Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám · / · Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai

Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai
Elbeszélés, 12-14 éves ifjú urak számára(IV. folytatás.)
6.

Csipisz, akit a mozi elszórakoztatott, erre az emlékeztetőre újra komorrá lett.

A Bika annál derültebb volt. Már túltette magát azon a kis bosszúságon, hogy nem maradhatott tovább a moziban s a jegyszedő-leány gúnyolódását nem torolhatta meg testi erejének felsőbbségével, már csak a szemet gyönyörködtető, szívet derítő és elmét képző előadás szép emlékei kóvályogtak a fejében.

- Mit mondtam neked?! - szólt Csipiszhez, akit gondjai megnémítottak. - Ugye, előre megmondtam neked, hogy titkosan beszélgetni sehol se lehet olyan jól, mint a moziban?! Most már mindent tudsz és ha száz apacs volt ott, hát százan is hiába kémlelték az arcunkat, amikor sötét volt!... Aztán mulatni is lehetett!... mert az automobilok nagyon jól játszottak... az igaz, hogy egyik se játszott olyan jól, mint ez a kedves kis boy, aki mindenkit eltaposott!... és ha azt mondtam ennek a rongy nőnek, hogy én az ilyen vacak előadáshoz a sáros csízmámat se dörgölöm hozzá, ezt csak azért mondtam, hogy mérgelődjék és pukkadjon meg. Az ilyen rongy nő nem érdemel egyebet és mért kíméljem őt, nem igaz?

Csipisz nem felelt. Olyan mélyen elgondolkozott, hogy talán nem is hallotta ezeket az utolsó szavakat.

- Látod, ez már megéri a pénzt, nem úgy, mint az iskola a tandíjat!...- folytatta a Bika, akinek nem tetszett Csipisz szótlansága - és látod, én nem is sajnálom a pénzedet, hogy ennyi hasznos tudományt gyűjtöttünk érte!... Milyen sok mindent tanulhatott ma is, aki aszongya, hogy ő tanulni akar! Példának okáért, egy képen, úgy-e, kezdettől végig folyton csak azt lehetett látni, hogy a fekete bőrű emberek hogyan csinálják a fazekat?!... és ez olyan soká tartott, hogy nagyon unalmas is volt, nem igaz?!... Hát már most mondd meg nekem, de egészen őszintén, tudnád-e te azt, hogy a fekete bőrű emberek hogyan csinálják a fazekat, ha ma véletlenül nem hoztalak volna el a moziba?!... Ugye nem?! Én nem nagyon néztem oda, mért én soha se akarok fazekat csinálni... inkább eltöröm a fazekat valakinek a fején... de ha valaki meg akarta tanulni, hogy milyen módon kell fazekat csinálni, az ma úgy megtanulhatta, hogy akár ne is menjen mesterségre!... ami igaz, az igaz!

Csipiszt a »tudomány« szó egy igen-igen kellemetlen dologra emlékeztette.

- Hanem nekem most már haza kell mennem - szólt - mert a mennyiségtani feladatot még nem készítettem el. Remélem, mint barátom, hazakísérsz?

- Mint barátomat sajnállak, hogy ennyire pipogya vagy! - felelt a Bika - Hiszen magad mondtad, hogy a mennyiségtani házit holnapután kell beadni!... Holnapután!... Hol van az még?!... Majd megcsinálod holnap!... Látod, én még hozzá se szagoltam ehhez a koszos feladathoz!... Az igaz, hogy én nem is fogok ebbe a bűzbe beleszagolni!... mert ami Prutyitól ered, azt én undokolom!... De ne vegyél engem!... Vedd csak a többi fiúkat, akik nem olyan nagy erejűek, mint én! Hát én azt mondom neked, hogy nem mutatsz olyan fiút az osztályban, aki már ma nekiülne, hogy megcsinálja ezt a mocskot! Még a spiclik se alacsonyodnak le annyira, hogy már akkor elkezdjenek tanulni, amikor még nem is muszáj! Nem mondom, a Sauerteig!... attól kitelik, hogy már elkezdett piszmogni ezzel a házi feladattal, mert úgyse beszél vele senki az osztályban! De tudod, hogy ez Prutyinak a spiclije... és remélem, hogy te nem akarsz spicli lenni. Ezt rólad, mint barátomról, felteszem. Hát akkor mit akarsz?!

