Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 14. szám · / · Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai

Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai
Elbeszélés 12-14 éves ifjú urak számára
3.

Akkor, amikor történetünk kezdődik, Bika és Csipisz kissé szomorúan ballagtak egymás mellett, a csöndes Múzeum utcában.

A Bikát, aki szokás szerint Csipisznek a rajztábláját vitte a hóna alatt, mintha valami szokatlan, sötét gond terhe nyomta volna.

Csipisz értette ezt a levertséget és nem akarta megzavarni a Bikát komor gondolataiban.

Hiszen csak egy félórával ezelőtt történt, hogy a Bika megint négyest kapott a számtanból és ez még nem volt minden.

Ezenkívül Prutyi kijelentette, hogy ha a Bika nem siet pótolni, amit elmulasztott, ő könyörtelenül meg fogja buktatni, nemcsak félévkor, hanem az év végén is.

Aztán intő cédulát nyújtott át a Bikának, azzal a kívánsággal, hogy a Bika ezt a cédulát haladéktalanul adja oda jobb sorsra érdemes, szegény szüleinek.

Mikor Prutyi kiment a teremből, a Bika felsőbbséges mozdulattal tépte nyolc felé az intő cédulát, a papírcafatokat feldobta a levegőbe és utolérhetetlen fenséggel rúgott utánuk, mint ahogy egy alkalmatlan kutyát távolít el az ember.

Hanem azért akármennyire föléje kerekedett kissé tüntető nyugalmával és méltóságérzetével a tanári önkény megvetni való kellemetlenkedésének: Prutyi vérlázító igazságtalansága mégiscsak nyomot hagyott érzékeny - és férfias rendületlensége ellenére is könnyen sebezhető - lelkében.

És mikor a Kálvin tér sarkán elválva a többi fiútól, Csipisz és a Bika kettesben maradtak, a Bika egyszerre szótlanná vált és büszke fejét kissé oldalt szegve, úgy haladt előre Csipisz mellett, mintha tulajdonképpen nem is a Múzeum kertbe tekingetne be, hanem valójában a nagy semmit nézné, érthetetlen érdeklődéssel, nagyon elgondolkozva.

Csipisz megilletődéssel szemlélte és tisztelte ezt a csendet.

Végre a Bika megszólalt. Tudatta Csipisszel, hogy mit végzett magában.

- Visszamegyek a tengerészethez! - mondta komoran és az ábrázata is baljóslatú volt.

- És azután már nem leszel a barátom? - kérdezte Csipisz aggodalmasan.

- De igen - felelt a Bika. - Barátod vagyok és barátod maradok, még ha tüzes mennykövek csapkodnak is körülöttem. Nekem mindegy; tőlem mindennap kétszer is összedőlhet a világ. Majd írok neked minden kikötőből és így ritka levélbélyegeket is gyűjthetsz. Különben talán még meggondolom a dolgot. Hogy barátok maradhassunk, meglehet, nem megyek vissza a tengerészethez, hanem itt maradok Budapesten, de akkor ebből nagy baj lesz és előre mondhatom neked, hogy Prutyi hiába fog imádkozni és térden csúszkálni utánam, nálam minden lesz, csak pardon, az nem lesz kapható!

- Mit akarsz csinálni? - kérdezte Csipisz, szorongva.

- Megmondom neked, de egy szó nem sok, annyi se hagyja el a szádat, akármit csinálnak veled a hóhérok és pribékek! ... - mondta a Bika.

- Remélem, a becsületem szentségében nem fogsz kételkedni?! - szólt Csipisz.

- Nem - felelt a Bika - abban nem! Barátom vagy: a becsületed szentsége előttem is szent.

- Hát arra mondom, hogy nem foglak elárulni! - fogadkozott Csipisz.

