Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 3. szám

Berény Róbert: A Nemzeti Szalonbeli képekről

K. b., mint ahogy az emberi test a pubertás korban fejlődésének naponta új szenzációit hozza - úgy a művészetek aktuálisan. A Nemzeti Szalonban kiállított képek nem leptek meg, mert vártam ilyesminek elkövetkezését. Az élő festésművészet-test természetes fejlődésének egy momentuma az, amit futurizmusnak neveztek el. Ez nem anarchia, sem nem oktalan handabandázás, sem megtagadása minden eddiginek, hanem a lehetőségeknek - egyfelől - gyarapítása, másfelől - sűrítése. Nem kell emiatt kígyót-békát kiáltani és vadul tajtékozó dühvel szitkozódni.

Az egyes képekről külön-külön nem szólok, ez mindenkor a jó katalógusnak volna hivatása.

Valamikor a látható tárgyak képének mű utánzása jelentette a festést. (Még azelőtt a tárgyakról emlékezetes sémák [vonalformulák].) A hangsúly az utánzáson, a tárgyakon, a hű hasonlóságon volt. A kép: tárgyaknak ábrázolt képe volt. Az ilyen képnek szemlélésekor csak egy örömlehetőség volt: a felismerésnek öröme. De már kezdettől fogva az utánzott tárgyaknak a képfelületen való elrendezésében nem voltak utánzók a festők, nem a "természetben talált véletlen csoportosulás"-ukat utánozták, hanem önkényesen rendezték el mindet szubjektívságok okán úgy, amint. Ez az ok volt a komponálásra késztető. Az utánzás egyhangú s a képszemlélőnek kevés örömet jelentő finom mestersége: az örömlehetőségeknek szubjektív közlések útján való bővítésével vált igazán művészetté.

A kompozíció elemeinek gyarapodása jelenti a festésművészet ezentúl való fejlődését. Ezek az elemek a festő lelkének részei. Emlékképek és indulatok. Mennél több lelki gátlás szűnik meg, az ezen megszűnés nyomán fakadó felszabadítással lelki tartalmak szabad közlésének akadálytalan utat engedve, annál több eleme lesz a kompozíciónak. A hangsúly a szubjektívságon van, a festő lelkén. A kép a festő lelki tartalmának képe.

*

A futurista festők valamely lelki élményüknek nemcsak az egy időpillanatban érzékelt képét jelenítik meg, hanem ezzel az élményükkel bennük kapcsolatos emlékképeiket s indulataikat is közlik. Ez utóbbiak teszik kompozícióiknak elemeit. Az emlékképeknek eddig volt külön-külön képfelületre-gondolását egy képfelületen való megjelenítésre sűrítik. Életelvük: a legkevesebbel, a legtöbbet, ismeretes a fejlődéstanból, mint a célszerűség elve.

Umberto Boccioni és Carlo D. Carra a legtöbb emlékképet sűrítők. Már Gino Severini inkább festői problémákkal telített - ilyen problémák az ábrázolás megrövidítse (szimmetrikus jelenségeknek az egyik felét is elég ábrázolni), s a térbeli hatás mellőzése (a térbeliség érzékeltetése megköti a gondolatok és érzések szabad közlését, mert kényszeríti ezeket, hogy őt szolgálják). Luigi Russolo gyakran dilettáns nívóra süllyed, és nem közvetlen. Általában ezek az olaszok jobb futuristák, mint festők, amiről persze nem a futurizmus tehet.

A kandinskyzmus (eddig ő maga képviseli egyedül irányát) a szó szoros értelmében veendő szín-művészet. Indulatok kényszerítette vonalak útján létrejött folthatárolások s a színes foltok: elemei nála a kompozíciónak. Képeinek felülete reális, színes felület, mely nem akar tér- vagy egyéb illúziót kelteni, és nem ábrázol tárgyakat. (Hibáztatom nála a ráma alkalmazását, meg az is baj, hogy az absztrakt, mitsem ábrázoló sem nem stilizáló és csakis indulatoktól röpített vonalak csak a legritkább esetben követhetők, és nem eléggé alkalmasak arra, hogy a szemlélőben hasonló indulatokat keltsenek. Ezért stagnálnak az ornamentális művészetek, mert csak egyensúly-játékokra alkalmasak, és nem lehet velük lelkiségeket közölni.)

Kokoschka (egyetlen arcképet állított ki) a portretizáltból feléje áramló összes benyomásokra való legdifferenciáltabb reakcióit festi, főképpen mesterien rajzolja. Egyike a nagy epikusoknak, kinek portréi egyaránt sokat mesélnek a modellről és festőjéről.

Jawlowsky egy egységben ábrázolja emberfejeit: egy jellegzetes fejforma, egy jellegzetes arckifejezés, de mindannyiszor ugyanazok a színek.

Egy, magát Kubištá-nak nevező kubista - ki kissé követi a kubizmust megalapító Picasso azóta máshová fejlődött festési teóriáit, kevéssé érdeklő ember. A kubista festőnek csak egynéhány megnyilatkozási lehetősége van. A futurista nagyszerű szabadsággal és új lehetőségek sorával ellentétesen - gondolatainak és érzéseinek közlésénél látási és ábrázolási szabályok sora köti meg őt, és kölöncként lóg fantáziáján.