Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám · / · Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai

Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai
Elbeszélés, 12-14 éves ifjú urak számára(IV. folytatás.)
8.

Csipisz a konyhaajtón somfordált be a lakásukba. Azt remélte, hogy ha észrevétlenül kerülhet be a gyerekszobába, senkinek se fog feltűnni, hogy előbb nem volt otthon.

De, amint át akart suhanni az előszobán, a mamája hangját hallotta.

- Hol jártál?

- A... barátaimmal... sétálgattam... az utcán - felelt Csipisz és hangjából kirikoltott a rossz lelkiismeret.

Csipisz mamája olyan jól ismerte ezt a hangot, mint egy vizsgálóbíró.

- Miféle barátaiddal?... Miféle sétálgattál?... Miféle utcán?... - kérdezte szigorúan és szóról-szóra úgy, mint Csipisz papájától szokta.

- A... tanulótársaimmal... csak itten közel... - dadogta Csipisz, óvakodva attól, hogy belezuhanjon a kényes részletek csalánja közé. De a mamája keresztüllátott rajta.

- Már megint azzal a semmirekellővel csavarogtál, akit a Bikának hívtok, pedig megtiltottam, hogy barátkozzál vele!... - állapította meg a tényállást egyetlen pillantásból, mely azonban röntgensugárként járta át Csipiszt,

- A... Bika... is ott volt... - hebegte Csipisz - de én nem tehetek róla... nem mondhatom a többieknek, hogy... senki se barátkozzék vele!...

- Hát én csak azt mondom neked, Csipikém - mondta ki a szentenciát Csipisz mamája, nem várva meg, míg fia bojtot köt a hazugság végére - hogy ha én egyszer rajtakaplak, amint ezzel a romlott sihederrel pajtáskodol, akkor én nem sokat fogom kérdezgetni, hogy melyik fiúval volt előbb és hogyan történt, ha azok már hazamentek, hanem, lesz nemulass!... Száz szónak is egy a vége, ez a nagy kamasz nem hozzád való cimbora és nem tűröm, hogy ezzel a haszontalan kölyökkel kószálj, nem tudom hol!... Értetted?!...

Csipisz már hozzákészült, hogy egy rövid »igenis«-be kapaszkodva kibújni igyekezzék a bajból, hogy aztán nyomban átsompolyoghasson a gyerekszobába, de Csipisz mamája nem azért szokott kérdezgetni, hogy feleljenek neki.

Nem várta be tehát az »igenis«-t, hanem folytatta a céltalan kérdezősködést.

- Hát a házi feladatot megcsináltad-e?!... vagy azt hiszed, hogy magától fog elkészülni?!... Egy-kettő, láss hozzá, mert tudod, ugye, mi lesz, ha ismételned kell az osztályt?!... Jut eszedbe még a szegény Klofácné, aki egy emeleten lakott velünk a József körúton?!... Pedig a Klofác Rudi csak évközben hozott haza négyest és nem a mennyiségtanból, hanem csak a latinból!... átmehetett volna a reálba!... Mégis meghalt a szegény asszony!... bánatában, elkeseredésében!... Te is oda akarsz jutni, ahová Klofác Rudi?!... Az árvaházba?!...

Csipisz azt felelhette volna erre, hogy a Klofác Rudi nem az árvaházba került, hanem a kadétiskolába és hogy a szegény Klofácné nem azon való bánatában, elkeseredésében halt meg, hogy a fia négyest hozott haza az iskolából, hanem, mert megmérgezte magát egy főhadnagy miatt... De bölcsebbnek tartotta elhallgatni, hogy ő ezt tudja... hát csak azt felelte:

- Éppen most akartam hozzáfogni...

- Na hát: egy, kettő!... De nem elég hozzáfogni, hanem el is kell végezni!... - fejezte be prédikációját Csipisz mamája. Egyszersmind aznapra Csipisznek a nevelését is befejezte, mert véletlenül éppen színházba készült.

Csipisz megtartotta az ígéretét és hozzáfogott a feladathoz. De elvégezni már nem végezte el, sőt nagyon hamar kikötött mellőle. Elővette a mennyiségtani füzetét, belerajzolta szép, nagy betűkkel: ötödik feladat, leírta magát a feladatot, de ezzel aztán ki is dőlt a munkából.

- Igaza van a Bikának - gondolta. - Ez a feladat olyan buta, hogy meg se lehet érteni!... Aztán mért törném rajta a fejemet már jó előre, amikor még holnap is van rá idő?!... Spicli vagyok én?!...

