Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 17. szám · / · Cholnoky László: Prikk mennyei útja

Cholnoky László: Prikk mennyei útja
2. Az ajtó hangosan becsapódik Prikk mögött.

- Ejnye, a teremtésit, csak ez ne történt volna! Vagy legalább addig ne történt volna, amíg a szép ruhát megszerzem. Most mindenki idenéz!... (Jó, jó, Prikk, de hiszen ha egészen őszinte akarsz lenni: te félsz! Mi dolog ez? Hiszen te még sohasem féltél, sőt amikor a részeg csirkefogók szinte a füledbe üvöltöztek, te akkor voltál a legbátrabb?)... Igen ám, de itt éppen hogy senki sem kiabál, sőt még az evőeszközök csörömpölése is megszűnt egy pillanatra, egyetlen hang sem kel sehol, mert mindenki el van foglalva azzal, hogy az új jövevényt bámulja. - Hányszor kívántam az örökös csendességet, most meg milyen szörnyű belőle ennyi is!... Hát ez mi? Most meg egy kis kertajtó nyikorog valahol!?... Ez a nyikorgás valaha nagyon-nagyon régen, valahol igen-igen messze bújhatott a fülembe, bizonyosan velem akart maradni, hát belopózott a fejembe, befúródott az agyvelőmbe, ott elszundikált a hosszú idő alatt és most az ajtócsapódásra felriadt... Nini, de milyen furcsán, nedvesen nyikorog! Hol is hallottam én ezt?... No, most már mindegy. Csak nem állhatok meg itt most ezen tűnődni? Hanem talán jobb lenne visszafordulni és odakint a szép verőfényen gondolkozni a dolgon!?... Igen, igen, jobb lesz odakint!... De persze, ha most megfordulok, mindenki azt hiszi, hogy megbolondultam!