Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 15. szám

Nagy Lajos: Egy leány - több férfi

Februári napon kezdődött ez a történet. Ezen a napon tiszta volt az ég és a levegő száraz. Délután napfényes foltok ingtak az Andrássy út aszfaltján, az emberek szívük friss dobbanásaival üdvözölték a sárga napot. Mások elszálltak a tekintetükkel ki a liget felé, s az elmúlt nyár néhány emléke mozdult meg a lelkükben, mint egy hosszú téli álom után, s a szemük kicsiny boldogságok új reményére felragyogott. Az est ezen a napon már valami végtelenül tiszta kis szellőt is hozott, és ez a szellő igen enyhe földszagot emelt a szárnyán, vagy talán csak ilyennek és más tavaszi leveles-füves illatoknak az ígéretét... Ezen az estén sokat gondoltak a szerelemre, és boldogtalan emberek áldott balgasággal hitték, hogy minden nyugtalanságaik tengerének hullámait tükrözően csillogó szelídséggé csókolhatja még valamely hőn áhított ajak.

Andor és János este kilenckor felkerekedtek a kávéházból, és sétára indultak a Teréz körútra. Vidámak voltak, gyerekes tréfákat űztek egymással, és nevettek és örültek azon, hogy férfi létükre is el tudnak követni oly apró csínyeket, mint a hancúrozó diákok. Amikor egy fa mellett mentek el, János odanyomta Andort a fához. Andor aztán megtorlásul előrebillentette a János kalapját, úgyhogy az egészen a szemére csúszott. És szóval is ingerkedett:

- Hogy a lámpa a szemedbe ne süssön!

János úgy hagyta a kalapot, és - ha már a kalapja ferdén állt, mint a részeg emberé - hát elkezdett tántorogni. Andor nevetett, János tántorgott, és addig tántorgott, amíg sunyi orvtámadással egy krajcáros inggombot bele nem csúsztatott az Andor nyakába.

Még javában mulattak azon, hogy Andor nem tudta kivenni a nyaka és gallérja közül a gombot, s mialatt hasztalanul erőlködött, a gomb lecsúszott a hátán egészen az övéig - amikor egy gyönyörű termetű nőt pillantottak meg egy férfi karján. A nőn világos ruha volt, így túl korán is egészen tavaszias, karcsú és mégis erős, asszonyos testének lengése megsuhintotta a cimborák szívét.

A szerelmes pár elhaladt, Andor és János egymást uszítva-keserítve bámultak a nő után. Azután gyors hervadással elhalt a pajzánkodó kedvük, és összeszorított ajkaikat körüllengte igaz szomorúságuk árnyéka.

*

Két nőt pillantottak meg a Király utca sarkán, a villamosmegállónál. A nők villamosra vártak, csinosaknak látszottak, János közeledett hozzájuk, és szavaival vonta a barátját. Mentek a nők felé, hogy settenkedjenek körülöttük, hogy valamely kedélyes támadással ismeretségre bírják őket. De mielőtt még szólhattak volna, az idősebbik nő barátságosan mosolygott Jánosra, és egyszeriben nyilvánvalóvá vált, hogy ők ketten ismerősök. Egy perc alatt négyes társasággá alakultak, és a fiatalemberek villamoson elkísérték a nőket a Wesselényi utcáig, a nők a Gambrinusba mentek, ahol már ismerősök vártak reájuk. (Bácsiról és néniről beszéltek.)

A nők nővérek voltak, az idősebbik kaszírnő volt régebben egy Andrássy úti kávéházban, János onnan ismerte. A húga még csaknem gyerekleány, tizenhatévesnek látszott. Németül beszélgettek, mert a leányok bécsiek voltak, az idősebbik tudott ugyan egy keveset magyarul, de a fiatal csupán németül beszélt, mindössze négy-öt hete, hogy Pestre jött.

A fiatalemberek a Gambrinus előtt elváltak a lányoktól, az idősebbik leány megmondta annak a kávéháznak a nevét, ahol most van állásban, és kérte a fiúkat - szavait a régóta ismert Jánoshoz intézve -, hogy látogassák meg. Ehhez a diskurzushoz kedves és szerény mosollyal statisztált a kisebbik leány, s biztatólag nézett a fiúkra, inkább Andorra, aki igen szép arcú, koromfekete kis bajszú férfi volt.

*

Mikor visszafelé mentek kettesben, Andor buzgón firtatta az új ismeretséget:

- Szép az a kicsi, mi?

- Igen, csinos - felelte János lomhán.

- Ezeket most már nem veszítjük el a szemünk elől, mi?

- Hát... persze hogy nem.

- Milyen kávéházat is mondott az idősebbik?

Jánosban most egy pillanat alatt határozott tervvé kristályosodott a lengő-hullámzó szándék. Színlelt meglepődéssel kiáltott:

- Ejnye! Hát nem figyeltél? Bizony... most én sem tudom, hogy mit mondott.

- A fene egyen meg! Neked mondta, nem nekem. Mégis elfelejtetted!... Én azt hiszem: Európa.

