Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 21. szám · / · Figyelő

Barta Lajos: A Szegedi jámbor szándék

Elindult Szegedről egy szép gondolat, a paraszt-úri eugenetika jámbor szándékának lehetne nevezni. A szegedi gondolat kigondolója abból indul ki, hogy ma a vagyonos parasztság fiai közül is sokkal kevesebben lépnek úri, művelt pályára, mint amennyi a vagyonuknál fogva természetes volna. Ezen segíteni kellene! Lehetne is. Létesíteni kell először Szegeden, azután még sok más magyar városban parasztinternátusokat, olyan bentlakó helyeket, amelyekben a középiskolába járó paraszt-fiú otthont talál. Ez arra bírná a vagyonos parasztokat, hogy fiaikat nagyobb számban adják a középiskolába, azontúl az egyetemre. Arról volna tehát szó, hogy évente 20-30 internátusból ezer-kétezer új ügyvéd, orvos, tanár, mérnök, megyei, állami hivatalnok kerüljön a magyar társadalmi élet felszínére. Miért ne válhassanak a vagyonos parasztok fiaiból lateinerek? - Természetes, hogy válhassanak! Ha műveletlenebb családok új sarjadzásukban műveltebbekké finomulnak, az csak hasznára válik minden országnak. Friss idegek, kemény öklök, erős koponyák, el nem koptatott energiák, megjavítják minden társadalom életerejét. De a szegedi szép gondolat akkor jelenik meg, amikor a nép annyi csatatereken vérzik és fogyasztja magát, amikor a magyar parasztságban rejlő intelligenciák és értékek a vérfolyamok rémes vöröslésében és a halálhörgések elviselhetetlen hangversenyében tüneményesülnek az egész ország színe előtt. Ez egy pillanatra azt a látszatot kelti, mintha arról volna szó, kezdődjék meg végre a népnek járó nagy adósságok törlesztése! Nyíljanak meg az utak, mondassék ki a varázsszó, mely a népnek élő, elkallódásra átkozott szellemi erőket a maguk igazi életére váltja meg. Egy pillanatra, mintha a szegedi szép gondolat Dózsa Györggyel egy forrásból született volna! De csak egyike ez is a végig gondolni nem mert szép magyar gondolatoknak, bár horizontot felszakítóknak indultak, már megszületésük előtt megtanulják a fennálló rendhez való alkalmazkodást, forradalmiság, mely már kiformálódásakor vigyáz, hogy le ne döntse a korlátokat, tűz, mely óvakodik attól, hogy égessen.

A szegedi szép gondolat apja látta az egészséges eszű, egészséges lelkű, gazdag, szegedi és szegedvidéki magyarság természetes intelligenciáját, megtelt lelkesedéssel és bánattal. De gondolatát, ahelyett, hogy kitágította volna, azonnal szűkebbre szorította. Nem gondolt az egész népre, melynek minden rétegében és minden ágában a szellemi értékek özöne megváltatlan durva formátlanságban enyészik semmivé, pusztul haszontalanul el, nem gondolt még csak az egész parasztságra sem, hanem annak is csak egyik részére, a tehetősebbre, arra, melynek a mai világbeli megjelenése is kellemesebb már. Gondolata nem azt jelenti tehát, hogy minden a tömegek homályába elvesző többnyire hivatott lelki erőt, álformában áléletet élő szellemi energiát föl kell az ország és az egész emberiség javára szabadítani! Alighanem elkerülte figyelmét a Magyarországon folyó harmincéves háború is!

Magyarország elnyomott és szegény társadalmi osztályai harminc éves véres önfeláldozástól zsúfolt háborút folytatnák azért a kultúr-átváltódásért, melyet a szegedi jámbor szándék apja a vagyonos parasztság számára szeretne megkönnyebbíteni. Ezek a társadalmi osztályok, amióta a művelődés láza megragadta őket, szomjas előretöréssel akarnák átteremteni fiaikban, unokáikban silány életüket. Harminc éve folyik idebent épp olyan kemény elszántsággal ez a nehéz háború, mint amilyen véres eltökéltséggel harcolnak most a magyar katonák a poklokkal teli csatateren. Halottak sokasága, csúnya elvérzésben kidőlt anyák és apák drága tetemei maradtak el az előrerohanók mögött a tövisekkel kirakott utak szélein, az új nemzedék is válságos lélekkel, megrendült idegzettel, beteg testtel jutott el a célhoz... Csak egy kisebb százalék volt még akkor is egészen ép. A kultúra önkénteseinek légiója vívta és vívja ezt a háborút. Itt sem arról van szó, amivel a szegedi gondolatot sem lehet megvádolni, hogy csak a tömegben rejtőző lángelméket kell a magasabb élet számára megváltani. Én sokan, akik szintén ezen az úton érkeztek föl, láthatták is a gyöngéjét, mint napot erőtlenül és hiába keresőket, a vakságba visszaomlani... De ez mégis evolúció volt! Gyötrelmes és véres átteremtődés, de az élet szabad erőinek játéka és nem melegházi intelligencia-tenyésztés egy nemes és tehetségben rendkívül, gazdag osztály kisebbik részének a javára, anélkül, hogy megoldaná a föladott problémát.

Ettől az evolúciótól a parasztság mint falusi elem, esett természetesen a legmesszebbre. Pedig voltaképpen ez az igazi, a nagy özön, melynek gazdag mélységétől és végtelenségétől nagyszerűen megrázkódunk, amikor azt mondjuk, a nép. Az eke mellett az istállókban, a szérűskertek unalmában, tudósok, művészek nemzetmegváltók vesznek el. És inkább azok közt, akik száz holdon alól maradtak! A magyar nép értelmességének, lelki kincseinek Clondykéje idegen ködös mezőség, melyen még alig jártak az első aranyat és gyémántot kereső csákányosok...

Csináljanak a gazdag parasztok fiai számára internátusokat! De a szegedi jámbor szándékot senki se tévessze össze avval a radikalizmussal, mely mint gazdasági, politikai és kultúrprogram az egész nép számára egy új életbe való fölemeltetést sürget. Neveljenek az internátusok a gazdag parasztokból új intelligenciákat! Soha sincs belőlük elég. De nem ezek az emberek azok, akik majd a szükséges új életet megcsinálják. Ezek nem az internátusoknál fogják kezdeni, hanem ott, hogy a népnek egész tömegét rá kell lökni a politikai és gazdasági élet olyan útjára, melyen nem egy véres, de természetes evolúció egészséges erőjátékában kiváltódjék belőle minden, ami értékes és jó. Ehhez sok alulról jött ember kell, akik magukkal hozzák a szociális fájdalmat, a tömegek egyetemes fölemeltetésének meg nem alkuvó parancsszavát.