Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 4. szám
A fiatal költőnek négy esztendő alatt (1790-1794) úgy megsokasodnak a művei, hogy maga Kazinczy többször sürgeti kiadására. Nyomatásra szánt verseinek a gyűjteményét várja tőle; módok után tapogatódzik Kassán, hogy lehetne felbiztatott ifjú barátja költeményeit valami külön gyűjteményben országgá bocsátani. De, csodálatos, a dicsőségért úgy sóvárgó Csokonai most még vonakodik ettől. Legalább erre vall a Magyar Hírmondó debreceni levelezőjének ez a sora: "Bárcsak számos verseinek kiadására rá lehetne venni." [*] Pedig híre mind nagyobb körben veri szét hullámát az országban. Kármán és Pajor, a pesti Uránia szerkesztői dolgozótársul kérik fel (1794). Hét munkája meg is jelenik az Urániában, de mind névtelenül. Úgy látszik, bizalmatlan magához; vagy talán ekkori alkotásait nem érzi még olyanoknak, melyek dicsőségre méltán tarthatnának számot.
1794 őszén mégis elszánja magát Elegyes Munkáinak kiadására. A Magyar Mercurius szerkesztőjének, Pánczél Dánielnek küldi be előfizetési felhívását, aki azt lapjának október 21-i számában közli. (A Magyar Hírmondóban pedig nov. 7-én jelenik meg.) - Állana ez a 4 kötetre szánt gyűjtemény "különb-különbféle kisebb-nagyobb versnemekből, víg, szomorú, érzékeny, nemzeti és énekes játékokból, szatírákból vagy gúnyoló versekből, comica és travesztiált epopoeiákból és más folyó s kötött beszédű többnyire poétai darabokból." - Vagy húsz munka címét felsorolja; ezek közül hat eredeti, három átdolgozás, tizenegy pedig görögből, latinból, németből és olaszból való fordítás. Érdekes, hogy ebben a tájékoztatóban a Békaegérharcnak három kidolgozása szerepel; egyik a Homérosz "Batrachomyomachia"-jának tiszta fordítása; másik a Blumauer-féle travesztáció; harmadik: ez a travesztáció kibővítve s "mái világhoz" alkalmazva. Baj, hogy csak ez az utolsó maradt ránk. - Több elveszett vagy meg sem írt munkáját említi itt Csokonai. Így Terentius egyik vígjátékának Patvarszky címen magyarországi történetté való átfordítását; Rue Károly francia költő két szomorújátékát: Cyrus-t és Lysimachus-t; Metastasionak Az elhagyott Didó és Orlando című pásztori játékát; Schikanedernek és Mozartnak Boszorkánysíp operáját; Goldoni Hazugját; Rotterdami Rézmánnak A bolondság dicséretét; Tassoninak Az elragadtatott veder (La secchia rapita) című komikai eposzát; Loredano Tréfás Iliászát; ezenkívül egy magaírta, eredeti énekes pásztorjátékot, és eddigi életének "magyarosan, minden tettetés nélkül" való históriáját. - Még jó, hogy a címükről tudunk valamit, legalább fogalmuk lehet az irodalmi munkásságnak arról a százféle ágáról, amibe ez a húsz éves ember szétosztja szelleme erejét. S így könnyebben megérthetjük a Magyar Hírmondó levelezőjének ezt a kijelentését: "Őtet a sok olvasás és a vele járó eleven fantázia eloltották volna, ha a Dr. Weszprémy orvoslása s eltiltása nem segítettek volna rajta". - Íme, debreceni tanuló korában rakja le azt a roppant alapot, amire ötven évig ha tudta volna fölépíteni dicsősége templomát.
De mikor ezt az előfizetési felhívást kibocsátja, már "a nemes debreceni collegiumban a poesis és hozzátartozó széptudományok közönséges tanítója." Hogy lett azzá? Ezt mondjuk el.