- Európa? Csakugyan, azt hiszem én is. Majd holnap, vagy holnapután megnézzük.

És János elnevette magát, mintha mulatságosnak tartaná friss kezdésüknek ilyen gyors megtörését.

Elhallgattak. Andor már kiesett a nőkkel való kapcsolatból. János azonban jól tudta, hogy az idősebbik leány most a "Cairo" kávéházban kaszírnő, már el is határozta, hogy másnap meglátogatja őt és udvarolgat neki, mert a húga nagyon szép, kedvesnek is látszik, nagyon szeretné, ha a szeretőjévé tehetné.

*

János elment a Cairo kávéházba. Üdvözölte a kaszírnőt, meguzsonnázott, azután odasétált a kasszához egy kis beszélgetésre. Kedveskedett a nőnek, érdeklődött apró-cseprő dolgairól, és mintegy a szavakba kapcsolódón megkérdezte, hogy mit csinál most a "kis nővér".

A leánynak tetszett a lágyszavú fiatalember, marasztotta a kasszánál, mintegy szemrehányásképpen említette, hogy hosszú idő óta nem látta. Meghívta sétára is, kérte, hogy este nyolc óra után menjen fel hozzá, a Vasvári Pál utcában lakik a húgával, 21-es szám alatt, első emeleten, lépcsőházból nyíló szobájuk van. Otthon lesz a "kis nővér" is, és majd együtt elmennek sétálni, de hozza el okvetlenül a barátját is, hogy négyesben legyenek.

János csak most tudta meg a leányok nevét, Laumann Annának s Trudénak hívták őket. Trude volt a kisebbik. Anna dicsekedett, hogy ők jó családból valók ám, az apjuk jómódú iparos Bécsben, ő csak azért jött el hazulról, mert nem szeretett otthon lenni, van egy fivére, az katonatiszt, a nagybácsijuk ügyvéd...

Jánosnak eszébe jutott, hogy tegnap is, ha igaz, a bácsijukkal és nénijökkel volt találkozójuk a Gambrinusban - és elismerően mosolygott. Azután János még Trudéról kérdezősködött, de Anna nem szívesen vette a húga iránt való érdeklődést, János csak azt tudta még meg róla, hogy irodába jár.

*

Este negyed kilenckor megjelent János a Vasvári Pál utcában. Kétemeletes ház volt a 21-es számú, János felment az első emeletre, kopogtatott a kis lépcsőházi ajtón. Halk női hang hallatszott. Kíváncsi arccal fogadták a lányok, mintha más is lehetett volna az érkező. De kissé aggodalmas tekintetük nyomban mosolygósra vált, bár a Trudééban némi zavar vibrált. Nem is átallotta nyíltan közölni kisded csalódását, szavait a nővéréhez intézve:

- Azt hittem, hogy az a fekete jön el.

János vidám nekilendéseit kissé bilincsekbe verték ezek a szavak, de azért nem riasztották el, mert a kisleány nyomban kedveskedőn nevetett Jánosra, egész arcán elömlött az a passzív szerénység, mely az egyszerű német leányokat jellemzi.

Anna azonban türelmetlenül érdeklődött:

- Miért nem hozta el a barátját?

János valami kifogást mondott. És már arra is gondolt, hogy ha máskor is követelik rajta a barátját, egyszer s mindenkorra elcsitítja a kérdezősködést, azt fogja mondani, hogy összevesztek, már nem érintkeznek egymással.

Elindultak. Villamoson mentek ki a ligetbe. A villamoson történetesen úgy helyezkedtek el, hogy János és Anna egymás mellett ültek, Trude pedig Jánossal szemben. Közönyös dolgokról beszélgettek, szavaiknál nyíltabban beszélt a mosolyuk, a hangjuk és az egymásra nézésük. Trude csakhamar megtudta, hogy János őt kívánja és nem a nővérét, és közölte Jánossal, hogy neki is kedvére való. Anna megmaradt tévedésében, azt hitte, hogy János az ő udvarlója, bár megérezte a húgához való hajlandóságát is, ezt azonban jelentéktelen férficsapodárságnak ítélte.

A ligetben sétáltak, a lármás bódék közt is jártak - a porban -, és éppen ekkor magyarázta Anna, hogy minden este kijönnek egy kicsit a "friss levegőre". A leányok ringlispílen is ültek, János csak nézte őket, csudálkozott a passziójukon, de nem bánta, hogy az a furcsa és szédítő forgás gyönyörűségükre volt. Valami fiatalember Annához sompolygott és beszélt hozzá. Anna komoly maradt és elnézett fölötte, majd Jánost kereste meg a szemeivel, János úgy tett, mintha nem látott volna semmit.

Hazafelé gyalog mentek. Anna mondta:

- Kár pedig, hogy nincs itt a "fekete", mert sokkal helyesebb lenne, ha két párban mennénk, így szegény Trude unatkozik. János és Trude összemosolyogtak.

