Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Egisto Tango

Balling, a kitűnő magyar viszonyok elől hazamenekült derék karmester a Fidelio előadásával meglepő módon megmutatta, hogy az Operaháznak mily elsőrangú zenekara - lehetne, ha volna, aki vezetni tudná. Erős kezű, akarni tudó egyéniség, aki a kitűnő összetételű, de céltudatos irányítás híján enervált zenekarba színt, erőt vinne. Fidelio előadása reményt, kilátást jelentett, de Balling eltávozott és minden maradt a régiben.

Azaz mégse, mert új emberek jöttek, a rendezés körül is történt valami és ha a hivatalos körök, érdekelt zenekritikusok és kaszinótagok is úgy akarják, talán mégse válik egészen reménytelenné az Operaház jövője.

Jó jel erre nézve Tangónak, az olasz dirigensnek szerződtetési célból való meghívása. Három estén át vezette a zenekart, és az álmos test ezen a három estén megfiatalodott, hajlékonyság, friss erő, tűz, temperamentum költözött a dermedt tagokba. Három este nem elegendő arra, hogy teljesen átgyúrja a zenekart, hogy gyökeresen kiűzze belőle azt a csömört, ami esztendők folyamán át- és áthatotta, de a rendelkezésre álló idő alatt elért eredmények bámulatra méltók.

A Pillangókisasszony harmadik felvonásának bevezető része telve volt buja színnel, ragyogással, az első felvonás dialógusát drámai lendülettel tömör plaszticitással magyarázta.

Sokkal diszkrétebb, mint Vigna, temperamentuma nem külsőségekben nyilvánul.

Szerződtetése igazán nyereség az Operának.