Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 11. szám · / · Karinthy Frigyes: LEGENDA AZ EZERARCÚ LÉLEKRŐL

Karinthy Frigyes: LEGENDA AZ EZERARCÚ LÉLEKRŐL
V.

Az elnök arcába visszatért a vér és a szeme már mosolygott. Még reszketett kicsit a keze, de ez már az a friss, egészséges izgalom volt, ami nagy politikai harcok, választások, ultimátumok, diplomáciai tárgyalások előtt jelentkezett nála.

- Hiszek vagy nem hiszek mindebben, amit elmondott - hihetek-e vagy sem, az kedves Lincoln, aki magát Telma Titusznak nevezi, lényegében mindegy, aminthogy nem fontos az sem, hogy isten és a megváltó létében hitt-e Konstantin, amikor belátván, hogy az új tan hívei eléggé megszaporodtak ahhoz, hogy hadsereget lehet szervezni belőlük, igen okosan és helyesen és kitűnő államférfiúi ösztönnek engedve felvette a keresztény hitet. Ön kedves Telma Titusz, az exakt emberi tudás és megismerés katedrájáról alaposan megleckéztetett engem az imént - engedje meg, hogy én most a politika katedrájáról visszaadjam a leckét és biztosítsam önt, hogy ehhez a kérdéshez ön épp oly kevéssé ért, mint én azokhoz az érdekes ismerettani problémákhoz, amiket fejtegetni szíves volt. Kérem, várjon, még nem fejeztem be - sejtem, mit akar mondani. Hogy ezt az állítást kockáztattam, az semmiképpen nem jelenti, mintha én lehetetlennek tartanám, amit ön közölt velem. Becsületszavamra állítom, azt sem tartom lehetetlennek, hogy ön maga Jézus Krisztus, vagy a hússá és vérré vált Ige. De ez véleményemen keveset változtat - mert ha maga az úristen állna itt előttem, hiteles okmányokkal igazolva személyazonosságát, akkor is azt mondanám: atyám, tisztellek és imádlak téged, de a politikához te nem értesz. Hogy a világot te teremtetted, azt elhiszem, ha be tudod bizonyítani - én ahhoz nem értek, de a politikához meg te nem értesz, te, aki mindenhatónak mondod magad, holott mindjárt mondok neked valamit, amit nem tudsz: kicsinyes és gonosz és hitetlen nem tudsz lenni.

- Nem az a fontos tehát, kedves Telma Titusz, elhiszem-e a Telma-kérdésnek ezt a - bevallom - meglepő magyarázatát, hanem azt, hogy tudomásul veszem-e a tényeket és mennyire becsülöm őket. Nos, már előre kijelenthetem, hogy a tényeket igenis tudomásul veszem, jelentőségüket elismerem - amivel már feleltem is kérdésére, hogy hajlandó vagyok-e tárgyalni Önnel. Hát persze hogy hajlandó vagyok. Mikor a Telma-ügy első híreit (megbízható leírásban, nyugodt lehet) közölték velem, magam is azt hittem, hogy múló zavarokról van szó és az a fakír, aki ezeket a szemfényvesztő csodákat csinálja, majd csak visszamegy Elő-Indiába. De ami azután következett, már kezdte sejtetni velem, hogy itt olyasvalami indul, amit akarva nem akarva tudomásul kell majd vegyenek a hatalmak. És most, hogy saját szememmel látom azt, amiről ezer forrásból összevágó és megegyező jelentést kaptam - most kijelenthetem Önnek, Telma Titusz, hogy nézetem szerint a kereszténység fellépése óta ilyen nagyszabású mozgalmat és változást nem tapasztalt az emberiség. Én nem tudom, igazán felfedezett-e Ön valamit, vagy csak grandiózus hipnotizőr-e Ön - nem is fontos ez nekem. Én látom a megmozgatott tömegeket, amiket ön mozdított meg - látom a fegyvereket, amiket kezükbe adhat és elismerem, hogy e fegyverek ellen e percben még nem tudok védelmet - látom ezt és hajlandó vagyok Önnel tárgyalni, mintahogy Konstantin tárgyalt Krisztus papjaival. Hajlandó vagyok tárgyalni és felszólítom Önt közös megegyezésre és közös munkára, Telma Titusz - s ha Ön szükségesnek látja a kiegyezés szempontjából, én természetesen felveszem a Telma-hitet s gondoskodni fogok róla, hogy ezt a hitet államvallássá tehessük idővel. Halljam hát az Ön feltételeit.

Telma Titusz hosszas szünet után, vontatottan kezdett el beszélni.

- Londoni kiáltványomat olvasta elnök úr - ismeri hát világnézetemet. Amit Ön a politikáról beszélt, az engem nem érdekel. Az az érzés, amivel én az emberi fajtára gondolok, nem hasonlít politikához - de vallási vagy filozófiai erkölcshöz se hasonlít. Ezen már túl vagyok. Amihez ez az érzés legközelebb áll, az valami, amit általában esztétikának neveznek s aminek igen kevés szerepet adtak az emberiség sorsát mozgató tényezők között. Nagyon röviden elmondhatom érzésemet. Én az életet szépnek tartom, elnök úr, a halált pedig csúnyának. Ennyi az egész. Az önök politikája, az önök filozófiája, az önök etikája mind a halál szolgálatában állott eddig. Nem a nagy tömegek sorsában felolvadó krisztusi altruizmus az, ami engem, ki véletlenül adódott hatalmamnál fogva gonosztevője és gyilkosa éppúgy lehetnék az emberiségnek, mint megváltója és jótevője - ami engem arról győzött meg, hogy az élet pártjára álljak és kívánjam, hogy annyi ember éljen szépen és jól, amennyi csak tud. A lelkem összhangját és nyugalmát így találhatom csak meg - ennyi az egész. Kívánom hát az emberiség életét és boldogulását - és nem kívánok halált látni és pusztulást és visszafejlődést. Nem kívánom a háborút, elnök úr, mert jelenlétem teljesen fölöslegessé teszi. Most, hogy itt élek a Földön, nem használhatják Önök azt a hazug dogmát, hogy szükség van a háborúra, most anélkül csak nagyobb nyomort és méltatlanságot cselekedne az önkény és hatalmi erőszak. Itt vagyok én, egymagamban a gonoszság ellen, hogy kettétörjem erejét - itt vagyok én, a rend és törvény, hogy biztosítsam a jók és okosok és szépek életét a csúnyák, rosszak és ostobák ellen. Nem vettétek még észre magatokban az ösztönt, mely nem csak a kártékony rovart pusztítja - de a csúnyát és undorítót is? Ami rút és formátlan, annak épp oly kevéssé van joga az élethez, mint a rossznak és kártékonynak - ami különben egy és ugyanaz. Íme az én etikám. Nem kell háború, fölösleges. A megoldás nagyon egyszerű, elnök úr. Egész programomat majd az antwerpeni konferencián mondom el. - Önhöz, elnök úr, azért jöttem, hogy egyelőre ennyit közöljek: Amerika beszünteti a muníciószállítást minden vonalon és haladék nélkül - a már elindult hajókat szikratávíróval visszarendeli, a felhalmozott anyagot megjelölt helyen elraktározza és bevárja a továbbiakat.