Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 3. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: A rajongó Bolzay-leány

Lengyel Menyhért: Hajó Sándor: Fiúk és leányok
- A Magyar Színház bemutatója -

Intézkedni kell... az előadás végén, mikor gőzölgő fejjel és egészen nekilelkesedve kimentünk az utcára a téli éjszakában, az a komikus és lehetetlen és különös gondolat ragadt az agyunkba, hogy itt okvetlenül és sürgősen intézkedni kell. A szerző ügyét annyira a saját ügyünknek éreztük, sőt továbbmenve, az egész esetet annyira egy közös irodalmi érdeknek véljük, hogy - továbbfűztem a különös gondolatot - egybe kellene hívni négy-öt embert, a legjobbak és legfinomabbak közül valókat, össze kellene ülni és megidézni a szerzőt. Megjelenne s akkor valaki közülünk ilyenformán szólana hozzá:

- Tisztelt úr, Hajó úr, nekünk is és Önnek is sokkal kellemesebb volna, ha az ön nevezetes és kitűnő tehetségéről tartanánk itt előadást, ha hosszan elmondanók, hogy Ön egyike ama Európa-szerte felette ritka embereknek, akik szenzációkat hoznak a legfáradtabb fajtájú közönségnek: - a kollégáinak (ne nyugtalankodjon, nem a témája kényességére gondolunk, óh nem, hanem a nagyszerű frissességére, amivel a dolgokat meglátja és megfogja, jelenetekre, melyek a legmagasabb szinten állanak, intenciókra és rátalálásokra - perspektívára és dialógus-finomságokra -, őszinteségre és bátorságra, megint nem a szónak abban az értelmében, hogy "merész" kérdésekhez nyúl, hanem őszinteségre és bátorságra a dolgok drámai kezelésében.) De - mondom - most nem erről van szó, nem az Ön feltűnő tulajdonságairól és rátermettségéről, ami kétségbevonhatatlan, hanem az Ön bűneiről, amelyek számosak és valóban leckéztetést érdemelnek.

Elsősorban is Ön a legkönnyelműbb emberek egyike mindazok közt az emberek közt, akik magyar földön találhatók - pedig hát szép számmal vannak, s ha körülnéz, igen előkelő társaságban találhatja magát Ön csinálta meg például azt a kitűnő viccet, hogy miután a legelső darabjával - a Nemzeti Színházban feltűnő sikert aratott - egyszerűen, gondolom hat évig nem írt darabot. Példátlan dolog. Olyan súlyos tünet, amiből a legrosszabb következtetéseket lehetne levonni egészen addig, amíg újból meg nem szólal, mert akkor mindjárt kiderül, hogy itt nem a tehetség pangásáról s kiszáradásáról van szó, mert hiszen úgy ömlik a mondanivalója, mint a zuhatag, hanem az önfegyelmezetlenség és a magaelhagyás egy ritka esetéről. Másodszor, mikor megszólal, a legnagyobb fényűzéseket engedi meg magának. Briliánsan végigír egy felvonást, játszva, könnyen és ama bizonyos őserővel, és akkor eltűri azt, hogy a második felvonásban zátonyok legyenek - patakzik belőle a beszéd s egyszerre csak dadogni kezd. Pedig csak egy rövid elfáradásról van szó, elfelejtkezésről. Mert a következő pillanatban megint repül és magával ragad bennünket. Lehetőségeket bocsát ki a kezéből, kizárólag csak a türelmetlensége okán (eh, legyünk túl ezen a jeleneten), sokszor az egész dolognak az a színe van, mintha azt mondaná: nekem nem is fontos, hogy végigírjam és végiggondoljam a darabot, csak éppen meg akartam mutatni a barátaimnak, hogy legény vagyok a gáton.

De ezt már tudjuk Önről, Hajó úr, sőt többet tudunk Önről, tudjuk, hogy Ön a legfinomabb és legszebb darabokat fogja írni, mert hiszen kedélye és temperamentuma van hozzá, látjuk és egész elevenen érezzük, hogy Ön a legszebb misztériumhoz, a férfinek és nőnek egymáshoz való viszonyához kitűnően ért, és erről a dologról felette szép zenéket fog nekünk elmuzsikálni, továbbá Ön nem egy elvont ember, aki téziseket állít fel s gondolatokat akar megeleveníteni, hanem vérpezsdüléseket és lélegzetvételeket tud megérzékíteni, tombolásai vannak és szünetei, amelyek beszélnek. Eleven és életrevaló ember, és eszünk ágában sincs Önt félteni, hanem ennél az egy darabjánál hibáztatjuk a könnyelműségét, amellyel megfosztotta saját magát és bennünket attól, hogy végigcsináljon egy darabot, amely szép, új, belülről jövő, fiatal és zengő.

Ilyenformán beszélt volna a vészbizottság - ha baráti tanácsnak és rábeszélésnek egyáltalán lehet foganatja. De nem lehet. Minden ember saját magának és saját magában verekszi ki a maga igazát. Ezt a dolgot is Hajó Sándor magával fogja elintézni. Reméljük, várjuk, követeljük, hogy jól intézze el. Igen okos és kitűnő emberekkel beszéltünk, akik a darabot mereven visszautasítják. Erkölcsi alapon. Itt világnézetről van szó és e felett nem lehet vitatkozni. De a szerző pompás képessége s ragyogó kvalitásai szerintünk vitán felül állanak.