Van ekkortájt a debreceni kollégiumnak egy durva modorú, megcsökönyösödött, tudós professzora: Szilágyi Gábor, akiről Csokonai tanítványa, Gaal László azt írja, hogy egy helyettes praeceptor feljelentésérére ifjú gróf Wartenslebent az iskola udvarán megpálcáztatta, "mitől kezdve egy magyar mágnás se ment a debreceni collegiumba". Ez még nem volna baj; de amilyen fennhéjázó, erkölcshirdető hivatalosan: éppolyan sötétben bujkáló ember magánéletében. Karthausi törvényekbe veri az ifjúság életkiáltó szellemét; erkölcsök őre - és titokban bűnös viszonnyal fertőzteti meg hivatása és állása tisztaságát. - Ez az ember 1794 tavaszán magához hívatja ebédre Csokonait és felajánlja neki a költészeti osztály vezetését. A fiatal tógátus meglepetésében elfogadja a tisztséget; bár később keserűn bánja, hogy "eladta magát egy ebédért." Miért tünteti ki éppen Csokonait, akinek zabolátlan természetét jól ismerhette Szilágyi? Azért, mert más okos ember akkor éppen nem volt a kollégiumban. ("Cum sapientes alii in collegio non fuerint." [*] Ez is zokon esik a költőnek, mikor kenyértörésre kerül a dolog.
De az új és magasabb állás tetszik neki eleinte. Úgy érzi, itt az idő és alkalom, hogy a keze alá adott ifjúságba beoltsa korlátot nem ismerő szellemét; hogy a széppel egyetemben szabadságot is tanítson. Magáról tudja a legjobban, mit szenvedett lelke az iskola szorító gyűrűi közt. Engedjük szabadjára az ifjúi szíveket! Szemmel láthatólag Rousseau-val tart, aki nem szereti az iskolák zárt négy falát, a nevelőknek unalom jármában taposó lélekfejlesztését; - ha egészséges embert akarunk nevelni, vigyük ki a természetbe, hagyjuk magára, hadd lásson, érzékeljen, érezzen és eszméljen. - Nem feszeng, nem jár kothurnuson az osztályban, hanem leszáll a padok közé; úgy beszél tanítványaival, mint jó barátjaival. Nem ridegen, nem kimérten, hanem fiatalos lendülettel, néha lelkesedéssel; mindig érdeket keltőn tárgya iránt. Szabad óráiban kiballag velök a nagy erdőre; megtanítja költeményeire, szavaltatja, daloltatja őket. Ezek a fiúk játsszák el alkalomra írt kantátáit és színjátékait. Szeretik is a fiatal mestert; mert egymást törve tódulnak órájára, mint a theátrumba (Domby.)
Ez a dolog szebbik oldala. De van a fénynek árnyéka is. - Lassan-lassan beleun a kiszabott órákra járásba. Ez is robot, ez is nyűg. Újra elalussza az időt, mint kisdeák korában. Későn, álmosan támolyog a katedrára. Tanítványai követik a jó példát: rendetlenség, tunyaság a napi kenyerük. Bizonyosan nem félnek a nálok kevéssel idősebb tanár szigorúságától. Vasárnaponként elmaradoznak az isteni tiszteletről. Esténkint pedig lemennek az osztályba s a derék preceptorral együtt "csöndes pipaszó és bor mellett, danolászva töltik az éjt." - A bégányi csapláros potya borából nagy dalidót csapnak. Csokonai eljátszatja deákjaival Bacchus temetését, mikor egyízben lemond a borivásról; maga bundára heveredve, pipázva gyönyörködik a fiúk énekében, táncában, mókájában. - Olykor-olykor felkerekednek s a rendes órák helyett a nagyerdőn csavarognak. Esténként furcsa játékokat rendeztet a fiúkkal. Felöltözteti őket cigányoknak, serpenyőt, üstöt fódoznak; majd meg a borbélyt járató diákokhoz állanak be borbélylegények képében, medencével, törülközővel, borotvával, s míg ott bajmolódnak velök: bekenik a borotválkozók képét suviksszal, tintával, kulimásszal (Domby).