*

Trude egy német szaklapnál állott alkalmazásban, melynek "szerkesztősége" az Elemér utcában volt. Reggeli fél kilenctől délután ötig tartott az irodai munkaidő, öt óra után elment a Cairóba - kikerült az Aréna útra és a Fasorba -, a kávéházban a kassza melletti kis asztalnál, közel a nővéréhez, mintegy annak anyás felügyelete alatt, megkávézott. Egy kicsit még üldögélt, beszélgetett Annával, néha olvasgatott valamelyik bécsi újságból. Ilyenkor a lap mögül, mellyel elfödte magát Anna szemei elől, végigszemlélte a férfivendégeket, és a csinosabbakkal szívesen akasztotta össze a tekintetét.

János másnap is, már kora délután, megjelent a Cairóban, üdvözölte Annát, és most már nyíltabban érdeklődött a kis nővér után.

- Őt is szeretném már egyszer látni - mondta.

- Ide fog jönni. Ha várhat negyed hatig, akkor láthatja - beszélt Anna.

Öt után néhány perccel jött Trude. János már türelmetlenül várta, nyugtalan volt a reménykedése miatt, meg talán azért, mert az gondolta, hogy sietnie kell, a szerelmet nem szabad várnia, a szerelemért cselekedni kell... Már messziről meglátta Trudét, mivel hogy az ablakban ült. Nem ujjongott a látásán, de kellemes megnyugvást érzett.

Anna megengedte a húgának, hogy Jánossal az ablakban üljön, de intette, hogy nem szabad pajkosak lennie, mert még valami "rossz leánynak" hiszik azok, akik látják kávéházban, egyedül egy fiatalemberrel.

A leány igen mohón kávézott, két zsemlyét evett a kávéhoz. János gyönyörködött a gyerekes majszolásán, a leány pedig János élvező-bámuló tekintetén elnevette magát. De János arra is gondolt, hogy szegény lány lehet ez a Trude a nővérével együtt, ki tudja, hogyan élnek, és egyáltalában megélhetnek-e. Ez a Trude mindenesetre tisztességes leánynak látszik, hiszen egész gyermek még. Most - ilyen hangulat lepte meg - kissé sajnálta is őt.

Később apró játékokkal szórakoztak, János német szavakat írt egy kis papirosra, és azoknak a magyar értelmét - persze gyorsan levelezéssé fejlődött a játék, és hamarosan papírra került: "ich liebe dich" -, erre következett az elismerő, sőt viszonzó válasz. Nevettek, mintha csak tréfa lenne az egész, és óvatos pillantásokat vetettek a vizsgaszemű nővérre. Anna figyelte őket, és bosszúsan ráncolta össze a homlokát, már a pincérekkel is idegeskedett, de a "gyerekek" nem törődtek vele, folytatták a kedves bajokról-feledkezést.

Kiderült a játékban, hogy Trude tud néhány magyar szót, de csaknem mind olyanokat, amilyeneket leányoknak nem szabad férfi előtt az ajkukra venni, vagy legalábbis efféléket. Ezekre a szavakra tehát nyilván pajkos férfiak tanították. A leány maga nagyon jóízűt nevetett, mikor ezt a tudományát elárulta, szinte azon örült, hogy erre alkalom adódott, János pedig rögtön nyomozni kezdte, hogy kitől, hogyan tanulhatott ilyesmit, Trude csak nevetett, kissé illetlenül vinnyogott, a világos válasszal pedig adós maradt.

Elbúcsúztak Annától, az rendelkezett, hogy sétálniok nem szabad, a leány menjen egyenesen haza, János "ezúttal kivételesen" elkísérheti a házig. János diplomatikusan néhány tréfás szóval igyekezett Annát kiengesztelni, melyeken az elmosolyodott. Azután utánuk szólt, hogy nem bánja, egy kicsit sétálhatnak, de csak keveset, menjenek végig a Fasoron, és az Andrássy útra kikerülve menjenek haza.

*

Lassan lépdeltek kifelé a Fasoron, Trude dúdolt, valami tréfás kupléféle dalt is énekelt Jánosnak és megkérdezte, hogy ismeri-e azt. János dicsekedett, hogy ő is tud német dalokat, de leginkább csak operarészleteket, egyebet alig. De azután eszébe jutott, hogy tud egy kis csacsiságot németül, a régi brettlis népéneket, hogy: "Auf den grünen Wiesen schwimmt ein Krokodil..." Trude ennek a dallamára is tudott valami újabb pikáns verset.

- Hát ezt meg kitől tanulta? - kérdezte János vidám csodálkozással.

- Egy katonatiszttől.

- Szép dolog! - mondta János nem komoly megrovással.

- Nem baj - mondta Trude.

A kapu előtt még beszélgettek. Mikor János búcsúzott, Trude áradó melegséggel fogta meg a kezét, mire János még maradt egy percet, majd bekísérte a leányt a kapu alá, egész a lépcsőig. Itt, mert hogy ez már félig rejtekhely volt, Trude kissé elsápadt, és az ajkai reszkettek az izgalomtól. A leány izgalma lángra lobbantotta a János vágyait is, ő is remegett már. Tanácstalanul és egymás kívánásától ösztönözve-bilincselve álltak ott, mikor valaki elhaladt a lépcsőn, János - ostobán - újra búcsúzott már, de Trude bátrabb volt, és nem eresztette a kezét, csak mosolygott a fiúra reszketőn, és kissé vonta magával, ahogy már indulni készült. János most már eszéhez kapott, és szótlanul felmentek a kis szobába, ahol némi zavaron, a más lélek balga és ellenséges fordulásaitól való aggodalmaikon felül már mi sem állt útjukban, hogy egymás forró szeretésében hajoljanak össze.

