ez a kulcs, mely úgysem véd meg? Erős férfi vagy, feltörheted a szekrényt, vagy behívhatod rabszolgáidat és megparancsolhatod nekik, hogy égessék el mindenestül.

Hafid: Úgy van! Meg is teszem, ha nem adod ide!

Hamduna: Miért ne adnám oda? (Ugyanaz a játék, mint fönt.) Ez a kulcs csak hitvány vasdarab, míg bizalmad arany. Lehet-e választanom a kettő között és nem kell-é iparkodnom, hogy visszakapjam szeretetedet és bizalmadat? Ám néked is vigyáznod kell, hogy ne veszítsd el az enyémet.

Hafid: Nem értelek.

Hamduna: A mai napig hűséges feleséged voltam. Nem hajlottam a csábítás szavaira, költők verseire, idegenek ajándékaira, üzenethordó öreg asszonyok mérgező suttogására. Igaz-e, ó, Hafid?

Hafid: Igaz, Hamduna.

Hamduna: Fogaim kerítését nem hagyta el hazug szó, mert szerettelek a szerelmek szerelmével és te voltál mindenem, neked voltam szép, és neked virultam és testem kertjében minden gyümölcs csak rád mosolygott...

Hafid: Igaz, Hamduna. De most elfordultál tőlem és kertembe tolvaj lopózott... Add ide a kulcsot!

Hamduna: Itt van! Vedd el már, mert égeti a kezemet! (Ugyanaz a játék, mint fönt.) Ez a kulcs! Ez a kis kulcs! Élettelen, ostoba vasdarab... és mégis, mi minden függ tőle! A boldogságunk... élet és halál! Igazság és hazugság! Szerelem és gyűlölködés! Lehetséges-e, hogy Allah ebbe a kis kulcsba tett le mindent, ami két ember sorsát eldönti?

Hafid: Sokat beszélsz, Hamduna, és türelmem vége. A kulcsot akarom!

Hamduna: Nesze! (Ugyanaz a játék, mint fönt. Hamduna felemeli a kulcsot). De utoljára figyelmeztetlek! Mikor bejöttél és a szeretőmet kerested, azt mondtam, nincs itt senki. Nem hittél nekem. Ragaszkodtál ahhoz, hogy elbújtattam és amikor végre bevallottam, hogy itt van a szekrényben, a kulcsot kérted. A rosszat rögtön elhitted, a jót nem, holott okod volt arra, hogy inkább a jót hidd, mert eddig minden rossz távol volt tőlem. Egyszer hazudtam, egyszer igazat mondtam. Mikor hazudtam és mikor mondtam igazat? Gondolkozzál! (Nyújtja feléje a kulcsot, visszahúzza). Ez a kulcs döntse el? Inkább hiszel neki, mint nekem? Mi jót kaptál eddig tőle? Holott én nem voltam-e eddig napjaid öröme, éjszakáid gyönyörűsége? Hazudott a szívem dobogása, kezem simogatása, szemem nézése, szájam csókja? Az ember nemcsak szóval hazudik, ó, Hafid és minden dolgok között leghitványabb, legértéktelenebb a szó; elröpül és nincs nyoma, mint a madár röptének a levegőben, a hal útjának a tengerben. (Ugyanaz a játék, mint fönt). Igazabb ez a kulcs, mint én? Jobb barátod mint én? Ha annak hiszed, ám jó. Íme, itt van, élj vele tetszésed Szerint! (Odaadja).

Hafid (mohón elkapja. A szekrény felé indul, tanácstalanul megáll): Hamduna!

Hamduna (nevet): Odaadtam! Miért nem nyitod ki a szekrényt?

Hafid (habozva): Hamduna!...

Hamduna (türelmetlenül toppant a lábával): Nyisd ki már?

Hafid (a fejét vakarja):

Hamduna (dühösen): Nyisd ki már, ha mondom!

Hafid (az asztalra dobja a kulcsot): Nem én! Hogy kinevess?

Hamduna: Miért nevetnélek ki?

Hafid (nevet): Ó, legravaszabb minden asszonyok között! Azt hiszed, lépre megyek? Ha igazán a szekrénybe bújtattad volna, nem adnád ide ilyen könnyűszerrel a kulcsot...

Hamduna: Úgy?

Hafid: Úgy ám! Én sem estem a fejem lágyára. Nem tudom, van-e itt valaki, de arra esküszöm, hogy a szekrényben nincs senki...

Hamduna (a kezébe erőszakolja a kulcsot): Én pedig követelem, hogy kinyisd...

Hafid (visszaadja): Allah, őrizz!

Hamduna: Nem nyitod ki? Jó, majd kinyitom én... (A szekrény felé indul.)

Hafid: (nevet.) Hiába nyitod ki, nem nézek oda és behunyom szememet... Nem akarom ostobaságomat látni!

Hamduna: Végre okosan beszélsz! Nem megmondtam előre? (Megvetőn eldobja a kulcsot.) A szekrény be sincs zárva!

Hafid: Ó, mily szerencsétlenek is a férfiak, kiket a féltékenység megvakít! Kegyelmezz meg nékem, Hamduna, és szégyenemet ne tetézd haragoddal. Bocsásd meg a szegény Hafidnak az ő ingadozását...

Hamduna: (Megöleli, megcsókolja.) Ó, én édesem, hát tudnék-e rád haragudni?

Hafid: Hogyan is lehettem olyan esztelen! Nem inkább arra kellett volna-e gondolnom, hogy hibádat jóvá akartad tenni és ízletes vacsorával, jó borral és muzsikusokkal vártál fáradságos utam után?

Hamduna: Ez az igazság, Hafid. Téged várt itt minden. És most jöjj, üdítsd föl fáradt testedet gyümölccsel és borral és vigadjunk...

Hafid: Ó, Hamduna, számomra csak egy üdülés van és egy vigaszság és az te vagy, én pálmám, karcsúságodban és gyönyörűségednek teljességében... A hold már lepihent, kövessük példáját, mert helyesen cselekszik az, aki az égre néz és onnan kér tanácsot.

Hamduna: Te vagy az úr és te parancsolsz; ami néked jó, jó nékem is... (Tapsol.) Szumurud!

 

[+] Színpadok számára kézirat. Az előadás, fordítás és utánnyomás joga fentartva.