- Akkor tudd meg, hogy mi fog történni! - közölte elhatározását a Bika. - Hát csak az, hogy ha Prutyi évközben buktat meg, arra én fütyülök. Prutyi énelőttem egy semmi, egy füst és egy pára, egy bűz. Különben is ki fogom vakarni az értesítőmből a négyest, a helyébe egyest írok, aztán, mikor a szülő aláírta és visszaviszem, megint négyest csinálok az egyesből. Év közben Prutyi tőlem firkálhat, kotyoghat, zöröghet és dudálhat, amit akar, az nekem smafu, a lábam porához sem ér fel, évközben ez a becstelen gazember nekem úgy nem létez, mint egy pincsikutya, akit felrúgok. De ha ez a piszok el meri követni azt a bitang alávalóságot, hogy engem az év végén is megbuktat, akkor nem fogok irgalmat ismerni és a torkára fogom forrasztani ezt a gyalázatos igazságtalanságot.

- És hogyan? - kérdezte Csipisz, lázas érdeklődéssel.

- Bizonyítványkiosztás után bemegyek a tanári szobába - ismertette terveit a Bika - és úgy verem pofon Prutyit jobbról és balról, hogy harminckettőt fog bukfencezni a lépcsőn! Akkor aztán mehet nekem panaszra az öreg mamájához, sírva és bőgve, vérbe fagyva és sántán, ha én egyszer már kiütöttem vagy tíz fogát, a pimasz gazembernek! Felrúgom és aztán ki lehet söpörni: miattam akár meg is dögölhet.

- Igen ám, csakhogy akkor bevisznek a rendőrök! ... - aggódott Csipisz.

- De nem visznek ám! ... - felelt a Bika hetykén. - Mert mire a szamár rendőrök előtotyognak, akkor én már messze leszek! ... Sütty! Köd előttem, köd utánam! ... A jó kis automobilom itt fog várni rám az iskola kapujában ... felpattanok rá, aztán putypurutty-protty, protty, protty! ... úgy fogok végig száguldani a városon, mint a mentők, folytonosan vészsípolva, még a katonaság is ki fog térni előlem! ...

Minthogy a Bika, Prutyi gyakori sürgetésére, egész éven át mindig csak ígérgette, hogy legközelebb már meg fogja vásárolni a szükséges tankönyveket és arra is többször volt kénytelen hivatkozni, hogy a szüleinek pillanatnyilag nincsen pénze számtani füzetre: »a jó kis automobil« kissé kérdésesnek tűnt fel Csipisz előtt.

- De hát honnan veszed az automobilt? - kérdezte.

- Honnan? Ennél semmi se egyszerűbb! - nyugtatta meg Csipiszt a Bika. - Van nekem egy barátom Soroksáron, bizonyos Flocsek, aki ott barlanglakó. Ez a Flocsek, aki mindig álszakállat hord, rendkívül hatalmas ember, ő a pesti apacskirály. Minden jassznak és minden apacsnak ő parancsol, még a fő-apacsoknak is; azonkívül száz detektív van, aki csak neki engedelmeskedik és tőle várja az igazi parancsot, mert a rendőrséget csak bolonddá teszik. nem mutattam még neked Flocseket az utcán? Rendesen vörös szakállat hord, és ez villog a sötétben, de még jobban villog egy gyémántgyűrű az ujján és a közönségesebb jasszok erről ismerik meg. De egyébként is különc ember, mert a barlangja kincsekkel van tele és ő csak földi gyökerekkel táplálkozik. Nem is azért apacskirály ő, mintha pénzt akarna; mert pénze, az van neki elég és ő nem akar semmi egyebet, csak boldoggá tenni az egész világot. Hát ez a Flocsek csak telefonoz akármelyik garázstulajdonosnak és hipp-hopp, az én jó kis automobilom már ott is van az iskola előtt!

- És ha a garázsos azt mondja, hogy ő nem ad kocsit?

- Azt szeretném én látni! Akkor már a következő pillanatban ott van egy ember az irodájában, csak annyit mond, hogy: »Nevem Flocsek« ... aztán kigombolja a kabátját, ez alatt egy széles lilaszín szalag van, a szalagon egy drágakövekkel kirakott ordó és erről a garázsos mindjárt látja, hogy az illető főkormányzó az apacsok világszövetségében, amire persze a garázsos földig hajlik. Hát ilyen ember az én barátom, Flocsek; ahhoz megyek én, Soroksárra, autón!