*

Ezen az estén János felment Andorhoz. Az estéket együtt szokták tölteni, vagy a kávéházban találkoztak, vagy pedig János elment Andorért annak a lakására.

János tétován járt fel-alá a kis szobában, nem szólt és révetegen bámészkodott, lelkét elöntötte az a momentán kielégültség, melynek kissé bús hangulata hasonlít a lobogó-világító tüzek elalvásának melankóliájához... Hanyatt feküdt a díványon, és úgy várta, hogy a barátja elkészüljön az öltözködéssel. Andor minden este ilyenkor borotválkozott - amerikai gépével csaknem harsogó kaparást végezett a bőrén -, mosdott és átöltözött. Finom fehérneműi voltak, kézelős ingek, színes alsónadrágok és hosszú szárú selyemharisnyák, lakkcipő - francia formájú -, szép nyakkendői, öt- és hétkoronásak, a ruhái is, bár kissé keresetten színesek voltak, a polgári igények számára elegánsak lehettek. Andor, különösen frissen öltözködve, borotválkozás után, üdén csillogó arcbőrrel igen szép fiú volt, nemcsak hibák nélkül való, merthogy dús volt a haja, teljes és ép villogású a fogsora, a hangja pedig tiszta és baritoniális zengésű, hanem ezen felül is értelmesség és szellemi-lelki szabályosság ömlött el az arcán, sőt némely részletek, különösen a homlok, szemöldök és a mélysötét szemek, érzéki lobogásra is indíthatták a nőket. Különösen félvilági nőknek tetszett, talán mert a külseje több pénzt mutatott, semmint hogy igazat beszélt volna.

János, amikor már unta a várakozást, felült, sürgette a barátját, és ahogy most el-elnézte, határozottan varázsló külsejűnek érezte őt - és Trudéra gondolt, és úgy tudta, hogy önmaga iránt való kötelessége volt a fogyatkozásait egy kis ravaszsággal megtoldani. Örült, és mivel elemi hajlandósága mindig az egyenes nyíltságra ösztökölte, életerőkben gazdagabbnak tudta magát, hogy a hamisságot nemcsak óhajtani, hanem megcselekedni is képes volt. Gúnyosan mosolygott a barátján, aki igen komoly képpel tett-vett előtte, de hallgatag maradt. Elhatározta azonban, hogy később, amikor már a történet fonalának legeleje belehúzódik a múltba, feltárja egész művét a cimborája előtt.

*

János s Trude naponként találkoztak. De nem a kávéházban, hanem most már Anna tudta nélkül, úgy, hogy János öt órakor megvárta a leányt az Elemér és Hernád utcák sarkán, együtt mentek haza, karonfogva. Ilyenkor Trude gyakran tett enyhe szemrehányást Jánosnak, hogy igen megnézi a szép nőket, még utánuk is tekint. János nevetve mentegetőzött, hogy - például - őt nézték meg a nők, ő csak csodálkozott a kihívó tekintetükön. Ezen a kifogáson mind a ketten mulattak.

Otthon, a homályos, hűs szobában csókolóztak, szeretkeztek, nyalták-falták egymást, inkább János a leányt, mint fordítva. Trude nem nagyon szeretett csókolózni, és János éhes és szomjas maradt, ha sokat és vadul nem csókolhatta a leány gyerekes kis pofáját, ajkát, szemét, orrát, szemöldökét, mindenét. Általában hiányosnak érezte a gyönyörűségüket amiatt, hogy a leány nem volt fejlett érzékiségű, nem volt vad és lihegő, kemény és nemesen bestiális nő, aki roppantva szorít és eszétvesztetten vonaglik és sóhajt és önkívületes, bódító-ittasító szavakat hörög. A kis Trude csak reszketett és kicsit elsápadt, majd kitüzesedett, halkan suttogott valamit, vagy a János nevét, vagy más segítő, közömbös szavakat, hogy: édesem, vagy: ó hagyj! Azután csak feküdt az ágyon, kissé aléltan, kissé többre-tehetetlenül. És az elmúlt gyönyörűség tudatától szintén nem mámorosodott meg, nem lett gyönyörűen kábult és magasbaszédülő, hanem hamarosan összeszedte magát, rendezgetett az ágyon, a szobában - és mindent, mint egyszerű evést, ivást, feledett.

