Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 22. szám

Ignotus: Az orosz háború

Mire e sorok olvasó elé kerülnek, lehet, hogy mindenki tudja, lehet, hogy az ördög se gondol rá, ki az a H. L. betűs függetlenségi politikus, ki minap a Journal de Genéve-ben hazát árult, azt fejtvén ki, hogy bűn volt a magyart két front felé háborúba keverni s hogy ha idejében megtettük volna a teendőket, most a szabadság nemzeteinek oldalán nem kellene félnünk az oroszokkal való barátságtól, szövetségtől és szomszédságtól... Ami erre a tételre napi politikai felelni való van, azt fényesen megírta Apponyi, kinek minden nagy tehetsége kivirágzik, mihelyt nem belső dolgokról van szó, hanem nemzetét képviseli idegen piac előtt. Hátra csak egy van: a felháborodáson kívül a megértés. Nem tudom, ki az a H. L., de nem tudok elgondolni kétágú embert, ki belső kényszerűség nélkül annyi külső kellemetlenségnek tenné ki magát, mint ilyen valóban szinte hazaárulásnak szerzője és kimondója. Valamit tehát valóban éreznie kell H. L.-nek, ami csakugyan nem szükségszerű az oroszokkal való viszonyunkban, hogy az egészet mindenestől ennyire elkerülhetőnek tartja. Persze: téved - megfeledkezik arról, hogy mindig kettőn áll a vásár, s az orosszal való viszonyunknak nemcsak mi vagyunk az oka, hanem az orosz is. H. L. csak arra gondol, ami igaz is: hogy nincs reális orosz érdek, amelynél fogva a cári birodalomnak ne lehetne a legideálisabb barátságban élnie a mi monarchiánkkal. De azt nem veszi számba, hogy a cári politika nem mindenben igazodik az orosz birodalom reális érdekei szerint, vagy legalábbis nem marad meg szorosan ezek határain belül. Nem veszi számba, hogy az orosz nemcsak igazságot akar, hanem akar is agresszív lenni. Nem idézi elméjébe, hogy az orosz barátságának megnyerésére nem elég nem állni útjában és barátságosnak lenni iránta. Jobban senki sem adhatja el magát az orosznak, mint Battenberg elűzetésekor a bolgárok, kik akkor valósággal odalökték magukat az orosz kegyelmének. Ez nem ótta meg őket a Kaulbars generális despotaságától, s az orosz barátság során vége lett volna az új Bulgária függetlenségének, ha Ferdinánd fejedelem hamar át nem tér a balansz-politikára s a mi monarchiánkat nem játssza ki a túlságosan barátságos orosz barát ellen. Ha Magyarországnak csakugyan eszébe jutna az orosszal próbálnia szerencsét, és, mint H. L. kívánja, megtenni a teendőket a hatalmas szomszéd barátságának megszerzésére: igen hamar vissza kellene csinálnia a megtetteket s boldognak kéne lennie, ha valahogy még idejében s akár nagy áldozatokkal is meg, vagy vissza tudná szerezni Ausztriát ellensúlynak és támasztéknak a túlságosan hatalmas új baráttal szemben. Azt hiszem, sokkal egyszerűbb meg sem tennünk a megteendőket, még akkor is, ha csakugyan rajtunk állna, hogy ezek megtételével olyan barátságossá hangoljuk az orosz birodalmat, mint amily barátságtalan irántunk a valóságban.

Ez szól akadémikusan arra az akadémikus eshetőségre, hogy a magyarnak kedve és lehetősége volna még kalandosabb vállalkozásokba ereszkednie, mint amily kalandos és regényes, de egyúttal - nincs ok letagadni, hogy büszkék vagyunk rá - fenséges az a végzete, hogy a világnak, mióta világ legnagyobb katonai hatalmasságával az ő ereje áll szemben, melyet közben még dél felől is leköt a tulajdonképp igen számba venni való szerb-montenegrói katonai erő. De nem kell bőven fejtegetni, hogy magtalan kazuistáskodás minden elmélkedés és elgondolkodás azon, hogy mi volna, ha ez meg ez másképp volna. Igazán nem érünk rá elméleti eshetőségekkel piszmogni, mikor itt a sürgető és elháríthatatlan valóság, mellyel meg kell birkóznunk, s amelyet nem lehet elfilozofálnunk s elpolitizálnunk. A valóság az, hogy az orosz nem is akart, még ha fel is ajánlottuk volna neki, barátságunkról tudni, s reális érdekein százfelé túlmenő százféle törekvésével száz olyan helyen kereskedik, hol egyenesen életünk gyökereit érinti. De azt meg kell mondanunk: nevetséges ugyan, ha a kicsi a nagynak tanácsot ád s különösen a fegyverbe hívott kihívójának: mégis Oroszország egész mostani politikája, melynek során a mi monarchiánkkal halálos ellentétbe került s olyan veszedelemnek teszi ki magát, melyek jövőjére végzetesekké válhatnak: hogy ez egész politikája oktalanság, fantazma, hányavetiség, s hogy mennyire az, azt éppen az bizonyítja, hogy a során éppen a mi monarchiánkkal került ellentétbe: az egyetlen nagyhatalommal, melynek semmi igazi életérdekével őneki semmi igazi életérdeke nem ellentétes.