Még egy párszor oda-odanézett az irka tiszta lapjaira, mintha azt várná, hogy egyszerre csak maguktól megjelennek rajta azok a számok, amelyekben Prutyinak olyan nagy öröme telik, de aztán megállapította magában, hogy rá se tud gondolni a feladatra.

Ugyanekkor tisztán hallotta, hogy a mamája a szobalányt hívja, tehát öltözködni készül. Akkor hát nem fog kijönni a gyerekszobába, utánanézni, hogy Csipisz kotlik-e már a feladaton? Ami azt jelenti, hogy Csipisz erre a napra bátran elvetheti a feladat gondját.

Összecsapta az irkát s eltette a többi füzet közé, legalulra, hogy ne lássa a kékszínű fedelét, amely arra emlékeztetné, hogy itt egy keserű pohár várakozik rá, amelyet előbb vagy utóbb ki kell üríteni. Kinézett az ablakon, s a kis húgát látta, aki a folyosón a szomszéd gyerekekkel játszott. Szeretett volna kimenni hozzájuk, de meg akarta várni, míg a mamája elmegy a színházba.

A mamájának nem szabad észrevennie, hogy ő most nem tanul. De hát tud-e most tanulni?!...

Hiába akart egyébre gondolni, folyton csak azon járt az esze, vajon megkapja-e holnap azt a három koronát, amelyik a mozira kell, hogy Flocsekkel találkozhassanak?

Nagyon szeretett volna minél előbb túlesni azon a nehéz pillanaton, amikor ezzel a kéréssel elő kell állania. És amíg a lépcsőn felugrált, az volt a szándéka, hogy azonnal megrohanja mamáját a folyamodásával.

De az, hogy a mamáját a szigorúbbik kedvében találta, megfosztotta minden bátorságától.

Úgy tűnt fel előtte, hogy ilyen kérésre a jelen pillanat nem alkalmas... Későbben került haza, mint ameddig ki szabad maradnia... nem merte azt mondani, hogy a Bikát nem is látta... a feladatról se mondhatta, hogy: »Már megvan!...« Egy kicsit sok van a rováson.

Nem kecsegtette több sikerrel, ha holnap, az iskolából hazajövet, azzal vezeti be a kérését, hogy egyest kapott a magyarból?!... amiből csak nem fog megbukni?!... mert, hála istennek, mégis van egy tudomány, amely az emberrel már vele születik!...

Ez az egyes, ha hazugság lesz is, semmi esetre se fog ártani!... Aztán - egyik hazugságról eszébe jutott a másik - mit mondjon, hogy semmi esetre se kapjon elutasító választ? Csak annyit, hogy szeretne a moziba menni? Vagy, hogy az igazgató rendeletéből mindenkinek el kell mennie a moziba, azért kell a pénz?

És miképpen okolja meg, hogy három koronát kér, amennyit a Bika kívánt?

Mennyi kínos kérdés! Milyen nehéz feladat!

Hát nem jobb azt, ami kellemetlen, holnapra halasztani?! Nem fújni azt, ami egyelőre nem éget?!

Hanem a mamája, mielőtt elmegy a színházba, okvetetlenül be fog pillantani ide, a gyerekszobába, megnézni, hogy vajon Csipisz tanul-e? Bizony, ajánlatos volna, ha a szigorú mama Csipiszt a könyvek közt találná, amint folyondárként öleli körül a mértant - amint úgy rá van lapulva a latin grammatikára, mint a csecsemő a dajkája keblére - amint budapesti féregként bujkál a német olvasókönyv sorai közt, egyik sor mögül ki, a másik sor mellé be - amint bele van merülve a számok tengerének a fenekére, és élvezettel úszkál ott!...

Ez jobb kedvre hangolná a szigorú mamát, és hajlandóbbá tenné a kegyességre. Ha ennek a látványnak az emlékével feküdnék le aludni, nem kelne fel ballábbal holnap... holnap, amikor a végzet rendeléséből, Csipisznek végre is elő kell állnia azzal a vakmerő kéréssel!...

Egyébként sem ártana, ha egy kicsit belepislantana a mértanba. Nemcsak holnapután, holnap is van mennyiségtani óra, egyik nap számtan, másik nap mértan. Ó milyen cudar is az élet, hogy ennek a csúnya váltakozásnak sohase akar vége szakadni!... de hát hiába!... most már így lesz egy darabig: hol számtan, hol mértan!...

