Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 11. szám · / · Nagy Zoltán: Egy régi áloe-virág

Nagy Zoltán: Egy régi áloe-virág
(Prológus)

Az út! Az út a fenyvesek között!
Zöld hegy nyakán avarszin drága násfa!
Hogy ingott, lengett, lihegett a lejtőn,
Hogy hullt, mint sóhaj, mindent elfelejtőn
A völgybe, mint egy kéjes ájulásba!

A völgy! Ó völgy, hogy még idézni merlek,
Holott misem fáj ugy, mint régi kéj,
Ó isteni zöld diadalmi serleg,
Hogy tölté szinig égi nektár mély
Öblöd: szagos, friss juliusi éj!

O éj, mely nézett éjszinü szemébe,
Mintha tükörben nézné önnön mását,
Ó éj, mely nézett rám sötét szemébűl,
Két éj, két szem, mely míg egymásba szédül,
A szivemen át váltja pillantását!

S ékes szavam te, zengő, hajdani,
(Ma: zörgő törzse elvirágzott ágnak)
Fogsz-e még egyszer úgy kihajtani?
Szavam, szavam, patakzó, hajdani,
Kürtös futárja érkező csudáknak,
Fog-e még egyszer, egyszer hallani!

Hogy küldte zászlós ünnepi menetjét
Királyt szolgáló drága kötelesség,
Kincsét hogy tárta, rejtett pompa őre,
Mint páva nyitja tollát legyezőre,
Hogy zöld zománca urnőjének tessék,
Hogy lenne méltó amaz éjszakán
A hallgatáshoz, mely ült egymagában
Félig nyilt, keskeny, csigás ajakán.