Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Színes kövek
(Heltai Jenő új novellái)

Micsoda jelentéktelen kis történetek! Inkább furcsa, mint félelmetes rablóhistóriák, apró bohózatok, egyetlen csípős pointe-re dolgozva, frissen pattanó, de elpattanó ötletek és semmi több. Valóságos kis tűzijáték: apró színes gömböcskék röpködnek a levegőben, felszállnak, nem is nagyon magasra és ott - a nézők mulatságára - egyet pukkanva elenyésznek. Igazán jelentéktelen kis történetek. Az ember alig tud számot adni magának arról, hogy mi tetszik bennük. Mert tetszenek, arról szó sincs.

Mélység, az nincs bennük, az emberi lélek és élet új megismerései nem tárulnak fel. Nem is igazi emberek vonulnak fel bennük, hanem az író kedves, vidám marionettjei - csecsebecsék Heltai íróasztaláról. Hát mi tetszik bennük?

Az író, Heltai, maga. Az apró történetek mögött ott látjuk őt, minden sorban benne érezzük finom mosolyát, amellyel kicsit felülről, de nem gőgösen, hanem az okos ember megértésével nézi ezt a világot és ennek a világnak dolgait. Semmit nem vesz tragikusan, még nagyon komolyan sem. Színjáték minden, nincsenek tragédiák és komédiák, csak tragikus és komikus pózok vannak. Minek búsulni? Minek kacagni? Mosolyogni kell mindenen - minden emberi dolognak a teteje egy mosoly. Nem jókedvű, hanem derült, nem gúnyos, csak ironikus. Ki kell küszöbölni mindent, ami erőszakos, minden szélsőséget, szenvedélyt. A fő az egyensúly, semmit sem szabad annyira közel engedni, hogy ezt az egyensúlyt megzavarja.

Minden ma élő írónk között Heltai a legegyensúlyozottabb lélek. Ez az alapja annak, amit sokszor mondtak róla, hogy: franciás. A nagy franciák szoktak ilyen egyensúlyozottak lenni. Csakhogy a franciák egyensúlyozottsága egy kétezer és egynéhány éves kultúra leszűrődése - hogy Heltai hol szerezte, az titok. Mindenesetre született rá, mert ez nem tanulmány vagy elszánás dolga, hanem az idegrendszernek, az egész testi és lelki szervezetnek a dolga, amely úgy fogja fel az élet mindenféle ellentétes benyomásait, hogy valamennyit felhasználja a maga egyensúlya fenntartására. Aki erre képes, az sohasem esik ki a sodrából, mindig ura marad magának. Az ilyen ember mindig szimpatikus, mert mindig derült, sohasem mutat disszonanciát - kellemes, megnyugtató érzés vele együtt lenni. A tónusa halk, a mozdulata diszkrét, nem tolja magát előtérbe, szerény és még pajkosságaiban is illedelmes. Nagyon ért a beszélés nehéz mesterségéhez: színes tud lenni, pompázás nélkül, tud bánni a hangsúllyal, az elbeszélnivalóját állítja előtérbe, de a háttérben, nem látjuk, hanem érezzük az elbeszélőt. Nemcsak tud, hanem szeret is elbeszélni, kedve telik a maga színes kis mutatványaiban, érezhetően örül egy-egy ügyes fordulatának. Az első szavánál megérezzük ezt és a maga kedvtelése ránk szuggerálódik.

Nem nagy vonalú művészet, amit Heltai csinál, inkább filigrán nipp-holmi. De a maga módja szerint kedves és mulattató, a maga zsánere, törvényei szerint való. Sohasem lép ki, egy szóval sem, a maga köréből. Olyan finom és légies, hogy elemezni sem lehet, a hatás, mait tesz, valami gyöngéd illatszeréhez hasonló. Úgy érezzük, nagyképűsködés volna esztétikai mértékekkel mérni. Be kell szívni és élvezni kell. Ez minden, amit tehetünk vele.