- És ha kiérsz az autón Soroksárra, mit fogsz ott csinálni?

- Hát apacs leszek! Flocsek már régóta hí engem, hogy lépjek át az apacsi pályára. Mondtam neki: Flocsek, ez attól függ, hogy Prutyi az év végén meg fog-e buktatni? Hát ha megbuktat és lepofozom, akkor apacs leszek. Flocsek megígérte, hogy mindjárt megtesz apacs alkirálynak; Lippán fogok megtelepedni, ott leszek Flocsek helytartója; mint alkirály pártolni fogom a szolgálatomra rendelt apacsokat és boldogítani fogom a szegény embereket, aztán feleségül veszem a menyasszonyomat és boldogan élünk, amíg meg nem halunk.

- Neked már menyasszonyod is van? - kérdezte álmélkodva Csipisz.

- Több is volna, csak akarnom kellene! - felelt a Bika büszkén. - De csak ezt az egyet választottam; úgy hívják, hogy Sáros Piroska, az Ész királynője. Tulajdonképpen ezt a nevet én adtam neki, akkorra, ha majd ő lesz az apacsok alkirálynője ... mert most még csak Lidikének hívják. Kisasszony egy péküzletben Lippán, ahol én elemista voltam; kövér, vasárnap nagy kalapot hord és mindig nagyszerű kalácsszaga van.

- De hiszen te még nem vagy olyan öreg, hogy megházasodjál! ... - szólt Csipisz kissé kételkedő hangon, a Bika alakjának magasságát tanulmányozva, figyelmesen és hosszan.

- Mondtam már neked, hogy titokban tizennyolc is régen elmúltam! ... - felelt a Bika Csipisz ellenvetésére, úgy kiegyenesedve, hogy egyszerre óriásinak tűnt fel Csipisz előtt. - Aztán meg a menyasszonyom már huszonnyolc esztendős is elmúlt és ha a tizennyolcat megsokszorozod a huszonnyolccal, az már harmincnál is több és a törvénynek ennyi is elég. Érted?

- Az már más! - mondta Csipisz. - De hát hogyan házasodhatol meg Lippán, ha a rendőrök is automobilra ülnek, aztán utánad iramodnak és Soroksáron elfognak?!

- Szépen fognak el engem a rendőrök! ... - szólt a Bika olyan férfias nyugalommal, melyet Csipisz nem győzött eléggé csodálni. - Először is minden rendőr-automobil egy vacak és egy ilyet én még csak fel se rúgok, aztán nem találják meg Flocsek barlangját, de hiába is találnák meg, mert ezt szakállas farkas őrzi.

- Szakállas farkas? Hát olyan is van? - kérdezte Csipisz, egy kicsit kételkedve.

- Igen, szakállas farkas! ... Nem egy közönséges , szurtos, mocskos, rongy, szemét farkas, amilyen az állatkertben van, hanem egy gyönyörű, nagy, erős, igazi kan farkas, szép fekete körszakállal az álla körül, egy becsületes farkas, akkora, mint egy oroszlán, két nagy, kerek iszonyatos zöld szemmel, mindegyik szeme akkora, mint egy óra és ezért vérfarkasnak is nevezik. A magam két szemével láttam, becsület-szentségemre, úgy, ahogy téged látlak, elhiheted nekem, mert nem csak a magam becsületszavára mondom, hanem a tiédre is, amit mint barátod, nem tennék, ha nem volna igaz. Különben magad is megláthatod, ha kijössz velem Soroksárra. Majd szólok Flocseknek, hogy küldjön automobilt; csak annyit mondj, hogy mikor akarsz jönni.

Csipisz nem találta sürgősnek ezt a kirándulást. Legalább nem sietett jelenteni a Bikának, hogy mikor szándékozik megtekinteni a szakállas farkast. Pedig erről gondolkozott, mert így szólalt meg:

- És téged beereszt a barlangba a szakállas farkas?

