Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 13. szám · / · Figyelő · / · Karinthy Frigyes: Füst Milán

Bálint Aladár: A Szépművészeti Múzeum régi rajzai

A múzeumok tágas falain már időtlen idők óta kényelmes nyugalomban pihenő képek, különösen, ha kitűnő tudással felfegyverzett klasszikus mesterektől erednek, önmaguk értékét, művészettörténeti irányító jelentőségüket majdnem mechanikus szabatossággal mondják el. Ehhez az önkéntelen értékadáshoz hozzátenni vagy belőle valamit elvenni ritkán lehet, mert ha tíz esztendőre egy kissé elhalványodik is a mineműségükről formált ítélet pozitivitása, a következő tíz esztendőben egészen bizonyos, hogy ismét merőlegesre billen a mérleg nyelve.

Ezek a befejezett műtárgyak előtárnak mindent, ami belőlük következik, de a legtöbb esetben eltakarják az embert, aki a műhelyfalak mögött eltöltött színes és színtelen hétköznapjainak küzdelmét több száz éves életre váltotta.

Ismétlem, ezek az emberből csak keveset árulnak el, tehát máshova kell fordulnunk; tollal, krétával, ezüstvesszővel elsárgult papírlapokra hevenyészett rajzokhoz, ha a technikai külsőségek benső rugóit, a fejlődés menetének gépezetét, mindenekfölött pedig leplezetlen emberi vonatkozásokat keresünk. Nem a technika eszközeivel sokszorosított munkákra gondolok, rézkarcokra és egyebekre, mert azok éppen úgy befejezettek, mint bármelyik kép és a kézirajzhoz, vázlathoz csak annyi közük van, hogy nem vászonra vagy falra készültek.

Még fokozottabb mértékben izgatók a mai rajzoknál ezek a régi holmik, az időbeli távolság valami színes fátyolt terít közénk és közéjük, érdekel a múltjuk, keletkezésük, hányatott sorsuk; rajta érezzük a történelem lapjaiba beleszorított, valamikor magunkfajta emberi életet élő mester leheletét, keze fogását.

A lehetőségek rengeteg változata hullámzik az elmúlt korszakok közén végigömlő emberfolyamon.

Néhány kusza vonalban benne szendereg egy egész irány, művészi átalakulás csírája, nagyszabású kompozíciók első koncepciója. Az irányok kifejlődtek, széjjel terültek, elmúltak, a kompozíciók más formára fejeződtek be, de az első szent vonalak szűzi meztelenségükben előttünk vannak. És tétován avagy merész önhittséggel számot adnak ma is az elporladt kezek erejéről.

A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának mintegy négyezer régi rajzából nyáron át körülbelül másfél száz látható.

Tudományosan feldolgozott, hiteles darabokból áll a gyűjtemény legnagyobb része.

Kettő közülök, mégpedig Wolf Huber és D'Arpino egy-egy rajza a Muther által megindított "Kunst"-vállalat egyik kötetében is (Oscar Bie: Handzeicnungen alter Meister) szóval a nagyközönség által eléggé ismert helyen megjelent.

Maga az egész anyag elsőrangú és válogatott. Olyan nevek, mint Fragonard, Rembrandt, Leonardo da Vinci, Rafael, Tintoretto, Michelangelo, Tizian, Dürer, Holbein foglalnak helyet a társaságban.

Itt is ugyanaz a csodálkozás fog el, mint nagyon sok régi vázlat között, de ami leginkább az Uffizi galéria rajzgyűjteményében lepett meg; ugyanis megdöbbentően nagystílű és zseniálisan megcsinált rajzokat láttam olyan mesterektől, akik a piktúrában egyébiránt nem valami sokra vitték. Egészen névtelen emberek maradtak.

Az explozív erők óriási tömege forr Leonardo da Vinci két stúdiumában. Nyugtalan tépelődés, idegesség. Tenyérnyi felületre bele akart szorítani mindent.

Mindkét lap "Az angliai ütközet"-hez készült. Vörös krétával rajzolta egy kiabáló fiatal férfi fejét. A homloktól az állig minden forma ki van fejezve, súlyosan, összevontan; aztán betelt vele. A homloktól a koponya felső határáig csupán egy gyors iramú vonalat húzott, a haj helye üres. Az már nem érdekelte. A másik lapon két fej. A nagyobbik egy öreg férfi eltorzult feje, csodálatos plasztikát foglal magában. Élesen futó vonalak biztos határt vonnak a formák között és önmagukban is formameghatározások.

Mellette Rafael kitűnő rajza bármennyire rugalmas és a tudásnak klasszikus biztonságát rejti magában, kissé játéknak tűnik fel. Nincs benne az a drámaiság, a meggyőződés, melynek lángja átfűti Leonardo minden vonását.

Egészen szoborra szabott Michelangelo vázlata. Súlyos szenvedelem, gigantikus erő feszíti ezt az imponáló tudással megszerkesztett két figurát.

Ugyanez a drámaiság feszíti Tintoretto két rajzát is. Mintha a veneziai akadémiai képtár ékességének, "A szent Márk csodatételének" gomolygó embercsoportjából menekültek volna ki. Hatalmas izmaik megfeszülnek, az összezsugorodott tagok minden pillanatban kipattanhatnak és széjjel hullt a hitvány papiros.

Pollajuolo sokkal nyugodtabb és befejezettebb. Lágyhajlású vonalai szintetikusan fejezik ki egy álló ifjú testének formai tartalmát. Ebben az összefoglalásban nincs semmi erőltetettség, megoldási bravúr.

Pinturicchionak világos elrendezésű "Mária mennybemenetele" átlátszó, biztos nyugalmat áraszt magából.

A fekete és kék szín nemes egyszerűséggel egészíti ki egymást a holland Valckenburg kosztümtanulmányán. Bámulatos előkelőség és monumentalitás egy nem is nagy igényekre készült apróságon. Végül hét darab Rembrandt-rajz. Az egyik parasztházán a falakra felfutó növénynek és az alája csapódó árnyéknak súlya és tömöttsége példátlanul konstruktív és szorosan a rajzhoz tartozó.

Naiv áhítat üde szépsége sugárzik ki egy ismeretlen kölni mester Szent Margitot ábrázoló rajzából. A gyermekded szűz oldalra hajlott törékeny alakja csupa finomság, keresetlen, decens egyszerűség.

A német Wolf Huber fűzfás tájképe szigorúan a vonal nyelvén beszélő rajz és más, mint bárki német munkája. Nagyobb fantáziával és lendülettel készült rajzot, különösen németet, alig láttam, a hidas képén ahogy a balsarokban levő fa hajlott koronáját ferdén felszökő vonalakkal továbbvezeti, nagyszerű dekoratív érzésről ad számot. Elsheimer kompozíció-vázlatait pedig csak egészen modern mesterek hasonló vázlataival lehet egybevetni. Dürernek egész állványt betöltő rajzai között is található több elsőrangú tanulmány.

Egy dombra fölfutó, teherrel megrakodott, kétkerekű nagy kordé alján bizseregnek a szembejövő birkák, a pásztorok, hajcsárok kiabálnak, nagy, nagy erőlködés, közeleg a vihar. A kordé tetejének első feléből hosszú ostor nyúlik ki, beleszalad a kép felső szegletébe, mintha az lenne egyensúlyozója a kordénak, az összeverődött nyájnak, mindennek. Jean Honoré Fragonard mester zseniális rajza ez.

Egyik kitűnő darabja a grafikai gyűjteménynek. Csak az egyik, mert ezen kívül is akad ott egész halom, alig győzzük szemmel és szeretettel.