Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 2. szám · / · Babits Mihály: KÁRTYAVÁR

Babits Mihály: KÁRTYAVÁR
REGÉNY 10
21. §. BESZÉLGETÉSEK A VÁROSHÁZÁN ÉS MEXIKÓBAN

- Ó ne aggódjon a bíró úr, legkevésbé se, azon ne aggódjon! Minden meg fog kerülni, és ha nem kerülne is... Csakhogy pénz el nem veszett! Az iratok? Eh, azok könnyen megszerezhetők újra: de különben nincsen is rájuk szükség, Borsai kérni se fogja, úriemberek megbíznak egymásban, az embernek nincs szüksége okmányaira, kérem, az én diplomámat senki sem látta, amióta megvan. Csekélység, kérem, mondom, ne tessék ezen nyugtalankodni. Hogyan? Nem kellemes? Kérem, majd vigyázunk, hogy az újságok ne írjanak róla, nem fog híre menni. Csakhogy pénz nem veszett el! - Tehát visszatérve az ügyünkre, amint mondtam, negyvenezer koronába kerül egy ötszobás villa, mely évi háromezer koronás részletekben törlesztendő, - de ha előre be méltóztatik fizetni ötezer koronát, akkor a hátralevő harmincötezerre évenkint csak ezerkétszáz koronát veszünk... Tessék, bíró úr, ajánlhatom a benediktinert... Egy szivart parancsol?

A bíró kissé szédelgett már a snapsztól és jóleső bágyadtsággal tespedt el a kényelmes bőrfotelben, a kellemes, finom szivarfüstben. Most, hogy ismét kényelemben volt, most kezdte csak érezni a fáradtságot, jól esett kissé, szibarita módon lehunyni a szemét. Az úri élet, a lankadt úri élet édessége áradt el egész testén. Milyen más itt minden, mint Szakolcán! A polgármester modora valósággal megbabonázta, kimondhatatlanul szerette volna ilyen úri körben, ily pompás úri bútorok között, egy szép kis villában, a saját villájában tölteni el életét. Ah! nem is úr az, akinek szép, előkelő lakása nincs! és Újvároson minden úriember ott fog lakni, a telepen.

- Minden modern kényelem lesz, azt garantálja a társaság - folytatta a polgármester. - És kérem, tessék elhinni, nem mindegy ám nekünk, szellemi munkával foglalkozó embereknek, a lakás. Kérem, én meg tudom érteni Kerbolt barátomat, aki a hangulatot keresi még a hivatalszobájában is. A hangulat minden a szellem munkásainak, és a hangulatot a környezet adja. És hogy az ember még otthon, fáradtan, a munka után, se találjon egy kis kényelmet, egy kis jó hangulatot! És kérem, tessék elhinni, Újvároson nem kap ám a telepen kívül tűrhető lakást. A telepen pedig rohamosan fognak drágulni.

- Pestről bejárni pedig nagy strapa - mondta Partos.

- Most van a legjobb alkalom, mondhatnám, egyetlen - folytatta a polgármester. - Már most tessék választani a módozatok között.

Partos úgy érezte, hogy a polgármester némi kicsinyléssel néz reá, mint akiről azt hiszi, hogy nincsen a zsebében ötezer korona, azonnal lefizethető. Ó! milyen kevésre becsülheti őt ez a hatalmas ember, kivált az irataiért való megokolatlan, gyermekes aggodalmai után. Valóban csak a tapasztalatlan vidéki aggódhat ilyesmin annyira. Minek is beszélt róla egyáltalán? Még utóbb azt is hiszi Madár, hogy talán oka is van félni a bizalmatlanságtól, még utóbb valami szélhámosnak gondolja, akinek nincsenek is iratai. Érezte, hogy ez megint túlzott aggodalom, s aggodalmas voltát csak még jobban szégyellte és attól még jobban zavart lett. Ah! pedig a biztonság! ez a fő az emberek előtt, a biztos fellépés, elegáns gesztus, megtanulhatná épp Madár Jánostól!