- Hát hogyne! - felelt a Bika. - Hiszen tudja, hogy Flocseknek a barátja vagyok! Flocsek, mikor mondtam neki, hogy talán apacs leszek, ha Prutyi megbuktat, először is a szakállas farkashoz vezetett el és sokáig morgott neki valamit, aminek az ő nyelvükön az volt az értelme, hogy: »Plútó! - mert így hívják a szakállas farkast - ez itt egy derék pesti fiatalember, nekem barátom, hát úgy nézz rá és azt mondom, hogy a világért se legyen bántódása!« Erre aztán Plútó is morgott valamit és aztán Flocsektől hallottam, hogy ennek a morgásnak mi legyen az értelme. Tudniillik a szakállas farkas azt felelte neki: »Hát jól van, ha ez a derék pesti fiatalember szintén fel akarja szabadítani a világot, akkor én őt nem bántom, csak azt kívánom tőle, hogy rendőrt nekem ne hozzon ide, mert a rendőrszagot nem állom! Szil, szál, szalmaszál, ecki, pecki, tengerecki, pacc!«

- Ezt mondta? - kérdezte Csipisz és egy kicsit gyanakodva nézett a Bikára. Nagyon szerette volna leolvasni ennek az arcáról, hogy vajon nem akarja-e őt bolonddá tenni és aztán kinevetni?

De a Bikán meglátszott, hogy rémkomolyan beszél.

- Ezt mondta - felelt - szóról szóra ezt mondta, becsületistenemre! ... Ha ugyan Flocsek jól fordította le, amit morgott s bőgött ... Mert amikor a rendőrökről beszélt, akkor már valósággal bőgött.

Csipisz úgy gondolkozott, hogy ő a Bika helyében nem bízná el magát. És ezt el is mondta:

- De hátha Plútó azóta már elfelejtette, hogy Flocsek bemutatott neki? És csak akkor ismer meg, hogy: »Nini, hisz ez Flocseknek a barátja legyen!« ... amikor már széttépett és darabokban fekszel a barlang előtt?! ...

- Ne félj te attól! ... mert van ám nekem egy kis bűvös jelszóm és ha ezt kimondom, akkor az én jó Plútóm mindjárt megismer és beereszt a barlangba! ... - magyarázta a Bika. - Ha megesküszöl a legszentebb becsületszavadra, hogy a hóhérbárd alatt sem árulod el, akkor örök titoktartásra megtudhatod tőlem, amit igazándiban csak egy apacsnak volna szabad tudnia, hogy mi ez a bűvös jelszó. Hát csak az, hogy: »Flocsek és világszabadság!« Aki ezt nem tudja, az ne menjen Soroksárra! Mert annak Plútó nem mondja, hogy: »Passzirt!« ...

- De azért, hogy ezt megtudtam, én még nem lettem apacs, ugye? - kezdett aggódni Csipisz.

- Hohó, azt nem adják olyan könnyen! ... Ahhoz föl kell esküdni, a nagy Behemótra, hogy nem ismersz se szülőt, se testvért, se rokont, se barátot, aki nem apacs, se szolgabírót, se püspököt, se generálist és nem fogsz engedelmeskedni a szentnek sem, csak Flocseknek, mert ezentúl ő lesz a te urad és parancsolód! ... - mondta a Bika.

- És te erre meg fogsz esküdni? - kérdezte Csipisz, kissé szorongva.

- Ha Prutyi igazságtalanul elbuktat és így kénytelen leszek leütni a bitang gazembert, akkor eb, aki föl nem esküszik! - szólt elszántan a Bika. - Így legalább a népek is örülhetnek, hogy mint apacs, boldogítani fogom a világot! ... Hát legyen úgy, én nem bánom, egye meg a fene az egész világot! ...

- De hátha valaki besúgja a rendőrségnek a jelszót, aztán detektívek jönnek Plútóhoz, civilben, és arra, hogy elkiáltják magukat: »Flocsek és világszabadság!« ... Plútó utánad ereszti őket?! ... - aggodalmaskodott Csipisz a Bika jövőjén.

