Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 22. szám

Dr. Pável Konstantin: Hatások a román irodalom fejlődésében [+]

A román nyelv és irodalom kérdése a XVI. század második felében az erdélyországi reformáció mozgalmakkal jut felszínre.

Hosszú ideig kizárólag csak egyházi jellegű marad. A XVII. század közepén a román nyelv ügyét nagyban előmozdítják I. Rákóczi György kultúrmozgalmai és a román papságnak kiadott rendeletei. Ezeknek egyik legfontosabb következménye: a román nyelvnek egyházi nyelvül való behozatala, ami kezdetét jelenti a román nemzeti egyház megalapítására vezető törekvéseknek, és a román nyelv és kultúra egységének az eszméje.

A román nyelv és irodalom történetében korszakalkotó jelentőségűek a Bécsből és Rómából kiinduló és a XVIII. század elején befejezést nyert vallásunió törekvések. Az unió apostolai a nemzeti nyelv művelésére már a XVII. század krónikásai által indított mozgalmak medrét kiszélesítik, s külföldi (római, bécsi és lembergi) egyetemeken szerzett készültségükkel a nemzeti kultúreszméket a zseniális alkotók merészségével és fáradhatatlanságával megvalósítani törekszenek. Működésük első gyümölcse az 1780-ban Bécsben kiadott "Elementa linguae daco-romanae sive valahicae" stb. c. gramatica. Klein állítja össze, Sinkay kiegészíti. E nyelvtannal indul meg a balázsfalvi latinos vagy nemzeti iskola, amelyet egyrészt nyelvművelési polémiák, másrészt pedig a távol jövőre is kiható szociális és politikai kérdések foglalkoztatnak. E harcoknak legkiválóbb exponensei: a nyelvészetben Cipariu, a költészetben pedig Muresianu, a román himnusz szerzője.

A XIX. század elején Moldvában és a Havasalföldön a román kultúra még mindig sínyli a fanarióták közel két századon át folytatott társadalmi és politikai garázdálkodásait, míglen ezen állapotnak 1821-ben véget vet Vladimirescu fölkelése. Ébred a kiszipolyozott nép, pusztul a félhold harácsoló fanarióta-gyülevész hadával. Szelleme azonban a XIX. század első évtizedeiben még mindig érezhető e kor költőin, amilyen Conachi, Beldiman és Vacarescu költők. Egyébként a fanarióták százados uralma közelebb hozta a román irodalmat a francia kultúra szelleméhez. A fanarióta fejedelmek előbb a Fényes Kapu szolgálatában állottak, mint dragománok (tolmácsok), miután a Korán az igazhívőknek nem engedte az idegen nyelvek tanulását.

A westfali béke (1648) óta - mint ismeretes - a francia nyelvet fogadták el az európai diplomácia nyelvéül. Mint e nyelv tolmácsai, a fanarióta fejedelmek francia műveltséggel rendelkeztek. Moldvai és havasalföldi fejedelmi udvarokban francia titkárokat és nevelőket tartottak, akik egyúttal mindmegannyi terjesztői voltak a francia nyelv és irodalom szellemének. Hathatósan elősegítette őket e munkájukban e kor eszmevilága, a francia forradalom szabadság, egyenlőség és testvériség jelszava. Közreműködött még e szellem terjesztésében a fejedelemségekben a XIX. század közepéig tartó orosz protektorátus és a városi élet föllendülése. A francia műveltség nemcsak új társadalmi és politikai eszmékkel ismerteti a fölcseperedő román szellemi életet, hanem ez időben divatos irodalmi és költői irányokkal, melyek közül kiválik Walter Scott, Lamartine és Victor Hugo romanticizmusa, amint ezt tanúsítják Negruzzi novellái, Alexandrescu elégiái és Bolintineanu legendái. A romantikus líra és regény hatása alatt indul meg a még zsenge román irodalmi élet. A klasszikusok közül csupán Lafontaine és Boileau hatásával találkozunk. (Alexandrescu meséi és költői levelei.) Ezekkel is, nem annyira a klasszikus szellem, mint inkább az akkori viszonyok miatt, melyek az orosz protektorátus idejében jobban kedveztek a költői levél, szatíra- és meseirodalomnak. 1816-ban a latinos műveltségű Lázár György átkel a Kárpátokon és Bukarestben megalapítja az első román nyelvű iskolát. Ezen iskolából kerül ki ama nemzedék, mely Eliade, Balcescu, Alexandrescu, Kogalniceanu és Alexandri-vel az élén, lerakja a modern román állami és irodalmi élet alapjait. A latinos iskola a román nyelv egységéről és a román nép származásáról és jogairól szóló eszméi igen termékeny talajra találnak a francia enciklopédisták - Les-Amis des Hommes - ismert tanításaiban. A két irány - a latinos és a francia - kölcsönösen támogatja egymást, ráterelve a költők és államférfiak figyelmét az alsó nép sorsára, ennek gondolat és érzelemvilágára. Kezdik belátni, hogy úgy az etimologisták, túlzó latinosok, mint Maior Péter, Cipariu és különösen Laurean, valamint az olasz puristák Eliade stb. gyártottak egy nyelvet, mely elszakította őket a néptől, s amely nyelven nem lehet nemzeti irodalmat írni.

