Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám · / · Figyelő · / · Lányi Viktor: Hubay Jenő

György Mátyás: A miniszterelnök
(Nagy Endre bohózata)

1. Valószínűtlen helyen, azt hiszem, az osztrák államvasutak díszes reklámalbumában, találtam Budapestnek ékesen szóló leírását és ajánlását az Ausztria-járó kíváncsi idegen számára. A végén következő kiszólás ragadta meg figyelmemet - valóságos sűrített csalétek igen sok ínyenc világjáró-halacska részére: - Budapest ist eine sehr lustige Stadt. Sokat bosszankodtam e felületes együgyűségen, mely, mint minden baedekerszerű meghatározás, téves, de a veleélőt csodálatosan soha meg nem tévesztő. Mi, kik bár illetéktelenül e város ütőerét tapogatjuk, a vidámság lendülő ritmusa helyett, csak a mogorvaság tülekedő lökéseit vagyunk hajlandók abban felfedezni - mi reményvesztett orvosok. De ha van is e pulzusnak némi egészséges és szabályos szökellése, az olyan fura, ferde és nehézkes kottára jár, hogy nemigen hasonlítható Bécs és egyéb boldog metropoliszok folytonos és táncos életnyilvánulásához. Ami örömet az idegen nálunk lát s ami kedvvillanások között tévelygünk, az valójában hozzánk erőszakolt Párizs és gyatra Bécs, mint ahogy kultúránk többi rügyei is csak tengődnek a fát elborító rikító idegen cafrangok, lampionok között.

2. Nagy Endre elnéz a hozzánk átplántált, vértelen farsang felett s meglátja az igazi, autochton Budapestnek kedv és fanyarság ellentétéből kibuggyanó komikumát. Ezzel a háládatos, de meg nem becsült materiával dolgozik, kezdettől fogva rendíthetlenül és mesterien. S az ízléstelen tingli-tanglik között megalkotja a vérbeli magyar mulatót, mint ahogy vérbeli francia a quat'zart vagy a Ba-ta-clan. Ha a becsületes művészetben van »lefelé« és »fölfelé«, akkor is úgy értendő e műfaj lentisége, hogy: frissen lerakódó televénye egy majdan terebélyessé s robusztussá fejlődő művészeti kultúrának: durva, de minden erőktől illatos anyagtörmelék. Demokrata szórakozás, melyből később esetleg egy magányos lélek pompázó művészete fog fakadni.

3. Szükségesnek tartottam Nagy Endre mókázó kedvének ez értékelését leszögezni, mert csakis ennek nyomán juthatunk el legújabb darabjának forrásaihoz, amelyek okozták, amelyek szükségessé tették a bohózat keletkezését. Mert megnevettették már a publikumot ennyire, tréfálkozás közben vágtak ekkora sebeket is rajta, de nem hiszem, hogy a nézőtér egyes típusait így a színpadra sanzsírozták volna.

4. A darab meséje teljesen valószínűtlen; mint amily hihetetlenül kalandos és »inszolid« az átlagos budapestinek egész léte, annyira valószínűtlen s annyira a közfelfogásból kimarkolt, hogy holtbizonyossággal hiszünk benne. Mért ne toppanna be a mi szegényes szobánkba, a miniszter, egy hatalmas úr, a főnyeremény, a szerencse? A darab hőséről, az államhivatalnokról, etikai szempontból semmi jót sem mondhatunk: kissé gyáva, kissé pimasz, kissé bárgyú s olyan ingatag jellemű! De a nagyvárosinak van egy, mondjuk: kollektív érzése, mely még a ferdével és fonákkal is együtt rezeg. És felemel bennünket a primitív faiseur fantasztikusan mulatságos lejtőn fölfelé bukfencezése és csaknem érte nevetünk. Ott van a gyönyörű - óh ezek a mindig gyönyörű budapesti asszonyok - s a szegénységben hűséges, mindent tűrő feleség, ki a jobb sorsban tüstént meginog. Ott van a cinikus idealista s az idealista pózú moral-insanityiben szenvedő. Az egész jellemtelen és oly-oly édes Budapest - a fundamentális Budapest. A darab familiáris és kedves és kedvességével összezavarja morális rendszerünket, mint egy aranyos fickó komoly gondolatainkat. Valami újmódi, a város kőerdejéből való Puck incseleg benne s varázsolja rá a pipogya és kicsinyes viszonyokra a humor káprázatos fátyolát.

5. A közönség életkörülményeit használja fel, néhány tréfás kép felvonultatására. Még számos és talán elismertebb módja is van a kompozíciónak. De színrealitást adni, a megszokott és bevált tinkturák nélkül, ez új és nem feltétlenül sikeres mód. Innen van, hogy az egész befejezetlennek, konglomerátumnak hat. Innen sokak ellenvetése: »szellemességek összevisszasága, kabarészerűség«. S akik nem tudják beleélni magukat, még frivolnak is találhatják egyes részeit - »mint egy kabarészámot«.

Valóban nagy előnyére vált volna a darabnak, ha a szokatlan anyaggal dolgozó szerző egy szcenikai ezermesterrel szövetkezett volna, ki jobban kikerekítette volna azt és színpadiasabb ábrázatot adott volna neki. Így éppen a célnál, az utolsó jelenetben sem ejtette volna ki kezéből a hatás gyeplőjét, mely jelenet - a karrier váratlan összeomlása - szándékos rövidségével alkalmasint sokkal frappánsabbnak nyilvánult az író képzeletében, mint a valóságban.

6. S aki mást nem talál a színdarabban, örül a sok ötletnek. Ez a darab mindenkinek szól s mindenkinek ajánlom. A színház kitett magáért s a színészek csaknem a magukéból adhattak.