Kissé kábulva szítta a szokatlanul illatos szivart, nem tudott hamar válaszolni, de érezte, hogy illetlenség volna soká föltartani a nagy elfoglaltságú polgármestert. Úgyis túl sok szívességet fogad már el tőle. Kissé döbbenve érezte, hogy a felelete most már nem lehet aggodalmas, halogató, hogy a telepi házépítésbe most már be kell mennie - ezekután! Másképp nem is tekintik úriembernek - a polgármester nem is erre vár választ tőle, csak a módozatokra nézve. Hogy a feleségével nem beszélte meg előre a dolgot... ah! hát muszáj mindent ővele előbb megbeszélni? hiszen ő a férfi, intézhet egyszer valamit maga is! A felesége még mindent megakadályozna, csupa kicsinyes, asszonyi smucigságból, és nyomorognának tovább, isten tudja micsoda piszkos bérlakásokban! Borzadva gondolt a tegnap délutánjára, amikor lakást keresett: a fogorvos lakására. A kövér zsidóasszonyra, a névjegytartóra a kapu alatt. Ah, az újvárosi lakások! Poloskák...

Nem, nem, fait accomplival kell az asszony elé jönni. De hogyan? A háromezer korona évi részlet sok, azt az ő viszonyai nem bírják. Viszont a másik módozatban meg azonnal kell lefizetni ötezret.

- Máris rendkívül sok az előjegyzésünk - mondta a polgármester. - Budapesti hivatalnokok is tömegesen jelentkeznek. A helyünk pedig korlátolt. Már nemsokára vissza kell utasítanunk a jelentkezőket.

Partos a kabátja zsebéhez tapintott, ahol a banktól fölvett pénzét rejtette. Mit szól majd az asszony, ha ebből a pénzből nem marad semmi?... Eh, ez a legjobb befektetés! A pénzt úgyis az új lakásra szánták. Ez a legjobb megoldása a lakáskérdésnek.

Az új viszonyokhoz alkalmazkodni kell. Nem maradhat itt is smucig mint falun. Adósság? hát baj az? kinek nincs? néhány év alatt letörleszti. S mit ér ha nincs adósságod - s amellett nyomorogsz - egy poloskás, piszkos, újvárosi házban?... És... hadd lássa Madár polgármester, hogy ő is úr, hogy ő sem ijed meg, hogy az ő zsebében is akad néha bankó.

...Így történt, hogy Partos bíró sok-sok pénzzel szegényebben, és egy újvárosi háziúr büszkeségével gazdagabban kelt föl a polgármester íróasztala mellől. Ki hitte ezt még tegnap? És hogy fognak bámulni Szakolcán!

- No, megvan az üzlet? Hát most igyuk meg az áldomást! Átviszem a bíró urat a Mexikóba: ott vannak ilyenkor az urak: Borsai is ott lesz. Remélem, nincs elfoglalva a bíró úr?

- Ebédre vagyok híva.

- Hova? Budapestre?

- Nem. Kovácshoz - Kovács Endre tanítóhoz. Iskolatársam volt.

- Ó hiszen arra korán még: Kovács is ott lesz a Mexikóban, ilyenkor mindenki ott van. Valóságos intézmény nálunk ez a vasárnap déli sörözés, Kovács el nem fogja mulasztani. Polgármester uram, velünk tartasz?

De a polgármester csak később jöhetett, dolga volt még a városházán. Svarc Jenő azonban hozzájuk csatlakozott, s Balázsy főjegyző szintén. A téren éppen bomlott a piac. Egy kofalány, kilökve a fapeceket éppen lecsukta óriás ernyőjét, ügyesen, fürgén bújt alóla ki, és lábával rugdalta odébb talapzatának ágait. Négyágú léctalapzaton állott a nagy ernyő, amilyenen a karácsonyfák szoktak. Partos szabadon és otthonosan pillantott át a téren. A nap már melegedni kezdett, de még mindig érzett az éjjeli zivatar frissítő hatása. A vasárnapi tér frissen nyüzsgött, s Partos, új háziúr, mint egy Napóleon, fölényesen pillantott át rajta, és szeme volt minden nőneműhöz, mint már régóta nem. Ah, micsoda lányok mentek a templomba (a Ketykó Máté templomába, amelynek egyik tornya elsikkadt), feszes, egyenes, ropogós testű lányok, mintha ki lennének vasalva! Valami úri mise kezdődött éppen. Adamec jobbra-balra köszöngetett a tóduló hölgyeknek. Anyák vitték (mutatni) kis csirkéiket, és Partos meghallotta véletlen egy kövér mama gondos intelmeit:

- Mici, ne lógasd úgy a két kezedet! Ebbe a ruhába jobb, ha nem lógatod a kezedet!

- Akár Szakolcán - gondolta magában. Valóban, így vasárnap délben, mikor a boltok bezárultak, mikor megszűnt a kereskedelmi forgalom, Újváros kevésbé volt a rettenetes Újváros mint máskor, s a hamis, lármás, kellemetlen nagyvárosi színek megől, mint ellenszenves rikító festék alól az arc természetes színe, előjöttek egy rendes, fejlődő vidéki város vonásai, amelyen alig látszott, hogy Pesttől alig van néhány kilométernyire. Újváros igazában nem egy volt, hanem kettő, és ez a másik Újváros azokból az emberekből állott, akik évenkint egyszer-kétszer ha bementek Pestre, akiknek ez mindig nagy utazás volt, és akik tulajdonképpen a régi Újváros voltak, a mag, a gyökér, akiknek világa ki se látszott máskor a fekete nagy gyárak, a kérészéletű tarka üzletek, Budapest nagy külvárosa alól, csak ilyen csöndes vasárnap délelőtt.

És éppen ez a világ volt az, amibe vezette Partost Adamec, és itt, itt már Partos otthon érezte magát. A Mexikó-vendéglő egészen másféle hely volt, mint a Vigadó. Itt már messziről kellemes sör- és pörköltszag áradt. Fakult, aranykeretes képek függtek a falon, hölgyeket ábrázoltak, papagájjal, vagy kis kutyával, hölgyeket, régi divatú toalettben, s merev mozdulattal, mint a francia kártyák dámái. Vidéki kocsma volt ez. Pompás, ropogós, köménymagos kifli volt az asztalon, és aranyolajban úszó barna ringlik. Nagy szivarfüst gomolygott és vidám, hangos férfiszavak.

- Zónát! Egy zónapörköltet! - kiáltott az egyik.

- No hát! Hogy van beállítva a lépésmérő? - érdeklődött a másik.

Nagy kacaj követte. A lépésmérő Balázsyra csinált vicc volt, akiről azt mondták, olyan papucshős, hogy reggel, ha elmegy hazulról, a felesége a bokájára csatolja a lépésmérőt, a nadrág alá, és délben aztán leolvassa, hány lépést tett, nem többet-e a megszokottnál, a megengedettnél?

- Hallgass, te szűrszabó! - kiáltott flegmával Balázsy.

- Ah, hagyjátok! Mi az az öreg Mukihoz?

Az öreg Mukin aztán még jobban nevettek. Ez pesti hivatalnok, de újvárosi lakos, s minden reggel megkapja a feleségétől a két hatost a vonatára. Este hatkor jön haza, addig nem eszik semmit, mégsem volt beteg az soha. (A múltkor, hogy egyszer a feje fájt, megtestált, papot hívatott.) Mit csinál estig Pesten? Beül valahová - kibicelni, mert nincs pénze kártyára. Néha a kibicek is fogadnak, ő is a hazamenetelre való hatost kockáztatja néha. Ha nyer, van egy szivar; ha veszt, gyalog jön haza s fél nyolcig nem ebédel.

- Megszokta az öreg a gyaloglást fiatal korából.

- Akkor nem volt még helyi vonat?

