Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 8. szám

Szini Gyula: Szerelem, semmi több

Hűvös, sovány, okos leány volt a Sári. A társaságban nem nagyon szerették. Nem vett részt a legártatlanabb flörtben sem. Ha valaki bizalmaskodni kezdett vele vagy kétértelműségre vicskadt el a szája, annak a számára Sárinak egy dermesztő, lesújtó pillantása volt a megvetés negyvenöt fokú szöge alatt.

Alabástrom-hideg kezének szertartásos ujján arany karika ragyogott, és ez mint valami jéggyűrű övezte amúgy sem közlékeny lelkét. Sári menyasszony volt.

- A vőlegénye csak egyszer volt náluk - beszélték gúnyosan a leányok -, amikor megkérték a kezét.

Azontúl pedig csak társaságban találkoztak, tanúk előtt, az illendőség teketóriái között. Sári nem hajlott semmi engedményre, ami hallgatólag kijár a jegyeseknek. Még nappal az utcán is magával vitte az angol nevelőnőt, aki amolyan igazi "watchful chaperon" volt.

Puritán szokás szerint a vőlegény két lépésnyi oldaltávolságban kísérte Sárit és ez nagy feltűnést keltett a Stefánia úton. Mindjárt akadtak utánzók, sőt néhány újság mint valami nagy eseményről, érdekes budapesti reformról emlékezett meg róla.

- Affektál - mondták irigyen, bosszúsan a leányok. A fölvilágosultabbak, akik egyetemre járnak, szociológiai előadást hallgatnak vagy feminista gyűléseken vesznek részt, valósággal lázongtak ellene:

- Igazi pesti liba! - mondták - és ebben a Pestben van valami elmaradt, nyárspolgári vonás, hogy rajong minden kínai etikettért.

Sári, akit az ismerősei gyakran bosszantottak is emiatt, egyre makacsabb lett. Az angol missz nevelte belé azt a valláserkölcsi világnézetet, amely olyan rideg, tiszta, józan, mint egy anglikán templom belseje. Leánykori olvasmányai is - ezek a szemérmes, jóra oktató, kissé korlátolt angol leányregények - merevvé tették a gondolkodását. Missz Egerton gyönyörűséggel látta benne tanításainak példás gyümölcsét.

*

Egy zsúron történt. A házikisasszony nógatta a fiatalembereket, hogy menjenek oda Sárihoz, aki egyedül volt.

- Nem akarok megfagyni - felelte az egyik.

- Én amúgy is megvagyok hűlve - tért ki a másik.

- Az előszobában marad a felöltőm - tréfált a harmadik. A házikisasszony aggódva nézett körül, áldozatot keresett és egyszerre észrevette, hogy egy úr alig tudja levenni a szemét Sáriról. Ez az ember először volt ebben a társaságban, alig ismerték és ő sem ismerkedett. Megvonult egy sarokban és onnan gyönyörködött Sáriban.

- Ez az én emberem - nevetett magában a házikisasszony és odament az idegenhez:

- Bocsánat, uram, van itt egy rendkívül érdekes, kedves hölgy, aki érdeklődik ön iránt. Ha kívánja, bemutatom önt...

- Kádas Géza a nevem...

A következő pillanatban már ott álltak Sári előtt.

Kádas köszörülte a torkát, zavarban volt. Sári csak egy futólagos fejbiccentéssel vett tudomást róla a bemutatáskor. A házikisasszony magukra hagyta őket.

- Engedje meg... - szólt Kádas.

- Nem engedek meg semmit - felelte gőgösen Sári. - Ön hivatalosan ki van vezényelve hozzám, hogy mulattasson engem. Ne fárassza magát, uram.

- Bocsánat, téved!... Amióta itt vagyok, csak magát nézem. A szemem már belémámorosodott, de még mindig szomjas és ellenállhatatlanul epedett az után, hogy magát közelről lássa.

- De cifrán beszél, uram - gúnyolódott a leány keskeny ajka. - Meglehet, hogy igaza van, de én nem vettem észre. (Az ajka elé vitte a karikagyűrűs ujját.) Én a vőlegényemet várom.

- Engem - mondta Kádas - mindig jobban érdekeltek és izgattak a menyasszonyok, mint azok, akik még egészen szabadok.

- Ugyan!... és miért?

- Mert... mert... sokkal nehezebb őket elhódítani.

- A nagyobb akadály, a nagyobb veszedelem izgatja?

- Az igazi hím nem ismer akadályokat - felelte Kádas.
Sári két szemöldöke szigorúan összefutott:

- Kérem, tartózkodjék az erősebb kifejezésektől. Ön nem állat, hanem ember, ön nem hím, hanem férfi. Különben pedig, ahogy parancsolja?...