- Olyan nincs! - nyugtatta meg barátját a Bika. - Mert Plútónak olyan szaglása van, hogy már a pólyásgyereken is megérzi: »Ebből rendőr lesz!« Csak jöjjenek oda! ... Majd elszaladnak mindjárt, ha Plútó nekik ugrik! ... És még ha be is tudnának jutni a barlangba! ... Akkor én már régen a lippai várban leszek! ... mert a barlangból kacskaringós, földalatti utak vezetnek Lippára és ezeket csak Flocsek ismeri! ... A detektívek ítéletnapig ott bámészkodhatnának a sötétségben, mert nem tudnák, hogy merre menjenek és ha mégis megindulnának, hát jól beleütnék az orrukat a sziklákba és másnap minden rendőrt véres orral látnál a poszton!

- Csakhogy, ha a rendőrök megtudják, hogy te megszöktél és már a lippai várban vagy, akkor mindjárt utánad utaznak, csendőröket is visznek magukkal, és elfognak! - féltette Csipisz a Bikát.

- Elfognak, ha hagyom magamat! ... de nem leszek ám olyan bolond! ... - felelt a Bika bátran. - Jó is lenne, ugye, ha engem csak úgy egykettőre el lehetne fogni?! ... Smirkász! ... Hanem, ha kíváncsi vagy, megmondhatom neked, mi lesz akkor, ha engem a vérkutyák meg a kakastollasok el akarnak fogni! ... Hát csak az, hogy eltorlaszolom magamat a lippai várba és amint a rendőrök meg a csendőrök fel akarnak hozzám mászni, előveszem az én jó kis Mannlicheremet, aztán piff-paff! ... sorra lelövöldözöm őket, egyenkint, de valamennyit, ahány van, úgy, hogy egyebet se fogsz látni, csak azt, hogy egymásután purcelpaumoznak le a mélységbe! ... No, meg egy pár jó bróningocska is lesz a zsebemben, hogy amelyik nem fordul fel hamar, abba pótlólag még egy párat süttyenthessek bele, és majd meglátjuk, hogy azután is el akarnak-e fogni engem ezek a gyalázatos bitangok?! ...

- Igen, de ha túlságosan sok rendőrt meg csendőrt lőssz le, akkor elküldhetik érted a katonaságot és ez mégis csak baj lesz! - vélte Csipisz.

- Hát aztán?! - szólt a Bika, rendületlen nyugalommal. - Én a katonaságra is fütyülök! ... Mi, apacsok is leszünk egypáran és ha ők tüzelnek, hát mi is rotyogtatunk egy párat! ... Előre nem mondhatom teljes bizonyossággal, de néha talán ki is ruccanunk egy kicsit a várból ... aztán »Flocsek és világszabadság« ... kiáltással rájok törünk és csihi, puhi, üsd, vágd, nem apád! ... Még az is meglehet, hogy díszbe fogok öltözködni, pénzt teszek a tarsolyomba, felpattanok jó lovacskámra és elkiáltom magam: »Utánam, apacsok! ... Hollá, vasasok! ... Hip, hip, hurrá, jásszok, kunok, bessenyők, kazárok! ... Ti vagytok a Síp utcai legények és Flocsek Antal a ti kapitányotok!« ... amire kirohanunk a várból, lekaszaboljuk, lemészároljuk az ellenséget, aztán Flocseket kikiáltjuk világcsászárnak és az esti újságoknak megsürgönyözzük, hogy Lippán győzelmet arattunk és most már mi vagyunk az urak.

- Az talán mégse megy olyan könnyen! - kétségeskedett Csipisz.

De azért mégis ismerni óhajtotta az egész tervet, hát megkérdezte:

- És te mi lennél akkor?

- Azt nyugodtan rábízhatod Flocsekre - felelt a Bika. - Azt hiszem, meg fog tenni engem világminiszternek. És akkor majd te is örülni fogsz, hogy mi lett a barátodból, ha majd olvasod harmadik rendkívüli kiadásban, hogy én minden iskolát bezárattam a világon és több iskolákat, példának okáért a miénket, szó nélkül felgyújtattam. Akkor majd látni fogod, hogy ki volt a barátod, amikor a saját szemeddel nézed, hogy Prutyinak a tanári szobája úgy lángol, mint a pokol és ehhez minden rikkancs kiabálja, hogy a barátod világminiszter lett! ...

