Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 21. szám · / · Figyelő

Fekete Miklós: Az utolsó milliárd

Már nem vagyunk a háború elején. Isten segítségével a közepe felé közeledünk, s ha eredményére az eddig bekövetkezettek alapján holt bizonyossággal nem is következtethetünk, a háborús történésekkel egyaránt haladó egyéb természetű jelenségekből konklúzióképpen már adódik egy és más. Emlékezzünk csak Lloyd George mondására. A most folyó háborút végül is az nyeri meg, ki az utolsó milliárddal rendelkezik. Lloyd George e kijelentést majdnem két hónappal ezelőtt tette, a háború első heteiben, mikor becsületes elfogulatlansággal csak figyelni volt szabad az eseményeket, s mikor a még ki sem fejlődött küzdelem kimenetelét hangos szavakkal kisajátító divinációk, amire se kötelező tudomásulvételt érdemelték meg csupán. De a németek akkor stratégiai feltevéseket halomra döntő lendülettel törtek előre, az angol nyugodtságot is zavarba ejtő tempóban száguldottak keresztül az angol pénzeken már évek előtt megépített belga erődvonalon, sőt a negyvenezer angolok se tudták feltartóztatni Maubeuge-nél a német árt. Beszélni kellett hát egy problematikus létezésű gátról, mint olyanról, melyen majd megtörik a fenyegető áradás. A sorozatos belga, tehát tulajdonképpen angol vereségek után a nemzeti vagyonra való fölényes hivatkozás, ha kétes értékűnek tetszik is, nem tagadhatni, hogy teljesen fedi azt a népi felfogást, mely a pénznek a háború eredményét befolyásoló döntő jelentőséget tulajdonít. Mert a dolog világos - mondja biztatólag és megelégedetten Lloyd George -, addig húzzuk a háborút, míg nem marad semmiök, akkor elővesszük azt a milliárdot és diktáljuk a békét.

Mi sem természetesebb, mint hogy az angol pénzügyminiszter kijelentésének erős visszhangja támadt. Komolyan vették a nagy tekintélyű miniszter kijelentését és komolyan kezdtek foglalkozni lehetőségével. Komoly emberekre is hatott, hogy e koraszülött kijelentés némely helyeken imponált és nagy hévvel kezdték cáfolni anélkül, hogy észrevették volna, mily korai a gazdasági életnek a háború első heteiben mutatkozó helyzetéből vonni következtetést az öt, hat vagy, hogy angol szájíz szerinti határidőt mondjunk, az esetleg tizenkét hónap utáni és a háború által nagy mértékben felforgatott viszonyokra. Pedig meddő munkájukat megtakaríthatták volna, ha gondolnak arra, mit különben most már kezdenek észrevenni, de mire Fenyő Miksa már egy hónappal azelőtt utalt "1914" című jegyzeteiben: hogy e világháborúnak nem a milliárdok megszerzése a problémája. A probléma, hogy a háborúnak a várakozáson felül való elhúzódása esetén "honnan vegyék azokat a cikkeket, mikre a négy vagy hat milliárdot előteremtették". Mert a háború folytatásához szükséges dolgok gyártása és használatra való alkalmassá tétele nem áll arányban az azok létrehozására irányuló materiális készséggel. Angliának kétségkívül van annyi pénze, hogy akár kétmillió embert is a legtökéletesebb felszereléssel ellásson, de egyelőre a legnagyobb igyekezettel sem tudja a szükséges kétmillió felszerelést se előállítani, se megszerezni.

Azonban ez a meggondolás, ha mégoly frappáns is és ha a kellő értékére fokozza is le a Lloyd George-i elhamarkodott kijelentést, mégis szükségessé teszi annak vizsgálatát, vajon a hadviselés pénzügyi oldalát tekintve lépést tudunk-e tartani ellenfeleinkkel. Nem áltatjuk magunkat lehetetlenséggel, avval tudniillik, hogy feltétlen bizonyossággal tudjunk következtetést vonni a hadban álló felek mai gazdasági helyzetéből alakulható későbbi fejleményekre. De valamennyire mégis megpróbálhatjuk. Három hónap alatt Európa gazdasági és politikai életében jelentős változások történtek, és az eddigi változások irányából lehet némiképp következtetni a további fejlődések irányítására.

Vannak, akik azt állítják, hogy a harcban álló államok anyagi erejét, legalább a háború tartama alatt, jegybankjaik arannyal való telítettségének foka fejezi ki. Ez azonban nem áll. Legfeljebb annyit lehet megengedni ez álláspont képviselőinek, hogy a háború tartama alatt a rendesnél nagyobb aranyfedezettel bíró jegybank rugalmasságának veszélyeztetése nélkül állhat az állam rendelkezésére pillanatnyi szükségletei kielégítésénél, avagy addig, míg fundált hitelre tesz szert. Ha a bankok pincéiben fekvő arany jelentené valamely nemzet gazdasági erejét, akkor Oroszország állana a világháborúban résztvevő államok között a gazdasági felkészültséget illetőleg az első helyen jegybankjának 2000 millió rubelt kitevő aranyával. Holott ez a 2000 millió arany rubel, mely a koronához viszonyított paritásában majdnem kétszere a francia jegybank 4000 millió frankot kitevő aranytömegének, éppen csak az orosz jegybank gazdagságát jelenti, de nem egyben az orosz birodalomét is, melynek gazdaságát, az aranynak természetellenes felhalmozásával, mi a rubelnek 30%-os diszázsiójára vezetett, éppen az orosz jegybank tette tönkre.

