Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 2. szám · / · Benedek Károly: Olaszország, az entente és a béke

Benedek Károly: Olaszország, az entente és a béke
A radikálisok és a giolitti-párti sajtó.

A katolikusok és a szocialisták között a radikális giolitti-párt a híd. A giolittiánusok munkája rejtélyesebb a többinél. Maga a sajtójuk is ismeretlen. Bevallott nagy orgánumuk a turini «Stampa», melyet objektív magatartása miatt a hazafias sajtó és a kormány egyként üldöz és zaklat. Hanem - és ez mindennél jobban jellemzi az olasz sajtóállapotokat - a turini «Stampa» részvényeinek jó egyharmada a milánói irredentista szabadkőmíves «Il Secolo» igazgatóságának kezében van. Az irredentista hazafiaknak tehát a «Stampa» lepusztítása nem kicsi anyagi kárt okozna.

Maga a «Stampa» soha sem kicsinyli a háborút, nem nyílt neutralista és még csak nem is ellenzék. Az ellenzékeskedése puszta szubtilitásokban nyilvánul meg és vezércikkírói szemmel láthatólag bitorlónak tekintenek minden kormányt, mely nem a Giovanni Giolittié. A «Stampa» tézise szerint: az ententenak igaza van, Olaszországnak még igazabbja; de mindez igazság nem éri föl a háborút. A győzelemről az a felfogása, hogy Németország még nem győzött - de az entente győzelmében csak a felszín kedvéért hisz páros napokon. A «Stampa» fegyvere a szkepticizmus. Az ententera legkedvezőbb híreket oly kifejezésekkel nyomatja le, hogy iróniának is beillik és minden hivatalos hazugságot vagy túlzást pontosan leközöl ugyan, de nem mulasztja el feltűnő betűkkel alája írni, «így írja ezt a Stefani-ügynökség»; míg a maga szempontjából fontos jelentés mellől sosem hiányzik a «servizio speciale» jelzés, bárhonnan eredjen is a hír maga.

Az ilyen munkához természetesen kiválóan összetanult ügyes zsurnalisztacsoportra van szükség, s a «Stampa» tudósítóit valóban évtizedes együttmunka hangolta össze.

És a «Stampa»-nak visszhangja van. Régi megegyezések alapján a turini «Stampa» a bolognai «Resto del Carlino» és a nápolyi «Mattino» közös riportokkal dolgozik s minden tudósításuk egyidejűleg lát napvilágot a nevezett három lapban. Ettől eltekintve a három napilap politikai tendenciája nem azonos és tőlük teljesen eltérő, csaknem kormánypárti a nagy római radikális «Tribuna», a financemberek és nagybankok házilapja, melyet azonban a radikálisokhoz szintén szoros kötelék csatol.

Mint minde lapok, úgy maga az egykori «moretti-had», a vén országúr Giolitti volt pártja, sem mutat látszólag semmi közös tendenciát. Maga Giolitti ki nem mozdul cavouri remeteségéből, legföljebb ha Cuneoba hajtat a megyegyűlésre, vagy Turinba rándul, hol a Hotel Boulogneban állandó appartementje van. A hívei pedig mindenütt fellelhetők. Egyikük-másikuk - mint az exminiszter Nitti, valóságos irredentista szónoklatokkal tündöklenek; Scialoja meg éppen tárcát vállalt a jelen háborús minisztériumban, akár Meda főtisztelendő úr; mások mint Alessio, Ferri, Gambarotta a parlament enfant terrible-jei; míg egynémelyikük - mindenekfölött Goya del Colle képviselője De Bellis - nyíltan Giolittit vallják pártfejükül. Hanem bármely párton hallatják is szavukat, legyenek bár szemi-katolikusok vagy szemi-szocialisták, valahányszor hallatnak magukról, akaratlanul is a turini «Numero» egy elmés karikatúráját juttatják eszembe, mely a Montecitorioban elnöklő Marcora mögött Giolitti gigászi árnyékát mutatja, ki a ráfigyelmező többségnek int «ma még a kormányra szavaztok; ma még nem jött fel az én napom». És hogy az ő napja a békenap - az nem titok senki előtt sem.

*

Ez röviden összefoglalva ama politikai pártok jellemzése, melyeknek összessége a fent vázolt argumentumok és indokok alapján törekszik Olaszországon a béke felé, melyet az olasz királyság egyedül s önálló iniciativával el nem érhet soha, míg a györgykeresztes lobogó úr a tengereken. Hanem hogy ez a béke minden ententenemzet közmegegyezésével minél előbb kisüssön reánk - az Olaszországnak nem utolsó érdeke.

(Melide, 1916 december)