- No hát én azt nem hiszem, hogy ez meg is lesz! - szólalt meg most Csipisz, hősies elszántsággal.

A Bika maga se lehetett egészen bizonyos a dolgában, mert csak azt felelte:

- Vagy ki tudja?! ...

- Én inkább azt hiszem - folytatta Csipisz, felbátorodottan hozakodva elő azzal a kétségével is, amelyet az imént még nem mert kinyilvánítani - hogy abból nagy baj lenne, ha te eltorlaszolnád magadat a lippai várba és onnan lelövöldöznéd a rendőröket! ... Mert akkor a katonaság mindjárt azzal lépne elő, hogy egy szénásszekér mögül egyre dobálná a várra a bombát meg a pokolgépet, és addig dobálná, míg felrobbantanának, mint a párisi automobil-rablókat és vagy összelőnének vagy a levegőbe repülnél.

- Hohó! - kiáltott fel a Bika, új erőre kapva. - Csakhogy én ám nem vagyok olyan hülye, mint az automobil-rablók! ... mert amikor látom, hogy a katonaság előbaktat az ő rongyos, büdös rakétáival, akkor én mindjárt felkapok az én jó kis repülőgépemre és katt-katt-katt, berr-berr-berr, dzin-dzin-dzin, már fel is szálltam a levegőbe és oda aztán pukkantgathatnak utánam, én még csak egy köpésre se méltatom őket, legfeljebb az ülepemet mutatom nekik.

- De hát honnan veszed a repülőgépet?! Hiszen Lippán nincs is hangár?! ... - kérdezte Csipisz, akit meglepett, hogy ő erre a rendkívül egyszerű megoldásra nem gondolt, míg a Bikának nyomban eszébe jutott, hogy baj esetén mit kell csinálni.

- Ne nevettesd ki magad! - felelt a Bika szédítő felsőbbséggel. - Flocseknél annyi a repülőgép, mint a szemét. És csak a múltkor mondta, amikor bevezetett a földalatti hangárba, hogy »Egyet-kettőt elvihetnél magaddal Lippára, egyet magadnak, egyet meg az alkirálynénak, sétarepülésre«.

- És ha véletlenül a katonaság is visz magával repülőgépeket?! ... - firtatta tovább a dolgot Csipisz, aki még most se találta biztosítottnak a Bika ügyét. - Mit fogsz szólni akkor, ha egyszerre csak azt látod, hogy alig repültél fel, már egy sereg monoplán és biplán száll utánad, aztán körülvesznek és mindenfelől lődöznek rád?! Akkor még a föld alá se bújhatsz, hogy a rejtekúton visszamenekülhess Flocsekhez, és ha jobbról-balról, alulról, felülről, mindenünnen bombáznak rád, ennek nem lehet más vége, mint hogy összelőnek rostává!

- Hogyisne! Nem addig van ám az! És te nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy engem ilyen semmiségekkel meg lehet ijeszteni! Mert először nálam is csak akad majd valahol egy-két pixis pokolgép! ... mielőtt felszállok, minden zsebemet telerakom bombával ... és a te monoplánjaid meg biplánjaid, ha én felülről egy-két durrantyút pofozok rájok, úgy fognak visszapotyogni, mint a legyek, amiket egy légycsapóval ütök le! ... »Nesze, vakapád!« - köpök oda nekik és már akkorát legyintettem a te repülőgéped füle töve közé, hogy aki benne ül, másodszor lesz palacsinta, mire a földre ér! ... Aztán meg ne gondold, hogy én mindjárt hanyatt vágódom, ha valaki holmi vacak repülőgéppel utánam bukdácsol! Nekem a katonaság repülőgépei nem repülőgépek, hanem talyigák, omnibuszok, bumli-cúgok! ... Mert az én repülőgépem nem olyan öreg klepsidra lesz, mint az övék! ... nem ócskavas, hanem igazi, Flocsek-féle triplán, amely úgy repül fel az égbe, mint a nyíl! ...

