Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Ady Endre novellái · / · Ady Endre: Hirtelen, rövid szentenciák

Ady Endre: Hirtelen, rövid szentenciák
(Sok, jó rokkant ember.)

Magyarország emberei (sokan meglátták s megmondták ezt már) hamarabb csigázódnak el bármely más társadaloméinál s ennek ezer okát az ördög keresse most. Elég, ha döbbenten, torpantan nézem, nézem, hogy ma nagyon keservesen nagyobb a "létszám", a morituri-nép, mint valaha. Ez az ember-légyhullás, a legjobbaknak, legőszintébbeknek ez a megrokkanása okvetlenül legérdekesebb lesz annak, aki majd a mi mánkról jó históriát foghat írni. Valahogyan a betelt serlegnek egy különös, szomorú s mégis vidámságos példázat-esete ez talán. Ha elhullnak az elöljárók, megnyílnak a hátulsó sorok s ma Magyarországban az a legfelségesebb valami a legpiacibb demokrácia. Nyilván bánnivaló ez s első pillantásra is az embernek sírón jut eszébe sok-sok testvére az elbukásban. Az is fájhat, kiknek még fájhat, hogy nálunk ma törvényes percenten felül robog az élet örömcéljaihoz a nullák görgő hada. De a tűzhányók mivoltát ha nem ismerjük, azt már tudjuk, hogy akkor törnek ki, amikor ők akarnak s egy narancsfával hamarabb végeznek, mint egy vad kaktusszal. Imádom a mai magyar életet, fejbevágott minden testvéremét: a tűzhányó elönti utánunk a kaktuszokat is, s annyi bizonyos, hogy hamarosan másképpen lesz itt minden-minden, de nem rosszabbul. (Érdekes és följegyezni való azonban az, hogy Zrínyi Péter, Rákóczi, sőt Martinovics és Táncsics is sokkal kezesebbek, bárányabbak és diszkrétebbek, mint egykoron valának.)

*