Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 6. szám

Lengyel Menyhért: Egyszerű gondolatok

Hágában egy szimpatikus új lap jelenik meg, a békebarátok lapja, a "Fehér hollók Újsága". Mióta a lap megindult, az egész világ vérben áll s - valószínűleg ezt akarja az újság címe jelezni -, a békés emberek oly ritkák, mint a fehér holló. Ez azonban tévedés. Soha a világon nem volt a békének több barátja, mint most s ha a "Fehér hollók", mint hivatalos lap, szervezni tudná őket, elcsodálkozna, hogy mennyien vagyunk, meglepődne, hogy kik tartoznak közénk s megelégedéssel vehetné tudomásul, hogy - ha lehet ezt így kifejezni - "mint privát emberek" a német császár és az orosz cár is a mi pártunkon vannak. Soha semmiféle ügynek nagyobb közvéleménye még nem volt, mint a békének, ez a közvélemény azonban nincsen szervezve s nem bír érvényesülni a régibb és nagyobb szervezettel: az államokkal szemben. És hiába él a béke vágya milliók lelkében, az államok, mint harci szervezetek, a háborút akarják. Az államok fel akarják egymást falni. Az állam katasztrofális az egyénekre nézve. Az állam olyan szervezet, mely mellett még a vallás is eltörpül, hogy olyan fiatal és gyenge alkotásról, mint a szocializmus, ne is szóljunk. Az állam természete olyan, hogy nem stagnálhat - terjeszkedni akar és előre akar menni s eközben beleütközik a másik állam létérdekébe s ebből mindig háborús konfliktusok fognak származni. Mikor a nagy háború kitört, néhány széplélek azt hitte, hogy ez az emberiség utolsó háborúja - milyen tévedés! Az államok alakulásának és fennállásának szigorú törvényei vannak, melyek pontosan és szabályszerűen új háborúkhoz fognak vezetni, amint az államok magukhoz térnek a most bekövetkező elgyengülésből. Itt nem segít emberi jóság, belátás és okosság - itt csak egy szinte emberfeletti dolog segíthetne: ha az emberiség más formák és módok között bírna csoportosulni. Ahhoz azonban csoda kellene, egy új messiás, aki ezt meg tudja csinálni. Már egyszer, éppen mikor a legnagyobb szükség volt rá, történt ilyen csoda, Jézus megjelenése, aki megvigasztalta a szegényeket és a hívők számára elviselhetővé tette az életet és a halált. Most megint a népek életének elviselhetővé tette az életet és a halált. Most megint a népek életének elviselhetővé tételéről van szó - lesz-e, aki legyőzi a sárkányt, mely fiainkat falja? Talán eljön. Talán igaza lesz Renannak: "Az emberiség magában véve alacsony, önző lények egyesülete, amelyek csak annyival állanak az állatok felett, hogy önzésük megfontoltabb. De ezen egyhangú, közönséges tömegből egyes oszlopok emelkednek ég felé s nemesebb rendeltetésünket bizonyítják."

Az emberiség? Mikor az emberiségről beszélünk, a mi szubjektív érzéseinket vetítjük ki a világba és azt hisszük, hogy az emberiség úgy gondolkozik, mint mi. Ezzel szemben az az igazság, hogy azok, akik a dolgok felett gondolkoznak, hallatlan kisebbségben vannak az emberiség sötét nagy tömegeivel szemben, amelyek nem gondolkoznak, hanem egyszerűen elfogadják a dolgokat úgy, ahogy rájuk kényszerítik. Az emberiség küzd, lelkesedik, kesereg, vezetteti magát, megnyugszik vagy nyugtalankodik - de nem gondolkozik. Mert ha most tíz percig gondolkozna és aszerint bírna cselekedni - olyan dolgokra jönne rá, melyek helyrebillentetnék a felfordult világot.

