Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 18-19. szám · / · Móricz Miklós: A háború egy vidéki városból nézve

Móricz Miklós: A háború egy vidéki városból nézve
augusztus 26.

Micsoda zaj, az Andrássyban, tíz órakor. Katona, katona, katona. Polgárok is, asszonyok is, de azért most minden katona. A cigány már tűrhetetlen: egy szép szál automobilos német fiú, hadnagy, feláll és szigorú képpel leinti. A cigány hajlik, köszöni, nevet, nem érti; játszik, elhallgat. Csend. Olyan jól esik: az ember megint hallja a maga hangját meg a szomszédjáét; meg ott az autósok asztaláét, a páholyát, az oszlopét s az egész, nem nagy kávéháznak legmesszebb való asztaláét is mind hallja, mert ilyenkor a kávéházban ez a csend. A kávéház már elült: ilyenkor van a tetőpontján itt a kávéházi élet; már mindenkinek helye van, kevesen járnak, kelnek, köszönnek; egy autós hadnagy jön, hasán görbén áll a csukaszürke, mintha hasas volna, a képén égnek álló uborkaorr, mellette két oldalra szétfutó mély ránc; szürke, kék és piros egyenruhák; kiabáló csukaszürkék, ez a sötétkék hajtókás, lehajtott galléros nagyszerű. Már megint kezdi a cigány, a hadnagy most nem bánja; igaz, mikor kezdi, nem olyan nehéz ez, fokról-fokra fojt bele a tulajdon lármánkba.

Zaj: hol van a vezető melódia benne? Éjfél után, mikor már üres a kávéház, a Himnusz meg a Gotterhalte van soron: (egymással végre békében, egymás után) mindig van egy-két tiszt, aki mulat és búcsúzik. Ez a melódia, ez fűt most is bennünket? Háború? Nincs semmi más, mint háború. A legszemélyesebb tervek, kívánságok, tennivalók, minden a háborúba fut belé; ipar, kereskedelem nincs, csak iparosok és kereskedők vannak, ezek irigylik azt a néhányat, aki most szüretel.

Kassán nagyon sok embert vontak össze; voltak a mozgósításnak hetei, mikor a városban rendes lakosságának kétszerese tanyázott s ez a nép szüntelen áramlással folyt keresztül rajta. A katonák igen sok pénzt hoztak, de a mozgósítás készületlenül lepte meg Kassát - mint mindenkit, mint egy hirtelen bódulat, mint egy nehéz álom, de amit testtel-lélekkel élni kell, amit jobban kell élni, mint a békét, a rendet. Sok pénzt hoztak, egyes becslések szerint 10-12 milliót kis és nagy forgalomban, de nem volt áru; egy bolt az első nap teljesen elkelt s csak a horgok maradtak meg, meg a Lancasterek és a teniszütők s attól kezdve a gazdája kétségbeesve nézte a pénzfolyamot az ajtaja előtt: és kiszámította, hogy négy nap alatt kétszázezer korona forgalmat csinálhatott volna. Ez a szédítő forgalom jó néhány napig tartott s mindenkinek jutott belőle, legjobban persze egyeseknek. A kis élelmiszeres boltok hihetetlenül megszedték magukat pénzzel: szivaros skatulyákat láttam tele bankjeggyel olyan boltban, ahol máskor a krajcárok kongtak. A katonaság saját műhelyei nem győznek eleget sütni s egy vállalkozó által a városban a pékek nagyobb része most mind prófuntot süt; zsemlyét, kenyeret most egymástól vesznek és ez is oka annak, ha most öt zsemlyét adnak húsz fillérért. A katonaság mindent megvesz és mindent jobban fizet: a liszt ára pár nap alatt negyedrészével emelkedett és a malmok piros betűkkel nyomják keresztül az árjegyzéken: "Névleges árak kötelezettség nélkül".

Ezer csatornája volt a pénznek, ahol ömölhetett be a város zsebébe: s ez a pénz most mind itt rekedt, mert forgalom nincs - és mégis, van-e belőle igazi haszna a városnak? Csak emberek nyertek, nem a város. A gazda jó áron adta el lovát a katonaságnak, de nem vehet rajta új lovat, nem láthatja el az őszi szántást: lehet, hogy a jövő évi termését is megfizették ezzel, sőt még az ideinek is egy részét, mert ha megmegy is a betakarítás, mégis sok kár esik benne. A kereskedők ülnek a pénzen, a bankok szintén; az iparosok most kívül estek a pénzesőn, a nagyközönségnek pedig veszteségei vannak. A pénz nem forog most és a régi termelésnek kicsiny hányada sincs meg.

Kassa és a háború. Milyen nagyszerű volna, ha objektíven, impressziók nélkül, adatokból meg tudnám rajzolni ezt a képet. A képét annak, mi része van benne és hogy akarta. Mert akarta; az egész világ készült rá és akarta: micsoda szegényes gondolat azt hinni, hogy ez a háború is úgy támadt, a régi sablonra. Most minden kockán van és most mindenki tudja is ezt. Ez a bizonyság rá, milyen mélyről jött ez a háború. A mi országunk szegény, Kassa maga valami csodálatosan alacsony gazdasági kultúrájú vidékre támaszkodik, s mégis az egész országban és itt is teljes a tudatossága az előretörésnek: mindenünk kockán van. Hol jártak s hol dolgoztak már akkor a társadalom hatalmas erői, mikor előttünk derengeni kezdett, merre tartunk s mikor mi még behunytuk a szemünket ez előtt a derengés előtt.