- Abban igazad van - elmélkedett hangosan Csipisz - hogy ezt még holnap is ráérek elkészíteni, annál inkább, mert alighanem holnap se tudom megcsinálni, olyan nehéz!... Csakhogy még a leckét se tanultam meg, pedig Prutyinak holnap is van órája!... és Prutyi egy idő óta velem is nagyon szemtelen, hát bizonyosan felelni fogok!... Emlékszel, mit mondott a múlt órán? Hogy Napóleon egy csatát se nyert volna meg, ha olyan keveset tudott volna a mennyiségtanból, mint én!...

- Hát ha elköveti azt a becstelenséget, hogy holnap is kihív, pedig csak a múlt órán feleltél, akkor eredj fel a katedrára és egyszerűen rúgd fel!... ne félj, majd ott leszünk mink is!... - biztatta Csipiszt a Bika, egy kissé zordonan, de olyan nyugodt hangon, mely bizonyságot tett róla, hogy erre a sziklaszilárd jellemű, rendíthetetlen szövetségesre bátran lehet építeni. - Ne tarts semmitől!... baj nem lehet a dologból, mert ha Prutyi birkózni akar véled, majd elbánok vele, és ha óra után be akar téged panaszolni Savanyú Jóskánál, hát én rögtön kiviszlek Flocsekhez, aki majd segít a dolgon!... Majd meglátod, milyen hamar, el lehet intézni az egészet! Ha nyolcat-tizet jól belerúgunk Prutyiba, egy darabig fel se tud kelni a földről és még a levegőben gurul, amikor én már telefonozok Flocseknek... aztán, még tizet se olvasol, már ott lesz az iskola előtt az én jó kis automobilom és mire Savanyú Jóska be tudja rakni a hamis fogait, hogy bejöhessen ordítozni, amiért az ő drága Prutyiját helybenhagytuk - mink már kinn leszünk Soroksáron.

- Csakhogy... hiszen már mondtam, hogy én!... - kezdett el dadogni Csipisz, akit ezek a szavak nagyon megijesztettek.

- Hja igaz!... majd elfelejtettem!... Te nem akarsz apacs lenni... hát persze, az más!... - vetett véget a Bika Csipisz hebegésének. - Hát tudod mit?!... mondok másvalamit! Ha kihív és négyest ad, ne törődj vele!... fel se vedd!... mondd, hogy fütyülsz az ő négyesére és ő rá is. És kisebb gondod is nagyobb legyen ennél. Mi történhetik veled? Legfeljebb megbuktat. És ez most már vurst. A jövő tanévben úgyse lesz iskola sehol a világon.

Csipisznek a szája is nyitva maradt csodálkozásában.

- Nem lesz iskola? - kérdezte, mert nem volt bizonyos benne, hogy jól értette.

- Nem hát! Mert a jövő tanév elején már mi, apacsok leszünk az urak és nekünk az lesz az első dolgunk, hogy minden iskolát bezáratunk, a tanárokat pedig kipofozzuk a világból, úgy, hogy sorba le fognak potyogni a világűrbe - magyarázta terveit a Bika. - Ezt én bizonyosra mondhatom neked, mert Flocsek megsúgta nekem, hogy ez még akkor is meglesz, ha Prutyi engem az év végén nem buktat meg. Azzal fog kezdődni a dolog, hogy júliusban kitör az iskolai nagy világsztrájk, a tanulók a világ minden részében, még Fiuméban is, július elsején éjjeli tizenkét órakor egyszerre leteszik az iskolai eszközöket, a könyvet, a palatáblát, a griflit, a léniát és kijelentik, hogy megszüntetik a munkát. Erre az apacsok világszövetsége megüzeni az apacsok nagy világháborúját és augusztusban mi, fővezérek, mindenütt győzedelmeskedünk, Flocsek Soroksáron, illetve Budapesten, én Lippán, mások másutt, úgy, hogy Szent Istvánkor már csak apacskirályságok lesznek a világon, a többieket mind megsemmisítjük és még Amerikában is kikiáltjuk az apacsok nagy világuralmát. Ekkor mi, főemberek, a világ minden részéből összejövünk Fiuméba, világkongresszusra. Flocseket kikiáltjuk világcsászárnak és meg kezdjük a világ boldogítását. Először is minden iskolát eltörülünk a föld színéről és meghozzuk az első világtörvényt, hogy ezentúl mindenütt mozi legyen iskola helyett. Aki aszongya, hogy ő tanulni akar, az járjon moziba, ahol eddig is lehetett tanulni, nem úgy, mint az iskolában. Aztán mindjárt rátérünk a tanárok kipofozására, Prutyit magamra vállalom és személyesen fogom lerúgni a világűrbe. Hát most már tudod, ami mások előtt még titok és ebből is láthatod, hogy erre a kis időre, ami még hátra van, már nem érdemes tanulni! Miért tömnél a fejedbe mindenféle haszontalanságot, mikor jövőre már úgy se lesz iskola és miért magolnád be egyik butaságot a másik után, amikor a jövő tanévben már úgyse lesz, hogy kinek felelj, mert a tanárok mind lenn fognak kuksolni a világűr fenekén?!...

