Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 10. szám · / · Nagy Lajos: Ó, bár másképp lenne

Nagy Lajos: Ó, bár másképp lenne
Téli délután

Az ég most csillogó szürke. Odakinn most tiszta a levegő és edzőn hideg. Az emberek kipirult arccal és ragyogó szemekkel sietnek el itt az ablak előtt. Gyönyörűség a melegből, a pamlagról, a villogó nagy ablakon át csodálni őket. Fáznak, erősek, vidámak és iparkodók. Itt-ott - gyéren - sárga lángok lobbannak már fel és buzgón égnek... Pompás nők járnak odakünn, hamvas-piros képük reszket, amint keményen lépnek. Mosolygó szemmel nézem őket s egy üde leányt ismeretlenül köszöntök. Mosolyogva köszön vissza, kissé zavartan is, bólint édes fejével; - mily szép lenne kimenni hozzá, és megcsókolni az arcát, egyszer, gyengén, - úgy, hogy szótlanul tűrje; - és mily szép lenne kinn, kívül a városon, nagyon messze, egy hómezőn - hómezőn, amely végtelen fehér, amelyen nem látszik semmi, csak a hó, egy torony sem, egy barna fa sem, egy végtelen hómezőn, a hóban egyedül állani, meztelenül állani, térdig a hóban, mozdulatlanul és dideregni s az ember arcán sűrű és reménytelenül peregnének a nagy meleg könnyek és meddőn halnának el a gyenge segélykiáltások, senki nem hallhatná meg őket... És ott állani soká, nagyon soká, csonttá fagyva, szoborként, míg majd eljő a tavasz s akkor kisütne a nap, elolvadna mind a szép fehér hó, és akkor beledőlni a sárba, arccal a sárba, és beleharapni a sárba.