Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 14. szám · / · A politika mögül

Gellért Oszkár: Theobald von Bethmann Hollweg

Theobald von Bethmann Hollweg, a német birodalom ötödik kancellárja megbukott. Miért? Útjában állott-e a porosz választójog demokratizálásának? A német birodalmi alkotmány parlamentáris átalakításának? A békének? Bukásában elvi kérdések vagy intrika játszottak-e nagyobb szerepet? Derékben tört-e ketté vagy megőrlődött? S utóda, Michaelis György, olyan politikát fog-e folytatni, amely gyökeres szakítást jelent az övével?

-

Ez év február 27-én azt mondta Bethmann Hollweg, hogy az új idő megújhodott néppel van itt, s ahol fel kell szabadulnunk, ott magunk fogjuk a munkát elvégezni, az entente segítsége nélkül. Március 14-én - Pétervárott a forradalom épp akkor indult hódító útjára - azt mondja a kancellár, hogy jaj annak az államférfiúnak, aki nem ismeri fel az idők jelét, s aki azt hiszi, hogy az új bort a régi tömlőkbe öntheti, anélkül, hogy szét ne vetné őket. De Bethmann Hollweg gondolatvilágában a demokratikus haladás szüksége, mint a háború tanulságainak leszűrődése, már 1916-ban felmerül. 1916. április 5-én a csatatérről visszatérő harcosok iszonyú csalódását festi a birodalmi gyűlés elé, ha olyan hazában kellene új életöket folytatniok, amelyből háborúba indultak. A lövészárokban megedződött új nemzedék nem fogja tűrni, hogy a politikai életet itthon ismét a három osztály drótsövényei közé szorítsák. Ez a nemzedék szabadságot és állampolgári egyenjogúságot követel, s tudni fogja a módját annak is, hogyan vívja ki a maga számára. Ezért kell, hogy a béke első órája az állampolgári szabadság első órája is legyen.

Szép szavak, de kerek egy évig tartott, míg a híres húsvéti üzenetben a fejedelmi ígéret súlyát is megkapták, s újabb negyedév telt el, míg a félremagyarázható fejedelmi ígéret is tisztázódott a demokratikus gondolat javára.

Bethmann habozott. A porosz választójogi reform dolgában is habozott, pedig itt legbensőbb, s a hadi térkép minden változásától független meggyőződés irányította politikáját. Negyedév előtt még azzal üti el a vitát a porosz képviselőházban, hogy mit segít, ha akadémikus fejtegetéseket folytatunk a reform tartalmáról, hiszen a reformot úgy sem lehet végrehajtani oly időben, mikor kívülről még ellenségek törnek ránk, s mikor belső harcokat épp ezért nem folytathatunk. És három hónappal később fejedelmi urának előterjesztést tesz egy kiegészítő rendelet kiadására; most már meg lehet szabni a reform pontos tartalmát, holott kívülről még mindig ellenségek törnek ránk; sőt, fejedelmi szóval most már ki lehet mondatni azt is, hogy a reform föltétlenül oly időpontban hajtandó végre, hogy az új porosz képviselőház már az új választójog alapján gyűljön össze. Bethmann Hollweg mint porosz miniszterelnök is bevárja előbb az idő kényszerítő nyomását. Fölibe kerekedni, elibe vágni sohasem képes.

Habozó államférfiú.

-

Bethmann Hollwegre, mint a porosz államminisztérium elnökére, tehetségéhez mérten bizonyára szerényebb feladatokat szabott a háború, mint kancellárságára. Ha nem is lehet mondani, hogy ingadozó politikát követett porosz miniszterelnöki minőségében is, de a stagnálás vádja nem minden ok nélkül éri. Holott a porosz király meggyőzése a porosz választójogi reform elodázhatatlanságáról bizonyára könnyebb feladatot jelentett számára, mint a német császáré a német birodalmi alkotmány parlamentarizálásának ugyancsak sürgető kényszerűségéről.