Inkább csak kedves és mulatságos volt szeretőnek a kis Trude. Elbájoló volt, hogy minden gyermeki tisztalelkűsége mellett sokféle felesleges szemérem teljesen hiányzott belőle. Egyszer enyelgés közben édesen-hencegve mutatta a mellét, hogy az milyen fejlett már, pedig ő még csak tizenhat éves - és ekkor kigombolta a blúzát, kiemelte és felfedte a mellét, mint valami drága gyümölcsöt a takaró-borító levelek közül, és mutatta Jánosnak, így dicsekedett vele. János csókjaival borította el a kisleányt, és kábult szeretéssel úgy csüngött ajkaival a rózsás bimbón, mint egy csodálatosan nagy gyermek az anyján, akit első szerelemvágyaival illet meg.

János kedves mulatságai közé tartozott, hogy apró tréfás pofonokat adott a leánynak, és alig bírt a nevetésével, mikor a leány félve hunyorgott, hogy vajon nem lesz-e valamelyik kedveskedő pofon csípősebb a kelleténél... János a komikus félő-grimasza miatt majmocskának nevezte a leányt, és időnként enyelegve ömlengéssel ismételgette ezt a szót... Egyszer a leány, mikor levelet írt egy bécsi barátnőjének, gondolkodás közben mutatóujját a halántékához illesztette, a száját csucsorította - János ezen is jót mulatott, és ennek a póznak utánzásával gyakran ingerelte a leányt. Ez a játék különben halvány mása lehetett a férfi és nő szokásos nemi csatájának, melyben a férfi "támad", a nő pedig, még akarván és áhítván is a gyönyört, furcsa és groteszk elhárító mozdulatokat végez, és értelmetlenül elriasztó szavakat ejt... Máskor, ha Trude komoly volt, vagy sóhajtott, Jánost fájó melegség öntötte el és mosolygott, ez a mosoly és a csillogó szemek a legszebb emberi ábrázat, az, amikor a sírvafakadásunkat egy könnyű mosollyal védjük ki.

*

Trude kicsiny ujjaival piszmogott a János ajkai körül és azt mondta:

- Miért nyírod a bajuszod? Sokkal szebb lenne egy kis hegyes, felkunkorodó bajusz.

És mutatta, ujjaival csiklandozván a fiatalember arcát.

- Olyan hadnagyos? - kérdezte János.

- Igen, olyan - felelte a leány, és a harmadik mondatával már kielégítette azt a vágyát, hogy szóba hozza az első férfit, akit szerelmével megajándékozott. Egy szőke és felkunkorodó bajszú gyalogos tiszt volt. Csakhamar kiderült, hogy azért van most itt Budapesten, mert az apja elkergette hazulról. Most ő is elmondta, hogy a szülei micsodák, és hogy ők igen jómódúak, megmondta pontosan a szüleinek nevét és a bécsi címüket. János igyekezett emlékezetébe vésni az adatokat, mert előrelátással már arra is gondolt, hogy a szülők, ahogy elkergették a gyermeküket, ugyanúgy vissza is kívánhatják - mégiscsak tudnia kell, hogy hol keresheti meg, ha nagyon óhajtja majd látni... Az anyjával levelezett is a leány, jellegzetes kép: az apa, a férfi, azok közül való, akik csinálták és fenntartják a morált - az anya a nő, aki tűri és mutatja a morált, de nem veszi túl komolyan, a gyermekéhez való tiszta emberi kapcsolatát nem szakítja el érte, aki okosabb, mint a férfi, akinek inkább praktikus megfontolásai vannak, semmint fanatizmusa. (Szebb és okosabb világ lesz, ha majdan nők is intézik a világ sorát!)

János firtatta, hogy miből élnek itt Pesten ketten, Trude és a nővére. Annának 40-60 forint fizetése lehet és valami ellátásféle. Ez két embernek nem elég. Mennyit fizetnek a szobáért? Lám, 25 forint csak a szoba! Ez már a fele annak, amit Anna keres. Trude az irodában 9-től 5-ig, tehát napi 8 órai munkáért 15 forint havi fizetést kapott János káromkodott, amikor ezt hallotta. Ígérte, hogy jobb állást fog szerezni a leánynak. Andorra gondolt, akinek az ismeretségét erre a célra felhasználhatta volna. De akkor meg megeshetik, hogy Andor és a leány találkoznak! Ezt a tervét tehát elvetette.