- Csakhogy ez még nem egészen bizonyos - fejezte ki a kételkedését Csipisz. - Mert hátha a világszövetség nem tud győzedelmeskedni és az apacsuralmat nem lehet kikiáltani?!...

- Ezt bízd ránk! - vágott Csipisz szavába a Bika, kissé sértődötten. Majd te is másképen fogsz beszélni akkor, ha majd a saját szemeddel látod, hogy szeptemberben Savanyú Jóska hogyan fog térdre esni és hogyan fogja csókolni és megnyalni Flocseknek a talpát, aki, mint császár, Savanyú Jóskának az orrához fogja tolni a sáros csizmáját!... Akkor majd hitelt fogsz adni szavaimnak!...

- Én szavaidban nem kételkedem - mentegetőzött Csipisz. - Csak attól félek, hogy az apacsok nem győzhetnek olyan könnyen, mint mondod, mert árulók is támadhatnak köztük, gáncsot is vethetnek nekik a tanárok, és Szent Istvánig még sok jöhet közbe! És mit csinálok én akkor, ha ezentúl soha se tanulom meg a leckét és szeptemberben jön a nagy fene meglepetés, hogy az iskola csak ott áll, ahol most, és megint csak be kell iratkozni?!... Aztán meg én addig sem akarok megbukni, mert nekem a mamám azt mondta, hogy ha én neki még egyszer négyest hozok haza az iskolából, akkor neki meg fog repedni a szíve.

- Hát mamád ezt csak úgy mondja!... - szólt a Bika, miután elröhögte magát és aztán egy darabig megelégedetten röfögött: »Hö, hö, hö!...« - És én nem állítom róla, mint mamádról, hogy ő egy nagy hazudós, hanem azt... elhiheted nekem, hogy ő ezt csak belebeszéli a levegőbe, mert azt akarja, hogy te csak mindig tanuljál és a hasában ezt gondolja: »Öhöm, öhöm, majd bolond leszek akármit csinálni szívemmel azért a szamárságért, mert fiamat Prutyi megbuktatta!... Nohát ezt lesheti Prutyi!...« De neked úgy kell, ha mamád mindig csak ijesztget és az orrodnál fogva vezet, mint medvetáncoltató a medvebocsot, mert neked már régen fel kellett volna világosítanod mamádat!... Ő, mint szegény tudatlan nő, aki soha se járt gimnáziumba, nem tudhatja, hogy az iskolában csak a legnagyobb ostobaságokat tanítják, mint latin nyelvet, mennyiségtant és egyebeket, és hogy Prutyi egy bitang gazember, aki mindig csal, mert soha se tud semmit, csak mindig a könyvből puskázza ki, amit elmotyog, és igazságtalanul buktat, mert csak a spicliknek nem ad négyest!...

- Én ezt mind elmondtam a mamámnak! - vette át a szót barátjától Csipisz. - De ő azt felelte, hogy a tanárokat úgy kell tisztelni, mint a szülőket, akik fájdalommal szülnek és hogy még a latint is meg kell tanulni, mert soha se tudhatja az ember, hogy ez miről lesz jó, ha majd nagy leszek!...

- Hát, tudod mit, mondok neked valamit, és most jól nyisd ki a füledet, aztán tedd el szavaimat az emlékezetedbe!... majd még eszedbe fog jutni, hogy: »A Bika ezt már régen megmondta nekem!...« Persze, mástól nem hallasz ilyet, mert más azt gondolja, hogy: »Ne szólj szám, nem fáj fejem!...« de én nem titkolom el előtted, mint barátom előtt, hogy a szülők is mind svihákok.

