Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 2. szám · / · FIGYELŐ

Barta Lajos: MAGYAR KATONÁK

Kikeltek az egyszerű barázdák közül és elmentek a véres csataterekre. Aki ismerte őket, tudta, hogy micsoda erényeket visznek oda magukkal. Most talán odahaza ülnének és téli ráérésben kukoricát morzsolnának, a krajcáros újságot olvasnák, beszélnének a tavaszi reményekről és ragyognának gyerekeik nevetésének napfényétől. Ahelyett Galícia véres göröngyein és Lengyelországnak a tömeges halál szennyétől iszamlós mezőin ölnek és öletnek.

A világháború: a tömegbe zsúfolt gladiátorság nem olyan egyszerű tett, melyhez mint bevezetés nélküli cselekedethez egyszerűen föllép a bajvívó a cirkusz porondjára! Ezek a táborozás nehéz idilljeivel kombinált csaták, ezek a megpróbáltatások, szenvedések, reménykedések és kétségbeesések, testi, idegi és lélekbeli emelkedések, zuhanások az embergéptől, mely végső stádiumban ölni lendül, a leghihetetlenebb szolgáltató képességet kívánják.

Egyszerű udvaraikról, alacsony házaikból, szűk szántóföldjeikről mentek el és beléptek a véres nagyüzembe, mely most a látható működéssé realizált Végzet, beleemelkedtek tulajdonságaikkal, testükkel a géppel, a fénnyel, mely szemükben lakik, az idegeikben élő lélekerővel, a Sors nagy gépezetébe, a jövő gyárába, melynek mennyezete az égboltozat, fundamentuma a lövészárkoktól hasogatott föld, üvöltő torkai a puskák, gépfegyverek és ágyúk. Nem készültek erre a pályára, nem ebben voltak inasok és: - mesterek lettek. Dicsérik őket eközben és mindenfelől azt mondják: nagyszerű katonák!

De töröljük le a háborúba menés ezen végső véres következtetését: - az ölést, arról a lelki képről, melybe e sok százezernyi magyar nép-fia a háború külön dimenziójába áttágult lelki és idegkészségeivel a végtelenbe mosódik át. Mert nem az ölés a legfontosabb ebben!

Az a rátermettség, mellyel a háború végső kívánt céljába: a győzelem előkészítésébe illeszkednek, nem abban áll, hogy a fegyverre tűzött szuronyt jól tudják az ellenséges katona testébe döfni, nem is abban, hogy nyugodtan és türelemmel tudják a golyót a szembenfekvő ellenséges katona testébe címezni, nem abban áll, hogy jól tudnak ölni. Háborús szempontból való kiválóságuknak oka nem a bicska kezelésének egy magasabb hatványa, nem is ölés, hanem energia.

Energia, melynek eredeti hivatása nem az a vágóhídi munka volt, amire most felhasználni kénytelenődik, amikor brutális öléssel kell harcolni fennmaradásunkért és részt kell venni és helyt kell állni a nagy stratégia minden közbeeső megpróbáltatásában, az elkerülhetetlen tömeges gyilkolás sikeres véghezvitelében, ha magunk meggyilkoltatni nem akarunk. Az az energia pedig, mely a magyar népfia katonát nagyszerű katonává avatja, elsősorban nem háborús, hanem békeenergia.

1. A magyar paraszt értelmességét nem a háború termelte.

2. Jóságát és hűségét nem a háború fejlesztette ki.

3. Engedelmessége és türelme nem a háború szülötte.

4. Mindent elbíró fizikai és szellemi kitartását nem a háború nagy próbájából merítette.

5. Nélkülözni, hallgatni, erre nem a háború iskolázta ki.

6. Sohasem csüggedni, előretörni, visszahúzódni, egy cél felé száz kísérlettel törni, erejét, kedvét, türelmét száz visszaesés után is frissen tartani, erre a csodálatos rugalmasságra nem a hat hónapi véres háborús iskola nevelte.

1. Értelmessége becses faji vonása.

2. Jósága és hűsége lelkületének nemes benső sajátsága.

3. Engedelmessége és türelme, a másokban való bízása: minden csalódásokon keresztűl megőrzött, áldott és minden jóra felhasználható gyermekessége.

4. Testi és lelki elviselőképessége, a legreményteljesebb erők: magukkal hozta faji és osztálybeli kiválasztódásából.

5. Nélkülözni, hallgatni: a siketség tanította, melyben ezer éves jobbágysága lezajlott, amikor minden jajgatása csak a pusztákban kiáltott.

