Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 10. szám · / · Figyelő

Füst Milán: Acél Pál: Ecce homo.
Egy történet háromszor

Három egyfelvonásost írt Acél Pál, melyben Krisztus keresztrefeszítésének történetét dolgozta fel: az első drámai, a második balladaszerű, a harmadik elbeszélő. Érdemes, nagyszerű történet, megértem, hogy izgatja írók fantáziáját. Amint izgatta is, mióta lejátszódott. Egy a legújabb idők történelmi materializmusa meghibbantván sok író józanságát: a Krisztus-történet újból kedvenc téma lett, mint amelyben a legmerészebben, tehát a legkéjesebben lehet ideált és illúziót rontani. De kedves témája lett a legújabb romanticizmusnak is, mely a történelmi materializmus felfogásával elegyedvén, szelídebben legalább szerelmi tragédiát látott a Jézus és Magdolna történetében. Mind a két esetben tehát az írásmű nem l'art pour l'art alkotás, hanem egyéb célzatú is.

Acél Pál művei, l'art pour l'art alkotásoknak tekinthetők. Úgy látszik, az írót nem vezette más cél, csakis az, hogy ezt a bibliában már megörökített történetet dramatizálja. Ez szimpatikus. (Az első mű ugyan a Jézus és Magdolna szerelmén épül fel, de ez, mint felfogás, nem válik fontossá - jelentéktelen. Egyebekben a bibliai szellemet semmi sem profanizálja.) Más irányú szimpátiát e hármas színmű nemigen tud kelteni, mert művészi célját az író gyengén szolgálta.

Íróink eszköze a stilizálás. Az első mű kezdetén az éj sötétjéből koldus-szózat hangzik:

"Koldushangok: Errefelé!... Erre, botorkáló, sötét árnyak!... Álmodik a palota!... Érzitek lihegését!?... Pilátus márványos palotája színes álmokat alszik..."

És így tovább.

E stilizálásnak nincs mondanivalója. Filozofikus mélysége nincs, hangulata nem eredeti (az unalomig ismert) és nem megkapó. Szavai sokszor bántóan reálisak: tehát a stílus zavart.

Fellép Magdolna, aki rajong Jézusért. E rajongásnak (szerelemnek) részese Claudia is, a Pilátus felesége. Pilátus az asszonyok kérésére hajlandó volna Jézusnak megbocsátani, ha Magdolna kegyesebb iránta. De Magdolna hajthatatlan. A papok pedig - noha Pilátus nem szívesen igazságtalan - kikényszerítik Jézus halálát.

Közben dagályos szavak hangzanak. Például:

"Magdalai Mária: Nézz!... Látsz-e valamit?... (ti. rajtam.)

Claudia: Látom, hogy Jeruzsálem gyönyörű fehér rózsájú csillogó harmatot könnyez." - Vagy (Jézus rétori szózata után):

"Magdalai Mária: Megerősítettél és tápláltál szavaiddal Jézusom! Fenséges hangod a véremben csörgedez, mint a Chedron patakjának kristályos vize fövényes ágyában."

A Krisztus siratása ilyen:

"Claudia: Mit érzesz szépséges Magdolna?

Magdalai Mária: Nagy fájdalmat... Az egész világ fájdalmát... stb. aztán:

Magdalai Mária: És mind a ketten elveszítjük a szemeink elől...

Claudia: Rettenetes lesz...

Magdalai Mária: Rettenetes...

Claudia: De az nem lehet...

Magdalai Mária: De én érzem...

Claudia: Mi lesz akkor?...

Magdalai Mária: Az én keblem lesz a sírja, ahová eltemetem...

Claudia: És én holtan is szeretni fogom.

Magdalai Mária: Itt fog nyugodni a szívemben...

Claudia: És én ráborulok a sírjára könnyezve...

Magdalai Mária: Zokogva...

Claudia: Remegni fognak ajkaim..." stb. stb.

Ez tehetetlen és affektált.

A másik két darab ugyanilyen.

A második egyfelvonásos tárgya az, hogy Bar Rabban Jézus, a szabadonbocsátott gyilkos a keresztrefeszítés délutánján megtér és Péterrel együtt elhagyja a várost. A durva gyilkos a börtönben sokat gondolkodott (valami bizonytalan isteni ihlet szállotta meg), és megutálta az életet. Élijáhú kocsmájában iszik most és hangosan gondolkodik. - Filozofálása hangos, de nem mélységes, és Péternek való megtérése nem megható. Ugyanaz a történet, a keresztrefeszítés messzi a hegyen megtörténik, és csak távoli hangok, megérkező nézők adnak hírt a világ e nagy eseményéről. (E darab drámai elgondolása érdekesebb a másik kettőnél: Bar Rabban Jézus azokban a döbbenetes, örök percekben tér meg, mikor a Megváltót megfeszítik. Ez a beállítás a drámai feszültséget növeli, s nyomasztó hangulatot kelt. Az író néhol karakter-érzékének is tanúságát adja.)

A harmadik egyfelvonásos Rómában játszik, az új keresztények barlangjában, hova egy száztizenhárom éves aggastyán érkezik Júdeából. Családját kiirtották, vagyona odaveszett, népe nyomorog: - hol a nagy változás? - hol a megváltó csodatétele? - kérdi ugyanazt a történetet prédikáló Pétertől. Egy római újhitű ifjú rajongásában rárohan és Péter előtt megöli... Péter dagályos szavakkal rögtön megbocsát neki... Ez a darab kilenc oldalon, e mesén kívül semmi egyebet nem tartalmaz.

E három dráma tehát nem egyéb, mint egy nagyon szép történet kevéssé szép feldolgozása. Írója a bibliai szavak kövérségében nagy örömét leli, de kifejező erejüket, úgy látszik, nem értékeli eléggé.