Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 1. szám · / · Biró Lajos: A serpolette
A Serpolette kivilágítva és felvirágozva állott a kikötőben. A leszálló estében a fénylő hajó egyre jobban ragyogott, és a feltámadó parti szellő átvitte a szomszéd hajókra annak a virágtömegnek az illatát, amellyel a fedélzetet megrakták. Péter herceg a fedélzeten állott, és úgy élvezte a hajója szépségét, mintha nem rajta volna, hanem távoli nézője lenne.
A sötétség még nem szállott le egészen, amikor a parttól csónak indult el a Serpolette felé. Péter herceg kételkedve nézte, de a csónak valóban egyenesen a Serpolette-nek tartott. Nemsokára meg is állott mellette, és nemsokára a Serpolette fedélzetén volt a látogató is, akit hozott: egy ősz szakállú, szemüveges úr.
Georgios volt, a király kabinetirodájának főnöke. Péter herceg gyorsan feltámadt gyanakvással és ellenszenvvel ment elébe. Mit akar ez itt. Mit akarnak még mindig tőle?
Georgios mélyen meghajolt. A herceg a kezét nyújtotta neki. Georgios száraz és csontos keze átfogta a herceg meleg és puha kezét, és egy másodperccel tovább tartotta átfogva, mint kellett volna. A hercegben bizonytalan rossz érzés támadt.
- Fenség - mondta Georgios -, szabad-e fenségedtől itt egy rövid kihallgatást...
- Kérem excellenciádat - felelte hevesen a herceg -, nem fenség. Az én nevem Thurn Péter, és nem vagyok más, mint ennek a hajónak...
- Ah! - fenség...!
Két hosszú karját felemelte, és két száraz, csontos kezével elvető mozdulatot tett. A két száraz kezének ez a mozdulata minden ügyet olyan tökéletesen intézett el, olyan felülről és olyan hozzáférhetetlenül, hogy ez után a mozdulat után megszólalásnak sem volt többé helye. A herceg ismerte ezt a mozdulatot, ismerte a Georgios vékony ajkának az összeszorulását, amely az egyenes vonalú szakállát előreemelte, mint egy fehér lapátot; ismerte a fejének a professzoros hátravetését, amelytől a szemüvege megcsillant, mintha egy haragos szem szórna mögötte villámot - mindezt ismerte és gyűlölte - megértette, hogy Georgios számára ő most is herceg, a királyi ház tagja, csak éppen eltévedt és bűnben levő tagja, megértette, nem tiltakozott a megszólítás ellen, de tompa harag támadt fel a szívében az ellen az ember ellen, akivel az életének minden nehéz órájában eddig szemben állott.
- Rendelkezésére állok excellenciádnak - mondta hidegen.
Helyet kínált neki, és Georgios a fényben úszó és illatos fedélzeten elmondta, miért jött. Hallotta, hogy a hajó átalakításával az elmúlt három hónap alatt elkészültek, és hogy a Serpolette holnap reggel elindul. A belső tenger kikötőit keresi fel, és megrakodik kereskedelmi cikkekkel... cukorral? olajjal?...
- Nem. Gépekkel.
Úgy? tehát gépekkel. Neki őfelségével erről az ügyről ma volt még egy utolsó megbeszélése, és az ő előterjesztésére őfelsége kegyes volt őt egy neki nagyon kellemes megbízatással kitüntetni. Sietve jött, hogy a Serpolette-et még itt találja.
- Mi az a megbízatás?
A megbízatás...? Hm. A befejezett dolgokkal szemben semmi egyebet nem lehet tenni, minthogy az ember tudomásul veszi őket. Így azt, hogy a herceg házasságot kötött választottjával... ugyebár pár héttel ezelőtt...
- Ma két hete.
Igen, ezt tehát tudomásul kell venni. Ha egyszer a herceg akarata ilyen erős volt, és szerelme ilyen nagy áldozatokra is kész...
- Nem hoztam semmiféle áldozatot.
Ah, igen, ez felfogás dolga. Fiatal szerelemnek semmi sem sok, és a herceghez illik olyan nagylelkűnek lenni, hogy még azt sem akarja elismerni, hogy nagylelkű volt. De hiszen ez nem is tartozik ide. Ami fontos, az ez: őfelsége változatlan rokoni szeretetet érez a herceg iránt, a cselekedetét ma már enyhébben ítéli meg, mint három hónappal ezelőtt, és nem látja lehetetlennek, hogy idővel a herceg helyzetét valahogyan rendezni lehet.