- Volt a kis daráló. Az utas lehívta a kalauzt egy pohárra útközben. Vagy gyalog mentek be az emberek, hogy megspórolják az utipénzt, aztán minden kocsmába betértek útközben.

Mélabús, irigy hangon tette hozzá:

- Mennyi bort legurítottak azok!

- Tudjátok különben, hogy az öreg Muki nagy don Zsuán? Láttam mikor este hazajön a vonaton. Az gusztálja a vonatot, mint kártyás a blattot. Először a dohányzó kocsikba néz be, azután a nemdohányzókba, végre a női szakaszokba is. No különben Újvároson a dohányzó kocsikban találni a nőket. Nem lehetnek azok meg kan nélkül. Elég az, az öreg végre megállapodik, rendszerint egész fiatal csirkéknél. Az öreg olyan Kisfaludy Sándor-os gavallér, szép cukkedli-stanicliból kínál, reszkető kezeivel. "Kérem kézcsókolásomat odahaza a nagyságos asszonynak!" Mindig így: "Kézcsókolásomat!" Nagyszerű figura az öreg.

- Micsoda élet! Ezek az emberek mást se tesznek, csak vasúton, villamoson, vasúton, villamoson, - no, az isten verje meg! - mondta Boronkai, városi tisztviselő, a javadalmi hivatal főnöke, végzett dzsentri, akit benyomtak ide, mert ért a gazdasághoz. - Hej, mikor még falun kocsiztunk, az én két szürkémmel! Jobb idők voltak régen.

- Mennyi bort legurítottak azok!

Egy ötven literest kitettünk az előszobába, kecskelábra, a csapot bele, addig meg se mozdultunk mellőle míg tartott. Akkoriban még nem adtunk semmit a zsidóra. Zsidó - hát azt mondtuk, mi az a zsidó? Semmi. - Jön hozzám egyszer a kocsis: "A tekintetes urat kereste egy úr meg egy zsidó." Úgy ám, így mondta: egy úr meg egy zsidó.

Könnyekig nevettek, aztán elkomorodtak megint:

- Most ők az urak. Most fáklyásmenetet rendeznek a polgármester ellen.

- Ó kérem, már azt is ők csinálják? - kiáltották át a szomszéd asztaltól, ahol Svarc Jenő ült.

- Bizony csak ők csinálják. Ki csinálná más, ha nem ők? Ők emelték annakidején: aztán most már nem tetszik nekik.

- A spriccerpárt is ellene van.

- Azok az emberek? Hát nem megcsókolhatnák a lábanyomát is? Mi volna a spriccerpárt Madár János nélkül?

- Madár Jánost a saját szabálytalanságai buktatják meg - jelentette ki Svarc Jenő.

- Szabálytalanságok - micsoda szabálytalanságok? - kiáltott Boronkai. - Jól tudom én mit kell érteni azokon a szabálytalanságokon! Nyomtató lónak nem kötik be a száját.

- Megbuktatás? Ki beszél itt megbuktatásról? Madár János sohasem bukik meg. Csak fáklyásmenetezzenek: ő majd nevet rajta.

...Madár János, még tisztelt és korlátlan úr, alázatos felek és felugráló szolgák között sietett ezalatt a városháza folyosóin át, vissza, Kerbolt szobájába. Nem bántotta a büszkeségét, visszamenni - könyörögni menni? Ah, Kerbolt előtt - nem bántotta! Különben! Nem, nem könyörögni ment, szívességet tenni ment, kegyet adni. Hallotta már az éjszaka történeteit - a járásbírótól - hallotta és részben megsejtette. Megsejtette a Kerbolt történetét. Ment most - fölhasználni.

- Gyula, zavarlak?

Szinte félve nyitott be az ajtón, mint egy nagy küzdelemre.

De, nagy meglepetésére Kerbolt maga sietett eléje, ah, egészen másképp fogadta mint előbb, azonnal végzett, hirtelen végzett Szulimánnal.

Egészen más ember volt ez, mint előbb. Mint aki előtt nem restellt könyörögni.

(Folyt. köv.)