- Sokkal több jogom van önre, mintsem gondolná - felelte Kádas.

- De uram! ezt nem értem... Miféle beszéd ez?

- Nekünk - felelte Kádas - van egy közös titkunk, amelyről csak én tudok! Ez feljogosít a bizalmasságra.

- Miféle titok? Kikérem magamnak! Összetéveszt valakivel, de nem ajánlom! Azt akarja, hogy itt hagyjam faképnél?

- Hiába! - szólt rejtelmesen Kádas. - Hiába bántanak a szavai, hiába sebez meg a tekintete. Én csak úgy tudom magát látni, ahogy akkor láttam. Életem legszebb, legmaradóbb pillanatában.

- Félrebeszél... Én, uram, most látom önt először életemben.

- És mégis... mi már találkoztunk - suttogta Kádas -, csodálatos körülmények közt, amikor sokkal őszintébbek lehettünk és kellett lennünk egymással szemben.

- Meg van őrülve!

- Ama látomás óta őrülten járok-kelek a világban.

- Uram, egy szavát nem értem! - szólt Sári és idegesen nézett körül.

- Mindjárt kiderül minden - nyugtatta meg Géza csöndes, fölényes mosollyal. - Maga nem tudhat róla, de én tudok róla! És ez a fontos.

- Magyarázatot kérek... - nyugtalankodott Sári.

- Azzal kell kezdenem, hogy késő éjjel szoktam télen hazatérni. A bálok, zsúrok miatt. És egy ilyen éjszakán... február tizenötödikén volt, pontosan emlékezem rá... kissé mámoros fejjel érkeztem haza. Hogy lehűtsem izzó homlokomat, bementem egy kis, sötét kamarába, hol a fotografáló gépemet és egyéb lim-lomot szoktam tartani. Kinyitottam az ablakot, amely a világító udvarra nyílt és belebámultam az éjszakába. A hold magasan járt és kristálytisztán tündökölt.

- Minek ez a hosszú bevezetés? - kérdezte Sári.

- Minden részletre meghatottan emlékezem vissza és ezért talán bővebb beszédű vagyok, mint kellene - felelte Géza. Az ilyen téli éjszakák néha oly fönségesek és annyira elérzékenyítik az embert. A pillantása messze kalandoz a holddal, a csöndes, ezüst bárányfelhős ábrándok szférájában. Az ember oly egyedülvalónak érzi magát, az élete üresnek, céltalannak tetszik, nagyot szeretne gondolni és nagyot cselekedni...

- Talán a pezsgő? - jegyezte meg Sári gúnyosan.

- Az is hatott egy kicsit - felelte Kádas - és talán azért éreztem magam olyan könnyűnek, lebegőnek. A báli zene még a fülemben zsongott és halkan, magamban dúdolni kezdtem a divatos refrént:

Egy ici-pici kis nőre vágyom,
Kit felém sodor a szél...

És amint így néztem-néztem, egyszerre velem szemben kivilágosodik az ablak, amelyet csak vékony csipkeháló takart el. Odaát nyilván nem sejtettek semmit és én meglapultam, mint a tolvaj, aki fél, hogy megcsípik a zsákmányával együtt.

A szemem lassankint megszokta a fényt. Tisztán láttam a majolika kockákat, amelyek kápráztatóan csillogtak és hallottam a meleg víz bugyborékolását és sistergését, amint a csőből bőségesen ömlött. Egy pillanatig elszomorodtam. A gőzpára fátyollal vonta be az ablakot. De ezen az éjjelen szerencsém volt, az ablak kitisztult és megint csak az áruló csipkehálón át láttam mindent... A majolika kockák csillogását, egy aranyszőke hajkorona sziporkázó tüzét, egy lágy fürdőköpeny pihés, bolyhos ráncait, egy vállat, amelynek fehérsége vakított;... és azután lehullott a köpeny is.

Kádas kíváncsian leste szavainak a hatását. A leány arca hol kigyúlt, hol elsápadt. A szeme haragtól, szörnyülködéstől csillogott és vonagló ajkai közül halkan tört ki a szó:

- Aljasság.

Hirtelen hátat fordított Kádasnak és elment. Kádas látta, hogy a vállai hullámzanak a fölindulástól. Valósággal menekült az emberek elől.

Géza egy percre meg is hökkent attól, amit mondott, és különösen a szavainak a hatásától. De valami kárörvendő diadal mindent elnyomott benne. Örült annak, hogy meg tudta mozgatni ezt a hideg, gőgös leányt, aki nem akart róla tudni, aki fennhéjázva beszélt vele, aki alig vette emberszámba.