A herceg közbe akart szólni, de Georgios egy mozdulattal elhallgattatta. Bocsánatot kér. Kegyeskedjék őfensége őt végighallgatni. Most ezekről a tervekről, erről a közeli, vagy távoli jövőről, ezekről a lehetőségekről beszélgetni felesleges és... és talán kínos is volna. Jó. De ki tudja: nemsokára... vagy talán sokára eljön az idő, amikor kívánatos lesz, igen, talán a hercegnek lesz kívánatos ezeket a lehetőségeket szemügyre venni, és ezekről a lehetőségekről beszélgetni. Ebből a szempontból viszont egy más dolog kívánatos: az, hogy a herceg ne vigye végbe eredeti szándékát, ne induljon el távoli világrészek felé, általában ne csináljon dilettáns kereskedőhajót a hajójából, ne foglalkozzék olyan dolgokkal, amelyekkel foglalkoznia úgyis felesleges, hanem maradjon itthon, ha úgy tetszik, járja be a hazai tengereket, Istenem, tegyen esetleg egy-egy kirándulást Afrikába, Ázsiába, de élje azt az életet, amely őt megilleti, és tegye lehetővé, hogy ha egyszer úgy fordulnak a dolgok, akkor ezt a beszélgetést úgyszólván azonnal folytatni lehessen, mihelyt megszületett az az elhatározás, hogy a beszélgetést igenis folytatni kell.
Georgios befejezte az előadását. Egy meghajlással jelezte, hogy nincs több mondanivalója. A herceg előrehajolva ült, és megfeszített, haragos figyelemmel hallgatta. Mit akarnak ezek tőle? Mi a szándékuk azzal, amit akarnak? Mikor végre hallotta, mit kívánnak tőle, akkor a haragos, feszült figyelme megreszketett, előrehajtott fejét lassan felemelte, és hatalmas melle megduzzadt a büszke örömtől és a diadalmas felsőbbség érzésétől. Most már nemcsak azt tudta, mit akarnak tőle, hanem azt is megértette, mi a szándékuk azzal, hogy ezt akarják. Belelátott a fonnyadt szívükbe.
- Köszönöm excellenciádnak - mondta nyugodtan, csendes mosolygással, felülről lefelé -, köszönöm excellenciádnak a szíves fáradozását. De tartok tőle, hogy azokat a kívánságokat, amelyeket szíves volt velem közölni, nem teljesíthetem.
Georgios felemelte a fejét. A szemüvege megvillant, mintha egy haragos szem szórna mögötte sugarat.
- Szabad megkérnem fenségedet, hogy az okait velem...
- Igen. - Én először is lehetetlennek tartom a magam számára, hogy én holmi jó viselkedéssel rászolgáljak egy bocsánatra, amelyre igényt egyáltalában nem tartottam, és amely, ha mégis meg akarnám szerezni, természetesen egyre drágább lenne. Úgy értem, hogyha ezt az első részletfizetést teljesíteném, legközelebb a függetlenségemnek egy új darabját kellene odaadnom... egyszóval rútabb és szégyenletesebb függésbe kerülnék, mint amilyenben valaha voltam.
A Georgios száraz ujjai idegesen táncoltak csontos térdén. A herceg titkos és boldog nevetéssel nézett le ezekre a táncoló száraz ujjakra. Belelátok - gondolta - a fonnyadt szívetekbe. Megvárta, amíg Georgios rövid habozás után megszólalt, és azt mondta, hogy a herceg csak azokkal a kötelességekkel szemben kerülne ismét függő viszonyba, amely kötelességei önmagával szemben vannak meg, azután közbeszólt.
- De hiszen nem is ez a fontos - mondta. - A fontos az, hogy én dolgozni akarok és nekem dolgoznom kell. Dolgozni akarok, mert boldogtalan lennék munka nélkül, és dolgoznom kell, mert munka nélkül nem szabad az ember.
Felemelte a fejét, és csendes diadallal mondta:
- Az az élet, amelyet excellenciád nekem javasol, a belső békétlenséghez és csendes lezülléshez vezet.
Most minden szót megnyomott:
- Én pedig békében akarok élni magammal, nem akarom, hogy fanyarság és unalom megmérgezze a házasságomat és...
Habozott, kimondja-e, amit akar. Kimondta.
- És amit önök talán éppen meg akarnak gátolni: én példát akarok adni az emberiségnek arra, hogy valakiből, aki otthagyta az önök világát, igenis lehet szabad, munkás, elégedett és hasznos ember.