6. Ki csatázik szüntelenül az elemekkel? - Ki harcol végnélkül a férgekkel és az ártó állatokkal? - Kinek a vetését rabolja el évről-évre ugyanaz az árvíz? - Kinek az állatait öli meg minden évben a vész? - Kinek a szőlőjét pusztítják el a betegségek? - Kit éget el minden évben a tűz? - Kit ver el minden évben a jég? - Ki sír ezer év óta hiába adója és robotja ellen? - Ki látja minden esztendőben a sápadt tífuszt, a lobogó skarlátot, a kénsárga torokgyíkot, mikor kisöprik a temetőkbe gyermekeik tízezrét, akárcsak a rohadt gyümölcsöt?

És abbahagyta-e valamikor az ezer éves csatában? - Nem vetette-a be újra és újra a földet, melynek széleire nem emeltek védelmére gátat? - Kiszáradt szőlőinek földjét nem hízlalta-e föl új verejtékkel? - Leégett falvai helyébe nem rakott-e szebb, egészségesebb házakat? - Adóját, robotját megtagadta-e? - Csalatva és csalódva, mondta-e fanyar léhasággal: Eb ura fakó? - Járvány elrabolta gyermekei helyére megszűnt-e új gyermekeket szülni? - Nincsen-e friss ereje, kedve, lendülete, lelki fiatalsága, hite, reménye, bizalma: tenni, élni, gyarapodni?

Ezer év alatt nem kopott el se türelme, se kedve, se rugalmassága. Újra és újrakezdeni, hinni, csalatni, de nem csüggedni, egyet százszor megpróbálni, összetört szívét új eredendő tűzben összeforrasztani, bánatból lelkesedést szülni, fájdalomból életkedvet csiholni, összekuszált élettörekvésekből lendületet, lelkesedést kivirágoztatni, temetők fölött bölcsőket esztergálni: - teste, idegei, szíve, agya hozzá idomult, mindehhez az elképzelhetetlen és gyönyörű képességhez ...

Véres és fakó halottakkal vannak a csataterek borítva ... A háború nagy halottgyára elsőrangú üzem. A magyar katona békeenergiái más célokra átváltva jól dolgoznak az elkerülhetetlenné vált nagy ölésben ... De elmúlik majd ez is! Dögök helyett virágok nyílnak majd a vérmezőkön, varjak helyett galambok röpdösnek a levegőben, a magyar katona visszajön, harcosból polgár lesz, orosz és szerb helyett a régi sorssal fog csatázni tovább ...

És akkor majd el kezd sóhajtozni, kiáltozni lelkében a nagy titok, melyet elvitt a háborúba, melyet haza hozott vértől, szenvedéstől és a győzelem ittasságától megdagadva onnan, ordítozni fog lelkében a nagy titok és megváltásért fog jajgatni!

Elment csatába, mert a hadúr és a törvény hívta ... De nem csak azért ment el! A nagy titokkal lelkében ment el egykor vérezni jeruzsálemi Endre királlyal is a Szent földre, ahol magának nem volt semmi keresni valója, a nagy titokkal lelkében ment el Mohács alá is a hazáért meghalni, amikor ez a haza nem is volt még hazája, azok pedig akiké volt otthon maradtak, a nagy titokkal lelkében harcolt Rákóczival is a szabadságért, mely nem volt az ő szabadsága.

A nagy titok pedig az az eredmény, amelyben tisztán le van szűrődve minden az életre vonatkozó vágy és minden tiltakozás, minden akarás és minden tagadás. És mint minden olyan tömegnek a nagy titka, amely a maga életprogramját nem tudja világos és kikristályosított mondatokba foglalni, magában foglalja létföltételeinek maga által meg sem fogalmazott, inkább érzett, mint tudott összegét ...

Kikeltek a barázdák közül és elmentek a véres csataterekre. Most dicsérik őket mindenfelől és azt mondják: nagyszerű katonák! De adhattak e háborúnak és nekik bármily jelszavakat, hogy miért harcolnak így: azt a nagy titok súgja a fülükbe, felhőzi bele idegeikbe, sűríti vérükbe, tömi bele agyukba.

Kérdezzétek meg tőlük: - Mi ez a nagy titok!

Nem tudnának rá felelni. Nem test ez és nem ismert elemű bölcsesség! Absztrakt létét a népmilliók életének végtelenségéből meríti. A nagy háború után talán támad fogható, talán csak foghatatlan jelképe.

Fogható: amit a győzelem életjavakban meghoz e nagyszerű katonáknak.

Foghatatlan: az a szakadék, mely a lelkükben nagy titok által kitűzött cél és az elért eredmény közt támad ...