- Már hogyan mondhatsz ilyet! - kiáltott fel ijedten Csipisz.

- Jól vigyázz szavaimra!... Mamádról nem mondom, hogy ő is csak svihák ... mamádról, mint barátom mamájáról, nem állítom ezt... lehet, hogy ő nem olyan svihák, mint a többi!... De jegyezd meg magadnak, hogy a többi szülő mind svihák - magyarázta ki magát a Bika. - Látod, mondok neked valamit. Amikor én még olyan kis pocok voltam, hogy alig látszottam ki a földből, atyám többször kérdezte tőlem: »Akarsz-e kis testvérkét kapni?« Én őrültem ennek és azt feleltem: »Igen«. Máskor meg azt kérdezte: »Akarsz-e kimenni az állatkertbe?« Erre is azt feleltem: »Igen«. Ekkor atyám azt mondta: »Na jól van, majd vasárnap!« vagy: »Majd ha több pénzem lesz!... « Én örültem, mert még nem tudtam, hogy a szülők milyen svihákok. És mit gondolsz, mi történt? Az, hogy a kis testvérkét mindig megkaptam, amikor csak kértem, de az állatkertbe soha se vittek ki, és amikor már sok kis testvérkét kaptam, atyám már hallani se akart az állatkertről. És mit gondolsz, miért? Mert a sok kis testvérkét, azt mind ingyen kaptuk, az állatkertben pedig fizetni kellett volna! Erre én így okoskodtam magamban: »Az öreg mindig csak azt nézi, hogy mi nem kerül pénzbe és mikor fizetni kellene, mindig csak azt mondja: Majd, majd... mert bolonddá akar tenni engem, hogy megtanuljam azt a sok szamárságot, amit Nyám-nyám, Prutyi meg Picegepóresz feladnak!... Tegye ő bolonddá az öreg apját!... engem többet nem csap be és majd szépen fogok én tanulni!... Büntetésül soha bele se fogok nézni egy könyvbe!... akárhányszor buktatnak is meg igazságtalanul a tanárok!... engem annyiszor buktat hatnak meg a bitang gazemberek, ahányszor jól esik nekik!... Hát látod, ilyen svihákok a szülők...

- Ez nem mindenütt van egyformán és én otthon mindenre kapok pénzt, amire csak kell!... a múlt héten is nyolc koronáért kaptam rajz eszközöket, pedig lehetett volna venni kettő ötvenért is!... - védelmezte szüleit Csipisz.

- Hát akkor mondd szüleidnek holnap: »Szüleim, adjatok pénzt mozira!... mert az iskolában csak a legnagyobb szamárságokat tanítják, de a moziban okosakat is lehet tanulni... és nagyon sokat lehet tanulni... így például, hogy a fekete bőrűek hogyan csinálnak fazekat és sok más hasznosat... De három koronát adjatok, mert egy barátom is eljön velem, aki mint idősebb fiú, magyarázatokat ad nekem a moziban és azért el kell mennem vele a cukrászdába is!«... Flocsekről nem kell szólnod...

így legalább megtudjuk, hogy jó szüleid vannak-e, mert én azt remélem hogy a te szüleid nem svihákok,

- Ó, az én szüleim a legjobb szülők a világon!...Ők olyan jók, hogy én azt el se tudom mondani! - tört ki Csipiszből a hálaérzet.

- No, ez majd csak holnap válik el! - felelt Csipisz lelkesedésére a Bika, nem minden kételkedés és gyanúsítás nélkül. - Kívánom neked, hogy úgy legyen, mert nem szeretném, ha azt kellene gondolnom, hogy a te szüleid is csak afféle mismás emberek! Holnap majd mindent megtudunk és ha látni fogom, hogy szüleid kérésedre nóbel feleletet adtak, akkor leveszem a kalapomat és én mondom a leghamarabb, hogy a te szüleid nem svihákok!...

