Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 23. szám · / · Figyelő

Szabó Dezső: Spanyol dolgok

A következő pár sor egyszerű rámutatás újabban olvasott könyvekre. Mélyrehatóbb tanulmányt talán egyikük se érdemelne meg. De elolvasni mindeniket érdemes annak, ki az új Spanyolország iránt érdeklődik. Részemről úgy hiszem, hogy a spanyol élet múltja és mostani vívódásai elsőrendű tanúságot nyújtanak a szociológusnak. Ezért érdemes ennek az életnek lehetőleg minden dokumentumát szem elé tenni.

I. Manuel Ugarte: Visiones de Espana Valencia-Madrid. (Sempere y Comp.) Inkvizítor vagy anarchista, a spanyol mindig Don Quijote: kimérát él és hősiesen szubjektív. Talán a faji fátum sehol sem volt ilyen erő. Tragikus hőst nem vitt szebben belső imperatívusza a halál felé, mint ezt a nagyszerű népet. Ezért érdemes minden szeretetre.

"Amint bennebb haladunk Kasztíliába, a földek képe megváltozik s színtelen színbe olvadnak... Keresztek, halál, fatalitás... Minden álmatag, még az események folyásában is; minden mozdulatlan, még az indulatok között is... A levélnélküli vézna fák mintha egy óriási hegedű húrjai volnának, melyeket a szél megjajgattat... Az emberekről elhagyottság, fáradtság sír le... Mintha a Természetet gyógyíthatatlan szomorúság őrlené, melyből nincs szabadulás.

Így írja le az argentínai Ugarte faja anyaföldjét. Az egész ország egy fantasztikusan nagy múltnak a temetője. És két ellenséges csoport harca teszi az életet: az egyik egy lehetetlenné lett múltat lát és él, a másik egy sohasem lehető jövőt. Don Quijoténak Janus-arca van: az egyik a "katolikus, a másik az anarchista.

Ennek a fajnak a középkorral megszűnt a raison d'ętreje. Ez a kor elsősorban az övé volt: képzelettel lehetett élni s a belső világot lehetett az egész világnak hinni. A középkor halálával (a spanyol középkor nem a 15. században végződik) halálos beteg lesz és nem tudja új életre változni magát.

Különösen 15-20 éve, az egész spanyol életbe: irodalomba, művészetbe, politikába, társadalomba - francia hatással próbálnak új erőket hozni. A spanyol tradíciók embereinek, Echegaray imádónak még most is rányílik a bicskájuk az "afrancesado-ra. Ezeknél meg megvan az a mély francia-gyűlölet, melynek nem első, de legnagyobb oka Napóleon. Ezeknek a pszichéje még mindig ugyanaz, mint az öreg Jókai-féle Alarcón nacionalista elbeszéléseiben találunk. Az új iskola mindenben forradalmat jelent. A Rimbaud-Verlaine-Mallarmé hatása alatt álló költői iskola merész nyelvi újításait Unamuno védi a konzervatívok elképedő haragja ellen: Las lenguas como las religiones viven de herejias. El ortodoxosmi lleva a la muerte por osificacion; el heterodoxismo es fuente de la vida. A szellemi forradalom központja Barcelona. Itt működnek: Guimero, Gener, Rusinol, Marogall, Perés etc. Az új gondolatok nevezetess harcosai még: Altamira, Ganivet, Dorado, Salillas, Posada, Sanz y Escartin, Buyla, Unamuno. A franciás költők kiválóbbjai: Jimenez, Martinez, Sierra, Machado, Perez de Ayala, Villaespesa etc. Az új Spanyolország leghatalmasabb orgánuma az Espana moderna, a spanyolok Nyugat-ja. Mint revü, szemmel tartja az egész európai irodalmat, mint könyvkiadó vállalat igyekszik lefordíttatni a külföld minden valamirevaló könyvét. Az új líra legfontosabb szerve a Helios. A regényirodalomnak a francia naturalizmus adott lendületet. Perez Galdos, Juan Valera, Pardo Bazan, Gamboa többé-kevésbé mind francia hatás alatt írnak. Blasco Ibanez pszichológiai regényei (pl. a Maja desnuda) teljesen francia regények.

Ugarte gyors feljegyzései közt több olyan van, mit nem lehet elfelejteni.

II. Manuel Bueno: Teatro espanol contemporaneo. (Madrid Bibl. Renacimiento.) Echegaray neve körül csatározik leghevesebben az elmúlt és a kezdődő Spanyolország. Ő a tradícionalisták fő bálványa s az új iskola legdobottabb célpontja. A hagyományt követő többség szereti benne a megszokott élvezetek kényelmét. A homlokra rajzolt "drámai összeütközést, a naiv pszichológiai szélsőségeket, a forró tirádák záporát. A Calderón-tradíciókon nőtt publikumnak csak a régi emóciókat kell megrepetálni. És kétségtelen, hogy ez a dráma összes hibáival, de erényeivel is: költői nyelvével, sokszor magával ragadó lírizmusával mélységesen spanyol. És az extrém jelenetekben, a lelki konvulziókban van valami, ami a bikaviadalok szagával tölti be a néző lelkét. Természetesen a fiatal Spanyolország ugyanazon okokért támadja Echegarayt, melyekért hívei bálványozzák. Bueno kegyetlenül jellemzi: Cuando pensamos en su teatro, surge ante nuestros ojos una trubamulta de mujeres histericas y de caballeros epilépticos que se expresan en verso vacuo y sonoro... La juventud que piensa por cuenta propia... va por otro camino.

Ez az otro camino: francia hatás és Peréz Galdos. Peréz Galdosnak is vannak nagyon francia darabjai (pl. La de San Quintin). De robusztus tehetségével maga marad akkor is, mikor tanul a franciák pszichológiai realizmusából. (Alma y vida, Barbara, El abuelo.) Az idegen hatást épp úgy sikerült magává asszimilálni, mint regényeiben. Kár, hogy nálunk ezt a nagy, nagy írót még oly kevéssé ismerik.

Bueno könyvében alkalomszerű följegyzések vannak Echegaray, Angel Guimera, Pérez Galdos, Joaquin Dicenta, Jacinto Benavente, Lineras Rivas, a Quintero testvérek és Rusonol egyes darabjairól.

III. Garcia Calderón: Homber é ideas de nuestro tiempo. (Valencia-Madrid, Sempere y Comp.)

A könyv első két tanulmánya Tarderól szól. (Gabriel Tarde - Tarde y el porvenir latino.) És ez elárulja, hogy az egész könyv fő gondja a latin faj jövője. Most dolgozom egy nagyobb tanulmányon, mely Guyauval és Tardeval foglalkozik. Ez a két ember igazán testvér, bármily eltérő nézetük az egyén szociális jelentőségéről. Mindkettő minden élet-gyökerében latin s mindkettőnek nagy a hite az életben.

Érdekes a II. Vilmosról szóló cikkecske. G. Calderón szerint a világuralomra jövő Németországot három dolog jellemzi: 1. A pángermánizmus. 2. Gazdasági és politikai imperializmus. 3. Erős vallásos hit. Ez a három dolog teljesedik meg II. Vilmosban. Ez a káplárbajuszú, brutális és misztikus, katona, pap és családapa császár a legjellemzőbb illusztrációja a jelenlegi Németországnak.

A latin és a germán fajok jövőjét régóta szeretik ellentétesnek látni az előbbi rovására. A német és a német szemüveget viselő írók szeretik a latin faj dekadenciáját refrénezni. Emlékeztetem az olvasót arra a módra, ahogy a németek Gobinaut ötleteivel együtt kisajátították. Volnának uralkodónak és szolgának született fajok. Igazi úrnak született az indo-árja. De ha egy uralkodó faj oly mértékben kereszteződik szolgafajokkal, hogy a race karaktere alterálódik: a faj szolgává süllyed, jövője dekadencia. A tisztán maradt árja: a germán, s a legtisztábban maradt germán: a német van hivatva a világ uralmára. Ez már több, mint amit Gobinau mondott. Ez az, amit a németek imperialisztikus miszticizmusa kiolvasott Gobinauból.

Érdekesebb még a Menendez Pital méltatása. M. Pital Menendez y Pelayoval Spanyolország legnagyobb filológusa. A Poema del Cid tanulmány körülbelül az a spanyol erudíciónak, mint a Gaston Paris középkori tanulmányai a franciának.

A többi tanulmány között olvasásra legérdemesebb az a kettő, mely a miszticizmus terjedéséről szól Amerikában. El fenomeno religioso en los Estados Unidos. Los ideales de la vida segun W. James.

IV. Francisco Villaespesa: Bajo la lluvia. Költemények. (Madrid. Bibl. Renacimento.) Toujours Lui! Lui partout! Szegény züllött Verlaine-re is rá lehet szavalni Hugó papa szavait. Az új lírában bármely nációnál az ő hangja uralkodik. Ha már az embereknek szenvedés az életük - vagy a sportjuk -, felhasználják az alkalmat és Verlaine módjára próbálják kihangolni magukból a fájdalmakat:

La pena
serena
de este Medisdia
pálido y lluvioso
olvido y reposo
brinda al alma mia.
................................
Tan solo, perdida,
cual flor deshajada,
esta estéril vida
no sirve de nada!

Ritmus, hangulat, minden Verlaine-re emlékeztet. Villaespesa igen termékeny költő és az új spanyol líra kiválói közé tartozik - ami nem mond nagyon sokat. Ez a kötet - ha lehet így mondani - duzzad az életunalomtól, a dekadenciától: ...me encontré tan lejos de los hombres y tan sólo me hallé conmigo mismo, que senti que arizaban mis cabellos las rafagas heladas del Suicidio. Ez talán kissé sok a borzasztóságból, még spanyolul is sok. Az egész kötet őszi eső (innen a címe) kopogása, az élet-betegség eljajgatása. Néha azonban ebben az öreg Dekadenciában felnyerít a Romantizmus csikaja:

Odio la linea recta, Me fatiga
el horizonte igual de los desiertos.
Mes asfixia la prisión. Amo la vida
libre, como los pájaros del cielo...
Por qué indagar donde van mis pasos
si nunca he de saber de donde vengo...

Ez az egész vers mintha az Ada Negri hatalmas élet-lehelésének volna egy távoli lebbenése. (Jaj, mikor írnak már egy méltó tanulmányt róla!)

Villaespesa kötetével előttem van egy kötet Machado is (Las Soledades). Bizony az az új spanyol líra még igen utánzó, igen dadogó és mesterkélt. És hogy sikerüljön nekem is egy nacionalista vágású mondat: Micsoda óriási magasságban áll a mi új líránk fölötte.

V. Manuel Ugarte: Las nuevas tendencias literarias. (Valencia-Madrid. Sempere y Comp.) 1906-ban Ugarte egy antológiát adott ki Párizsban: La joven literature hispano-americana. Sok francia hatás, de mintha valami új is volna alakulóban. Különösen a konzervatív, nagy tehetségű Ruben Dariónál találtam valamit, ami mélyen spanyol, de már amerikai is. Vajon nem Amerika van-é hivatva a latin faj regenerálására? Ez a könyv leginkább ezért a jövő latin Amerikáért íródott. És tiltakozás Észak-Amerika germán szellemű inváziója ellen. A könyv - napról-napra írt cikkek gyűjteménye - inkább nevek felsorolása kézikönyves jelzőkkel és irodalmi általánosságok (néha elég naiv) vitatása. A kritikája Kazinczy-féle: csak írjatok kritika. De azért érdemes mindazok figyelmére, akik hiszik, hogy Justitia és Humanitas elsősorban a latin faj sorsához vannak kötve. Találnak benne egy-két örömet s csírázó okokat a jövő reménységére.