Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 10. szám · / · Figyelő
A Nyolcak esetében az a legmulatságosabb, hogy mulatnak rajtuk. Égszakadás, földindulás (ferde fák és dülöngő emberek), a fejemen egy koppanás, szaladj te is, pajtás. Cigányságnak tekintik munkájukat, a rendetlenség s a szervezetlenség kihirdetésének még olyanok is sokan, kiknek számára ezek a képek nem némák s mondanak valamit. S kivált, pour épater le bourgeois et les académies, minden akadémikusság és tudományosság ellenkezőjének.
Valójában: úton van, szinte már meg is érkezett az új akadémikusság. A kereső szem fölött, mely e képekből kinéz, már alakulóban van a szigorúan ívelt szemöldök. Egyensúly az adalékok között. Kompozíció s ezen belül titkos szimmetria. Formák - uralkodóan, mindent a maguk kifejeztetésének szolgálatába rogyasztó formák. Elgondolások, sőt elméletek, eltökélten valóra váltva. Tudás - úgyis mint szándék, úgyis mint ismeret, úgyis mint mindezeknek testet adni tudás. Valahány ilyen francia és magyar kristályfestő és formakereső: dobogó léptekkel mennek az architektúra felé. (Mellesleg: ez megy végbe a költészetben is. S a költészet elméletében is. A forma s a műfaj felé.)
Egyszer már volt ilyesmi a világon, s a tudás mint művészet elragadó volt a Mantegna naivan tudatos erejében. Az ő merész skurcai, vakmerő perspektívái s forma-ekvilibrisztikái földrengésesen torznak tetszhettek a tarka síkba szokott szemeknek. A szép és fegyelmezett akadémikusság visszanyúlik egészen ő hozzáig - s a mai földrengéses festők hamar rátalálnak majd magukra egy szép és fegyelmezett akadémikusságban. S apropó, franciák: Párizsban éppen most fedezik föl újra Ingrest, s rájönnek, hogy nagy festő volt és nagyszerű rajzoló.