Georgios tiltakozott. Hogyan tételezheti fel a herceg, hogy ők ezt meg akarnák gátolni? Mi okuk volna nekik arra, hogy ezt meggátolják. Péter herceg csendes mosolygással nézett le rá. Hát még mindig nem látja ez az ember, hogy ő belelát a fonnyadt szívébe?
- Az - mondta nyugodtan, komolyan és őszintén -, hogy ez a próbatétel az egész emberiség ügye, és hogyha én most győzök, örökre elveszíti az értelmét az, hogy királyok és hercegek vannak a világon.
Georgios töprengve nézett a hercegre.
- Én őszintén kívánom fenségednek, hogy győzzön...
A herceget ingerelte az a borzongó jóindulat, amelyet a Georgios hangja mutatott. Közbevágott:
- Legyen nyugodt excellenciád, győzni fogok. És a hajóm sem lesz dilettáns kereskedőhajó. Mert én egy más példát is adok a világnak: az utolsó matrózom is társam lesz a vállalkozásban, és a Serpolette-en úgy fognak dolgozni, mint semmi más hajóján a világnak.
A Georgios szemüvege fenyegetően villant egyet.
- Az alkalmazottait - kérdezte halkan - csakugyan társul veszi fenséged?
- Igen.
- És nem gondolja fenséged, hogy ezzel valóban egészen dilettantizmussá teszi azt, amihez hozzáfogott? Igazi kereskedők és igazi hajóskapitányok nem így csinálják a dolgot.
- Éppen ez az - felelte büszkén a herceg -, amiben én más kereskedőktől és más hajóskapitányoktól különbözöm. Excellenciád elfelejti, hogy minden, amit én cselekszem, próbatétel az egész emberiség számára. Éppen ezért én, remélem, más meglepetésekkel is szolgálok még azok számára, akik tétlenségben és élvezetekben elzüllő declassénak szeretnének látni.
Elfogyott a türelme. Felemelte a fejét.
- De azt hiszem - mondta hevesen -, hogy mindezekben a dolgokban mi teljességgel nem tudjuk egymást megérteni.
Georgios rögtön felállott.
- Félek tőle - mondta halkan.
Indulni készült. Vékony ajkát összeszorította, négyszögletű szakálla, mint egy fehér lapát emelkedett előre, az orrán át hallhatóan bocsátotta ki a levegőt, és a fejét csendesen rázogatta. Péter herceg gyönyörködött a zavarában és tehetetlenségében. Mit fog vajon még mondani?
- Szabad-e megkérdeznem - kérdezte végre -, kit visz magával fenséged azok közül, akiket én is ismerek?
A herceg mosolyogva bólintott.
- Először is - mondta derülten -, Monseigneurt.
Georgios is elmosolyodott:
- Az rendben van.
- Azután Szedlákot. Nekem nem lesz rá szükségem többé, de velem akart jönni, hát a feleségemet fogja kiszolgálni.
- Szedlák. Hm! Szedlák. Az egyik fia egyetemi tanár, a másik ezredes. Miért akar Szedlák fenségeddel menni?
- Gondolom, szeretetből és hűségből - felelte a herceg ingerülten. - Igazán kíváncsi vagyok, mi más okot tud excellenciád kigondolni?
- Hm... igazán nem tudnék. És még?
- Ridarsky - felelte ingerülten a herceg. - Ő lesz a Serpolette első tisztje.
A Georgios szemüvege megvillant.
- Ridarsky - mérlegelte halkan ezt a nevet -, Ridarsky... Látja fenséged, Ridarskynak egy-két hónap múlva le kellett volna tennie a tiszti rangját, mert az adósságai...
A hercegnek most elég volt.
- Kérem excellenciádat - mondta hidegen -, ne folytassa. Nem akarok a barátaimról rágalmakat hallani.
Georgios összeszorította az ajkát, az orrán hallhatóan szítta be a levegőt, éspedig ezúttal olyan hangon és olyan hosszan, hogy szinte sóhajtásnak hangzott, tehetetlenül állt még egy ideig, de a herceg nem szólt hozzá, és így búcsúzkodni kezdett. A herceg elvágta a hosszú búcsúzkodást azzal, hogy hidegen kezet nyújtott neki.
Georgios azonban ekkor megragadta a herceg kezét. Mind a két száraz és csontos keze ráfonódott a herceg kezére. Az ajka reszketett. A herceg szótlanul és kínosan várt.
