Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 15. szám · / · Disputa
Kegyeskednék "A magyar művészet jövőjéről" írt művem bírálatára ezt a pár sort megengedni. A háború a magyar művészetet a maga jövőjének előkészítése közben lepte meg. Még álltak az állványok, de már kilátszottak az emelkedő várfalak. (Ezt szimbolizálja a könyv címlapja. Mi van ezen furcsállni való?) A háború után ezt a munkát folytatni fogjuk. Könyvem a munkálkodás planumát dolgozza ki, de nem egyoldalúan, nem "valamely egységes világszemlélet alapjaira" felépített esztétika nézőpontjából. Sőt ellenkezőleg! Az az esztétika, mely a művészethez egyoldalú teóriákkal közeledett, mindig csak ártott annak, mert eltiporta az ellenkező álláspont fiatal hajtásait, s nem ismerte fel a másik irány sajátos kvalitásait. A művészetben pedig csak a kvalitás a döntő. Éppen a Szinyei esete igazolja ezt. Hiszen a barnalátásos Keleti vádolta meg őt delírium colorans-szal s ez keserítette el, húsz esztendőre a művészt. A művészetben nem a teória a lényeg, csak az eredmény. Azért merek én Matisse teóriáinak pusztító hatásáról beszélni, mert az eredmények, - bírálóm szerint is, - "nem igazolják azokat". A teória úgy jó, ha hátul kullog, baj, ha elöljár. Engedelmével - újra idézek, ez egyszer egy olyan tekintélyt, aki értett az elmélethez s a gyakorlathoz egyaránt, Gőthét. Az mondta: Bilde Künstler, rede nicht. Nekem gyanús az "eredmény előtt" beszélő művész. Pláne, ha ezek az eredmények egyszer csak rácáfolnak. Nézze meg bírálóm a vezér, Kernstock legújabb alkotásait, teszem azt a dunai tájképet, melyet a Fővárosi Múzeum szerzett meg nemrég, - mennyire a természet monumentális megjelenítése, már nem absztrakció, nem egyszerűsítés, nem teória, de csupa festői érték, élet, valóság, csak művészi felfokozásban. Hol marad ettől Matisse és teóriái?
Tisztelő híve
Lázár Béla