- Ezt akkor is mondanod kell, ha nem adnak pénzt - fejezte ki követelését Csipisz, aki nem volt bizonyos benne, hogy szüleitől olyan feleletet fog kapni, amely előtt a Bika leveszi a kalapját,

- Kívánságodat, mint barátomét, teljesíteni fogom és akkor is azt fogom mondani, hogy ők nem svihákok - nyilatkoztatta ki a Bika, barátja kedvéért erőszakot követve el a meggyőződésén. - Hanem akkor azt fogom gondolni, hogy szüleid egy húron pendülnek a tanárokkal. Azért jó lesz, ha már előre felvilágosítod szüleidet. Mondd nekik: »Szüleim! Tanulni csak a moziban lehet, mert az iskolában csupa ostobaságot tanítanak. Ezen Prutyi egy alávaló, céda gazember, kitől nem lehet tanulni, mert ő maga se tud semmit és ezt is hebegve adja elő, úgy hogy egy szót se lehet érteni magyarázataiból. De még jobb, hogy nem lehet érteni, mert ha meg lehetne érteni, amiket mond, akkor kisülne, hogy ezek rémisztő szamárságok, amelyeket még egy szülő se tud és nem is érthet meg. Én pedig tanulni akarok ernyedetlenül és így adjatok pénzt mozira, a hová egy rendkívül értelmes barátommal megyek!« Arról, hogy én már tengerész is voltam, nem kell beszélni, ehhez szüleidnek semmi közük és én ezt nem is kötöm az ő orrukra. Ha így fogsz beszélni velük, akkor majd meglátjuk, hogyan áll a bál. Én azt hiszem, hogy szüleid ártatlanok és nem pendülnek egy húron a tanárokkal, de ha nem adnak pénzt, akkor bizonyos, hogy összejátszanak velük és ez esetben sajnállak.

Csipisz félteni kezdte szülei jó hírnevét.

- Abból még semmi se bizonyos - vitatkozott a Bikával már előre is - mert szüleim nem ismerik a tanárokat, a tananyagot pedig már elfelejtették. Én már többször mondtam szüleimnek, hogy Prutyi magyarázatait lehetetlen megérteni, mert odafigyelni se lehet, olyan nehéz és buta az, amit tanít, de szüleim azt mondták, hogy én ezt csak úgy gondolom és azért ez okos dolog legyen.

- Na hát ezt csak olyanok mondhatják, akik összejátszanak a tanárokkal! - jelentette ki a Bika, ellentmondást nem tűrő határozottsággal - Vagy talán tudsz felmutatni valakit az osztályból, aki nem mondja, hogy Prutyi az utolsó szamár a világon, akit a föld valaha a hátán hordott, rettenetes undorral?!

- Az igaz - ismerte el Csipisz - még Kapuváry is mondta a múltkor: »Micsoda disznóság az, hogy egy ilyen állat akar tanítani bennünket, aki cúgos cipőben jár?!...« Pedig Kapuváry franciául is tud és azt mondják az apjáról, hogy báró lesz.

- Kapuvárynak az apja kék mellényű pávián lesz az állatkertben, de nem báró! - mondta el jobb értesülését a Bika, olyan hangon, melynek a biztonsága tiszteletet parancsolt. - És az semmi, hogy ez a nyeszlett franciául is tud, mert franciául én is tudok: szilvuplő, bonzsúr, pardón, guvernánt és amit akarsz!... Kapuváry pedig nem is tud, csak mondja, mert ez a ronda kis féreg mindig henceg, amióta az ótvart a doktorok nagy nehezen kikefélték a szeméből!... Még azt se tudja, hogy a cúgos cipők legújabb divat nálunk, aviatikusoknál, azért járok én is mindig ilyenben!... Különben nekem nincs is szükségem rá, hogy a cipőm fűzőjére akasszam fel magam, mint Kapuvárynak, ha majd az apját bekísérik, mert ez mindig ellopja az ezüstkanalat onnan, ahová vacsorára meghívják!... No hát most már tudod, hogy máskor ne gyere nekem elő egy ilyen pofonrúgott kőrisbogárral, mint ez a kajlalábú Kapuváry kölyök, akit, ha én egy ujjal megfricskázok, sertéskocsonya lesz belőle!...

- Hiszen éppen azt mondtam, hogy még ez a mamlasz Kapuváry is tudja, micsoda ostobaságokat beszél összevissza Prutyi és milyen ronda fráter egészben, ha cúgos cipőt hord is, mint az aviatikusok!... - alkalmazkodott Csipisz a Bika felfogásához.

