Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 11. szám
Oh kertész! ki életfámat öntözéd
A könyek kútjából, búpermeteggel
És lenyesegetted minden reggel
Az álomhajtások sok gyönge zöldjét;
Ki hirtelennőtt hajlós törzsemet
Merev karóhoz hiába kötötted,
Uj gallyaim mellőle mind kiszöktek
Ifjú meréssel dacoltak veled;
Most, hogy ím virágzom, mert tavasz van
Oltókéseddel belém metszenéd
Szolgáló, szelíd gyümölcsfa szemét:
Én ellenállok néked néma dacban.
Ám messed el ifjú törzsem. Hagyom.
Igy vesszek el, virágosan, vadon.