- Hercegem - szólalt meg végre remegő hangon -, ne bízzék az emberekben és...
A herceget elöntötte az utálat. A kezét visszavonta:
- Kérem - szólt hidegen -, kérem!
A Georgios két keze egy másodpercig a levegőben maradt, azután bénán lehullott.
- Bocsánat, fenség - mondta sápadtan.
Meghajolt és elment. A herceg megkönnyebbülten és diadalmasan nézett utána.
Nemsokára el is felejtette, hogy itt járt. Jelezték az Annie csónakját, és a herceg sietett a felesége fogadására. Annie nagy szemmel ült a csónakban, és izgatottan és kíváncsian nézte a kivilágított hajót. Mellette Félixke húzódott meg, a kivilágított hajó látványa nagyon hatott rá is, ezért nem ült olyan feszesen, mint máskor, de a két kezét annál pontosabban helyezte el a két térdén.
A csónak megállott. Annie fellépett a hajó lépcsőjére. Ridarsky, akit a herceg a csónakkal elébe küldött, megfogta a karját, hogy támogassa. Annie azonban mind a két kezével a herceg felé nyúlt, aki a lépcsőn állott, felszökött melléje, a mellére vetette magát, és mámorosan ajkon csókolta. A herceg megindultan fogadta ezt a csókot, de Anniet mégis gyöngéden lefejtette magáról. Megcsókolta a kezét.
- Én itt akartalak fogadni - mondta csendesen.
Annie a szívére szorította a kezét.
- Milyen szép ez - mondta lehunyt szemmel.
Mélyen beszívta a dús virágillatot.
- Milyen szép itt! Milyen jó itt! Virágok vannak itt...?
- Megrakattam a hajót virágokkal.
Annie felemelte finom kis orrát a levegőbe, és mosolyogva vizsgálta a feléje ömlő illatokat:
- Ez jácint... és ez szegfű... és mimóza... és narancsvirág...
- Mert az esküvőnk olyan virágtalan volt, most kárpótolni akartalak érte. És ez a Serpolette üdvözlete az úrnője számára. A matrózok hurrával és sipkalengetéssel akartak üdvözölni, de én azt akartam, hogy csendes virágos ágakkal üdvözöljenek. Így szebb.
Annie csillogó szemmel fordult a herceg felé.
- De az is nagyon szép lett volna - mondta élénken.
- Na...!
- A lapok megírták volna: a matrózok háromszoros hurrával és sipkalengetéssel üdvözölték a hajó úrnőjét.
A herceg mosolyogva rázta meg a fejét:
- A lapoknak - mondotta - ezentúl jó ideig nem fogunk semmiféle anyaggal szolgálni.
- Nem?
- Nem.
Annie jókedvűen vállat vont, azután sürgetve kérte a herceget, hogy mutassa meg neki az egész hajót. A herceg boldogan indult el vele a szemlére, amelyet ő akart javasolni. Előbb a fedélzetet nézték meg. Annienak a fedélzet nagyon tetszett.
- Itt fogok sétálni - mondta. Ide egy sátrat állítunk majd, hogy a nap le ne égessen nagyon. Itt énekelni is fogok... az nem zavarja a kormányost, ugye?
A herceg megnyugtatta, hogy nem zavarja. Annie azután folytatta a szemléjét, minden részlet érdekelte.
- Milyen gyorsan megyünk?
- A hajó nem nagyon gyors - felelte a herceg. - Tizenhat csomónál többet sohasem fogunk tenni.
- Mi az a csomó?
A herceg elmondta, hogy a tengeri hajók gyorsaságát egy különös készülékkel mérik meg, amely készüléken csomók jelzik a tengeri mérföldeket. Annie látni akarta a készüléket. A herceg megmutatta, és próbálta elmagyarázni. De Annie szórakozott volt, és a magyarázat nehezen ment.
- Nem értem - mondta végre nevetve. - Majd máskor.
Karonfogta a herceget és bágyadtan hozzádőlt. Most megnéztek még egyet-mást, Annie kedvesen köszönt jó estét a matrózoknak, akikkel találkoztak, megbámulta a nagy mimózaágakat, amelyekkel az árboc körül volt fonva, de azután megelégelte a szemlét, és a lakásukat kívánta látni.
A herceg bevezette a lakásukba.
- Nem nagy - mondta mentegetőzve. - Hálószoba, ebédlő és szalon.
Annie el volt ragadtatva a lakástól és forrón megölelte a herceget:
- Már két napja, hogy nem láttalak - súgta neki bágyadtan.
