Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 10. szám · / · Gellért Oszkár: A politika mögül

Gellért Oszkár: A politika mögül
Észrevételek
A vajúdó Internacionálé

Most már valószínű, hogy a vajúdó Internacionálé nem Stockholmban fogja megszülni negyedik gyermekét. De ennél is valószínűbb, hogy a negyedik tényleg útban van és születési dátuma 1917 lesz, mint ahogy az első háromé 1848, 1866 és 1889 volt. Csak esetleg a születési hely nem lesz Stockholm. És itt a hangsúly elsősorban a bábákon van, akik azt akarták, hogy ott legyen és akikben a hadviselő államok szociáldemokratáinak bizalma nem tudott összpontosulni. Egyik franciabarátság, másik németbarátság gyanúja alatt áll és a stockholmi előkészítő tanácskozások mintha egy kevéssé hiúságvásárának is festenének: mindegyik féltékeny a maga vezetőszerepére. Különben sincs köztük oly általánosan elismert európai tekintély, aki egyéni értékével tudná ellensúlyozni a nagy hadviselők szemében azt a kétségtelen hátrányát, hogy kis állam szülötte. A kis állam hivatalos diplomáciájának és szociáldemokráciájának békeközvetítő munkája egyformán nehéz feladat, mikor a legerősebbek marakodnak egymással.

De ezenfelül egyéb okai is vannak annak, hogy a holland-skandináv kezdeményezés egymagában csak fél sikerre számíthatott. A közvetítők nem egyikében a központi hatalmak szociáldemokratáinak is elfogultságot lehetett felfedezniök, mégis sietve jelentették be jelenlétüket a konferencián. Ez a sietség viszont még óvatosabbakká tehette azokat az entente-szociáldemokratákat, akiknek Stockholmtól nem csupán azért volt aggódnivalójuk, mert ott a központi hatalmak szociáldemokratáival kellene találkozniok, hanem azért is, mert a szövetséges Oroszország szociáldemokratái már a konferencia tervét megelőzően sokkal határozottabban kötötték le magukat az annexió- és hadisarcmentes békéhez, semhogy e nagy űr áthidalása előtt a velük való találkozás és az ellenség füle hallatára való tanácskozás az angol és a francia szociáldemokraták többsége számára és főként a francia és angol kormány számára opportunus lehetett volna.

De a stockholmi találkozóra az egyes hadviselő államok szociáldemokrata pártjain belül sem érett még meg teljesen az idő. Az angolok és belgák nem mennek, az olaszok mennének, de a franciáknál már nem ilyen egyszerű a kérdés. A többség náluk is Stockholm mellett szavazott, de a kisebbség - és a kisebbség már olyan erős, hogy holnapra ő válhatik többséggé - elhatározta, hogy a részvételt nem engedi pártkérdéssé tenni és elmegy. Viszont Németországban ellenkező tüneteket tapasztalhatunk; ott a már különvált és külön párttá alakult kisebbség nem egy tagja húzódozik attól, hogy Stockholmban akárcsak saját országukbeli, nacionalista és imperialista hajlandóság vádjában marasztalt szociáldemokratákkal találkozzék.

Az egyetlen kiút és egyben a leglogikusabb is csak az lehetett, ha a negyedik Internacionálé ügyét maga az orosz szociáldemokrácia veszi a kezébe, amely az orosz politika intézésében döntő súlyra tett szert s így megvan a kilátása arra, hogy saját szövetségeseivel s szövetségesei kormányaival szemben a kellő tekintéllyel léphet fel, széttagoltságában pedig megnyugtathatja a többi hadviselő állam szociáldemokratáinak különböző árnyalatait is.

-

A francia szociáldemokrata párt parlamenti csoportja 1914 július 29-én kiadott nyilatkozatában azt a véleményét fejezte ki, hogy Oroszország fegyveres beavatkozása csak növelné a veszedelmet s rosszabbítaná a helyzetet, anélkül, hogy Szerbiának csak a legcsekélyebb pozitív és tartós garanciát is nyújthatna. «Oroszország intervenciója csak a legagresszívabb germán imperializmus kezére dolgoznék... Franciaország; amely Elzász-Lotharingiára való igényét több mint negyven éven át alárendelte a béke nagyobb érdekének, nem engedheti magát Szerbia miatt konfliktusba sodortatni... Franciaország fölött csak maga Franciaország rendelkezhetik, a nép semminő esetben sem engedheti magát titkos szerződések és homályos kötelezettségek többé-kevésbé önkényes magyarázatával konfliktusba sodortatni...» A francia-orosz szövetséget ily lazán értelmezi még 1914 július 29-én is a francia szociáldemokrata párt parlamenti csoportja.

