Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: Attila

Lengyel Géza: Hagyatékok

Bruck Lajos, Mihalik Dániel, Pap Henrik... a három halott közül, pusztán a név után ítélve, Mihalik Dánielt kellene első helyre tenni. Emlékezésükben az ő alakja volt a legtisztább. Fiatal, még változékony, új benyomásokat is befogadó, termékeny és szorgalmas. Hol a reprodukciókon nevelkedett tárlatlátogatóknak tetszik balatoni képeivel, hol a nyersebb és közvetlenebb naturalizmus kedvelőinek. Halála híre Szolnokról jött, arról a helyről, amely egy nem mindenben szerencsés véletlen folytán mintegy átmeneti telepe lett nézetekben és értékben igen különböző festőknek. Az ismert képhez hátrahagyott kollekciója néhány új színt szolgáltat. Most új fordulat előtt állott, színeket keresett szinte szenvedélyesen és dekoratív formamegoldásokkal egyesítette őket, azután kitért csendéletekkel egy franciásnak látszó útra is. Mindez az egyhangú szolnoki talajból kinőve szinte heroikus igyekezetnek látszik és nagy mértékben fokozza halála, a csúcs előtt történt összeroppanása tragikus voltát. Pap Henrik művészileg már-már a múlté volt, amikor fiatalon öngyilkossá lett, a múlté hazafias zsánerképeivel, hidegen korrekt rajzával; ígéretet legfeljebb dekoratív kompozíciói rejtettek magukba. Bruck Lajos neve pedig olyasvalakit jelentett, aki jelen van még minden tárlaton, csaknem mindig talál vevőt, a vevőn kívül azonban mást alig érdekel. Amikor a Műcsarnok hármas kiállításának megnyitása előtt e koros és régies szabásúnak ismert művész feltámadásáról kezdtek hírek szállingózni, bizonyos szkepszissel kellett fogadni ezeket a híreket. Ismét egy festő, akinek talentuma vagy, ami ennél sokkal gyanúsabb, modernsége halála után derül ki? A jóindulat, a kegyelet nem először próbálkozik meg ezzel a fogással. Már az új beállítás technikáját is ismerjük. Képek helyett - gyakran ilyen primitív az egész eljárás - vázlatokat tesznek elénk és az akaratlan elcsúszások, a nyilvánosságnak nem szánt pongyola kifejezések tarka sorát fogadtatják el ifjúsági bizonyítvány gyanánt. Bruck Lajos hagyatékában is vannak ilyen, nem bizonyító vázlatok, feljegyzések, amelyek nem azért kedvesebbek a kész képnél, mintha csakugyan értékesebbek volnának, hanem mert hiányzik még róluk a modorosság, a szirup, amely magát a tablót kevésbé emészthetővé teszi. Vannak azonban más vásznak is. Készek, pongyolaság nélkül és egyúttal a kéz, a megcsinálás nyomait eltüntető kínos tisztogatás nélkül. Vásznak, amelyek kipucolásához a művész hozzá se foghatott, mert neki is éreznie kellett, hogy ezeken immár nem segíthet és nem ronthat, hogy ezek más feltevés szerint készültek, mint ama Bruck Lajos képei, akit mi ismertünk. Más feltevés, más hitvallás szerint. Meggondolás, kiszámítás, töprengés, talán kínlódás után, de úgy, hogy e megelőző, előkészítő folyamatok a vásznon kívül történtek és ecsettel a kézben már szinte egy lendülettel megteremtődött az egész, szervesen, összetartozóan, belülről jövően. Nem kell nagy igényű dolgokra gondolni. Egy velencei sarok, házakkal, amelyek nem ingadozó festékből valók, hanem megépítettek; egy párizsi utcarészlet; kicsi, finoman szürke, igazi városhangulattal; egy fehér, bolthajtásos folyosó; egy igen szimpla interiőr, szobasarok, benne csak egy zöld cserépkályha és egy ócska kanapé. Tehát intimitások, egyszerű, de egyben pittoreszk témák, amelyeket szinte gráciával ád elő egy erősen konstruktív érzésű helyesebben tudású piktor. A színek tompák és szelídek, a kivitel egyszerű, tehát szimpatikus, a tárgyak jól ülnek a maguk helyén és a térben is anélkül, hogy e hely, e tér szigorúan pontos meghatározása feltűnnék. Ha vannak sznobok, akik erőszakolják, erőszakolva keresik Bruck Lajosban a meggyőződéses impresszionistát és lelkesednek ott, ahol színfoltok véletlen összetalálkozásán, határok esetleges elmosódásán épül fel egy bizonytalan vázlat - mi, velük szemben, úgy véljük, éppen a bizonyosságnak, az elrendezésbeli tudatosságnak könnyed, észrevétlen jeleivel, az első impresszionistáknak inkább finom ízével ékes képei azok, amelyek a szalonképekről ismert Bruck Lajos fölé emelik hagyatékát. Alighanem ezeken a tulajdonságokon épül fel a későbbi művész is. A jól megalapozott, elrendezett és mégis oly szimpla kis zugokból azonban részletekbe fúló interiőr lesz, a pittoreszk szeretetéből egy túlterhelt romantikus környezet szeretete. A publikumnak ez kellett. Maga Bruck Lajos is bizonyára lenézte a zborói kis hivatalszobát. A barát, aki a faragott tölgyfaborításos könyvtárban olvas, finomabb, regényesebb, külsőségekben gazdagabb. Igaz, ma, felfedezvén a kiindulásnál a pompás kvalitásokat, megértőbb szemmel nézzük a legkevésbé nekünk való folytatást is. Számonkérni valamit, akár a művésztől, akár korától, amelynek nem kellettek képei a maguk szűk egyszerűségében, aligha van jogunk. Okunk sincs reá. Ma - ma megint csak a szigorúan szalonképes Bruck Lajos volna a divatos, a másik, a szelíden szilajkodó csupán arra jó hogy más emberek szemében is világossággal és meleggel vegye körül a művész alakját.