*

Van a hadsereg szállítóknak egy fajtája, mely legalább is olyan utálatos, mint az a sisera had, mely romlott élelmet és rossz anyagot szállít a katonáknak. Ezek a szellemi hadsereg szállítók. Értsük meg jól, abban egyek vagyunk, hogy ha már belekeveredtünk a háborúba, teljes erőnkkel azon kell lenni, hogy a magyarság minden érdekét, javát, sértetlenül kimentsük belőle, ezt magyarázni se nagyon kell, mert derék katonáink hála Istennek, ösztönösen érzik - s ami komoly és okoz buzdítás feléjük hangzik, azért csak hálásak lehetünk. De - magát a háborút dicsérni, tollal hetvenkedni, szájjal hősködni, szavakkal vérengzeni - továbbá e rettenetesség elfogadtatásához filozófiát csinálni -, százezrek pusztulásán egy olcsó gesztussal túltenni magát - azután: még esztétikailag is igazolni akarni az egészet - ez utálatos! Súlyosabb beszámítás alá esik, ha író állítja magát ennek a szolgálatába. Aki ezt a borzasztó háborút, nem a legnagyobb fájdalommal, nem az emberiség kegyetlen sorsán való benső részvéttel és szánalommal szenvedi végig - az nem az író, hanem az ember nevet sem érdemli meg.

*

Általában: mennyi sokan akarják ennél az irtóztató tűzvésznél a kis pecsenyéjüket megsütni! Az emberek, az itthonmaradottak, befelé néznek, magukba, s számítgatják, mi hasznuk van nekik az egészből. Ha ezt a sok hangtalan titkos gondolatot le lehetne jegyezni. Ha egy új Röntgen-apparátus - átvilágítva a lelket - ezt is mind felvenné... Ilyeneket lehetne hallani. Egy lélek: "dögöljenek meg mind, az a fontos, hogy én ne legyek benne." Egy örökös: "borzasztó, hogy a Feriről nincsen hír - ha el találna esni - kétszer annyit örökölnék." Egy filozófus: "lelkem megtelt tartalommal, új gondolataim vannak a világról." Egy kereskedő: "megmenekedek a hamis bukástól, egyszerűen a háború miatt megyek tönkre." Egy panamista: "de jól jött - ki beszél most az én botrányaimról." Egy vénlány: "azt fogom mondani, vőlegényem elesett a csatában." Egy tragédia író: "a korszellem kedvezni fog verses drámáimnak." Egy született lusta: "lehet ilyenkor dolgozni?" Egy kijáró: "ez mentett meg, szállítok a hadseregnek." Egy lump: "nekem van igazam!" Egy kárörvendő: "a Rudit is elvitték, bárcsak elesne." Egy tehetségtelen: "most dolgozhatok, nincs ellenőrzés." Egy nyugdíjas: "visszavesznek a hivatalba." Egy elbukott lány: "most ez nem is olyan nagy dolog." Egy hipochonder: "mióta a világ ilyen nagy bajban van, a magam baját alig érzem." Egy puha ember, boldogan, az ágyban: "rossz lehet nekik a lövészárokban." Egy stréber: "jól fog festeni életrajzomban, hogy az 1914-16. évi nagy háborút mint önkéntes küzdöttem végig." Egy démon: "mielőtt elmegy a harctérre, el fog venni, ezt nem is reméltem." Egy amoroso: "bevonulok - soha jobb alkalom nem volt a szakításra." Egy asszony: "jaj, csakhogy megszabadulok tőle." Egy spleenes: "a világ határozottan érdekes" ... és így tovább, az ember komikusan egocentrikus volta keres egy szögletet, amelyből szinte már úgy érzi, mintha az egész világháború az ő kedvéért történnék. Csak az anyák sírnak. És a halottak hallgatnak.

*

Néha azt gondolja az ember, a háború nem más, mint az idegenforgalom egy sajátos módja. Tényleg: soha annyi orosz Németországban nem járt, mint mostanában, persze, mint hadifogoly. És Franciaországban, Belgiumban, Angliában, nálunk, összevissza olyan vándorlása van az embereknek, ami háború nélkül sohasem történt volna meg. Tacitus Germániájában olvasom: "Itt csak mostanában ismertünk meg egyes népeket és királyokat, akikhez a háború nyitotta meg az utat." Ennek a mondatnak igen nagy perspektívája van, az embereknek előbb mindig verekedniök kellett, hogy azután barátkozhassanak s kölcsönösen hassanak egymásra. A világ mozgása régebben háborúk által történt. De most, mikor rendes posta van, vasutak vannak, léghajók és automobilok, nagy személyszállító hajók és szabad költözködési jog - most már igazán örökre használaton kívül lehetne helyezni az idegenforgalom ósdi, véres eszközét.