A herceg megsimogatta az arcát, azután vacsorához ültek. A vacsorához megjelent Ridarsky is.
- Ridarsky - mondta a herceg - velünk fog enni. Remélem a társasága kellemes lesz neked is.
Annie mosolyogva intett Ridarsky felé:
- Igen - mondta -, amíg jól viseli magát.
A herceg csodálkozó pillantást vetett rá, de Annie többet nem foglalkozott ezzel az üggyel. Leültek a vacsorához.
- Nézd - mondta azután a herceg -, az öreg Szedlák. Ő fog téged kiszolgálni.
Szedlák megjelent az ajtóban az első fogással. Tisztára borotváltan, szótlanul és komolyan állott, letette a tálat és mélyen meghajolt. Annie mosolyogva intett feléje:
- Jó estét, Szedlák.
Kezet nyújtott neki, Szedlák még mélyebbre hajolt, hogy kezet csókoljon, de Annie nem engedte. Szedlák erre ismét felvette a tálat, és megkezdte a kiszolgálást.
Annie a vacsoránál ismét jókedvű volt, és élénk lett, sokat nevetett, és nagy érdeklődéssel kérdezősködött a hajó életéről. Amikor meghallotta, hogy kint az óceánon két hétig nem érnek szárazföldet, mosolyogva elgondolkozott.
- És ez alatt az idő alatt én leszek az egyetlen nő a hajón?
- Igen - felelte a herceg.
Annie csodálkozva nézett a hercegre, és a hercegről Ridarskyra.
- És összesen hány férfi van a hajón? - kérdezte azután.
- Húsz - felelte a herceg.
Annie megrázta a fejét:
- Ez voltaképpen igazságtalanság - mondta őszintén. - Hogy csak a kapitánynak legyen itt a felesége. - Mindenkinek el kellene hoznia magával a feleségét.
A herceg nevetett. Ridarsky szótlanul és hideg szemmel nézett Anniera.
- Magának is - szólt hozzá hirtelen Annie. - Hogy éljen szépen a feleségével.
Ridarsky szótlanul nézett Anniera. A herceg nevetve mondta:
- De ha nincs neki.
Annie csodálkozva és elgondolkozva rázogatta a fejét. A vacsorának azután vége lett. Elmentek a fedélzetre, Annie is rágyújtott egy cigarettára, azután Félixkét hívatta.
Félixke eddig ide-oda futkosott a hajón. Mindent megnézett, minden ajtót felnyitott, minden nyílásba beleszaglászott, és másfél óra nem volt neki elég arra, hogy befejezze ezt a szemlét. Most futva érkezett Annie elé.
- Te Félixke - mondta neki Annie -, képzeld, három hétig leszünk a tengeren, és azalatt én leszek az egyetlen asszony a hajón.
Félixke csendesen felpislogott a hercegre, azután csendesen mondta, hogy az egyetlen asszony, aki a hajón lesz, legalább annál szebb. Annie arcul legyintette:
- Azt elhiszem - mondta nevetve. - Te! - emlékszel rá, mikor a Polarics-házban ott lakott a cigány Rózsi, és mind őt akarták, és a Valencsik-fiú meg a Breitner-pék késsel ölték egymást érte.
- Nem a Valencsik-fiú volt.
- Dehogynem, te vízihólyag! nem emlékszel, az a nagy, vörös képű, aki az ujját vágta le, hogy ne legyen katona.
- Nem. A Pohorácz-fiú volt.
Hosszú vitába fogtak erről a kérdésről. Annie végre meglökte Félixkét.
- Jó, no, te cintányér - menj vacsorázni.
Félixke elment vacsorázni, gyorsan megvacsorázott, és vacsora után fáradhatatlanul újra ide-oda cikázott a hajón. Annie egy ideig ült még a fedélzeten, azután bágyadtan a herceghez dőlt és aludni kívánt.
Lementek az illatos fedélzetről az illatos hálószobába. A herceg magához ölelte Anniet. Ekkor egy másodpercre eszébe jutott a Georgios látogatása.
- Meg akarták mérgezni az életemet - gondolta.
El akarta mondani Annienak a látogatás történetét, de megcsókolta az Annie szomjas és édes ajkát és erre újra megfeledkezett az egészről. Fent eloltották az ünnepi fényeket, a fedélzet lassan elsötétedett, a virágok fonnyadva ontották az illatukat és a hajóra leszállt a csendes éjszaka.
(Folyt. köv.)