1915. augusztus 27-én a birodalmi gyűlés elnöke közölte, hogy a parlament épületének homlokzatára ezt a felírást illesztik: «Dem deutschen Volke». A felírást már az építkezés idején tervezték volt, de a szövetséges kormányok ellenzésén a terv meghiúsult. Ha a szövetséges kormányok már a puszta felírás ellen is oly sokáig tápláltak aggodalmat, képzelhető, milyen ellenállást kell legyűrni most, mikor arról van szó, hogy a német népnek címzett házban valóban a német nép akarata, a birodalom kormányzásában való részvétele is érvényesüljön. A szövetséges államok szuverénjeinek szeparatisztikus törvényei elé a felelős kormányzati rendszer behozatalával egyszeriben lecsapódnék a sorompó. De magának a fő-szuverénnek, a porosz királynak mostani véleménye is ismeretlen a parlamentáris kormányformáról, amely pedig a birodalmi egységnek, tehát az ő dinasztikus érdekének minden esetre hathatós eszköze lenne. Lehet, hogy e téren is levonta a háború tanulságaiból az alkotmányos konzekvenciát, de tény, hogy egy régebbi vallomása szerint minden egyéni és politikai szabadságra törekvést tisztel, csak egy szabadságot nem tart megengedhetőnek: szabadságot a rossz kormányzásra. Lehet, mondjuk, hogy a háború tanulságai Vilmos császárt arról is meggyőzték, hogy Németország háború alatti abszolútista kormányvitelénél talán nem lett volna rosszabb a parlamentáris kormányrendszer sem, s hogy a békekötés idején mindenesetre hasznosabb lenne. De a birodalmi alkotmányrevízió nem volt benn a híres húsvéti üzenetben és Bethmann Hollweg eddigi beszédeiben sem lehet a parlamentáris kormányformára való áttérés propagálását fölfedezni.

Maradna: a birodalomgyűlési blokk harmadik követelésének, a megegyezéses béke kihirdetésének kérdése. Minő viszonyban volt Bethmann Hollweg e kérdéssel? Eddigi kormányzati működése alkalmatlanná tette-e arra, hogy a birodalomgyűlési többség idevágó politikájának, parlamentáris rendszer híján bár, bizalmat élvező végrehajtója maradjon?

Kísérjük végig Bethmann Hollwegot háború alatti beszédei útján. A békeproblémáról vallott elvei olyan következetességet mutatnak-e, mely alkalmassá tette, hogy a német nép megegyezéses békeakaratának is letéteményese legyen, s ne csak a császár békepolitikáját képviselje?

-

Kerek egy évre a háború kitörése után, 1916. augusztus 19-én, mikor Varsó, Ivangorod, Kovno már elesett volt, a központi hatalmak seregei majdnem egész Galíciából kiszorították az oroszokat s Lengyelországot, Litvániát és Kurlandot meghódították - Bethmann Hollweg már előre jelzi a lengyel politika irányát: az orosz igától megszabadított országot saját lakosságának lehető bevonásával közvetlenül akarjuk kormányozni. A jövendő Európának pedig csak egy erős, megtámadhatatlan Németország adhat nyugalmat; el kell tűnnie a balance of power angol politikájának; Németországot úgy kell kiépíteni és megszilárdítani, hogy szomszédai soha többé ne gondolhassanak bekerítésére; s a világtengereknek szabadokká kell válniok. Ez még csak igen vázlatos előadása Németország hadi céljainak; de máris látható, hogy a kancellár a hadi célok és a hadi térkép közti szoros okozati kapcsolatnak barátja.

1916. december 9-én beszél a kancellár első ízben a békéről Scheidemann interpellációja kapcsán. Akkor Szerbiát már megszállva tartják a központi hatalmak és Bulgária csapatai, s a konstantinápolyi út is megnyílott. De Bethmann Hollwegnek ekkor még az a véleménye, hogy Németország részéről balgaság lenne minden békeajánlat mindaddig, míg az entente vezérférfiainál nem szűnik meg a megrögzöttség, míg az entente népeinek gondolkozásmódja meg nem változik; s mindaddig minden német békeajánlat nem hogy megrövidítené, ellenkezőleg, meghosszabbítaná a háborút... Látni fogjuk később, hogy az entente államférfiai és népei semmiben sem változtatják meg gondolkozásmódjukat, a kancellár viszont alaposan megváltoztatja meggyőződését, és nem vallja többé, hogy a békeajánlat a háborút meghosszabbítja.

