Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 20. szám · / · Lukács György: Balázs Béla: Az utolsó nap

Lukács György: Balázs Béla: Az utolsó nap
1.

Nem kevés keserűség van ebben a megállapításban: ez a dráma négy évvel ezelőtt íródott, és - a magyar drámai "renaissance" idejében - csak most került színre. Holott Balázs Béla bizonyos értelemben az egyetlen magyar drámaíró. Ennek a megállapításnak jelentősége mellett szinte nem is fontos, hogy mekkora a qualitása. Egyike a ma élő nagyon-nagyon kevés igazi drámaíróknak - hogy hogyan áll majdan bele a drámaírás világtörténetébe, azt további fejlődése fogja eldönteni, és későbbi korok krónikásai fogják majd megállapítani.

Most, a magyar színházi viszonyok jóvoltából olyan darabbal kapcsolatban kell róla beszélnünk, amelyet ő maga már messze túlhaladott. A "Nyugat" közönsége ismeri a "Szent Szűz vére" című misztériumot és egy részletet a "Halálos fiatalság"-ból. Erről a darabról - remélem - aktuálisabb állapotában szólhatok majd.