- Triplán! ... Olyat még nem hallottam és az újságban sem olvastam! ... - álmélkodott Csipisz.

- Hát persze, hogy nem hallottad, hiszen ezt még senki se tudja! ... A triplánt én magam fedeztem fel és csak tiszteletből neveztem el Flocsekről! ... - mondta a Bika büszkén. - Eddig még neked sem akartam szólni erről, mert nem szeretek előre beszélni és nem vagyok bolond fecsegni, hogy a katonaság megtudhassa a titkaimat, de most már őrizetedre bízom ezt a titkot, hogy tudd meg, mi lesz egyszer rólam minden újságban és lássad, kinek az életét kell félteni, kiét nem! ... Hát jól jegyezd meg magadnak, én egy új szerkezetet találtam ki, egy olyan csavarral, amilyenre a világon még senki se gondolt és ez a csavar, egy egészen egyszerű csavar, arra teszi képessé az én repülőgépemet, hogy úgy hagyja el a többit, mint egy jó autó, például az én Mercédesz-gépem, a szemetes kocsit! ...

- Te most csak bolonddá teszel engem - tört ki Csipiszből a gyanakvás -, hogy kinevethess magadban és azután elmondhasd a fiúknak, hogy én olyan hülye vagyok, aki mindent elhisz!

- Hát ilyennek ismersz engem?! ... - szólt a Bika szemrehányó hangon. - Már hogyan tehetsz fel ilyet arról a barátodról, aki a legszentebb titkait is rád bízza?! Hiszen én az életemet adtam a kezedbe, mert ha te engem besúgsz a rendőrségnek, akkor engem mindjárt a börtönbe lehet vinni!

- Az igaz - felelt Csipisz - és légy meggyőződve, hogy mihelyt nekem is lesznek életbevágó titkaim, nem fogok késni ezeket rögtön közölni veled, hogy viszonozhassam szívességedet! De hogyan hihetném el, hogy te egy újfajta repülőgépet találtál fel! ... Hiszen ehhez érteni kell! ...

- Hát hiszen nem is találsz te embert, aki ehhez jobban értene, mint én! - mondta a Bika szerényen, de önérzetesen. - És ezt már abból is gondolhatod, hogy mikor a versenyek voltak, engem mindig ott láthattál a hangárok körül! Aztán meg Flocsek is tanítgatott egyre-másra ... De mit! ... Én nem fogok veled sokat kukoricázni! ... ha te nem hiszel a barátod legszentebb becsületszavának, majd mindjárt hinni fogsz a tulajdon két szemednek! Fogd meg csak egy kicsit a rajztábládat! ...

Ezzel odanyújtotta a rajztáblát Csipisznek - aki elbámészkodott ezen a készülődésen -, aztán a zakója zsebébe nyúlt és egy csomó mindenféle apró tárgyat vett ki belőle, egy egész marékkal. Szétpiszkálta ezeket a tenyerében, hogy valamit kikeressen a gyűjteményéből és Csipisz álmélkodva látta, hogy a Bika mi mindent hord magánál. Volt ott régi órakulcs, szeg, hajtű, ceruzavédő, színes golyó, mandzsettagomb, különösen sok kis vasdarab és mindenféle réz-, bádog- vagy ólomholmi.

A Bika ebből a múzeumból, mely sokoldalúság dolgában igazán elsőrangú volt, egy vastag, gyűrű formájú csavart választott ki, egy olyan kis vasdarabot, amilyet Csipisz már számtalanszor látott a legközönségesebb tárgyakon.

- Látod, ez az! - mutatta Csipisznek diadalmasan.

A bámulat felkiáltását várta, de Csipisz a csalódás hangján szólalt meg:

- Hiszen ez csak egy sróf! És ez legyen a te feltalálásod?!

- Nem hittem volna, hogy ennyire buta vagy! - felelt a Bika bosszúsan. - Hát persze, hogy csak egy sróf! ... De éppen ezzel a bizonyos kis sróffal hagyom én magam alatt az egész világot! ... Hát te annyit se tudsz, hogy az ember nem szárnnyal repül, hanem sróffal?! ... Sohase hallottad még, hogy azé a jobbik repülőgép, aki jobb csavart talál fel?!