A besúgók besúgják a tanári karnak Csokonai viselt dolgait. Hamarosan sok minden napra derül. Irigykedők susárolnak társai seregében; s aztán: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Csokonai rossz fát tett a tűzre. A büszke Szilágyi először maga figyelmezteti "fiatal barátját", hogy vigyázzon, térjen eszére. Mikor ennek az atyai intelemnek nincs foganatja, iskolaszéket hívnak össze ellene. 1794. december 6-án állítják ítélőszék elé s megdorgálják illetlen viselkedéséért; az ifjúság erkölcseinek megrontása miatt "lejjebb vetik" az érdemsorozatban és hivatalából való elmozdítással fenyegetik. - Csokonai fellobban a végzésen; Szilágyi kezét látja a dologban. Gúnyos hangú deák levelet kanyarít a gőgös embernek, de lakótársa tanácsára higgadt fővel nem küldi el neki. Alkalomadtán azonban ez a bűnjel is napfényre kerül.
Csakhogy a természetet furkós bottal sem lehet kiverni az emberből. Csokonai folytatja ott, ahol elhagyta. Rajta igazán betelt a Rousseau okoskodása: úgy vagyunk az ember hajlamaival, mint a függőleges növésében megakadályozott növénnyel, ha kibúvik az akadály alól: ismét fölfelé tör. Az ember is, "míg egy helyzetben marad, megtarthatja a hajlamait, miket szoktatás útján vett fel; de abban a percben, midőn változik helyzete, a szoktatás hatása is megszűnik és eredeti természete felülkerekedik." [**] A megfenyített "publicus praeceptor" ezután is járja a magáét. Sok órát elmulaszt. Azonkívül özvegy Somogyiné asszonnyal, a kollégium szakácsnőjével akaszt össze, amiért úgy meghagymázza "nyavalyás vetrecéjét". - Király András urammal pedig, aki haszontalan fia miatt okvetetlenkedik nála, kurtán-furcsán bánik el. [*] Ezek a jó emberek azután megeresztik vádjaik és rágalmaik zsilipjét az illetékes helyeken.
Tornyosul a zivatar szegény költő felett; december 13-án (1794) aztán kitör teljes pompájában.
Ennek a szép téli napnak a délutánján kinn barangol Csokonai tanítványaival a nagyerdőn. Nagyban pipáznak mindahányan. Virágos kedvökben vannak, különösen Csokonai. Véletlen éppen Szilágyi Gáborra bukkannak, aki a rektorral meg egy seborvossal: Kocsi Sebestyénnel sétálgat a fák közt. Szilágyi meglátja a pipásokat, felforr az epéje, megállítja Csokonait: hogy meri megengedni tanítványainak a pipázást? Csokonai igen cinikusan, csípősen, hamis udvariassággal válaszol. Ez annyira feldühösíti a fennhéjázó embert, hogy behívja feleselő tanítványát a csőszházba és ott támad reá; semmirevalónak nevezi, aki eljátszotta jóindulatát. Annyira megy, hogy felpofozással, kidobással fenyegeti. Csokonai egy ideig állja a vastag tréfát; de hamar kilobban a vére s nem valami szépen válik el professzorától. Sőt szilajsága olyan játékra lovalja, amit később maga is megbán. Körbe állítja a fiúkat a csőszház előtt és ezt énekelteti velök karban:
Én gyilkosa gömböcnek,
A szép Jutka Perzsinek.
Mindakettőt én öltem,
Setét sírba temettem.
Már hát illik, hogy én is
Ugy haljak meg, mint ők is.
Kígyók, békák, viperák,
Pokolbeli fúriák!
Kisérjetek az égbe,
Jutka Perzsi ölébe! [*]
Ez a gúnydal, a Jutka Perzsi név a Szilágyi szolgálójára céloz, "kivel a tudós tanár a szigorú erkölcsű Debrecenben eléggé botrányos viszonyban állt, s akit később törvényesen is magához csatolt". Az egész város tudta ezt a dolgot; hát a deákság ne tudta volna? Ennél keserűbb tréfát nem vághattak a Szilágyi fejéhez. - Hanem a Csokonai sorsát is eldöntötte ez a délután.
