Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 17. szám · / · Cholnoky László: Prikk mennyei útja

Cholnoky László: Prikk mennyei útja
1. A láthatatlan pöröly muzsikája.

Prikk még régebben, amikor azon a vidéken lakott, nagyon megkedvelt egy-egy kisebbfajta vendéglőt. Csak úgy kívülről tetszett neki akkoriban, odabent még sohasem volt. Az utcáról benézegetve gondolta néha: mily jó és kellemes lehet a sarokasztalnál ülni és borozni. - Vannak különösen hívogató, kedves kis vendéglők.

Ez az volt. Ebbe tért be most Prikk ebédelni.

Mily egyszerű, mennyire minden egyébtől mentes dolognak látszik ez: Prikk betért egy kis vendéglőbe ebédelni!

Úgy képzeled: egyetlen perc munkája az egész. Prikk maga is úgy gondolta, és a falon ketyegő egykedvű óra úgy is számolt volna be róla, hogy azalatt, amíg Prikk benyitotta az ajtót, átment a termen és leült a székre, mindössze fél perc, ha eltelt. De a titkos belső óra, amelyik az ember mellének a belső felére van akasztva, és kinek-kinek a maga külön idejét mérvén olykor egy virágos esztendőt egy perc alatt leperget, vagy megfordítva, mást mutatott volna. Eszerint az óra szerint Prikk bevonulása valósággal periódusokra tagolódik.