- De hiszen ez egy egészen közönséges csavar! ... Ezt nem te találtad fel! ... Ilyet láttam én már, nem egyet, hanem egész ládára valót! ... - magyarázgatta Csipisz, hogy miért kételkedik.

- No, hallod! ... - szörnyülködött a Bika Csipisz felfogásának a nehézkességén. - Igazán szomorú és azért határozottan nevetnem kell rajta, hogy ennyire hátramaradott vagy! ... Hát hogyan képzelsz te egy repülőgépet?! ... Azt hiszed, gyémántból kell lenni a csavarnak, hogy az ember repülni tudjon a géppel?! ... Ilyet ne mondj még egy hordárnak se, mert az is röhögni fog rajtad! ... Vésd emlékezetedbe, hogy az mindegy, milyen csavart veszel, mert minden attól függ, vajon jól találja-e ki az ember, hogy hová kell tenni a csavart a gépen és hová nem?! ... Mikor az embereknek még fogalmuk se volt róla, hogy hova kell tenni a csavart, akkor nem tudtak repülni, hanem csak totyogtak előre-hátra. Aztán jött Bleriott; azt mondta: »Én ide teszem a csavart!« ... és már tudott repülni. Most jövök én ... azt mondom, hogy: »Én nem ide teszem a csavart, hanem amoda!« ... és százszor jobban tudok repülni, mint tízezer Bleriott. Hát ez az! Most már érted?

Csipisz még most sem értette.

- Ez a kis vasdarab - kérdezte - ez a semmi elég volna ahhoz, hogy te el tudj hagyni minden repülőgépet?! Az nem lehet. Ez a kis sróf nekem még ilyen fiatal!

- Hát ha ennyire hülye vagy - szólt a Bika dühösen - mindjárt megmagyarázom neked az egészet! Hát egy veréb, az kicsi, ugye, és mégis tud repülni?! Egy lokomotív meg nagy, és mégse tud repülni, nem igaz?! No hát ez az egész! Jövök én, megnézem a repülőgépet, látom, hogy az emberek milyen rosszul tudnak repülni vele, gondolkozom, nézegetem ezt a csavart, azt a csavart, próbálgatok, megtapogatom a sok mindenféle repülőgépet, amint ott alusznak Flocseknél a földalatti hangárban, megint gondolkozom, megint próbálgatok, és egyszerre csak kitalálom, hogy hova kell tenni a csavart! ... Mit tudsz te csinálni egy repülőgéppel, mondd? Semmit! A hegedűhöz ember is kell, aki tudjon hegedülni rajta. Hát itt vagyok én! Én jobban tudok hegedülni a repülőgépen, mint más; mert csak én tudom, hogy hova kell tenni a csavart! ... A feltalálás az, hogy hol alkalmazom a srófot meg a többi vacakot ... s éppen ezért nagyszerű az én új szerkezetem, a Flocsek-féle triplán! ... És ha még most sem érted, akkor igazán sajnállak!

- Most már jobban értem - szólt Csipisz, egy kicsit bizonytalanul - de mondd: kipróbáltad már a gépedet? ... felszálltál már vele?

- Hát azt nem éred el, hogy engem hazugságon kapj rajta! ... - felelt a Bika, nem minden fenség nélkül. - Mert nekem olyan szó, ami nem igaz, soha el nem hagyja a számat! ... Még nem szálltam fel. De ez mellékes. Az eszme, a kitalálás a fő; a gyakorlat, a kivitel, az már semmi. Még csak most állítom össze a triplánt ... folyton fúrok-faragok rajta ... egypárszor talán még újra kell kezdeni a próbálkozást ... de az nem baj. Az év végéig bőven van időm a kísérletezésre és ez már gyerekség. A nagy dolog a feltalálás volt, ami már megvan ... Tudom, hogy mit kell csinálni ... és ez a fő, az a kis piszmogás már nem számít. Hiszen, ha már felszálltam volna a triplánon, akkor Prutyi már régen agyon volna pofozva! ...

(Folyt. köv.)