Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 8. szám
Az orosz földbirtok reformjában az 1905. évi forradalmi kísérlet után következtek csak energikusabb lépések. Külön központi bizottságot szerveztek az agrárkérdések megoldása céljából - agrárkérdés Oroszországban egy kicsit mindig a parasztbirtokok kérdését jelentette - és a bizottság csakhamar a reformok egész sorát valósította meg. Azzal kezdték, hogy a parasztok jobbágyválság összegét, mely akkor még 90 millió rubelt tett, elengedték és ezzel igen komoly lépést tettek a közös és kötött mir-birtoknak magántulajdonná való átalakításához, egyidejűleg gondoskodván arról is, hogy a paraszt agrárbank a földszerző parasztság igényeit kielégítse. Szibériában a cári birtokokból engedtek át jelentékeny területeket telepítési célra, magában Oroszországban pedig egyrészt az állami domíniumokból, másrészt az ún. apanage földekből, amelyeknek haszonélvezője a cári család volt, parcelláztak és juttattak paraszt kézre vagy kilenc millió desjatint, körülbelül 20 millió magyar holdat. Hamar belátták azonban, hogy mindez így magában nem elég: évről-évre mind több birtok jutott ugyan paraszt kézre, - 25 év alatt csak a paraszt agrárbank révén tizennégy millió desjatin vagy 31 millió magyar hold - a paraszti birtokok átlagos terjedelme úgy 20 magyar hold körül volt, tehát nem éppen törpebirtok - és mégis az elégedetlenség a parasztok között nőttön-nőtt, mert a terméshozamok állandóan alacsonyak voltak - a legalacsonyabbak Európában - a kiuzsorázott földek legfeljebb ha exportra valót termeltek, a gazdájuknak valót nem és a parasztságra zúdult terhek mind elviselhetetlenebbeké váltak. Mint a legfontosabb problémák jelentkeztek: a mezőgazdasági szakoktatás kérdése, a mezőgazdasági kultúra emelésének kérdése a kísérleti ügy fejlesztése, a magnemesítés kérdése, a mezőgazdasági gépek használatának terjesztése, a mezőgazdasági hitelügy rendezése stb stb. Mindez azonban nemcsak mint jelszó, hanem egy komoly, átgondolt reform keretében, melynek következetes keresztülvitelét a háború kitörése akadályozta meg. Hogy az orosz földbirtokreform - melynek arányai egyéb hasonló reformokhoz mérve imponálóak - meghozta volna-e a kívánt eredményeket: az orosz parasztság proletarizálódásának megakasztását, az orosz föld terméshozamainak feljavítását, azt ma már nem bírálhatjuk el, kétségtelen azonban, hogy a földbirtokreform lassú tempója s csak a távolabbi jövőben megcsillantott szép remények, a földhöz nem jutott parasztság átváltozása helyét nem lelő városi proletariátussá, sok millióra emelkedett számmal - nem igen voltak alkalmasak az 1905. évi forradalmi nyugtalanságok lecsendesítésére és az új forradalom, melyet annyi szimpátiával fogadott a világ, nem egy gyökerével ugyanebből a talajból táplálkozott.
Vajon Magyarországon az élők gyorsabban lovagolnak-e?
A magyar kormány is földbirtokreformra készül. Azzal a körültekintéssel, mely kijár valahányszor a múltak hagyományainak megbolygatásáról van szó. Amikor a képviselőházban - egy esztendeje lehet annak - nagyon hangoztatták a földbirtokreform szükségességét, a miniszterelnök kijelentette, hogy ő a gazdasági liberalizmus híve, ami magyarul annyit jelent, hogy a földbirtok magától terem, kár volna ahhoz hozzányúlni. A gazdasági liberalizmus elvéből indult ki az az első földbirtokreform, melynek tervét Ghillányi földművelésügyi miniszter a Házban nemrég bejelentette. Mert lehetett volna abból is kiindulni, hogy a kevés embert foglalkoztató nagy birtok - az 1000 holdnál nagyobb birtokok - Magyarország gazdasági területének 33%-át, szántóföldjének 20%-át foglalják el, holott a Német birodalomban a nagybirtokra, az 500 hektáron felülieket véve alapul, alig 9% jut. Magyarországon 1,5 millió törpebirtok 1,5 millió hektár területet, az egész területnek 6,15%-át foglalja el, ellenben 3700 nagybirtoknak 7,4 millió hektár jut s pláne ha a 10.000 holdat felülmúló latifundumokat vesszük, természetesen beleértve az erdő- és legelőgazdaságokat, amelyek ebben jelentős részt foglalnak el, akkor azt látjuk, hogy ezekre 5 millió hektáron felüli terület esik, az ország területeinek közel egy ötöde. A parasztosztálynak, ennek az egészséges, igazán nemzetfenntartásra hivatott osztálynak a Dunántúl földterületéből, ahonnan a legerősebb a kivándorlás, mindössze 6% jutott, holott ugyanez az osztály Poroszországban 20% földterületen dolgozhat. Lehetett volna a terméshozamok alacsonyságából is kiindulni, abból, hogy Magyarország hektáronkénti átlagtermése 12,6 q volt, holott Csehországé 17,7 q, Németországé 20,7 q, nem is szólván arról, hogy nálunk is némely jól vitt gazdaságban a termés az átlagot 40-50%-kal felülmúlta.
