Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 24. szám · / · Figyelő

Molnár Antal: Népopera - Jadlowker

Jadlowker úgy énekel, mint a hellasi pásztor egy művelt francia lány álmában. Hangja az örök vágyakozás elérhetetlen szépsége és leheletszerűsége. Olyan, mint az öntudatlan báj és érces biztonság ölelkezésekor fölszálló himnuszé.

Jadlowker úgy énekel, ahogy nem Verdi, nem Puccini, nem Wagner és nem Strauss képzelték; így álmodoztunk gyerekkorunkban a hangról, mely ibolyás meséket lágy aranyként elönt.

Jadlowker nem a stretta tenorja, nem élezi ki a népszerűen föltűnőt, mert benne tud úszni az örök melegségben, a finomságok pompájában. Tapsai nem éles, nyíllövésszerű tapsok, őt szeretni kell a kezdet szerény kérdésétől a befejezés forró igazságáig egyaránt szeretni, mint reményeinket.

Jadlowker nem a tenorista ideálja, hanem a költészeté. Hangja nem anyag többé, hanem maga a melódia. Ő úgy mozog a színpadon, ahogy embertől (!) várjuk, oly természetesen, mint ahogy a selymet önti torkából.

Jadlowker apja lengyel-zsidó énekes. Hangján még rajta remeg az örök lemondás, gazdag bú és sosem szűnő, mély fájdalom vissza-visszatérő echója. Jadlowker nagyon mindenkié és nagyon keveseké.