December 17-én újra összeül az iskolai törvényszék és tárgyal három napig, mert a vádak és panaszok nagyon feltornyosodtak a vakmerő ifjú ellen. A Szilágyinak szánt gúnyos deák levél előkerül; Somogyiné és Király András követelik a magok igazát. Az egész kollégium izgalomban áll; tolvaj járású árulók settengenek az igazgatóságnál. A vádlott költő Hunyadi superintendenshez fordul; háromszor mond le a hivataláról, a deákságáról. Az egész vizsgálat alatt világi ruhában jár-kel az utcákon és a kollégiumban, ami szintén nyom a kihágások serpenyőjében. - Végre kimondják az ítéletet. Mivel az iskolaszék december 6-i intéseit semmibe vette, tanítványait erkölcstelen módon megvesztegette, a tanítási időt elmulasztgatta, Szilágyi professzor személyét megsértette s rektori engedelem nélkül színes mellényben őgyelgett: tanítói állásától megfosztják, tíz ifjúval a sorban lejjebb vetik és kötelessége megkövetnie a megsértett tanárt a legközelebbi iskolai szék előtt. [**]
Csokonai igen enyhének találja a büntetést; Szilágyit hivatalosan megköveti. A kollégium ifjúsága előtt csak nő hírben és szeretetben; de a tanári kar bizalmát, becsülését elvesztette.
1795 húsvétján Halasra megy legációba. Lerója hivatalos robotját, összeszedi az egyháztól és a polgárságtól járó hitbeli salláriumot s gondol merészet és nagyot. Halashoz már sokkal közelebb érzi Pestet, mint Debrecenhez. Csábítja a vajúdó, fiatal város közelsége, amely az öreg Budának lábainál most kezd ébredezni és fejtőzni németes álmaiból. Az ország birodalmi feje még Pozsony, a rendek ott gyűléseznek; de Kármánék már megérzik, hogy a szellemi súlypont a fiatal Pestre esik; az írók is ide szívódnak, az egyetem is itt seregelteti egybe az ország ifjúságát. Csokonai még nem látta Pestet; most pénz üti a markát, nem akarja elszalasztani az alkalmat. Felrándul. Meglátogatja a derék Dugonicsot, "ki vásárkor a szekérrúdon leselkedett azokra a közmondásokra, melyeket Uszubu apánkkal pattogtatott." Hosszú versezetet kanyarít lelkesedésében az öreg íróra, a szokott debreceni módon; a gyászoló feledékenység hangtalan csarnokában bámulja Dugonics oszlopát, amelyre rá vannak vésve magyar lelkének ősöket támasztó alkotásai. Lendülettel kiáltja:
A magyarok kegyes istenét imádtam,
Hogy ily magyar szivű hazám fiát láttam.
Bekopog a Budán nyomorgó Virág Benedekhez is, aki klasszikus mértékben először zendíti meg nálunk a fenség hangját. S érdekes a Csokonai öntudatos stílszerűsége, hogy míg a magyar őshajdankort bolygató Dugonicsot magyar tizenkettős sorokban dicsőíti, addig a klasszikus Virágra horatiusi versekben mond éneket [*] , - néhány szakában megelőzve Berzsenyinek "A magyarokhoz"-ban kifejezett nagy gondolatát: "A nap ködbe borúl, elfogy az Oceán... az ősz mindent fékje után ragad: eldűlnek Babylon tornyai, s nem lelik gyémánt jármokat a büszke tyrannusok; a nagy várakat és a kis birodalmakat vastag rozsda emészti meg" - csak a költészet mennyei homloka ragyog ki a romlások porja s füstje között, - "s élnek lantosi, él Virág!"
Batthyány József hercegprímás tiszteletére pedig latin distichont zeng, kérve, fogadja szívesen köteles hálaszavát [**] . - Mintha előre be akarná magát ajánlani hazája híres fiainál, hogyha rosszra fordul dolga, legyen kikbe vetnie végső bizodalmát.