Ez alkalommal igen halkan beszélgettek, mert a kis szobát a bérbeadó lakásától csak egy lezárt ajtó választotta el, és most a szomszédos szobában asszonyok diskuráltak, a háziasszony és néhány vendége. Az asszonyok hangja áthallatszott, szavak és értelem azonban nem. Csészék és kiskanalak zörrenését is lehetett hallani, bizonnyal kávéztak. Trude, ha néha-néha János elfojtott hangja megcsendült, ijedten intette rendre, és a kezével befogta a fiú száját. János tréfás ellenkezéssel harapdálta a kis kezet, Trude óvatosan figyelt és magyarázgatta Jánosnak, hogy nagy baj lenne, ha a háziasszony meghallaná az ő szavát, mert rögtön megmondaná a nővérének. Jánost a helyzetnek ez a veszélyessége ingerelte és új csatára kelő érzékiséggel kezdte a védekező leányt elárasztani. Ebben a percben léptek hallatszottak kívülről, valaki megállt az ajtó előtt és kopogott. Trudének még a lélegzete is elállt. Mozdulatlanul maradtak mind a ketten és figyeltek. A kopogtatás megismétlődött, hosszabb halk szünet után harmadszor is. Aztán újra csend lett. Nem tudták, hogy elment-e már, aki kopogott, vagy még ott áll az ajtó előtt, és csodálkozva vár, úgy tudván, hogy a leány itthon van. Trude igen halkan suttogta, hogy fogalma sincs arról, ki lehetett... Ezalatt a másik szobából élénkülőn érkeztek az asszonyi csevegés hangjai, majd néha-néha csend lett és úgy tetszett, mintha onnan is érthetetlen ok miatt figyelnének. János az ölében tartotta a leányt, izgalma emelkedett, a vére zúgott, hangtalanul megragadta a remegő kis nőt, a vetett ágyra rádobta, és szerelmük legizzóbb gyönyörűségét ekkor aratták...

Trude haja borzas lett, szemei opálos fénnyel tétováztak. Úgy érezte, hogy szemrehányást tennie nem lehet.

Trude még ezen az estén elmondta, hogy Annának van barátja, akitől pénzt is kap. Ezt János sejtette is. A leány panaszkodott is a nővérére, meg árulkodott is rá. Jánost érdekelték a leleplezések, bár a kisleány bájosságát beszennyeződve látta, amikor a nővére ellen gyűlölködő haraggal beszélt. És hogy e disszonáns hangulatától szabaduljon, néhány szóval védelmezte Annát. Ekkor Trude, hogy győztes maradjon a vitában, meggondolatlanul önmagát is leleplezte:

- Velem is seftel. Engem is árul! - így kiáltott bosszúsan, mint egy küszködő és gondterhes asszony.

János ajkai összeszorultak, és a szennyes Élet érintését érezte a szívén.

A leány elmondta azután, hogy ő Anna akarata és kényszerítése miatt szeretője valakinek, Ödönnek hívják, aki az ő szerelméért értékes ajándékokkal halmozza el Annát. Le is írta azt a férfit, később a teljes nevét is, és a foglalkozását is megmondta. János látásból ismerte őt, már a Cairóban is látta.

*

János szomorú volt. Arra is gondolt, hogy elhagyja a leányt, de ez igazságtalanság is lett volna, meg így, csökkent értékében is szerette őt... Azt tervezte, hogy végét veti a másikkal való viszonyának. Úgy gondolta, hogy nyíltan beszél Annával. Vagy talán elviszi a leányt a nővérétől. De a radikális cselekvések következményeitől kissé félt. Meg a saját anyagi erejét sem ítélte elégségesnek ahhoz, hogy a leányt eltartsa. És már előre gondolt a szakításra is, tudta, hogy ennek a viszonyának is vége lesz, mert valami nyugtalanító erő mindig új és új szerelmek keresésére űzte... Mikor Trude néhány napig beteg volt, és ezalatt szeretkezésüknek mindannyiszor meg kellett állania a lanyha csókoknál, egy ízben, kínzó izgalmának elcsitítására egy ismerős utcai nőhöz sietett... Ezután a cselekedete után alig elviselhető idegesség, valóságos kétségbeesés fogta el, silány és jellemtelen embernek érezte magát, és nem voltak gondolatai, amelyek megvigasztalták volna csupa szépért és nemesért küszködő lelkét. Arra is gondolt, hogy neki sohasem szabad megnősülnie.

Ilyen állapotában minduntalan kellemetlen fantáziálásai voltak Trudéról is, és különösen az a képzet üldözte, hogy valamikor külföldön, talán Bécsben vagy Németországban járván az éjszaka sárga világosságában Trudéval mint utcai prostituálttal fog találkozni, akiről, mint régóta viselt és viszontagságos ruha, már lerongyolódott minden tiszta erkölcs.

*

Trude egyszer azt mondta Jánosnak, hogy a legközelebbi szombaton az egész éjszakát nála töltheti. Anna szombat éjjel soha sincsen otthon, ezen az éjszakán a szeretőjével mulat, és bizonyára annak a lakására megy, hogy a húga fogadhassa a rátukmált barátot. A legközelebbi szombaton azonban ez a barát, amint Trudéval már közölte, néhány napra elutazik. Trude tehát egyedül lesz a kis lakáson. János sétáljon este féltíz tájban lenn az utcán, a leány, ha teheti, azaz ha csakugyan egyedül lesz, le fog érte menni.

János szombat este felment Andorhoz:

- Ma este nem leszünk együtt - mondta pózos blazírtsággal -, valami kis nőügyem van.

Andor a vegyes érzések egész áradatával bámult rá. Egy kicsit irigyelte is, bosszankodott is azon, hogy egyedül kell maradnia, éppen szombat este, amikor tömve vannak a kávéházak, és amikor az embernek már úgy kell unatkoznia, mint akár vasárnap délután. Meg Andor gyanakodott is már a barátjára, már a legelső alkalommal, a kávéház nevének elfelejtésekor is gyanakodott rá. János érezte a gyanút, de nem törődött vele, inkább mulatott rajta, fontos csak az volt, hogy a célját elérte... Andor kijelentette, hogy ezen az estén otthon marad és olvas.

