Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám · / · Disputa

Disputa
Boross László:

Kiskereskedés etc. Vágó József nagyon lekötelezett értékes jegyzeteivel, melyeket multkori felszólalásomhoz fűzött. Nem látom azonban a polémikus összefüggést ezek között az állításaim között oly tisztán, mint ahogy szeretném.

Én azt állítottam, hogy a községi verseny ellen nem lehet a kiskereskedés veszedelmével érvelni, mert a szervezetlen kiskereskedést nemcsak a községi verseny, de minden szervezett verseny tönkretenné. Csak azok a kiskereskedők bírhatják a szervezett versenyt, akik szövetkezetekbe állnak.

Ha Vágó József szembehelyezi felfogásommal a szóbanforgó budapesti községi számvetés hibáit, akkor e hibákat valóban sajnálnom kell, de a községi verseny elvi helyességét megdöntve nem láthatom. Hogy a szervezett közvetítőkereskedelem mint a szervezetlennek konkurrense jótékony hatásra hívatott: ez oly tétel, mely önmagát kimeríti, s melyet az irreális szervezés lehetősége sem alterál. S azért óhajtom, hogy ilyen konkurrens a község is legyen, mert ha a szervezetlen kiskereskedők képtelenek is áremelő kartellkötésre, a kiskereskedők szövetkezetei már nem volnának képtelenek reá. De a községi versenytől ellenőrző szerepén kívül indirekt áldásokat is várok: mindenekelőtt azt, hogy a kiskereskedők szervezkedését siettetné. A községi verseny biztosítja maga számára úgy a szabadkereskedelem, mint a községi ellenőrzés előnyeit, tehát jobb úgy a mai állapotoknál, mint a községesített tőke rendszerénél. Ha pedig ez valamikor megszűnne igaz lenni, akkor ez a verseny állásából automatice ki fog világlani.

A községi számvetésnek ezer súlyos hibája lehetett. Azonban a súlypont szerintem nem ezeken a hibákon, hanem azon a tényen van, hogy mai közvetítőkereskedelmünk egyáltalán nem oly gazdaságos, hogy a községi verseny ne lehessen gazdaságosabb és ne szolgálhatná a fogyasztást jobban. Ha pedig ez igaz, amit Vágó József elismerni látszik, mikor a kiskereskedők létjogosultságát, úgy mint én, a tőkeösszpontosításhoz köti: ha ez igaz, akkor a kiskereskedés tényleges vagy esetleges versenyképtelensége nem lehet érv a községi verseny ellen.

A községi kereskedés csak akkor fogja áruját önköltségi áron alúl vesztegetni, ha erre a községi tanács többsége kapható lesz. Ha azonban a községi tanács többsége valamikor példáúl szociáldemokrata lenne, akkor a községi verseny irreális vezetése nem az egyetlen csapás volna és nem is a legegyszerűbb csapás, melyet a kereskedelemre zúdíthat.

Hogy a kiskereskedő robotja ma körülbelül épp oly szomorú, mint a kiskereskedés közgazdasági szerepe: ez oly igazság, melyben én se kételkedem. Ha ez azonban érv is, úgy magamnak reklamálom, mert ez is a mai kiskereskedés ellen beszél, Valamint Vágó Józsefnek az a nézete is, hogy a kiskereskedő sokkal kisebb gondok között és szellemi erőlködés nélkül más pályán sokkal többet kereshetne. Ebben azonban mégse tudok Vágó Józsefnek igazat adni. Mert ebből az következne, hogy az ember lelkesedésből lesz kiskereskedő, úgy amint lelkesedésből lesz dragonyos vagy soffőr, - a kiskereskedőknek különben állandóan fogyniok kellene. Azonban nem fogynak és az ember azért lesz kiskereskedő, mert szorgalmát leginkább mint kereskedhető értékesítheti. És ha Vágó József oda akar konkludálni, hogy a szorgalomnak ezt a sarkantyúzását a község nem pótolhatja, akkor alighanem ahoz a ponthoz ér, mely a kérdést eldönteni hivatott. Mindenesetre figyelembe kell azonban venni, hogy a községi üzemnél, mint egyáltalán a nagyüzemnél helyes előléptetési rendszer, jobb szakerők szerződtetése és a vezetőemberek részesedése vagy proporciós fizetése épp oly befolyással bírhatnak, mint a kisüzemnél, a tipikus magánüzemnél az exponáltabb önérdek. Lehet a közerkölcsöknek oly hézagtalanúl szervezett csődjét elképzelni, mely a községi üzemet tönkreteheti: ahol azonban ez a csőd fenyegető, ott a tisztító katasztrófáért imádkozni kell.

Vágó József fejtegetéseit azzal fejezi be, hogy a drágaságért a védvámrendszert teszi felelőssé. Kétségtelen, hogy a védvámrendszer drágít. Azonban nem tudom ezt a kérdést tisztán gazdasági szempontból nézni, mert nemzeti alapon állok s így a magyar termelés gyengeségét ideiglenes helyzetnek kell tartanom, melyet a helyes védvámpolitika nélkül nem lehet megszüntetni. A védvám tehát ideiglenes vagy kivételes intézmény, s csak az a védvám helyes, mely vagy fejlődésre-képes termelési ágakat protezsál vagy szükséges termelési ágaknak rentabilitást szerez, És arra minden nemzetnek szüksége van, hogy élelmezése más nemzetektől független legyen.

Különben óhajtom az önálló magyar vámterületet, hogy hazánkról még több védvámmal gondoskodhassunk.