Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 1. szám · / · Disputa

Dr. Pethő Sándor: Válasz Halász Imrének

A Nyugat 1916. karácsonyi számában Halász Imre úr a Szabadságharc eszméi c. könyvem megjelenését tárgyilagos és érdemleges kritika helyett tőle forrásmegnevezés nélkül átvett részletek meglepő reklamálására használta fel. Sajnálattal kellett megállapítanom Halász Imre úr cikkéből azt, hogy először, művem előszavát, másodszor magát művemet sem olvasta.

Könyvem előszavában olvasható egy passzus, melyben kijelentem, hogy különben is átmeneti, vázlatos művem során forrásaim rendszeres, szokott felsorolását mellőzöm. Ebből értetődnék az is, ha Halász Imre úr felhasznált műveinek megnevezését is ezúttal mellőztem volna. De magából művemből is megállapítható, hogy Halász Imre urat név szerint is idézem. Tettem ezt olyan helyen, ahol felfogásának a szabadságharcról alkotott szemléletemben pregnáns jelentőségét láttam. (V. ö. 126. l.) Halász Imre úr saját művének legalább olyan beható olvasásából amilyennek alapján csekélységem annak idején az ő műveit alapos és jóhiszemű kritikával illette, megállapíthatja, hogy a cikkében könyvemből idézett részletek egyáltalán nem betoldott idegen elemek a szabadságharcról való elmélkedésem menetrendjében, hanem annak a történetpolitikai felfogásnak szerves töredékei, amely bizonyos analógiában jelentkezett az ő történetszemléletével. Ezeket a könyvem koncepciójához képest meglehetősen jelentéktelen részleteket, azokból a cikkekből vettem át, amelyek Halász Imre úrnak két könyvéről közölt kritikai ismertetésemben foglaltatnak (két tárcacikk a Budapesti Hírlap-ban és egy az Élet-ben). Művem egész gerince, eredetisége, aktualitása, jelentősége: az osztrák és magyar erőviszonyok, az osztrák és magyar rendszer analízise, a szabadságharc katonai és politikai vezetésének kritikája.

Miután Halász Imre úr által rekriminált helyek magyarázata és kellő megvilágítása a fentiekben megadatott, művem gerincének komoly és historikushoz méltó megvitatásába. Halász Imre úr viszont nem bocsátkozott, részemről az ügy a nyilvánosság előtt is, éppúgy mint sokkal egyszerűbben és rövidebben már tudományos lelkiismeretem előtt is elintéztetett. Sajnálom, hogy egy emeritált, értékes publicistánk ilyen elhibázott érzelmi exkurzióval ennyire is kényszerített cikkével, amelyet egyébként most már saját objektivitásának ítélőszéke elé helyezek.