János már 9 órakor megjelent a Vasvári Pál utcában és fel-alá sétált. Minthogy szombat volt, ebben az időben zárták a boltokat, és csinos, éledő leányok eredtek útnak, találkára, sétára, szórakozásra. János fütyörészett és mosolyogva nézegette meg a leányokat, és úgy érezte, hogy biztos gyönyörűségért olyannal, aki szebb és ingerlőbb, mint Trude, szívesen elsietne a találkáról... Már türelmetlen volt és aggódó. Mivel nagyon vágyott az éjszaka gyönyörűségére, egyáltalában nem számított arra, hogy esetleg nem találkozhat a leánnyal. Új élmény várt rá, mert még soha nem töltött egész éjszakát nővel, de ideges nyugtalanságot érzett amiatt is, hogy vajon nem lesz-e egészen furcsa és lehetetlen a helyzet, egy ágyban lenni és egymás mellett aludni a leánnyal reggelig... Minduntalan megnézte az óráját. Némely sétálók, akik azzal töltötték el egyszerű estéjüket, hogy a házuk előtt föl-alá jártak beszélgetve, már figyelték őt, mert látszott, hogy randevúja van. Volt, aki kárörömmel szólt róla, mert már régóta várt, és alapos lehetett a gyanú, hogy hasztalanul vár. Mindez szörnyen ingerelte Jánost.

Egyszer csak megpillantotta a leányt, aki egész háziasan, hajadonfővel és vállán átvetett piros kendővel lépett ki a kapun. János e percben messze állt a leánytól, de rögtön indult és sietett feléje. Ebben a pillanatban azonban törtetve, ideges-életerős dúdolással és fújással vágtatott el mellette a leány másik szeretője, és János hirtelen zavarában csaknem köszönt neki. A meg nem történt cselekvésnek még az ingere miatt is rettenetesen elszégyellte magát.

Trude és a másik férfi találkoztak, ott a János szemei előtt, a leány visszafordult, és kéz a kézben tűntek el a kapuban. János elsápadt a szörnyűségtől, mellyel a sors egyszerre meglepte Hirtelen átfutotta képzeletével az elkövetkező órák sőt napok szenvedéseit, és félve sóhajtotta: ó Istenem!

Elmenni nem tudott. Várnia kellett. Értelme rögtön megokolta a várakozást: hátha csakugyan elutazik a férfi, és most csak búcsúzni jött. Talán azért is sietett úgy... Ottmaradt az utcán, s a falnak dőlve bámult a kapu felé. De csak nem látta kijönni rajta a gyűlölt másikat. Olyan mereven bámult, hogy azt is rögtön meg kellett állapítania, hogy talán észre sem veszi, amikor a másik kijön és amarra elsiet. Ez a lehetőség azután, meg a rettenetes ragaszkodás a veszélybe került gyönyörűséghez arra ösztönözték, hogy elsomfordált egészen a kapuig, befordult rajta, s a lépcsőn a kis ajtóig is fölsompolygott és hallgatózott előtte. Halk beszélgetést hallott, csupán csak hangokat, férfimorgást és a Trude halvány, gyermeki hangját. Ez volt életének az a perce, amikor a legtisztábban megértette, hogy értelmes ember is, olyan, aki egészen tudja cselekedetének a következményeit, embert ölhet. Ez volt tehát az a perc, amikor ő maga is közvetlen közel állott ahhoz, hogy embert öljön. Ha fegyvere lett volna, talán annak a tudata, a gondolat nyomán kelő aggodalom, az inger kábító, ijesztő és ösztökélő megnövekedése és valami furcsa kis elindító mozzanat, mondjuk véletlenül elkövetett zaj, egy hangos lépés vagy a kilincs megérintése - és a rettenetes feszültség robbanásban omlik össze...

János tehetetlenül, a gyilkosság gondolatával és csodálatos, riasztó megértésével is, állott ott a kis ajtó előtt. Belülről most semmi hang nem hallatszott. A feszülő csend egyszerre, mint dörrenés hangja lepte meg Jánost, és föleszmélt, eszébe jutott, hogy még meg is lephetnék - s már sietve menekülni akart kényes helyzetéből. De ebben a pillanatban, még mielőtt mozdult volna, hirtelen zajjal felnyílt a kis ajtó, és bosszús csodálkozással állott előtte a másik férfi. János őrült zavarban elindult, felfelé a második emeletre. Rögtön Trudéra gondolt, és máris nem tudta, hogy vajon annak kíváncsi-aggódó tekintetét is látta-e megcsillanni a férfi mögött, vagy nem... Öt-hat lépcsőfok után hallotta, hogy az ajtó becsukódott - és rögtön - a szimbólum hozta meg a gondolatot - úgy érezte, hogy Trudéval való viszonyának vége, többé nem kerülhet a leány szeme elé.