De mindez a gazdasági liberalizmus elveinek a megbolygatása lett volna. Miért is a földbirtokreform tervénél egyszerűen a bankok birtokvásárlásaiból indultak ki és két principális intézkedést tűztek maguk elé: 1. a háború kitörése óta pénzintézetek által megvett ingatlanokat a kormány öt éven belül beszerzési áron megveheti, 2. a bankok által végrehajtott parcellázásoknál a kormány az elért nyereség 75%-a erejéig járulékokat ró ki. Vagyis a földbirtokreform helyett bankreform, nehogy a gazdasági liberalizmus elvén, melyre a miniszterelnök úr a mezőgazdaságban oly nagy súlyt helyez, sérelem essék.
Kétségtelen, ez a «földbirtokreform» kiragadja a bankok kezéből azt a lehetőséget, hogy a föld termőerejét üzleti körükbe vonják. Pedig a bankoknak alighanem igen egyszerűen prezentálódott a dolog: az eredmények, melyeket eddig nálunk a nagybirtokon elértek, éppen nem kielégítőek, ha én - már ti. a bank - ráfekszem a földre azzal a kitartással, amit egyéb üzleteim vitelénél tanúsítok, ha tőkéimet belefektetem, mezőgazdasági gépgyáramat és műtrágyagyáramat szolgálatába állítom, akkor lehetetlen, hogy játszva felül ne múljam azokat az eredményeket, amelyeket eddig az a 100 család produkált, mely Magyarország mezőgazdasági területeinek egy tizennegyed részét bírja. Ennek a bizonyításnak nem szabad bekövetkezni és ezt az óvatossági rendszabályt hívják nálunk agrárreformnak, aminthogy Székesfehérvár tiszteletreméltó püspöke is kifogásolta a bankok földszerző törekvéseit és megmondotta, hogy «több kenyér kell... de milyen lesz ez a kenyér, az a kérdés. Ha a kenyeret a bankok termelik, a kenyérgyárak és a nagysütődék kenyere lesz az, de a magyar népnek az a kenyér kell, amelyet maga gyúr és maga süt a maga lisztjéből.»
A banknak tehát nem szabad termelni. S ha háromszor annyi embert foglalkoztatna is birtokán s ha 12.6 mázsa termésátlagot 50%-kal fel is javítaná - amint a bankok intenzív gazdálkodása mellett fel is lehet tenni - még akkor sem szabad. Parcellázniok sem szabad. Ha azzal a tervvel jönnének, hogy a parcellázás joga csak az államot illeti meg, mert csak az állami parcellázás mellett van meg a garanciája annak, hogy a parasztot ki nem uzsorázzák, hogy az állam teremti elő a legalkalmasabban és legolcsóbban az ehhez szükséges tőkéket, az állam segíti a nívósabb kultúra eszközeihez, gépekhez, trágyához, akkor azt csak helyeselni lehetne. De tűrni azt, hogy aki gazda a maga tízezer holdas birtokát parcellázni akarja, azt olyan áron, olyan feltételekkel csinálhassa, hogy a parasztnak ad oculos demonstráltassék, hogy hétnél több bőre van, ellenben a bank akár legtisztességesebb, legméltányosabb parcellázás lehetőségétől is elüttessék, - mert a kormány a háború ráhárította felelősség elhárítására ezt a módot tartja a legalkalmasabbnak - ez nem fér a fejünkbe.
De hát... de hát... a halottak gyorsan, minden kormánynál gyorsabban lovagolnak.