A házikisasszony néhány perc múlva odajött hozzá és megkérdezte tőle:

- Mondja, miért sír a Sári?

*

Kádas most már vígan vegyült el a társaságba. Sokfelé szerepelt, sokfelé udvarolt. Úgy tett, mintha többé nem törődné Sárival. Pedig a leány, miután kisírta magát és fölszárította a könnyeit, visszatért az emberek közé.

Szándékosan úgy ült, hogy Kádas észrevegye. Kádas nem vette észre. Egyenesen elkerülte a leány tekintetét. Valósággal kínozta és éreztette vele a fölényét. Végre a gőgös Sári unta meg a játékot. Életében először alázkodott meg egy fiatal ember előtt, de kénytelen volt vele. Odament hozzá és szólt halkan, könyörgően:

- Kérem egy szóra.

Megvonultak egy sarokban. Kádas nyugodt udvariassággal mondta:

- Parancsoljon velem.

Sári harapdálta az ajkát, csaknem könny szökött a szemébe, hogy annyira semmibe sem veszik.

- Uram - szólt -, ön talán tudja, hogy ebben a társaságban nem szeretnek engem. Hidegnek, gőgösnek tartanak és mindenki örülne, ha nevetségessé tehetne engem. Ez azért van, mert különb vagyok, mint a többi.

- A legszebb, a legkülönb, a legcsodálatosabb az egész társaságban! - mondta Géza.

- Nem tudom, hogy őszintén beszél-e - szólt Sári -, de olyasmit érzek, mintha maga az ellenségem volna.

- Én?! - tiltakozott Kádas.

- Mindenki ellensége az embernek, aki árthat neki - magyarázta Sári -, és maga véletlenül abba a helyzetbe került, hogy könnyen nevetségessé tehet engem. Azonkívül még egy nagy szerencséje van...

- Mi az a szerencsém?

- Nincs itt az, akitől tanácsot kérhetnék - felelte Sári. - A vőlegényem. Épp ma maradt el, amikor életemben először volna szükségem rá. Nem is tudom, mi történhetett szegény fiúval.

- A szegény fiú elvesztette a látnoki képességét, ha ugyan volt neki - szólt gúnyosan Géza.

Sári nem védte a vőlegényét.

- A szükség törvényt bont - szólt -, és most épp ahhoz kell fordulnom, aki ellenségem. Magához.

- Rettenetesen téved, Sárika. (Sári össze is rázkódott kissé erre a bizalmasságra, de tűrte.) Én nem vagyok magának az ellensége.

- Hát mit akar? - kérdezte Sári.

- Azt rögtön elárultam, amint megismerkedtünk - felelte fölényesen Géza. - Ki akarom vetni a nyeregből a vőlegényét.

- Ezt maga másképp mondta! "Az igazi hím nem ismer akadályokat."

- Csakugyan ezt mondtam - szólt hetykén Géza -, de rosszul mondtam. Lehet azt sokkal egyszerűbben megmondani: Akarom magát, érti? Akarom!...

- És nem fél?

- Kitől? - szólt könnyedén Géza.

- Tőlem! Én makacs, hideg leány vagyok. Engem nem lehet könnyen meghódítani. A vőlegényem is csak próbálkozik...

- Mióta jegyesek? - kérdezte Géza.

- Hat hónap óta.

- És ezalatt hányszor csókolóztak?

- Uram!...

- Szóval egyszer! - mosolygott Géza.

- Egyszer sem! - felelte dühösen és határozottan Sári.

- Meg sem fogták egymás kezét... így? - kérdezte Kádas.

- Kérem, a kezemet...

- Most már nem engedem ki, Sárika. Meg sem ölelték magát... így?

- Vigyázzon, meglátnak!

- Akkor súgok magának valamit a fülébe.

- Nem vagyok rá kíváncsi.

- Akkor nem súgom, hanem megmondom. Meg akarom magát csókolni.

- Itt? Lehetetlen...

- Semmi sem lehetetlen. Hajoljon előre, meg fogom csókolni hátul a nyakát. Nem látja meg senki.

- Nem! - szólt elpirulva Sári.

- Akkor elárulom...

És Géza megcsókolt a leány nyakán egy szeszélyes tincset, ami mint valami aranykígyó siklott a Sári lapockái közé. Összeborzadt tőle a nő és megdermedt, mintha elvesztette volna minden csöpp akaratát.

- Szeret? - suttogta a fülébe Kádas.

Sári nem felelt.

- Csak azt mondja meg - sugdosta Géza -, hogy jobban szeret, mint a vőlegényét.

- Sem őt, sem magát nem szeretem.

- Ez nem elég - türelmetlenkedett Kádas. - Ha választania kellene köztünk és nem volna más választása, melyikünket szeretné jobban?