*

Az angol, aki mindig számít, most kiszámította, hogy a háború eddig körülbelül 100 milliárdba került a nemzeteknek. Eddig... és még vegyük hozzá azt, amibe ezután kerül nemcsak a háború befejezéséig, hanem míg helyreáll a világ felbillentett egyensúlya - és vegyük hozzá azt a semmi pénzzel fel nem számítható nyomort és szenvedést, amit ez a háború a népeknek jelent. De maradjunk csak a 100 milliárdnál - mit lehetett volna evvel csinálni! Mennyi nyomort megszüntetni, mennyi földet mívelni, mennyi iskolát építeni, a nép higiéniáját és szellemi színvonalát mennyivel emelni, a tudományt hogy előbbre vinni, a művészetet hogy felvirágoztatni, az ipart hogy fellendíteni... a háborúk és hadseregek költségén paradicsomot lehetne a földből csinálni. Ehelyett ölnek, pusztítanak, rabolnak, gyilkolnak - micsoda fajta ez?

*

Nem-e rendül meg a hitünk abban a fejlődési elméletben, mely az embert a szerves és szervetlen világban a fejlődés csúcspontjára állítja. Ez egy magasrendű fajta? Hiszen ami erénye van, mind a gyengeségétől származik. Öltözködik, ruhát és divatot csinál - mert oly gyenge a teste, hogy ruha nélkül elpusztulna. Házakat és városokat épít - mert fedél nélkül nem bírna egzisztálni. Amit feltalál, azt mind arra fordítja, hogy egymást pusztítsa vele, de nem azért, hogy kifejezze, hanem hogy elrejtse azt, amit gondol. És amire a legbüszkébb az, hogy öntudata van - az rá nézve a legnagyobb csapás. Mert az élet és halál legnagyobb kérdéseire, a nagy miértekre úgysem tud felelni, a világra jön s elmegy belőle, anélkül, hogy közel tudna jönni a létezés titkaihoz. Az öntudata tehát csak arra van, hogy ezt a tudatlanságát érezze és tépje s marja magát a világ, az emberiség és a saját sorsán. Hát miért teszi ez meg magát a teremtés koronájának? Hát van ennél a fajtánál boldogtalanabb és szerencsételenebb?

*

Ez nagyon sötét nézés, pedig - ez is különös - a háború nem teszi az embert pesszimistává, jobban mondva nem fokozza, hanem inkább enyhíti a dolgok tragikus felfogását. Emlékezzünk csak a háború első napjaira, hogy fel voltunk dúlva s milyen iszonyú nyugtalanság tombolt bennünk - pedig nem is tudtuk, hogy mi következik. Ami következett az hosszadalmasságban, ember áldozatokban, szenvedésekben bizonyára felülmúlt minden várakozást. S mégis, ma összehasonlíthatatlanul nyugodtabbak vagyunk. Mert az ember minden rémséget megszokik s mindenhez hozzáalkalmazkodik - tehát az sem igaz, hogy a háború javítja a lelkeket s fogékonyabbá teszi a saját és a mások szenvedése iránt. Ellenkezőleg, mentől tovább tart a háború, az emberek annál közömbösebbek lesznek. Mikor a halálnak ilyen aratása van, akkor az egyesek halálfélelme enyhül - és hogyha ez enyhül, akkor az élet könnyebbé válik. Valami elszántság és bátorság, valami "lesz, ahogy lesz" könnyelműség van a világban. De ez nem egy lelki emelkedettségből, vagy gondolkozási fölényből ered - ez a mindenből kiábrándult emberek fölénye, akik azt mondják: "no és mi történhetik még? Elpusztul az egész világ. És aztán?"