Kassa - ez is olyan, mint a többi magyar város: minden hely el van bennük foglalva, de semmi sincs a helyén. Itt is van városháza, megyeháza, tábla, törvényszék, két kamara, több mint harminc különböző iskola, akadémia, tanfolyam, formás, szép, stílusosnak tetsző dolgok, itt minden van és az emberek alig mernek egymásról véleményt mondani. Itt groteszk és megdöbbentő látnivalók vannak ma is - mert ma rettenetes karikatúrává torzul minden, ami máskor csak eltakarható gyengeség. A nyolc százalékos kamatláb idején itt is volt rá idejük a bankoknak, hogy felemeljék a régi kölcsönök kamatlábát (egy-két kirívó esetet felháborodva beszéltek is); a főkapitány itt is megrendszabályozta a kereskedőket, ha ez a szabályozás egyelőre nem is volt több, mint nevelés helyett a gyereknek egy-két verés; a kereskedőknek itt is fájt a kikapás: az egyik autón hozatott tíz mázsa cukrot, ami szép, csakhogy természetesen ilyenkor külön szokás nyerni cukron, autón, fáradságon, ötleten; a káros emberek itt is méltatlankodnak, bár például a katonanapon csak mérsékelt energiával menekültek a perselyek elől. "Ne igyekezz honfitársaid kárán meggazdagodni", de milyen részvéttel beszélnek arról az úrról, aki három jó angol lováért háromezer koronát kapott, és milyen öröm volt a túlfizetett lóval, s a kereskedő, aki a zsákjaiért ötven fillérrel még többet is kaphatott volna, hogy futkosott segítségért; de azt már nem tudom, hogy bírói szemlét is kért-e.

Nyisd ki a szemed és mindenütt ugyanazt látod: meg azt, hogy a miniszter keze nem ér idáig. Idáig senkinek a keze sem ér. Mert polgári mozgósítás nem volt, csak polgári mozgolódás van, polgári lótásfutás, polgári tájékozatlanság. És kétségbeesés még sincs, nem is lesz; nem is lesz semmi baj, mert kibírjuk mi is a háborút. Moratóriummal ugyan, de kibírjuk. Győzünk, mert győzzük a háborút: és ez Kassán is meglátszik.

Jó ég, micsoda fejetlenség, ha szétnézek, és micsoda nyugodt, biztos rend, jóérzés, ha behunyom a szemem s rábízom magam az életre. A mozgósítás nem itt ért és Pesten át jöttem ide vissza: ott láttam, a kereskedelmi államtitkár aktákat intéz, mint máskor, az érdekképviseletek, az úgynevezett érdekképviseletek "megjelennek", mint máskor, igyekeznek lemásolni Bécset, mint máskor - voltam többek közt egy klasszikus kicsiny látókörű értekezletükön -, láttam, hogy sehol senki, aki látna, irányítana: csak a gondviselés menthet meg, mondtam magamban és hangosan is - nem hívén semmiféle gondviselésben. S most itt vagyok én is, az élet zúg körülöttem, bennem nyugalom és bízás. Az országot ráhagyták önmagára és ez mentette meg. De mégis mi? Semmit sem lehet megfogni abból, amiben ez az erő lakik. Látszani úgy látszik, minden veszve: és mégis ugyanakkor, ugyanez alatt a szín alatt erős, hatalmas élet, kiolthatatlan, a győzelemig az.

Kassa, hogy szeretném egy vonással megrajzolni, csak magamnak a képét. István király napján (kötelességből, mert ez is hozzátartozik ehhez) a dómban örökké friss szépségében fürödve, kínnal, felháborodva, sajnálva hallgattam végig egy ünnepi beszédet, a zenés mise pompás selymébe, bársonyába úgy volt ez betoldva, mint egy darab rongy az ünnepi palástba: de az emberek, kik kevesen voltak és inkább asszonyok, sírtak és a pap - de ugyan szabad-e most a szavakat hallani? Ha szent János volna, megvilágíthatná-e az életnek ezt a csodálatos rejtelmét? Nem jobb-e, hogy vak és közönséges, mint máskor? Hiszen ha ez a borzalom változtathatna rajtunk, ma mind rémek és vázak volnánk a szörnyű gond alatt, ami ránk szakadt.

Mert ez ránk szakadt, mert ez a háború a mi háborúnk, nem a fejedelmeké, ezt már mi csináljuk: én is, aki azt hiszem, nincs benne részem, mert nem lehet ezen kívül állani. Ez már a népek háborúja, s így nem a múlté - de azért mégsem a jövő háborúja ez, mert a népekből még hiányzik a tudatosság. Vajon azért kell-e ez a háború, hogy erre érleljen meg bennünket? Hiszen hihetetlen, mennyi tanúsága van számunkra, hogy megmutatja a gyenge pontokat, s hogy megmutatja: a rohanó vizek felett csak tajték úszik, nem Neptun és nincs kéz, hogy villájával mutassa és hasítsa az utat.

Nem, nem lehet ezt a háborút úgy felmérni, hogy egy cseppjéből, Kassából ítéljem meg, mi is az; nem lehet, mert minden hazugság, ami a megfogható adatokból kijön; minden hazugság, mert minden gyengeséget mutat, ami látható, elérhető, felmérhető: pedig akármi legyen is a sors, mindenütt erő van, a mi gyenge tagjainkban is erő. Kassa, a gyenge város, a békében is eleső, így végül mégis országnak tüköre: régi dómja még hosszú időkig él majd s talán a háború is részes lesz benne, ha nálunk is jön egy nemzedék, amelyik elkezdi a tulajdon erejéhez méltó életet élni. Hiszen az nem baj, ha nem adjuk ki egyszerre minden erőnket.

De ez a háború, ez majd megteszi, hogy az erőfölöslegünktől megszabadítson és rákényszerít, hogy gazdaságosabban éljünk, mert nemhogy jól nem, de egyáltalában nem élhetünk majd meg, ha nem tudunk élni.