Tudniillik: Oroszországnak igazi életérdeke nincs egyéb, mint hogy rengeteg szárazföldi testének valahogy egyenes kiutat találjon a világtengerre. Ez tulajdonképp isten és ember előtt jogos törekvés - a baj csak az, hogy amerre ilyen utat keres, mindenfelé a leghatalmasabb versengő érdekekbe ütközik. Mármost: a mi monarchiánk számára legfeljebb az volna kellemetlen, ha az orosz birodalom az Adria keleti partján keresné ezt a kijárást - s egyebek közt ez az oka, hogy a Balkán népei, nevezetesen a szerbek felett való feltétlen orosz uralmat meg nem engedhetjük. De talán nem kell magyarázni, mily közvetett, mily mesterséges, mily kerülő út Oroszország számára az adriai kijáró például a konstantinápolyihoz s a Dardanellákhoz képest - nem szólva arról, hogy az oroszt csakhamar véres ellentétbe sodorná az olasszal, ki még nálunk is féltékenyebb az Adria keleti partjára s elszántan őrködik az otrantói szorosnál, nehogy onnan versenytársa hajózzon ki a Közép-tengerre. Bizonyos, hogy ha Oroszország nagy kínnal és hatalmaskodással eljutna az Adria partjára, ott az otrantói szorosban új Dardanella alakulna számára, ugyanoly fojtogatással, mint a Márvány-tengeri - s az olasz az egérfogót sokkal makacsabbul őrizné, mint eddig a török őrizte a Dardanellákat. Mert ne feledjük, a töröknek csak az az érdeke, hogy Konstantinápoly az övé legyen, de nem az, hogy Oroszország ki ne járhasson a Fekete-tengerről a Közép-tengerre. A töröknek nincs oly exportja, melynek számára az orosz verseny veszteség vagy veszedelem volna. A török szárazföldről is eljuthat a Vörös-tengerre, s nem kell féltenie a Földközi-tenger felől az odavaló bejárást s a szabad utat Indiák felé, melyekre nem törekszik. A töröknek nem kényelmetlen az afrikai partokon új versenytárs, mert Egyiptomot kivéve, hová Arábia felől is eljuthat, rég lemondott az afrikai partokról. Mindezek a szempontok, ezek a tekintetek és félelmek nyugtalaníthatják Romániát, Angliát, Franciaországot, Görögországot, Olaszországot, csak Törökországot nem, és ez a fontos, a mi monarchiánkat sem. Ezért ha Oroszországnak lett volna annyi önuralma, hogy törekvéseiben megmaradjon a maga egyetlen reális déli érdekénél: a Dardanellákon való szabad átjárás követelésénél, s lett volna annyi józansága, méltányossága, de okossága is, hogy elfogultság nélkül keresse, ki lehetne e törekvésében természetes segítsége: meg kellett volna látnia, hogy legokosabb egyenesen Törökország barátságát keresnie eziránt, s keresnie monarchiánk barátságát is, hogy ez, jóviszonyban lévén a törökkel, megsegítse őt jogos kívánságának békés elérésében. Mert hiszen a politikai taktika szükségessé tehette, hogy a mi monarchiánk is rideg legyen Oroszország iránt a Dardanella-kérdésben, de valóságban Anglia volt az, mely kapzsian nem engedett belőle. Mily természetellenes az egész antant s feje tetejére állított a mai egész világpolitika, hogy most Oroszország francia és angol segítséggel s Berlinen, Bécsen, Budapesten, Belgrádon, Konstantinápolyon és Tokión át s egy világháború borzalmain keresztül keresi azt a szabad átjárást a Dardanellákon, melyet egyszerű, becsületes és baráti politikával s a török s a magyar-osztrák szomszéd méltányos megbecsülésével békében megszerezhetett volna!

Erről mi nem tehetünk. Nem tehetünk róla, hogy az orosz politika sem nem józan, se nem okos, se nem becsületes. Nem mi tehetünk róla, hogy életünket, jövőnket, lélegző levegőnket kell védenünk a cárizmussal szemben. Nem mi tehetünk róla, hogy éppen Magyarország, éppen a magyarság számára a lét vagy a nemlét harca az orosz háború. Nem magunk keveredtünk és senki más, mint maga az orosz nem kevert bennünket ebbe a világháborúba, melyben igaz, hogy keserves, de nagyszerű s a legnagyobbra nevelő próba az, hogy két fronton kell küzdenünk, s a világ legnagyobb katonai hatalmasságával nekünk kell megmérkőznünk. Semmiféle, sem jobb, sem rosszabb politikával, mint aminő e világháborúhoz vitt el bennünket, e világháborút el nem kerültük volna. Mert ezt az orosz háborút az orosz akarta, s akkora hatalma csakugyan van a világ legnagyobb birodalmának s legnagyobb katonai hatalmasságának, hogy ha háborút keres, azt meg is találja.