Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 10. szám · / · Figyelő

Felvinczi Takács Zoltán: Kitüntetett művészekről
Iványi-Grünwald Béla - Hatvany Ferenc

A háborús izgalmak dacára (vagy éppen miattuk) különös figyelemmel kísért tavaszi tárlat három aranyérmes művésze közül kettő érdekelhet minket különösen. A nagy éremmel kitüntetett Iványi-Grünwald Bélának jelentős szerep jutott a magyar festőművészet történetében. Hatvany Ferenc ritka fogékonysággal és tudatossággal dolgozott egy időszerű program megvalósításán, melyet a francia impresszionizmus alapján fejlesztett ki. Közösséget vállalhatunk mindkettőjük törekvésével. Bosznay honorálása viszont csak akkor volna indokolható, ha elismernők, hogy az aranyérem azt is megilleti, aki minden egyéni művészi intuíció nélkül ér el bizonyos festői készséget.

Nem akarok fennakadni azon, hogy a Képzőművészeti Társulat rendszerint nem szerencsés az érdemek jutalmazására legalkalmasabb időpont megválasztásában. A kezdetben elkövetett hibák maguk után vonják a balfogások végtelen sorozatát. És elvégre: ha már a régi bűnök örökös kötöttséget eredményeztek, valóban igazságos is annak adni a koszorút, aki - soros.

Iványi-Grünwald kitüntetése ugyan hamarabb is jöhetett volna így is, mert legnagyobb tettei mégis csak nagybányához fűzik. Művészetünk történetében nagybányai festő gyanánt fog szerepelni mindig. Hisszük, hogy szép hivatás vár rá még most is, de jövendőbeli tevékenysége sem képzelhető másként mint nagybányai élményeinek kisugárzása gyanánt Iványi-Grünwald Nagybánya előtt naturalisztikusan dolgozott. Csak az erdős-hegyes vidéki művésztelepen kezdte mélyebbre ható kolorista törekvéssel elemezni a tónusokat s beléjük vinni egyéni hangulatát. Ott kezdett fellépni művészetében (Kiss József illusztrációk) az a szuggesztív erejű finom női profil is, melyet nagyhamar sikerült típussá fejlesztenie, hogy azután végigvihesse kompozíciói gazdag sorozatán egészen a mai napig s belevonja előreláthatólag a jövendőbeliekbe is.

Nagybányán ment át Grünwald a legerősebb krízisen is. Ott zökkent át a "neo"-mozgalomba. Stílusérzéke élénken reagált a posztimpresszionizmus szelének érintésére. A hirtelen átalakulás azonban sok szép eredmény mellett sok kiegyenlítetlenséget is vont maga után. Legújabb állásfoglalása pedig szintén nem lehet végleges. Nagylélegzetű díszítő törekvéseit ugyanis olyan koncessziók keresztezik, amilyeneket a közeljövő hangulata már nem fog követelni. Mély érzésből induló stílusos tónuskeresése pedig valami különös egyéni gravitáció rejtélyes erejével vonzza ismét oda, hol akkor állott, mikor az első nagybányai kiállítás "Kelő hold"-ját festette.

Hatvany Ferenc báró művészi pályafutásának elbírálásánál külön mértéket kell alkalmaznunk. Ezúttal se térhetünk ki a gyöngédtelenül hangzó megállapítás elől, hogy festői eredményeiben több örömöt lelhetett volna, ha nehezebb küzdelem árán, naivabb lélekkel jut hozzájuk. Talán kitüntetése is nagyobb elégtételt szerzett volna egy pár veszteséges versenyfutás után. Mert Hatvany joggal várhatja, hogy kevésbé szerencsés körülmények közt előre törtető művésztársaival egy kategóriába sorolják. Tiszta ambíciójánál, pozitív tudásánál fogva leghivatottabb művészeink közé számítható, jóllehet kritikai készsége meghaladja a megengedhető mértéket. A festői kolorizmus tetőpontján álló francia impresszionisták alkotásain nevelte látását és amellett az univerzális műveltségű gyűjtő józan ítéletével tekintett szét mindenre, ami művészi kultúrát tartalmaz. A helyzet magaslatának előnyeit élvezhette, mikor mások még provinciális korlátok közt mozogtak. Ilyen felkészültséggel állt a természet elé, hogy kivonja belőle a tisztán festői értékeket.

Radikalizmusával túl akar tenni a szélső céhbelieken s ezért történhetett meg vele olyasmi, hogy Nagybányán, a képszerű tájképmotívumok eldorádójában egy kis bányászház kertjét s udvarát festette állandóan, hogy e szerény témából egy darab tiszta piktúrát sajtolhasson ki.

Hasonló fölényes érzéssel nézett végig az "örök város" romjain s oly részleteket válogatott ki belőlük, aminők a Gellért-hegy oldalában sem tartoznak a ritkaságok közé.

Mindenekből az tűnik ki, hogy Hatvany feltétlenül biztos a maga dolgában és hogy egyforma elfogulatlansággal ítél meg minden jelenséget. De a naivitásnak e teljes hiánya, amennyire jó a kritikusnak, annyira nem hasznos a művésznek. Nem hiszem tehát, hogy Hatvany ne gondolna vissza aranyérme mellől valami jóleső meleg érzéssel azokra a kemény és merész hangsúlyokra, melyeket akkor keresett mikor még a Művészház ellenszalonjában állította ki festményeit.