Ugyanaznap pedig a brüsszeli nemzetközi szocialista iroda Keir Hardie és Henderson Artur által képviselt angol osztálya szintén manifesztumot bocsát ki Britannia munkás férfiaihoz és asszonyaihoz, akiktől «a háború dolgában sohasem kértek tanácsot». (Most Henderson miniszter Pétervár felé utazik, hogy az orosz munkás- és katonatanácsot levegye a lábáról, miután ez Thomasnak, úgy látszik, nem sikerült.) Az 1914 július 29-i angol manifesztumban még arról volt szó, hogy a munkásoknak el kell hallgattatniok az uralkodó osztályokat és sajtójukat, akik őket oly buzgón akarják megmozgatni «az orosz despotizmussal való közös eljárásra», erre a «gyalázatosságra», mert «Oroszország győzelme csak átok volna a világra». De azért a francia és angol szociáldemokraták harminckét hónapon át az orosz despotizmussal tették közössé ügyüket.

-

A harminckettedik hónapban az orosz despotizmussal végzett az orosz szociáldemokrácia. És az orosz szociáldemokráciát, mikor az annexió- és hadisarcmentes program alapjára áll, a háborúban való bűnösség kérdése nyilvánvalóan nem igen érdekli, de hiszen ha érdekelné, ellentétbe jutna saját békeprogramjával is. Mért érdekli Renauldelt még mindig, hogy kire hárul a háború felidézéséért a felelősség, mért akarja ezt a kérdést a szociáldemokrata kongresszuson is mindenáron napirendre tűzni? Aligha a történeti oknyomozás szolgálatában, sokkal inkább azért, mert alapot akar teremteni a kártérítés kiszabására.

Oroszország szociáldemokratái azonban, ha már a háborút előidéző okokról van szó, Jaurčs utolsó cikkét sem felejthették még el. A francia szociáldemokrácia volt vezére pedig elismerte, hogy Németország az ő kétfrontú háborújában rendkívül becses időt engedett elveszni július 31-ig, holott ezt az időt Franciaország és Oroszország nem hagyta kihasználatlanul. A központi hatalmak és az entente-hatalmak szociáldemokratáinak a háború előtt és a háború folyamán tanúsított magatartásáért pedig az orosz szociáldemokráciának nyilván csak egy ítéletű - az imperialista politikát minden irányban elítélő - véleménye lehet.

Önmagát a közvetítésre mindenkinél alkalmasabbnak, mert teljesen tisztának érezheti.

Mellesleg: nem azért, mert az autokrata Oroszország megdöntésével megdöntötte az autokrata Oroszország hadi céljait is; a «tisztaság» nem ott kezdődik, ahol a forradalmi aktivitás a háborúval szemben; hiszen a forradalom lehetőségét jórészt a központi hatalmak katonai győzelmei teremtették meg az orosz szociáldemokrácia számára és az orosz Plechanov az 1893-i zürichi kongresszuson mondta már azokkal szemben, akik a háborúk ellenében a katonai sztrájkok álláspontján voltak, hogy a katonai sztrájk elsősorban a kultúrnépeket fosztaná meg fegyverüktől s szolgáltatná ki az orosz kozákok hadának.)

Azonkívül pedig, hogy az orosz szociáldemokrácia teljesen tisztának érezheti magát, egyenesen tartozik is az Internacionálé ügyének szolgálni azzal, hogy újjászületését elősegíti. Reálpolitikai szükség volt, hogy az orosz szociáldemokrácia ragadja meg a kezdeményezést egy nemzetközi kongresszus egybehívására, miután előbb saját szövetségeseivel akar rendbejönni. A reálpolitikai szükség mélyén pedig ott érezhette az orosz szociáldemokrácia az eszmei kötelességteljesítést, mellyel az orosz despotizmus megdöntése után az Internacionálén felül önmagának, hazájának és a földtekének még adósa maradt.