- Erre nem felelek! - tért ki Sári. De az arca oly közel volt a férfiéhoz, hogy egy pillanatra az ajkaik találkoztak.

- Ennyi ember előtt!

- Nem látta senki - felelte Géza -, ahogy magát sem látta senki kívülem azon a mámoros, őrült éjszakán.

- Jöjjön táncolni...

És elvegyültek a keringő párok közé. Sári arca csakhamar kipirult. A szeme kigyulladt. A hidegsége lassankint, de annál mohóbban engedett. Mosolygott, szédült, kacér volt, gyönyörködött és engedte, hogy a táncosa beleforgassa a legmámorosabb keringőbe. Mindenki bámult.

A gőgös, hideg Sári egészen hozzásimult egy idegen férfihoz. És a leányok, akik mindent látnak, észrevették ezt is.

Lihegve, pihegve ült le a helyére Sári. Szeme előtt összefolyt minden. Csak egy hangot hallott, amely a fülét, a nyakát csiklandozta le mélyen a szívéig.

- Szeret?

És a lány minden felelet nélkül sírva fakadt.

Nagysokára valamelyik hajnali órán végre megjelent a vőlegény is. A vőlegény, akin akkor már az egész társaság mulatott titokban. Kereste mindenfelé a menyasszonyát.

Megtalálta pedig egy szobában, ahol a betoppanása kellemetlen hatást tett. Néhány pár, akik hallgatólagosan élvezték egymás kölcsönös diszkrécióját, ijedten rebbent szét.

Kertész Mihály, a vőlegény jámbor fiú volt és még álmában sem mert gyanakodni Sárira.

Szertartásosan, tiszteletteljesen közeledett.

- Egy kissé elkéstem - szólt. - Bocsásson meg, Sárika. Párbajsegéd voltam és ez elhalaszthatatlan kötelesség, tudja jól. Két ember becsületét tárgyaltuk mostanáig. Két emberéletről volt szó.

Nevetségesen és nagyképűen hangzott mindez. Kádas a keze mögé rejtette az arcát, hogy el ne árulja a gúnyos mosolyát.

- Bemutatom önnek - szólt hozzá Sári - Kertész urat.

- Szervusz! - nevetett a vőlegényre Kádas.

- Szervusz. Hát te hogyan kerülsz ide? - álmélkodott a vőlegény.

- Egészen véletlenül - felelte Kádas.

- És hogyan ismerkedtél meg a menyasszonyommal?

- Menyasszonyod?! - csodálkozott Kádas. - Ezt nem is tudtam. (De magában ravaszul mosolygott.)

- Hát nem mondta meg neki? - kérdezte a vőlegény szemrehányóan Sáritól.

- Én nem tudtam, hogy maguk ismerik egymást.

Kínos, töredezett beszélgetés következett. Részletek arról, honnan ismeri a vőlegény Kádast. Végre Sári fagyosan így szólt Kertészhez:

- Missz Egerton már halálra unta magát azóta. Folyton önt várja. Menjen hozzá és vigasztalja meg.

A vőlegény engedelmesen távozott. Ehhez hozzá volt szokva és különben sem sejtett még semmit.

- Mit fog neki mondani? - kérdezte Kádas Sáritól, amikor megint magukra maradtak.

- Beszéljen maga ezzel a nevetséges alakkal - nevetett Sári.

- Nem kell neki semmit sem mondani. Rájut magától is - szólt Géza. - Ne féljen tőle. Én magát, Sárika, többé az egész világért sem bocsátom ki a karom közül.

Kertész ismét aggodalmas arccal jelentkezett:

- Sárika, a missz nagyon dühös. Haza akar menni.

- Majd én beszélek a fejével - nevetett Sári és sietett a szobákon keresztül missz Egertonhoz.

Kertész és Kádas néhány pillanatig farkasszemet néztek egymással.

- Mondd, nem fecsegtél? - kérdezte Kertész, a vőlegény.

- Miért kérded ezt? - szólt óvatosan Kádas.

- Én neked egyszer elmondtam - mondta a vőlegény -, hogy egy éjjel a kamaránkból, ami szemben volt a Sárikáék fürdőszobájával, láttam őt... a többit tudod. Emlékszel?

- Homályosan - felelte Kádas.

- A világért se mondd el ezt Sárinak, mert ilyen dologban nem ismer tréfát és egyszerűen kidobna, ha megtudná. Én nem mertem neki soha elmondani.

- Kérlek szépen - mondta Kádas -, miért teszel föl ilyet rólam?

- Tudom, hogy barátom vagy - védekezett a vőlegény. - Csak figyelmeztetni akartalak... mert látom, kissé összebarátkoztatok...