És Prutyitól kitelik az a szemtelenség, hogy holnap is kihívja!... pedig csak a múlt órán felelt... akkor se a legnagyobb szerencsével... Ej!... csak nem lesz olyan disznó nagy balszerencséje, hogy holnap, megint kihívja Prutyi?!... hogy a sok fiú közül megint őt szólítsa ki?!... éppen őt, akit csak a múltkor örvendeztetett meg négyessel?!... Ehhez már igazán gyalázatos pech kellene!...

A Bika azt mondta, hogy erre a kis időre már nem is érdemes tanulni. No, az még nem egészen bizonyos, hogy az ősszel minden iskolát el fognak törölni a föld színéről!... akármit mond is a Bika, ez még nem egészen bizonyos!... abban, hogy ezentúl már soha se kell tanulni, nem reménykedhetik.

De hogy még ma elkezdjen tanulni, bár csak az utolsó órán történt, hogy nem tudott felelni a mértanból, ez egy kicsit sok volna!... ha nem tanult akkor, amikor kihívták, semmi értelme, hogy most tanuljon, amikor egy cseppet se valószínű, hogy felelni fog.

Egy kis lelki küszködés után mégis csak elővette a mértant, bele-belepislogott, aztán szomorúan nézett a könyvbe.

- Nem is értem és mégis bebifláljam? - tanakodott, panaszolta, mentegetőzött és kérte magamagától a felmentést.

Csipisz mamája éppen akkor nyitott be, Csak annyit látott, hogy Csipisznek a kis feje hervadt liliomként csüng le a könyvre. Ez meghatotta. És nem kereshette, hogy Csipisz milyen eredményeket búvárkodott fel már eddig is a mértan titokzatos világának a mélységeiből, mert sietett a színházba.

A mama elvonulásával pedig szétszakadt az a cérnaszál vékonyságú kötelék, mely Csipisz figyelmét a mértanhoz fűzte. Már elérte a fődolgot, azt, hogy mamája a nyitott könyv előtt találta... a mértan megtette kötelességét... a mértanra többé nincs szüksége...

Legalább ma már semmi esetre.

Miért erőltetné meg magát, éppen ma, még ma, amikor akárki fogadni merne rá, hogy holnap nem fog felelni?!...

Igaz, hogy most volna egy kis ideje a tanulásra... De még ráér tanulni... A lecke is ráér, annak se sürgős... Eh, majd holnap!...

Holnap már egész bizonyosan hozzá fog látni a tanuláshoz, hogy az év végén meg ne bukjék. Nem fogja halogatni tovább, holnap lesz a komoly tanulás első napja. Holnaptól fogva nem fog elmulasztani egyetlen órát sem, amikor tanulni lehet. Holnaptól fogva ki fogja pótolni azt is, amit eddig elmulasztott. Holnaptól fogva egészen más valaki lesz, nem az, aki eddig volt, szorgalmas, vasakaratú.

Amikor szent fogadalmat tett magában, hogy akármi történik, ha jégeső esik is, holnap lesz az a nap, amikor ezt az új életet megkezdi, eszébe jutott, hogy Prutyi azt szokta mondani:

- Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

De milyen nevetséges, hogy ehhez mindig a szemüvegét törülgeti... És milyen jó1 kifigurázta Prutyit ez a huncut Bika, amikor Prutyi azt kérdezte tőle:

- Mit szoktam mondani?

S a Bika azt felelte:

- Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

Az egész osztály dülöngélt a nevetéstől, csak Prutyi nem vette észre, hogy a Bika egészen mást mondott, mint amit ő szokott mondogatni!... Mennyivel okosabb ez a Bika, mint Prutyi!...

Azért mégse bizonyos, hogy már a jövő tanév elején minden iskolát el fognak törülni a föld színéről. És, akármit mond a Bika, ő mégis csak tanulni fog, sőt már holnap megkezdi a szorgalmas tanulást...

Igen, holnap. De hogy már ma is tanuljon, annak nem volna semmi értelme!... Hiszen úgyse fog felelni!...

Még egy kicsit merengett, aztán gyönyörű nagy ívben, mely a Bikának is tetszett volna, elhajította a mértant és kiment a folyosóra, játszani a szomszéd gyerekekkel.

De nem tudott olyan gondtalanul játszani, mint máskor. Néha eszébe jutott ez a név, Flocsek Antal és ilyenkor percekre elkomorodott.

(Folyt. köv.)