- Nekem ehhez nem kell Kapuváry, ezt én Kapuváry nélkül is tudom - dohogott a Bika, aki még a legtökéletesebb egyértelműség esetében sem akart egy gyékényen árulni Kapuváryval. - Hiszen csak rá kell nézni Prutyira, ha látni akarod, milyen hülye ez a minden hájjal megkent, alattomos gazember!... és milyen kár volt kiereszteni a Frimmből, ahol egyébre se tudták használni, csak konyhaedényt volt szabad mosogatnia!... Nem láttad még soha, minő a pofája, mikor leveszi a cvikkerjét?!... Ilyenkor pont úgy néz ki, mint egy beteg bornyú, aki sehol se találja az anyját! Mondd, nem szakasztott olyan?! És ez akar tanítani minket, ez, aki még járni se tud, mert mindenbe belebotlik!... Hát ne inkább ettől az ügyes kis messzendzser boytól tanuljon az ember, aki még a villamos alatt is úgy repül át, mint nyíl?! Hát mit tud ez a szemét, hogy van pofája felmenni a katedrára és onnan tanítani akar bennünket?!... Tud smirkászt!... csak éppen azt tudja elmakogni, amit óra előtt bebiflált: »Az átfogó négyzete!... a befogó négyzete!...« Pfuj, pihá!... hogy nem sül le a cserzett bőr a mocskos ábrázatjáról!... ilyen marhaságokkal állani elő!... Én még csak nem is köpök az ilyen szamárságokra!... még azzal se tisztelem meg!... Pfuj, pihá!...

- Azt nekem nem kell mondani, hogy Prutyi milyen nagy szamár, mert ezt senki se tudja jobban, mint én, meg Kinézer!... - jelentette diadallal Csipisz, aki örült rajta, hogy végre ő is újságolhat valamit a Bikának. - Ez legjobban a múltkor látszott meg óraközben és olyan mulatságos volt, hogy egy hétig folyton nevettünk rajta!... Mert azt tudnod kell, hogy én most Kinézerrel titkos levelezésben vagyok.

- Kinézerrel? Mért? - kérdezte a Bika. - Hiszen egymás mellett ültök a padban!...

- Igen, de Kinézer most egy nagyon ügyes titkos írást talált fel hát ennek hasznát kell venni! - adta meg Csipisz a kívánt felvilágosítást. - Ezt a titkos írást senki a világon nem tudja, csak mi ketten, és akármit leírhatunk vele, amit gondolunk... még ha meg is találná valaki a levelünket, akkor se érthet belőle egy szót se. Mert például az s betű azt jelenti, hogy: b, a b azt: hogy s és így tovább, azonkívül én Bárczy Benő néven írok Kinézernek, Kinézer pedig így írja alá a leveleit: Biberach, lézengő ritter... és így senki se gyaníthatja, hogy a levelek tőlünk valók. Hát most óra alatt mindig csak leveleket írunk egymásnak és ez arról is jó, hogy nem kell sugdosva beszélni, amiért annyi intést kap az ember, a titkos levelezés mindent elvégez és a többi fiú nem is sejti, hogy mi ketten miket írunk egymásnak.

- No hát én nem is vagyok kíváncsi rá, hogy miket ír neked Kinézer, akinek az anyja, akárhogyan tagadja is Kinézer, mégis csak okleveles szülésznő! - szólt a Bika, akinek nem tetszett, hogy Csipisz Kinézerrel is barátkozik.

