Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / · Szabó Dezső: Jamest olvasom

Szabó Dezső: Jamest olvasom
Pragmatizmus és vigasztalás

III.

Ezeket mondta James neki és ő érezte, hogy ezek olyan nem új mondások, amelyeket még egyszer kell mondani, hogy meglássuk őket és tovább lássunk bennük. És ezeket mondta magában:

Ha összekarmol az élet, ne »menekülj magadba», mert képzelgő hulla leszel, mely felbomlási folyamait életnek hiszi.

Ne légy az abszolút betege és nem fog kivetni az élet. Ha eltörik egy igazságod, dobd el, mint a begcsorbult kapát és végy újat helyébe, százat, ezeret ha kell, de mindig kapálj! Mert mindig van éhes száj, melynek a te izmod is tartozik.

Nincs irodalom, nincs művészet, nincs tudomány. Ha külön skatulyázod az életet, e skatulyákból koporsók lesznek s te előkelő múmiává élettelenülsz bennük. Az emberélet az egyetlen valóság s költő, tudós vagy művész vagy: minden tetted legyen egy eleven akció ebben az életben. Mert minden tettedben meghalsz, melyben ennek az életnek semmit sem adtál.

És azután feddő hangon szólt magára: Mit rángatózol az élet és halál között? Az a kis világ, hova kivetődtél, sok rejtett igazságtól terhes és te nem tudsz régi igazságaid emlékétől megmozdulni. Markolj közéjök, hozd őket felszínre. Minden rögnek megvan a maga alvó szükséges kis igazsága és csak akkor lesz termővé, ha erre rátalálsz.

Akik szétszórva tengődnek Magyarország testén, beteges rajongásban sínylődnek a főváros felé és nem élnek, mert egy elérhetetlen ideált neveznek életnek: nézzenek a köröttük levő élet mélyére. Ezer emberi szükség szája panaszlik feléjük: találd meg gyógyító igazságomat. Az irodalom, a művészet, a tudomány szerető ránézések a gyermek-emberiség legközelebbi lépésére és ezért mindenütt lehetségesek.