Mint a kalickából kirepült madár, szívja Pesten a szabadság levegőjét. De a halasi egyháztól kapott pénzt is szabad szárnyára ereszti s csak akkor hökken meg, mikor már semmi sincs belőle. Pedig számot kell adnia sáfárkodásáról! Újra érzi, hogy balra lépett. Nem mer így hazamenni. Mentő szalmaszálért kapkod. Azt írja a debreceni szeniornak, betegség verte le a lábáról, meg kell hosszabbítania szabadságát. Az iskolai tanács elfogadja mentségét, de azt kívánja, hogy a halasi egyháztól kapott bizonyítványt küldje Debrecenbe. Látja, nincs menekvés; hazafelé fordítja hát szekere rúdját. - De odahaza újabb hibát követ el; ahelyett, hogy jelentkeznék elöljáróinál és őszintén elmondana mindent; napokig világi ruhákban csavarog a deákok közt, regélve legációbeli élményeit. Végre keservesen összetoborozza az elköltött pénzt, s "ünnep után" lerója adósságát.
Csakhogy már késő. Mivel működéséről hivatalosan nem ad számot, június 20-ára (1795) újra iskolai szék elébe idézik. - Hazamenetele június elejére esik. Látja a körülte kárörvendőn súgókat-búgókat, érzi tanárainak hidegségét, az önvád kígyói is marcangolják. Számot vet magával. Megunta az örökös zaklatást; érzi, hogy neki ezek a komor tudósfalak: börtönfalak; odakint megnyílt a nagyvilág! - nem várja be június 20-át; hanem 15-én, az esti ima után, mikor a tanárok távoznak, ott marasztja a majdnem hatszáz fő deákságot. A nyári nap éppen hanyatlóban. A komor nagy terem félhomályában egy tábor morajlik, kíváncsian lesve a kalandos életű költő szavát. Az feláll a terem szószékére és elmondja nagy, szenvedélyes, elkeseredett búcsúbeszédét, melyben okát adja: miért nem maradhat itt tovább? Ekkor ragyogtatja még egyszer előadói képességét. Heves mozdulatokkal, lázító hangon buzogtatja ki tíz év alatt összegyűlt keserűségét:
"Alacsony lélek soha sem volt bennem s szemeten csavargó igyekezetek nem mozgatták cselekedeteimet; olyan pályát nyitottam meg magamnak, melyen liliomokon lehetett futnom. - Állottam ott, mentem ott, ahol állani vagy menni jónak láttam. Néha hibáztam, megvallom, de aki nem hibázik, angyal az; aki hibáját meg nem ismeri: gazember az. Hibáztam, de erkölcsi vétek nem undorította az én lelkemet. S mégis távoznom kell, mert különben Timonná, misanthropus Timonná kell lennem, látván, hogy ily emberséggel ellenkező módon bánnak velem."
Cicero sem dörögte szebben Róma fórumán Philippikáját. Az ifjúságot magával ragadta a fiatalos szenvedély. - A tanács megretten, hogy még zendülést támaszt az egész kollégiumban. Mérgesíti a dolgot a kecskeméti egyháztól érkezett tudósítás: hogy Csokonai keresztül utaztakor ott is vett fel vagy 70 forintot az alapítványos tanulók számára, de Pesten elpengette azt is, anélkül, hogy visszajövet legalább szólt volna az elöljáróságnak. Mindezek alapján hamarosan kimondják rá az ítéletet. E miatt a beszéd miatt, mely magáról való nagy álmodozásokból, méltatlan panaszokból, tudományok és törvények ócsárlásából állt, s amit "olyan hangokkal, mozgásokkal mondott el, éspedig magyarul, melyek inkább illettek volna valamely szemtelen színészhez" - Csokonai Vitéz Mihályt a debreceni református kollégiumból mindörökre számkiűzik, s megtiltják a nemes ifjúságnak, hogy e megbélyegzettel csak szóba is ereszkedjék.
A kollégium pántos kapuja becsapódik utána s nyugtalan élete új fordulatot vesz.
[*]
[*]
[**]
[*]
[*]
[**]
[*]
[**]
Servet Pannoniae, Pannoniamque tibi... etc."