1916. december 9-én még úgy véli, hogy a békére való hajlandóság kinyilatkoztatásával nem juthatunk előbbre. Csak ha az entente jön javaslatokkal, melyek Németország méltóságának és érdekeinek megfelelnek, kész azokat megvitatni. De azt, hogy Németország például minő hatalmi garanciákat követelne a belga kérdésben, egyelőre nem jelölheti meg közelebbről. Egyet azonban máris az entente lelkére köt: mennél hosszabb ideig, mennél nagyobb elkeseredettséggel folytatják a harcot, szükségképp annál nagyobbaknak kell majd lenniök a garanciáknak! Németország nem engedhet többé ellenségeinek nyílt betörési kapukat sem a Nyugaton, sem a Keleten; politikai és katonai biztosítékokat kell szereznie, hogy Belgium ne lehessen többé Anglia és Franciaország felvonulási területe. Egyebekben azonban a német kormány szempontjából ez a háború mindeddig megmaradt annak, aminek kezdettől indult: a német nép védelmi háborújának, s ezért csak olyan béke vethet véget neki, mely emberi számítás szerint biztosítja a német népet ily borzalmak megismétlődése ellen.

-

1916. április 5-én új Bethmann-beszédet kapunk. Ebben Németország háborújának védekező jellege még inkább homályosodni kezd. A háború célja és értelme: oly Németország kivívása, amely annyira meg van oltalmazva, hogy senki többé kísértésbe ne juthasson megtámadására. Németország azért ment harcba, hogy védekezzék, de ez akkor volt, és ma már máskép áll a dolog! A történelem súlyos léptekkel halad előre, visszafelé nem mehetünk. Nem volt szándékunk, hagy a lengyel kérdést felvessük; a csaták sorsa vetette fel. Most itt áll előttünk, s megoldását várja. És Németország s Ausztria-Magyarország meg is fogják oldani. Ily történelmi megrázkódtatások után status quo ante-t nem ismerhetünk! A háború után Belgiumnak is új Belgiummá kell lennie, a Balti-tenger és a lengyel mocsarak közt felszabadított népeket pedig, legyenek lengyelek, litvánok, baltok, lettek, Németország önként nem szolgáltathatja ki többé a reakcionárius Oroszországnak. Oroszországnak nem szabad még egyszer Kelet- és Nyugat-Poroszország védtelen határain francia pénzzel a Visztula-menti országot betörési kapunak berendeznie; de éppoly kevéssé higgye valaki, hogy Németország a Nyugaton azokat az országokat, melyekben a német nép vére folyt, jövőbeli teljes biztonsága nélkül átengedi. Reális biztosítékokra van szükség, katonai és gazdasági biztosítékokra Belgium tekintetében is. Itt sem lesz többé status quo ante, a végzet itt sem tesz egy lépést sem hátrafelé: Németország például nem engedheti át tovább az elnyomott flamand népet az elfranciasításnak. A gyarmatok kérdése pedig az európai kontinensen dől el.

Két hónappal később... június 5-én a kancellár azt mondja, hogy az entente még mindig nem akarja elismerni a hadi térképet; a hadi térkép pedig már megint Németország javára változott. Az entente gúnnyal utasította vissza Németország békeajánlatát: ezek után minden további békebeszéd német részről határozottan káros; sőt, mikor másnap Westarp Wilson iránt érdeklődik, a kancellár azzal felel, hogy az Unió elnökének közvetítéséről nincs tudomása, de eleve kijelenti: nem engedhetjük meg, hogy oly nyomást gyakoroljanak ránk, mely megfosztana a háború gyümölcseitől.

Mert a hadi térkép «már megint» Németország javára változott.