De ugyancsak tévednek azok is, kik az államok békeidőben megállapított nemzeti vagyonának egybevetéséből akarnak következtetést vonni az egymással szemben álló felek anyagi erejére. Ha ez igaz volna, már rég keresztülgázolt volna rajtunk az antant. Mert megbízható források alapján Németország 360 milliárdra rúgó, a Monarchia 140 millárdot kitevő nemzeti vagyonával, mi összesen 500 milliárd, az antanthoz tartozó államok összvagyonát eredményező 1000 milliárd áll szemben, Oroszország vagyonát 500, Angliáét 260 és Franciaországét 240 milliárdra becsülve. Nyilvánvaló, hogy ennek alapján el lennénk veszve és ha ez így állna, úgy a Lloyd George kijelentése oly igazság, melybe bele kellene halni.

Ám ez nem áll. Békében sem áll teljesen. Így Németország, mely 50%-kal gazdagabb, mint Franciaország, a háború kitörését megelőzőleg a most szükséges összegekhez képest nevetséges kis összeget csak nagy nehezen és még így is csak Amerikában tudott szerezni magának, míg Franciaország...! Háborúban, olyanban, minőt ez, mikor minden állam a maga erejére van utalva és mikor idegen reosource-okra nem számíthat, mert mit sem kapna, a hadban álló felek gazdasági erejét nem a befektetett értékek nagysága, hanem az azokból mobilizálható, az állam nagy mértékben felszaporodott szükségleteinek fedezésére a nemzeti vagyonból kivonható összegek mennyisége határozza meg. Ennek lehetőségét, míg egyrészt a békeidőben alkotott rendezések szabják meg, nagy mértékben a hadviselés következtében beállott körülmények befolyásolják. Állam, melynek területén nem folynak hadműveletek, melyben a gazdasági élet nem szünetel, könnyebben tudja honpolgáraitól megkapni, mire szüksége van. Ez és az a körülmény, hogy a háborús idők gazdasági életének dinamikája más törvényeknek engedelmeskedik, mint a rendes gazdasági életé, teszi lehetővé annak a megértését, hogy a polgárainak 24 milliárddal tartozó Németország, mely nemrég is Amerikába volt kénytelen menni pénzért, gyönyörű gesztussal 6 és fél milliárdot kap polgáraitól akkor, mikor Anglia csak háromszoros nekigyürkőzés után tud kisajtolni gyarmataiból másfél milliárdot és ugyanakkor, mikor a "Bon de defende nationale"-ról nem lehet elmondani, hogy valami nagy kelendőségnek örvendenének. S ha most ehhez még hozzágondoljuk, hogy Németország takarékpénztáraiban több takarékbetét van elhelyezve, mint Angliában és Franciaországban együttvéve, s ha tudjuk, hogy e monumentális - 20 milliárdot meghaladó - összeg jelentős százaléka a takarékpénztárakra vonatkozó kitűnő német törvény intézkedései által könnyedén mobilizálható az e háború tartama alatt már nagyszerű szolgálatokat teljesített kölcsönpénztárak segítségével, s ha végül, mint nem kis jelentőségű körülményre, rámutatnánk arra is, mit a német jegybank elnöke is megelégedéssel állapított meg, hogy t. író. az Anglia által elszigelten óhajtott Németország kevesebbet veszített a külkereskedelem csökkenése által, mint maga Anglia, akkor mégis csak kifejezést adhatunk ama hitünknek, hogy a szintén jelentős gazdasági erejű Monarchiával egyetemben Németország bírni fogja a tőle diktált tempót és nem fog lemaradni az utolsó milliárdnál.

De ha ez így is lenne, s ha sok, vagy helyesebben, több esélyünk lenne a háború sikeres finanszírozására, mint ellenségeinknek, ez még se jelentene se döntő előnyt számunkra, se behozhatatlan hátrányt ellenségeinkre nézve, aminthogy nekünk se kellene kétségbe esnünk, ha azt a bizonyos utolsó milliárdot nem is tudnók előteremteni. Az utolsó milliárdnak azért nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert nem attól függ hadműveleteink sikere, hanem katonáink tudásától és felszereltségétől, mely két körülmény párosulva egyebekkel is, nem csak az utolsó, de az utolsót megelőző 15-20 milliárd igénybevételét is szükségtelenné fogja tenni.