Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 15. szám · / · Disputa

Lázár Béla: Igen tisztelt Szerkesztő Úr!

Kegyeskednék "A magyar művészet jövőjéről" írt művem bírálatára ezt a pár sort megengedni. A háború a magyar művészetet a maga jövőjének előkészítése közben lepte meg. Még álltak az állványok, de már kilátszottak az emelkedő várfalak. (Ezt szimbolizálja a könyv címlapja. Mi van ezen furcsállni való?) A háború után ezt a munkát folytatni fogjuk. Könyvem a munkálkodás planumát dolgozza ki, de nem egyoldalúan, nem "valamely egységes világszemlélet alapjaira" felépített esztétika nézőpontjából. Sőt ellenkezőleg! Az az esztétika, mely a művészethez egyoldalú teóriákkal közeledett, mindig csak ártott annak, mert eltiporta az ellenkező álláspont fiatal hajtásait, s nem ismerte fel a másik irány sajátos kvalitásait. A művészetben pedig csak a kvalitás a döntő. Éppen a Szinyei esete igazolja ezt. Hiszen a barnalátásos Keleti vádolta meg őt delírium colorans-szal s ez keserítette el, húsz esztendőre a művészt. A művészetben nem a teória a lényeg, csak az eredmény. Azért merek én Matisse teóriáinak pusztító hatásáról beszélni, mert az eredmények, - bírálóm szerint is, - "nem igazolják azokat". A teória úgy jó, ha hátul kullog, baj, ha elöljár. Engedelmével - újra idézek, ez egyszer egy olyan tekintélyt, aki értett az elmélethez s a gyakorlathoz egyaránt, Gőthét. Az mondta: Bilde Künstler, rede nicht. Nekem gyanús az "eredmény előtt" beszélő művész. Pláne, ha ezek az eredmények egyszer csak rácáfolnak. Nézze meg bírálóm a vezér, Kernstock legújabb alkotásait, teszem azt a dunai tájképet, melyet a Fővárosi Múzeum szerzett meg nemrég, - mennyire a természet monumentális megjelenítése, már nem absztrakció, nem egyszerűsítés, nem teória, de csupa festői érték, élet, valóság, csak művészi felfokozásban. Hol marad ettől Matisse és teóriái?

Tisztelő híve

Lázár Béla

 

Bálint Aladár: