Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 22. szám · / · Bálint Aladár: Idegen földön

Bálint Aladár: Idegen földön
Nagy hegyek mentén

Gyerekkorom boldog téli estéi. Csendes esték, események nélkül; kincsesládája a későbbi esztendőknek, az egyre visszatérő emlékezésnek. Kopott, festetlen, látszatra üres és csak akkor telik meg nagy bőséggel, ha tétova kezem belemarkol, hogy kiszedjen belőle egyet-mást.

Téli esték, három-négy ismerős arc - hol vannak, hova lettek azóta -, a legkedvesebb már elpihent. Ismerős arcok, a petróleumlámpa jámbor fényének oltalmában, az asztal körül, pipafüst és kártya.

A játék végén, amikor már elköszöntek a vendégek és éreztem, hogy valami kettészakadt, egy estének, annak az estének meleg szövedéke - amíg a pitvarban elbúcsúztak, gyújtogatták a kézi lámpás gyertyáját -, a szobában egymagamban felszedtem a heverő kártyákat és belemenekültem a kártyák festett vidékére.

Dúskáltam közöttük és elmélázva bámultam azokat a lapokat, amelyeken figurák helyett a középső vonalra hegy, pózna, ház és Tell Vilmos drámájának, operájának egyéb alpesi rekvizitumai voltak odafestve. Lubickoltam a szabadjára eresztett fantázia kék vizében. A gyatra nyomás mögött ott láttam a mesék szépséges ezüstkastélyát.

Íme, előttem a valóság. Egészen összetartozva, ami ott hüvelyknyi mázolás volt, az itt forog előttem. Az elképzelt erdők, kopaszra sikált koponyájú hegyaggastyánok, vízesések, szakadékok, alagutak, hegyi patakok, kígyózó fehér utak, széles deszkaépítményben végződő kőházak, lapos tetejüket kövekkel szórták tele. Mezők, zöld lombok, tehenek, kolompszó, malmok, templomok, zölden, fehéren, barnán. Romantikus lelkek gyönyörűségének minden rugója egy helyre hordva. Felkínálják szépségeiket, a vonat ablakából kimeredt tekintetnek.

És pereg egymás után a szelíd zöld nyolcas, az enyhe makk nyolcas, szigorú piros kilences. Azokat látom.

Több-e, teljesebb-e az eleven dolgok képe a kártyalapokról gyerekszemmel kioldott elképzeléseknél? Aligha. Akkor én is benne voltam, magam csináltam, az enyém volt.

Ma már türelmetlenül a végét várom. Hegy, ismét hegy, tehenek, falvak, újra hegyek. Mindig és mindenkinek; hol vagyok én?

Tisztán és vasárnap délelőtti rendben, kimosdva, felseperve következnek egymás után. Olyan minden, mintha reggel egy dobozból szedték volna ki, hogy este visszarakják.

Még a méheket is kordában tartják errefelé. Az egyik méhes falára nagy betűkkel rá van festve: Ohne Fleiss kein Preis. A méhes gazda így parancsol rá a méhekre, hogy szorgalmasak legyenek. Tirolban már ez így szokás.