*

A Vasvári Pál utcából egyenesen Andorhoz sietett. Az ő vigasztaló szavaiban akart megnyugvást lelni, meg különben is elviselhetőbbnek gondolta szégyenét és fájdalmát, ha nem lesz egyedül. Andor csodálkozva fogadta és rögtön leolvasta az arcáról, hogy az előre bejelentett "nőügynek" kellett balsikerrel végződnie... János levetette a felöltőjét, letette a kalapját, és föl-alá sétált a kis szobában, mintha semmi külön szándékkal nem jött volna, hanem csak azért, mert egyedül unatkozott. Még ezt is kérdezte, vontatott szavakkal:

- Mit csináltál? Olvastál?

Andor mohón kezdett kérdezősködni:

- No, mi van veled? Mi történt?

János ledőlt a dívánra, mindjárt nem felelt, azután csak ennyit mondott:

- Semmi.

És sóhajtott is, és mint fáradt állat a korbácsütésre, úgy várt a további kínzó-faggató kérdésekre.

Andor nem kérdezte tovább. Mivel az első kérdésre nem felelt, azt hitte, hogy nem akarja elpanaszolni kudarcát.

Jánost az is bántotta, hogy Andor nem faggatja nagy kíváncsisággal. Egy pillanatra meg is bánta, hogy feljött. Azután csak vergődött, végre magától kezdett beszélni. De amíg megszólalt újra, azalatt már meggondolta, hogy nem mondja el egészen az est történetét. Túlságosan komisznak és szégyenletesnek tartotta az utolsó mozzanatot és félt, hogy a barátja ezt már nem lesz képes csupán csak részvéttel hallgatni. Felfedte ellenben, hogy kicsoda a leány, akivel szerelmi viszonya volt, és akivel ma is együtt kellett volna töltenie az éjszakát.

Andort azonban nem lepte meg a közlés, mert, habár eddig csak halvány gyanú bántotta, most úgy érezte, hogy egész biztosan tudott mindent. János nem törődött a közönyösségével. Az esti kudarcról csak ezt mondta:

- Ma este azonban nagy baj történt. Igen nagy baj. A leányt örökre elvesztettem.

Mind a ketten hallgattak. János melle izzott a gyötrelemtől, meg-megvonaglott és újra jajongott:

- Ó, az ember nem is tudja, hogy hogyan rosszabb: nő nélkül, örökös sóvárgásával a nőnek, vagy így, új kínok és új bánat egész tengerében.

Andor gyerekes csodálkozással bámult a barátjára, és az igaz emberi irigység, mely az ő szívét megszorongatta, felelet lehetett volna a János elméjét hánytorgató új kérdésekre... Később így beszélt Andor:

- Kérlek, ha csakugyan vége a szerelmeteknek, azt hiszem, semmi okod nincs arra, hogy most már engem össze ne hozz a leánnyal. Most már igazán megmondhatod, hogy hol találkozhatom vele. Azt hiszem, ez kötelességed is.

János keserű ingerültséggel felelt:

- Ez, kérlek, lehetetlenség. Hidd el nekem, hogy lehetetlenség... Annyi nő van a világon, miért akarod most éppen ezt. Azért, mert az enyém volt? Hagyjuk ezt. Majd belátod, hogy nekem igazam van. Mást szívesen átengednék, de ezt nem.

Andor bosszúsan legyintett a kezével, azután, ha már neki végleg le kellett mondania Trudéról, egy okos tanáccsal szolgált a barátjának:

- Én nem tudom, hogy mi történt köztetek, de annyit mondhatok, hogy egy nővel való dolga az embernek sohasem romolhat el végleg. A szerelem, ha a férfi nem rút és nem ostoba, csak akkor válik reménytelenné, ha a nő meghal. Addig azonban soha.

Ez a vigasztalás jólesett Jánosnak.

*

János, mikor már kiheverte akut fájdalmait, úgy elmélkedett, hogy mégsem volt elég oka Trudéról lemondani. Hosszas habozás után, mivel a leányt nagyon kívánta és csendesen sajgott miatta a szíve, elhatározta, hogy kísérletet tesz viszonyuk fölújítására. Azt nem akarta, vagy nem merte cselekedni, hogy megvárja szokásos találkahelyükön. Elhatározta tehát, hogy a Király utcában fog sétálni, arra szokott a leány hazajárni. Mindaddig sétál, amíg egyszer "véletlenül" nem találkoznak.

Már az első sétája alkalmával találkozott Trudéval. Mindketten gyávák és izgatottak voltak, a leány egészen elsápadt, mikor Jánossal kezet fogott. A nevezetes est eseményeiről nem beszéltek. Úgy tettek, mintha semmi különös nem történt volna velük. Sorsukat ez a viselkedésük aztán végleg megpecsételte. Elvesztették már a bizalmukat önmaguk és egymás iránt, meg is érezték, hogy legyőzhetetlen akadály, valami láthatatlan fal mered közöttük. Szerelmük lassú és vontatott halállal halt meg, a fiatalember soká bánkódott, a leány kevésbé, ő hamar megvigasztalta magát.