Ezen, a román nép felső és alsó rétegei között tátongó űrt csak a nép nyelvének a maga történeti fejlődésében való tanulmányozása hidalhatja át. A népszellem százados munkájának eredményeiben keresték ama forrást, mely a művelt irodalmi nyelvet fölfrissíti. Rousseau, Herder Grimm stb. eszméinek hatása alatt visszamentek a nép nyelvének hagyományokkal átszőtt (Negruzzi) érzésekkel színezett (Alexandri) kifejezésvilágába, s onnan sarjasztották ki az új és nemzeti költői nyelvet, amint ezt Eminescu, a nagy nemzet költő örökbecsű alkotásaiban megvalósítva látjuk. E törekvések nélkül az egyetemes román nemzeti irodalmi nyelv mai napig is holdkóros utópia volna. A népies irány a hatvanas évek után kíméletlen nyelvészeti és kritikai polémiák közepette mindinkább általánossá lesz, míglen a XIX. század utolsó évtizedében Maiorescu teljesen letöri a mesterkélt irányok harcosait. (Radulescu, Cipariu, Pumnul.) A XIX. század első felében, egészen Eminescuig a francia romanticizmus és liberalizmus csak annyiban érvényesültek, amennyiben a latinos iskola politikai eszméinek szolgálatában állanak. Ez világítja meg Bolintineau romantikus költészetét és Alexandri költői működésének javarészét, amelyben az esztétika alá volt rendelve a nemzeti eszméknek, s ezért az említett nagy költők munkássága manapság csak irodalomtörténeti jelentőséggel bír. Amint az új irány - Maiorescu Titusz (Románia ez idő szerinti miniszterelnöke) irodalmi iskolája - erősbödik, úgy a román költészet mindinkább veszít a dagályos nemzeti romanticizmusból, és a nemzeti hiúságot alárendeli a művészet örök törvényeinek. Megszületik a fonetikus és a népies költői iskola, mely lassankint elnyeli az idegen kultúrákat utánzó mesterkélt költői irányokat, és megteremti a nép őszinte, természetes és mesterkéletlen gondolat, kedély és érzelemvilágából táplálkozó modern román irodalmat, melynek Eminescu után legnagyobb művelői Delavrancea, Slavici, Caragiale, Cosbuc, Bratscu-Voinesti, Sadoveanu és Goga.

 

[+] Az a tervünk, hogy nemzetiségeink irodalmi és kultúrállapotairól hivatott kezekből értesítjük a Nyugat közönségét. Egy fedél alatt élünk velük, s kevesebbet tudunk róluk, s mint kevés tudomásunkból is észrevehetjük: a mieinkkel rokon küzdelmeikről s helyzeteikről, mint messzi népekéről. Pável román nyelv- és irodalom tanárnak, a mi románjaink egy igen becsült emberének ez a kis vázlata érdekesen mutatja, hogy a románság szellemi élete a Kárpátokon innenről indult, s hogy fejlődésük ritmusa most tart körülbelül ott, ahol a miénk Arany János után tartott. Mondanunk sem kell, hogy e tanulmányok közlésével a bennük tárgyalt harcokban nem foglalunk állást.