Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 8. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Hadegészségügyi kiállítás

Mérges zöld kígyózsombékba fehér fényben sziporkázó, tündöklő pallos fúródik. A pallos markolatán az irgalom jegye, a vörös kereszt. E szimbólum - Falus Elek nagyhatású kitűnő plakátjának formai tartalma egyúttal - már napok óta a parlament épületébe hívja a főváros közönségét, ahol szokatlanul nagyarányú kiállítás keretében az emberek elé tárul a hadviselés szolgálatába állított orvostudomány, egészségügyi technika sokfélesége, csodálatos fejlettsége.

Fantasztikus formájú, bonyolódott műszerek, preparátumok, beteg testrészek elváltozását szemléltető viaszmodellek, egész kórház-szobák, történelmi érdekű orvostudomány múltját dokumentáló rajzok, képek és aktuális vázlatok, pasztellek, rengeteg fotográfia, statisztikai grafikon, barakkok, kórházvonatok kicsinyített másai, Röntgen-laboratóriumok, tisztító kazánok, kötszerek, sebészeti berendezések, fegyverek, gránátok, srapnelek, golyók, a primitív kirurgia emlékei szinte tobzódó sokaságban halmozódtak fel e helyen.

E tömérdek holmi, kisebb-nagyobb - anyagban, formában, rendeltetésben százféle - mint óriási kaleidoszkóp megszámlálhatatlan szilánkja sodródik a szemlélő elé és a látottakat osztályozni, elrendezni akaró tudat eltompul az első zűrzavarban, csak nagysokára eszmél rá a kiállítás miértjére. Csak nagysokára eszmélünk rá arra a tenger szenvedésre, testi nyavalyára, gyötrődésre, ami az üvegszekrények mögé rakott, osztályozott, lepréselt, kiszárított holmik, ábrák fölött lebeg, csupán az emlékezés ködén át desztillálódik metafizikai elgondolássá a szemlélet; akkor tudjuk, érezzük, szenvedjük át a kiállítás igazi benső lényegét, ha már - elhagytuk azt.

Milyen tökéletes mindaz amit láttunk, mennyi emberélet menne veszendőbe azon a szükségszerű numeruson felül, melyet a halál torkából e szörnyű pusztulásban sajnos már kiragadni semmiképp sincs módjában semmiféle emberi mesterkedésnek, ha a modern orvostudomány, gondoskodó szeretet itt bemutatott eredményei nem állnának rendelkezésünkre.

A kiállítás anyaga az emberpusztítás és az embermentés eszközeit egyaránt magában foglalja. Természetesen nem egyforma hangsúllyal és csoportosításban. De az a néhány érintetlen és szétrobbant gránát, ép és szétroncsolt fegyver, ami ott van, elég mementó. Riadtan és elborzadva kérdezzük mire jó mindez? A tudomány, kézügyesség, irgalom pompás eszközei és intézményei szükséges velejárói az olyan emberközösségnek, amely még nem tudta kigyomlálni magából a háború lehetőségeit. Bármennyire imponálnak ezek az eszközök, mögötte mégis hullaszag lappang és az elektromos golyókeresőt bármily elmés és hasznos jószágnak tartjuk, mégis sokkal nagyobb eredmény lenne az, ha nem volna szükség elektromos golyókeresőre.

Erről azonban e nagyszerű kiállítás rendezői és résztvevői a személyük szerint természetesen nem tehetnek.

Megkülönböztetett helyet biztosítottak a németországi résznek. A rendszeretet, tisztaság, pedantéria, tudományos készültség, minden jelzője kevés arra, hogy ezt a részt kellő értéke szerint méltányoljuk. Szemfényvesztő kiállítási fogások teljesen hiányoznak az anyagból, ezzel szemben már a laikus szem is észreveszi a szolid anyagot, tisztességes munkát és mindenek fölött a praktikus érzést. Egy hajó teljes kórházi berendezését is elhozták a kiállításra, azonkívül néhány kilométeren lefolyt ütközet kicsinyített mását. A modell igazi precizitással tünteti fel egy ütközet minden fázisát. Apró katonák szerkocsik, ágyúk, lovak, vöröskeresztes kocsik hemzsegnek, a húsz-harminc centiméteres házak, fák között; kötözőhelyek, gulyáságyúk, tartalék csapatok, a folyó túlsó partján megrongált templom csonka tornya mered, a toronyban halott katonák hevernek.

A közös hadsereg, honvédség és tengerészet ugyancsak megfelelő színvonalon álló anyaggal szerepel e helyen. Természetesen a vörös kereszt intézménye foglalja el a legtöbb helyet, amint hogy a háborúban leromlott testű emberek talpra állításának óriási munkáját is legnagyobb részben ez az intézmény végzi.

A főváros, a Társadalmi Múzeum, különböző szanatórium-egyesületek, egyetemi intézetek szintén gazdag és értékes kollekciókkal tették teljessé a kiállítást.

Egyetemi professzorok, orvosok, katonák valósággal megható buzgalommal vetélkedtek; mindegyik túl akart tenni a másikon, mindegyik minél szemléletesebbé akarta tenni azt a munkát, amelyet oly nemes szándékkal végeznek mostanában. Szakemberek egészen bizonyos, hogy nagy hasznát látják ennek a vetélkedésnek, mert lehetetlen hogy ennyi fáradság, tudás, megkapó ötlet szinte művészi készség valahol, ha váratlanul is ne termékenyítsen.

A történelmi gyűjtemény túlnyomó részben régi metszetekből, rajzokból, képekből tevődött össze. Egyéb emlék alig maradt. Goya háborús grafikáit látjuk viszont e helyen, míg a hollandi mesterek, akik tömérdek képen örökítették meg a korukbeli felcserek, érvágó, köpölyöző férfiak munkáját, egészen kimaradtak a sorból.

Modern rajzok is vannak a kiállításon. Nagyon sok dilettáns munka között három hivatott piktor Vaszary János, Erdei Viktor és Bálint Rezső rajzai és a kitűnő Zutt háborús vonatkozású érmei (közöttük a "Kéve" pompás érme) foglalnak helyet.

Vaszary János magának a harctérnek egyes mozzanatait jegyezte fel sebbel-lobbal, néhány pregnáns karakteres vonallal a papírosra. Rajzaiban a látott dolgok tisztán a maguk képzőművészi értékük szerint jelentkeznek. Vaszary stílust, önmagát kereste a bévülről kifelé sugárzó erők diszpozíciója szerint igyekezett átformálni minden motívumot. Lengyel zsidók feje, trénoszlopok, erdőmélyedések, vasúti töltések, katonák az ő regiszterében nem illeszkednek megkülönböztetett rangsorba.

Erdei Viktor és Bálint Rezső a kórházban, szenvedő emberek között dolgoztak. Nem múlt el felettük nyom nélkül a beteg testek vergődése, a szenvedés rájuk áradó fluiduma. Nem látták, bizonyára nem is láthatták pusztán és kizárólag objektumnak a sebekkel borított beteg embert, a részvét érzése belelopódzott a látás szenzációiba, ott rezeg a vonalak kanyarulataiban , egy-egy fej megszerkesztésében a szemhéj fáradt rebbenésének körülárnyékolásában. A kórházban legfeljebb az operáló késsel dolgozó orvos lehet objektív, a művész tárgyilagossága lírává enyhül.