- Pedig nagyon jókat ír, ha szülésznő is az anyja, ami talán csak ráfogás! - felelt Csipisz. - A múltkor például ezt írta a levelében titkos írással: »A gaz Prutyi fiatalkorában még bőgő majom volt és a fákon ugrált az őserdőben«, de ezt százszor egymásután írta le és aztán aláírta: »Biberach, lézengő ritter«. És éppen ekkor sült ki, hogy Prutyi milyen nagy szamár. Mert amikor észrevette, hogy Kinézer szorgalmasan ír, mindjárt gondolta, hogy nem az ő magyarázatait jegyzi, azért lejött a katedráról és úgy tett, mintha sétálgatva akarna tovább magyarázni, aztán a háta mögé került Kinézernek és egyszerre csak, amikor Kinézer nem is gondolta, hogy Prutyi milyen közel van, hátulról kikapta Kinézer kezéből a levelet és megnézte, hogy mit írt Kinézer. Hát csak azt látta rajta, hogy: »Adassék ezen levelem Bárczy Benő barátomnak...« és a többi titkos írással volt: lklt xfpm és így tovább, egészen addig, hogy: »Ezzel zárom soraimat, szerető barátod, Biberach, lézengő ritter«. Prutyi ezen borzasztóan elbámészkodott és azt kérdezte Kinézertől: »Mi ez?« De Kinézer tudta, hogy Prutyi, ha szétreped is a feje, akkor se értheti meg a titkos írást, hát egészen bátran azt felelte: »Kérem, tanár úr, csak úgy írtam a betűket egymás után, ahogy eszembe jutott, mert csak firkáltam, amíg a magyarázatra figyeltem«. Erre Prutyi azt mondta: »Mit pocsékolod a papirost ilyen értelmetlenségekre?!...« és visszaadta a levelet Kinézernek. Persze, Kinézer meg én nagyot nevettünk magunkban, hogy Prutyi szépen visszaadta Kinézernek azt a papirost, amelyikre százszor volt leírva az ő megbecstelenítése, hogy ő milyen gaz bitang, szamár, majom, meg minden egyéb és mikor Prutyi tovább ment, a háta mögött összevigyorogtunk. Aztán Kinézer, amíg csak vége nem volt az órának, folyton úgy prüszkölt, bugyborékolt és rotyogott a nevetéstől, mint a nedves rakéta. Én is gondoltam magamban és odasúgtam Kinézernek: »Jé, milyen tökfejű ez a Prutyi!...« és Kinézer azt felelte: »Ezzel ő maga is elismerte becstelenségét«.

- Hát látod, ilyen szamár! - mondta ki a szentenciát Prutyiról a Bika. - És te be akarod habzsolni, mint a disznó a moslékot, azt a sok hülyeséget, amit ez a bitang leckének felad?! Ne nevettesd ki magad! Minden értelmes embertől csak azt hallhatod, hogy az egész iskola egy égbekiáltó szamárság, amiben nem kételkedhetel, ha látod, hogy Illaváról a legostobább fegyenceket válogatják ki és ezeket küldik hozzánk tanítani. De ne félj! Nem sokáig lesz már iskola a világon, mert Flocseknek elfogyott a türelme és én csak azt mondom neked... hallgass rám!... hogy erre a kis időre már nem érdemes tanulni!...

De eközben veszedelmesen közeledett az az idő, amikor Csipisznek otthon kellett lennie, ha nem akart szembeszállani a legkiszámíthatatlanabb házi kellemetlenségekkel. Azért, minthogy már éppen elég régóta sétálgattak le s fel az Esterházy utcában, a sokszor kikerült, de mind komorabban hívogató kapu közelébe érve, Csipisz hirtelen elbúcsúzott a Bikától:

- Hát akkor szervusz!

- Várj csak!... - tartóztatta vissza a Bika Csipiszt egy percre. Ha holnap az iskolában nem beszélhetnénk titkosan, vagy hazamenet máshoz csatlakoznál, ne felejtsd el, hogy holnap délután megint a moziba kell mennünk, mert Flocsek ott fog várni bennünket a néma cimborák üzenetével!... Csak kérj bátran pénzt szüleidtől és hogy ne vakarják sokáig a fejők tetejét, mondd nekik, hogy most is, mint a múltkor, amikor Az egészséges és a beteg test ápolását játszották. Savanyú Jóska parancsolta meg a szülőknek, hogy a fiúknak délután ott kell lenniök a moziban. Ha azután szüleid, akiknek ez kötelességük addig, amíg elismered őket szüleidnek, kinyögték a pénzt, rögtön siess a Múzeumkertbe, ahol megint a Sándor utcai kis ajtónál várlak és legkésőbb három órára ott légy, mert tudod, hogy a cukrászdába is el kell menni! Hiszen, mint barátom, nem kívánhatod tőlem, mint barátodtól, hogy éhezzek addig amíg kedvedért Flocsektől átveszem az üzenetet!...

- De hátha szüleim mégsem adnak pénzt?! - kérdezte Csipisz.

- Hát ez nagy, igen nagy baj volna!... Nem mondok egyebet a többit gondolhatod!... - felelt a Bika vészjósló hangon.

És most az egyszer nem azt kiáltotta Csipisz után, amit rendesen - Jól vigyázz a becsületedre!... Hanem azt, hogy:

- A jelszó: »Belzebub s a néma cimborák!«

És aztán Csipisznek még órákig egyre csengett a fülében ez a néhány szó, amelyet a Bika olyan különös, vészfüttyszerű hangon süvöltött utána:

- A jelszó: »Belzebub s a néma cimborák!...«