-

1916. őszére aztán ismét vegyes akkordok következnek. Nem csoda. Olasz és román hadüzenet, lucki offenzíva idejét éljük... és szeptember 28-án a kancellár azt mondja, hogy a háború, első napja óta, nem volt más ránk nézve, mint az életre és szabadságra való jogoknak védelmezése: azért is beszélhettünk elsőkként a béketárgyalásra való készségünkről. De nem adatott meg nekünk, hogy a béke művére gondolhassunk... és aztán a kíméletlen tengeralattjáró-harc első előrevetett árnyéka: fel kellene akasztani azt az államférfiút, aki visszariadna attól, hogy az ellenséggel, pláne a legmakacsabb angol ellenséggel szemben a háborút valóban megrövidítő minden eszközt felhasználjon.

November 9-én, néhány nappal a lengyel királyság proklamálása után, a kancellár még békülékenyebb húrokat penget. Ő Németország hadi céljainak tárgyalásánál sohasem említette Belgium annektálásának szándékát! Erőszakos politika nem lehet hatásos nemzetközi békeszövetség alapja, márpedig Németország mindig kész oly népszövetséghez csatlakozni, sőt oly népszövetség élére állni, mely megfékezi a béke háborítóit. De a választott bírósági rendszer első feltétele, hogy ne alakulhasson többé támadó szándékú hatalmi csoportosulás. Ez a háború pedig védekező háború nemzeti létünk és szabad fejlődésünk biztosítására; «sohasem mondottunk és sohasem is akartunk egyebet.»

December 12-én békejegyzéket intézünk az entente-hoz, 1917. január 31-én pedig a kancellár már azt fejtegeti, hogy a kíméletlen tengeralattjáró-harc miért nem érett még meg szeptemberben - a diplomáciai és katonai vezetőség ítélete szerint. Ő mindig egy állásponton volt: mihelyt arra a meggyőződésre jut, hogy a kíméletlen tengeralattjáró-harc közelebb visz a békéhez, meg kell indítani. Ez az időpont most elérkezett. Ő a hadviselés e módjának sohasem volt elvből híve vagy ellensége; mindig csak pro tempore beszélt, és már márciusban az mondta, hogy a leghumánusabb az a harci eszköz, amely közelebb visz a békéhez.

Vajon közelebb visz-e? Február 27-én a kancellár tele van optimizmussal. Azt mondja, korainak tartja, hogy a vitában: minő legyen a béke, részt vegyen. Csak annyit mond, hogy a békének tartósnak kell lennie, s kárpótlást kell biztosítania Németország részére minden szenvedett jogtalanságért... Kárpótlást.

Március 29-én óhajtandónak vallja, hogy az új Oroszországgal mennél hamarább békében éljünk, oly békében, mely mindkét fél számára tisztességes alapon épül fel; május 15-én pedig arról beszél, mily könnyen létrejöhetne Oroszországgal oly egyezség, mely egyetlen tövist sem hagyna hátra; de azért Németország hadi céljait nem részletezheti. Elutasítja a gondolatot, hogy hódító programmal álljon elő, de el azt is, hogy a hódításról való teljes lemondás politikáját hirdesse, mert nem adhat Németország nyugati ellenségeinek oly biztosítékot, amely megengedi nekik, hogy minden veszteség megkockáztatása nélkül a végtelenségig kihúzhassák a háborút.

Tehát mégsem oly bizonyos már, hogy a kíméletlen tengeralattjáró-harc feltétlenül megrövidíti?!

-

Íme, időrendi összefoglalása Bethmann Hollweg legjelentősebb békenyilatkozatainak a három éves háború folyamán. Súlyos következetlenségeket találunk bennök, de vajon volt-e államférfiú entente-oldalon, aki büszkén verhetné a mellét, hogy ő elejétől mindmostanig ugyanazt hirdette? Bethmann Hollwegnak is voltak tételei, melyeket szajkó módra unosuntig ismételt; de tanulni és felejteni is tudott. S Lloyd-Georgenak semmi esetre sem lett volna több oka a finnyáskodásra, ha arra került volna a sor, hogy Bethmann Hollweggel üljön le egy békeasztalhoz, mint megfordítva.

Végleges ítéletet pedig az ötödik kancellár gyakorlati politikájáról csak akkor alkothatunk majd, ha nem lesz többé nyílt kérdés, hogy mit tud a hatodik.